XXV.
§. Barátaimnak, főképp pedig méltóságos pártfogónőmnek a tanácsára az
1748. év február 29. napján eljegyeztem a kitűnő és nemes hajadont,
Enyedi Sámuel, nemes férfiú és fogarasi polgár, akkoriban Brencovan de Bessaraba
Konstantin fejedelem erdélyi jószágainak igazgatója, leányát, Enyedi Máriát,
akivel március 19. napján Fogarason tartottam meg az esküvőmet.
A méltóságos
grófnő, az én pártfogónőm, átlátta az ő lelkének kivételes
adományait, és ezért nem szűnt meg nekem ajánlani és tanácsolni a vele
való házasságot, míg reá is vett. Ő jámbor, okos, szemérmetes volt,
felékesítve mindazon erényekkel, amelyek nemének részéül eshetnek, kiváló
nevelést kapott a szentírásból, és azonkívül nemcsak a magyar, hanem a román irodalomban
is nagyon jártas volt, élénk szellemű, erős
emlékezőtehetségű, modorának kedvességével mindenki előtt
szeretetreméltó. Mialatt az udvarban a méltóságos grófnőnek ismételten,
napról napra is hallotta kegyes tanítását mindazon dolgokról, amelyek a tisztességes
úrnőnek díszére válnak, rövidesen példás és páratlan okosságú úriasszonnyá
vált. Halandó életünknek azonban csak rövid ideig tartó örömeit éltem át vele.
Az első szülésnél ugyanis, az 1750. év február 3. napján, annyira
legyöngítették a szülés fájdalmai, hogy azontúl más és egymást követő
betegségekbe esett, amelyektől öt hónap alatt elerőtleníttetve, végre
tüdővészt kapott, és az 1750. év június 9. napján csendesen elaludt az
Úrban. Hogy lelkének milyen szilárdságával, türelmével, ájtatosságával, az
Istenhez intézett könyörgésekkel, a szolgákhoz intelmekkel tűrte
betegségét, azt leírni nem lehet. Bizonyára minden szavából, minden
cselekedetéből a Szentlélek kegye világlott ki, és ezért emléke bárki
előtt áldott volt.
|