XXI. §. Eperjesen az iskolamester, Longai János és a tót egyház lelkipásztora, Bahen Mátyás vidám arccal fogadtak bennünket, és az annyi vesződség által kifárasztottaknak sok vigasztalást nyújtottak. Ottlik Pál, egy származása és jósága által kiváló férfiú, Demetéről hozzánk, Eperjesre utazva, hasonlóképpen cselekedett. Különösen segítségünkre volt Berzeviczi György, akinek a házában voltunk vendégek. Végre a könyveket zsákokba osztottuk szét, és Eperjesről október 20-án bizonyos debreceni emberek útján Debrecen felé küldöttük. Mi magunk gyalog kelvén útra, Somosra érkeztünk, ahol a reformátusoknak egyházuk és papjuk volt. Itt összetalálkoztunk a debreceni kocsisokkal, és együtt kelvén útra, tettük meg kitűzött utunkat, és október 24-én minden vagyonkánkkal együtt sértetlenül keltünk át a Tiszán. Debrecenben kénytelen voltam néhány napig tartózkodni: végre egy szekeret bérelve Álmosdra mentem, innen Várad felé a Lakságra, ahol Hagymádfalván Balkó László fiai, István és Zsigmond, szívesen fogadtak és támogatásukkal Élesdre továbbítottak, innen viszont Bessenyei Gábor őkegyelme, az élesdi uradalom jószágigazgatója Zentelkére Kalotaszegen. Végre Gyalun és Tordán át november 29. napján könyveimmel együtt épen Enyedre értem, ahonnan három évvel azelőtt távoztam.