Part

 1 I   |         szenvedés. A Föld nem az Isten kertje, hanem az ördögé.~
 2 I   |      Miért, Esztike?~- Hogy a jó Isten vigasztaljon meg bennünket.
 3 I   |          leány kezet nyujtott:~- Isten áldja meg, Ábel.~- Isten
 4 I   |         Isten áldja meg, Ábel.~- Isten áldja meg, Eszter.~Elváltak.
 5 I   |    éghatár világosodott.~- Szent Isten, - rándult meg Eszter, -
 6 II  |    szerelmet azért igazította be Isten a világ rendjébe, mert józanon
 7 II  |          akarod.~- Áldjon meg az Isten!~S átölelte a leányt, és
 8 II  |         kenyéren és vizen. Ahova Isten bárányt teremt, teremt oda
 9 II  |         Férjhez kell mennem, nem Isten választása szerint, hanem
10 II  |        egyetlen gyermeke vagyok. Isten önnel, Ábel. Ha a szemem
11 IV  |       aggodalommal intette:~- Az Isten szerelmére! Eszter!~- Ha
12 IV  |          Arra gondoltam, hogy az Isten nekem teremtette a szépségedet,
13 IV  |         kocsist:~- Álljon meg.~- Isten veled Eszter! Isten veled...
14 IV  |       meg.~- Isten veled Eszter! Isten veled... álmom!~Az asszony
15 V   |        minden szennytől. Az eskü Isten szeme előtt kötött fogadalom
16 V   |      igyekszik majd az élő szív. Isten vigasztaljon szomoruságodban.~
17 V   |     vigasztalta:~- Édesanyádnak, Isten nyugtassa, nem volt az olyan
18 VII |       kezét összecsapta:~- De az Isten szerelmére Eszter, hát nem
19 VII | Hálistennek Ábel! Megsegített az Isten!~És a nyakába borult.~-
20 VIII|        Írsz nekem? Áldjon meg az Isten, ha írsz! De gondold meg,
21 VIII|         ami teveled kapcsolatos.~Isten veled Ábel! Isten veled!~
22 VIII|   kapcsolatos.~Isten veled Ábel! Isten veled!~Érezd itt, hogy a
23 X   |      rövid levélke.~„Lányom van, Isten ajándéka. Sorsnak kárpótlása.
24 X   |        amikor betoppant.~- Szent Isten, hogy megváltozott!~Ábel
25 XI  |       most nem jösz, ezt az órát Isten nem adja többé vissza! Jer!
26 XI  |        és imádkoztam érted, hogy Isten boldogítson ahol élsz. De
27 XII |   lehetett nevezni. Anyám meg, - Isten nyugtassa, - olyan gondatlan
28 XII |        maga elvehetné Bertát. Az Isten is magának teremtette.~Arra
29 XIV |        kő esett le a melléről.~- Isten hozta. A feleségem... Itt
30 XV  |        meg sem érdemlem, hogy az Isten nekem adott. ~Berta boldogan
31 XV  |       most nem jösz, ezt az órát Isten sem adja többé vissza!”~
32 XV  |          Én kedves, én, meg a jó Isten.~Térdére emelte a leánykát,
33 XVII|       kezét nyujtotta Ábelnak:~- Isten hozott! valóban Isten hozott!~
34 XVII|            Isten hozott! valóban Isten hozott!~S gyöngéden megölelte,