Part

 1 I   |         nem! Az idő igazolni fog engem. A sorsunk­ban van valami
 2 I   |   énekeltek: Alleluja, alleluja. Engem ünnepi borzongások jártak
 3 I   |        ilyet gondoltam. De lássa engem nyugtalanít ez a maga titkolódzása.
 4 I   |         ok? Igen elszomorít maga engem!~A leány habozva állt előtte.
 5 I   |       hajolt:~- Ábel, szeretsz-e engem mindig, holtig?~- Szenvedni
 6 I   |     Képzel­heted, hogyan égetett engem az ágy! Minduntalan rád
 7 II  |           Ez a kis kert eltáplál engem.~A ház bizony csak egyszobás
 8 III |      becsületes vagy és szeretsz engem.~Ábel szeme megtelt könynyel.~
 9 III |     Mosolygott:~- Mért kötelezne engem a házasság arra, hogy hátat
10 III |  fordítsak... annak, akit... aki engem szeret? Megesküdtem arra,
11 IV  |        Nem haragszom, de tekints engem csak annak, ami tavaly voltam:
12 IV  |       könnybe lábadt.~- Istenem, engem okozol-e? Azt kivánod-e
13 V   |   Eszterkém?~- Nem bizony.~- Hát engem?~- Téged szerettelek az
14 V   |        még te is elhagytál volna engem, igazán belekivánkoztam
15 VI  |    gyávaságod! Mert az juttatott engem ide! Ezek közé a pogányok
16 VII |       öreg hordárt:~- Ösmer maga engem?~- Nem, nagyságos asszonyom.~-
17 VIII|          csak lehet és feledj el engem, mint egy elviselt ruhát.~
18 VIII|      mindent, hiszen tudod, hogy engem minden érdekel, ami teveled
19 VIII|        egy magyar vasuti mérnök. Engem a sors arra választott ki,
20 IX  |         Ábel, - állj csak meg.~- Engem?~- Téged ám. Ösmered te
21 XII |        hogy te, éppen te ugratsz engem házas­ságba, - hogy te egyedül-uralkodója
22 XIV |   szereti önt, hogy jobban, mint engem. Mindig: „Ábel bácsi, Ábel
23 XIV |        Nekem a világ olyan üres! Engem nem lelkesít semmi, nekem
24 XIV | szerelmese vagy, minek vettél el engem!?~És sírva borult a diványra.~
25 XIV |        ember.~Eszter nevetett:~- Engem ugyan nem vezetsz félre.
26 XV  |         haza érsz, nem viszel be engem a szivedben az ajtón.~Ábel
27 XV  |      Vártalak! Ki is vígasztalna engem, ha nem az én egyetlen testvérem!~
28 XV  |          Se apját, se anyját, se engem. Nekem a nyelvemen volt
29 XV  |   keblére dőlt.~- Ugye nem fogsz engem elhagyni?~- Nem lelkem,
30 XV  |          A fiam már mosolyog. Ha engem lát, szinte röpdös. Látszik
31 XVII|        nem szeretted, mint ahogy engem szerettél... leánykoromban?~
32 XVII|            hogy nem kerestél meg engem, mikor a fővárosba visszatértél?~