XXVII. §. Minden várakozásom ellenére történt az 1749. évben, hogy meghívást kaptam a magyarigeni egyházhoz, előbb méltóságos Váradi Intzédi József erdélyi ítélőmester úrtól, majd az egész egyháztól is.

A méltóságos ítélőmester levele a következő tartalmú volt:

"Tiszteletes Kedves Jóakaró Uram!

Sok fatalis dissensiók után velem együtt megegyezett a magyarigeni ekklesia, hogy ha Istennek tetszik, és annak bölcs igazgatásából Kegyelmed adsensusa accedál, az oda való papságra tiszt. néhai püspök Pelsőtzi uram helyibe Kegyelmednek adjanak solemnis vocatiót; de minekelőtte e' meglenne, kért engemet az ottani eklézsia, tudakozzam meg a Kegyelmed elméjit, nehogy üres válasszal bocsássa Kegyelmed az expressusokat. Nékem Kegyelmed ex intima et sincera fiducia megírhatja, mi tetszik; a Méltóságos Asszony ellen véteni piaculumnak tartom, de tudom, az Asszony is bölcsen megítélheti, nem lehet Kegyelmed örökké udvari pap, a sparta olyan, melyre cunctatio nélkül elmehet akárki is, a hely nyugalmas, a micsoda laboriosus ember Kegyelmed, ott csendesen continuálhatja tudós meditatióit, egyéb jeles munkák körül is, de legnagyobb, hogy erősen óhajtja Kegyelmedet unanimi consensus az egész gyülekezet excepto superintendente nostro, aki ma egy hete odamenvén és azt mondván, hogy Kegyelmed el nem menne, más candidatusokra voxoltatott, és casu quo Kegyelmed recusálna, azok közül kell hívni, de ha Kegyelmed biztatna, az előbbeni votatio szerint Tsejdi uram után (kit unice a consistorium commendatiója s intimatumára nézve kelleték nem negligálni) Kegyelmedre volt több vox, és ahhoz az akkori votatióhoz ragaszkodnak most is örömestebb. Igazgassa Isten Kegyelmedet jó válaszadásra, melyet is a Méltóságos Asszony, remélem, elküld ide az én és Kegyelmed tekintetiért, a fiam azután consumálja a dolgot, egész instructiót hagyok néki, mivel magamnak holnap indulnom kell Medgyesre, ha Isten békével felvirraszt. Minden áldásokra szíves kívánásával maradok

Kegyelmed jóakaró szolgája

Marosszentkirály 10. novembris 1749.
Intzédi Iosef."

Miután megkaptam ezt a meghívást, nem volt könnyű eldöntenem, hogy mit kell cselekednem, mivel a Méltóságos Grófnőnél az ő udvarában sokáig a legnagyobb kegyet élveztem. A grófnő végre nehezen arra szánta el magát, hogy elenged, és nekem azt tanácsolta, hogy fogadjam el a meghívást, mivel ő különféle betegségek által legyengítve nem hiszi, hogy sokáig fog élni, és ezért dolgaim tekintetében az irigyek rossz lelkétől félt. Ehhez járultak méltóságos Széki Teleki László római szent birodalmi gróf, az irántam kiváló jóindulattal viseltető férfiú, méltóságos Váradi Horvát András és mások ösztönzései. Végre december 2-án búcsút mondtam az udvari papságnak, és 5-én átköltöztem Igenbe. Akkor nyilvános hitszónoklattal kezdtem el működésemet.