XXXI. §. Méltóságos Bethlen Katalin grófnő parancsára feleségemmel együtt Sorostélyra vittek és innen Bolyára, november 14. napjára, méltóságos Szalontai Toldi Ádám temetésére. Az erre a napra következő éjjel akkora hó esett, hogy teljesen elzárta az utat a közlekedéstől. Ugyanazon az éjszakán álmomból az oldalamban szúró fájdalom ébresztett fel. Ezt a betegséget mellhártyalobnak nevezik, s oly hevességgel támadt reám, hogy alig voltam képes lélegzeni, és közel voltam ahhoz, hogy meghalok. Pártfogónőm mindent megkísérlett, hogy a betegség erejét orvossággal leküzdhesse, ami Isten jóságából meg is történt. Húsz napig vesztegeltem Bolyán az ágyhoz szegezetten, végre kocsin nagy gonddal vitetve Sorostélyra mentem át. Itt majdnem süketté és némává lettem a betegség hevességétől, de végre több nap múlva lassanként kezdtem helyrejönni és erőmet visszaszerezni. Végre december 13. napján innen Igenbe való visszatérésemet határoztam el, de a Maroson a jégzajlás miatt nem bírtam átkelni, hanem a Maros partján a nyomorúságos Béka faluban voltam kénytelen megállani. Itt gyenge, viselős feleségemet a döcögős úton való kocsizástól elővették a szülési fájdalmak, és világra hozta elsőszülöttjét. Ez, habár világra jövetelével megelőzte a szülés rendes idejét, mégis életben maradt, és a keresztségben Zsigmond nevet nyert. Miután hazatértem, ha későre is, teljesen felgyógyultam.