1-500 | 501-633
Part
1 Eloszo| névirat rajta csak ennyi:~Ábel és Eszter.~Semmi egyéb.~Megérthető,
2 I | történt. A férfiak atillásak és zekések; a nők krinolinosak,
3 I | kis gombaorru, kerekarcu és hidegszemű. A ruhája jómódra
4 I | el, amely csak gyermeken és leányon látható.~Rózsaszínruhás,
5 I | nők ültek az omnibuszban, és a férfiak közt se látszott
6 I | nagyot rúgott alulról rajta, és így föllendítette a kocsiba.~
7 I | elmosolyodva pillantott az anyjára.~És ez az elmosolyodás is bájos
8 I | sarkán a kövér hölgy fölkelt és intett a leánynak.~A leányka
9 I | földszintes házikóba, megállt és úgy megbámulta a házat,
10 I | Aztán előkapta az óráját és sietve indult vissza a Király-útcán.
11 I | mondogatta:~- Szegény!~És mosolyogva csóválgatta a
12 I | fiatalember a Kétszív-útcán, és elsétált kétszer-háromszor
13 I | egyik ablaka: két muskátli és egy kicsided jázmin zöldikélt
14 I | eltünt a szoba homályában és nem mutatkozott többé. De
15 I | volna. De mégis elpirult, és eltünt az ablakból.~A következő
16 I | kémlelődött, aztán átsietett és egy szál piros rózsát tűzött
17 I | a virágait. A rózsát is. És ismét kipillantott.~A fiatalember
18 I | se mehetek ilyen korán. És délben se. Mert hátha az
19 I | hátha az anyja...~Hazament és levélpapirost vett elő a
20 I | lenek. ~Hetek óta keresem és várom az alkalmat, hogy
21 I | költöztem ebbe a sváb városba és közös ismerősünk nincsen.~
22 I | Boldog vagyok, ha látom. És boldogtalan, ha azon tünődöm,
23 I | elkomolyodott.~- Ez a levél hosszú és túlságosan bizalmas.~Összetépte.~
24 I | vagyok, aki minden reggel és minden délben ott őgyeleg
25 I | belső fatáblák fehérlenek és a virágcserepek sincsenek
26 I | szeplős, pufók felesége van és egy tizennégyéves fia, aki
27 I | fiatalember nyugtalanul járt föl és alá. Végre is elment.~Délben
28 I | látott.~Darabig csak állt ott és gondolkodott. Mintha bátorságot
29 I | Végre is a kapuhoz ment és benyitott.~Csak épp hogy
30 I | rúgott, tüzet, lángot hányt, és ugrált, mint a hörcsök.~
31 I | kilépett a német asszony, és az ölébe kapta a mérges
32 I | ajtó mögött.~Megfordult hát és a fehér ajtóra nézett, amelyen
33 I | ki lóvonaton, omnibuszon és gyalog a zöldbe, és megkereste
34 I | omnibuszon és gyalog a zöldbe, és megkereste a házat. ~Ódon
35 I | megkereste a házat. ~Ódon és kis sárga ház volt az. Szinte
36 I | Szinte elmerült a bokrok és fák lombjainak zöldjében.
37 I | három virágágy: tulipánok és szélrül iriszek. Hátrább
38 I | iriszek. Hátrább fenyőfák és egy öreg hársfa közöttük.
39 I | Aztán még-messzebb elsétált és ismét visszatért.~Öt óra
40 I | volna alatta, aztán a leány és két félgyászba öltözött
41 I | hölgy, mindakettő sovány és magas.~A leány aznap is
42 I | mondotta magában a fiatalember.~És elmerengve pödörgette kenderszínü
43 I | visszatértek. A fiatalember is.~És ahogy a fiatalember kisérte
44 I | szemmel, szintén piros arccal. És halkan, bizalmasan kérdezte:~-
45 I | simogatta a gallyacskát.~És hallgattak, piroskodtak.~-
46 I | sorsunk egy.~- Egy, Esztike. És azt gondolom... az ember
47 I | szólt hévvel Ábel, - és lássa azt hiszem, hogy minket
48 I | szemmel nézett a hintó után és a fiúra.~Aztán a fiú szólalt
49 I | szólott:~- Anyám meglát...~És kezet nyújtott mosolyogva,
50 I | a kezében a leány kezét, és esdőn nézett rá:~- Nem beszélhetünk
51 I | Nem... az úton is járnak.~És elgondolkodón, szinte szomorúan
52 I | De hátha nem jöhetek ki? És talán nem is illik...~És
53 I | És talán nem is illik...~És kivette a kezét a fiatalember
54 I | hogy mindent meggondol.~És zengő szívvel, mosolyogva
55 I | bodzabokor mellett. Megállt ott és várt.~A lombokon át négyszögletü
56 I | felkönyökölt a korhadt ajtólécre és nézte.~- Életemnek legboldogabb
57 I | tudom. Pesten sok arc van és sok leány, de mind olyan
58 I | Magának minden vonása kedves és elbűvölő volt egyszerre.
59 I | elbűvölő volt egyszerre. És olyan szent érzés fogott
60 I | volt a fák virágzásával, és nagyszombaton este a föltámadás
61 I | homályos templom körül, és énekeltek: Alleluja, alleluja.
62 I | borzongás volt, de meleg és boldogító. Alleluja, alleluja.
63 I | várakozóan nézett reá:~- És mikor érezte meg… mikor
64 I | nézek. Megyek azonnal anyám.~És kezet nyújtott a fiúnak:~-
65 I | Eszter a kezét nyujtotta, és eltünt a lombok között.~
66 I | fogok minden este éjfélig és fölkelek hajnali ötórakor
67 I | fölkelek hajnali ötórakor és ismét tanulok. Aztán, ha
68 I | akarata, - sóhajtott a leány.~És idegesen szaggatta a bodzalevelet.~-
69 I | Aztán elkerült iskolába, és idegenné vált. Azok a hozzánk
70 I | járó rokonok: a fiu anyja és nagynénje.~Kriptai csend
71 I | karácsonkor ajándékot küld, és a nevenapján üdvözlő levelet.~-
72 I | Eördögh Károly.~- Eördögh. Hm. És micsoda?~- Orvosnövendék.
73 I | tavaly karácsonkor történt, és akkor a házasság terminusáról
74 I | tehetek! Nem én választottam.~És könnyezett.~Ábel az úton
75 I | asztalnál ehetik kappant és ananászt?~… Hiszen, ha valami
76 I | társaságok szalonjaiba?~És csüggedten ballagott át
77 I | Városmajoron.~Az út sötét volt és csendes. A városból magános
78 I | megnyitjuk a koporsóját, és sajnálgatjuk, siratgatjuk.~
79 I | aludni, ha nem jönne el.~És szomoruan nézett reá, oly
80 I | elnedvesült.~Ábel magához ölelte és megcsókolta a halántékát.~
81 I | hegyét a szentelt vízbe és odatartotta Ábelnak.~Az
82 I | enyhében. Sétáltak, csak föl és alá sétáltak egy kis magános
83 I | egy kis magános tisztáson, és csevegtek mindenről, csak
84 I | csipkerózsa-bokor piroslott. A sok virág és bimbó terhe alatt szinte
85 I | út végén visszafordult, és a rózsalombbal intett búcsúzót.~~
86 I | sétálás aztán minden vasárnap és minden ünnepen megismétlődött.~
87 I | hazavitt egy virágot a mellén és egy könnycseppet a szemében.~
88 I | A leány Ábelhoz simult, és minden dörgésre megrettent.~-
89 I | mérve, viseljük anyánkért és egymásért. Hiszen a szeretet
90 I | A virágot az ölébe rakta és összerendezgette.~Ábel elnézte
91 I | Ábelkám.~Ábel leült melléje és gyöngéden átölelte a vállát,
92 I | a virágot a fatörzsökre és mosolygott.~- Táncoljunk!~
93 I | Polka szólt. Összefogóztak és táncoltak.~Aztán a verklis
94 I | arra ment. Nevették őket, és tapsoltak nekik. Erre a
95 I | leány abbahagyta a táncot, és az arcát a két tenyerébe
96 I | Nesztelenül kelt ki ágyából és felöltözött. Kisuhant.~És
97 I | és felöltözött. Kisuhant.~És beszélgettek éjfélig, néha
98 I | feketén rajzolódtak bele a fák és bokrok. A völgyben alvó
99 I | Nincs nálam gombostű. És maga nevetne rajtam.~- Már
100 I | hajnalban lementem mezítláb és végigfutottam rajta. De
101 I | éjszakán lyukakba bujnak és alusznak, nappal meg a nagy
102 I | Beleöltötte a karját Ábel karjába és lesétáltak a holdvilágos
103 I | is szép a lába Esztike.~És sohajtott.~- Térjünk le
104 I | amelyen szellő suhan által. És a hangja szinte lázas volt,
105 I | ragyogó tiszta gyöngyök!~És elkapott egy feléjök hajló
106 I | leány magához szorította, és Ábel arcához nyomta az arcát:~-
107 I | Sétáljunk, - mondotta csendesen.~És andalogva haladtak a holdvilágos
108 I | fussak egyet a harmatban.~És leült. Ledobta a cipőit.
109 I | maradjon. Őrizze a cipőmet.~És föl-alá futkosott, keringőzött.
110 I | szétterjesztette. A haja kibomlott és lengett. Aztán a kendőt
111 I | kendőt is lekapta a válláról, és körbe lengette. Fürdött
112 I | Aztán lihegve futott vissza, és Ábel mellé roskadt a padra.~-
113 I | túl is!~Megcsókolta Ábelt és kifejlett a karjaiból. A
114 I | kasmir-kendőt a földre, és arra tette a lábát, hogy
115 I | megtörülje.~Ábel eléje térdelt, és a maga zsebkendőjével segített
116 I | hideg. Nem fog meghűlni?~És amint ott szárítgatta féltérdén
117 I | a leány lábát, lehajolt és csókot nyomott a lábafejére.~-
118 I | Mama ebéd után elaludt, és este csak forgolódott, sohajtozott.
119 I | te szegény jó lélek te! És te itt álltál a nedves hideg
120 I | álltál a nedves hideg éjben! és vártál, vártál...~- Reggelig
121 I | édes.~Eszter elmosolyodott.~És felhágtak a sziklára. Ábel
122 I | utána, Ábel kezétől segítve. És Eszter még az oromra is
123 I | maradt a szikla vállán.~És nézték miként piroslik az
124 I | fénynyel öntötte el az arcát és a fehér kásmir-kendőt. A
125 I | aranynyá változott volna. És a leány szemében is mintha
126 I | szikra égne.~Eszter csak állt és hunyorgott a nap fényes
127 II | szomszédságban esett össze és onnan értesítették Ábelt.~
128 II | szivarskatulya, de megkezdi. És akkor magához veszi az anyját.~
129 II | hogy mivel foglalkozott. És az öregasszony is írt neki
130 II | fehérnemüt mindig olvassa össze, és takarékoskodjék, mert a
131 II | bort.~- Akkor boldogulsz.~És sohajtott.~- Ha mégegyszer
132 II | add el. Vidd el magaddal és akaszd be a szobádba. A
133 II | ki, ha csendesül az idő és tedd jobb rámába: add el.~
134 II | sörhasi német, fölkapta és megcsókolta. Csokoládét
135 II | fog nekem sikerülni semmi.~És a vízre nézett.~- Csak egy
136 II | rázva. - Az már akkor nem nő és nem szépség.~- Ez az igazi, -
137 II | hallgathatom, - mondta a hölgy.~És ismét odább lépett.~A fiatalember
138 II | képes, de férfi egy se!~És a keze mozdulatával olyanféle
139 II | fölemelte a leány kezét és megcsókolta.~Ábel nem nézhette
140 II | nézhette tovább. Elfordult és szinte robogva sietett,
141 II | arrajáró. Látta a pesti és pozsonyi ujságot, amelyben
142 II | az érzés: Szép az élet!~És ők is bizonyosan kisétáltak:
143 II | hold még nem kelt fel. Béke és boldogság volt az a tájék.
144 II | karjára:~- Szegény Ábelkám.~- És nincs menekvés?~A leány
145 II | Megmondtad?~- Meg.~- És mit felelt?~- Azt felelte,
146 II | hogy ez már elvégzett ügy, és hogy ne féljek Bécstől semmit:
147 II | semmit: ő is hozzánk jön, és csakúgy együtt élünk mint
148 II | Isten!~S átölelte a leányt, és megcsókolta a könnyes kedves
149 II | ahogy lesz. Élünk kenyéren és vizen. Ahova Isten bárányt
150 II | Sokáig hánykódott könnyek és sóhajtozások között.~Másnap
151 II | szótlanul fogta a levelet, és eltámolygott.~Mi lehet a
152 II | legközelebbi vendéglőbe, és egy félreasztalhoz ült.
153 II | Egy pohár sört rendelt.~És a levelet a gyertyához tartotta:~
154 II | hogy megismerkedett Önnel és, hogy inkább óhajtana lenni
155 II | alig egy héten szerezte és a társa nem is tudott volna
156 II | most már maga az ügyünket és elhigyje, hogy sajnálattal
157 II | kérem, hogy legyen erős, és keressen sokféle alkalmat
158 II | említett letéthez van kötve. És én anyám mellett nőttem
159 II | anyám mellett nőttem fel, és soha bánatot nem okoztam.
160 II | soha bánatot nem okoztam. És őneki egyetlen gyermeke
161 II | lásd, hogyan készülök reá. És tudom: az oltárnál is Te
162 III | finom szegfüillatot érzett, és erre szinte megrettenve
163 III | megérezte Ábel gondolatait és szintén elhalaványult egy
164 III | jön, végy fel egy könyvet és nézegesd.~S hogy az asszony
165 III | arra gondoltam, hogy te jó és becsületes vagy és szeretsz
166 III | te jó és becsületes vagy és szeretsz engem.~Ábel szeme
167 III | hogy összeismerkedtetlek, és eljársz hozzánk látogatóba,
168 III | Ő is gyűlölne téged. És nekem vigyáznom kellene
169 III | van.~- Az már el van adva.~És elvörösödött. Életében először
170 III | Ábel. - Írj, hogy mikor és hol akarod?~- Írni nem írok
171 III | véletlenül a férjem kezébe kerül és... veszedelem. Óh nem tőled
172 III | ránézett, hosszan, melegen és búsan. Mintha azt mondaná:
173 III | fogta Eszternek a kezét, és tartotta a kezében hosszan,
174 III | melegsége egybeáramlott. És ők azt a meleget abban a
175 III | a Magyar-utcán át tovább és tovább.~Az orvos egyszer
176 III | Egy beteged megismert, és elkisért kisdarabig. A nevét
177 III | Belenyult az almás kosárba és elmosolyodott:~- No megfogadom
178 III | májra, az idegekre. Görög és latin szavak is forogtak
179 III | kezdődött az orvosi ficdagnyelv.~És ő mindig azon a nyelven
180 III | amelybe a levágott kezeket és lábakat dobálták. Ők aztán
181 III | egy-egy kezet vagy lábat és hazavitték, hogy otthon
182 III | Eszter fölkelt az asztaltól és kitámolygott.~Az orvos kacagott
183 III | legnagyobbik szoba ebédlő és szalon volt. A másik a fiatalok
184 III | Oda-odaállt fehér kötényben, és tekintgetett miben segithetne?
185 III | vette. Gyöngéden rálehelt, és megcsókolta a sebet.~- Majd
186 III | akármelyik más betegére, és ugyanúgy kötötte is be.~-
187 III | tudatlan, pazarló városi nő, és semmihez máshoz nem ért,
188 III | Visszahuzódott hát a szobákba, és varrt, takarított, olvasgatott.~
189 III | megrázkódott:~- Az vagyok és az is maradok. Mi rosszat
190 III | nekem meg nem tilthatja.~És akkor sirva fakadt.~Az öreg
191 III | hiszen hűséget esküdtél. És én meghalnék bánatomban,
192 III | talál jönni? ha üdvözli őt és a kezét nyújtja a szeretet
193 III | ha Ábel a fülébe susog? És hátha a férje is követi
194 III | mondta, hogy telegrammot ír.~És nagysebten megfirkantotta
195 III | Aztán kilépett a boltból és annélkül, hogy hátrapillantana,
196 III | Ábel kibontja a papirost, és egy gyertyához megyen vele.
197 III | Elindult ebéd után két órakor és kószált céltalanul össze-vissza
198 III | fáradságtól. Az arca hosszu volt és izzadt. A szeme meredező.~
199 III | Eördöghnét a maguk szobájába, és kendőjét ledobva lihegte:~-
200 IV | divatujságot, verses könyveket és ujságregényeket olvasott.
201 IV | leánya a német regények és a német képesujságok iránt,
202 IV | Olykor elő is fogta a leányát és aggodalommal intette:~-
203 IV | lelkemet, teljes életemet.~És olyankor reszketett izgalmában.~-
204 IV | Nem szegem meg az eskümet.~És olvasgatott, varrogatott,
205 IV | néha nem is volt közelben és akkor Eszternek a bolt másik
206 IV | Bizonyosan az uzsonna volt abban. És a három feketeruhás öreg
207 IV | S a leány kezet csókolt és elment.~Aztán kisidőre rá
208 IV | Megszólít egy üres bérkocsit, és felkap reá.~Utána sietett.~
209 IV | gondoltak arra, hogy ünnep van és nyüzsög a nép.~És behúzódott
210 IV | ünnep van és nyüzsög a nép.~És behúzódott a kocsi ernyője
211 IV | ingujjra vetkezett iparosok és épp úgy futkostak az emberi
212 IV | a kéznek minden vonalát, és mégis csodálta, szerette.~
213 IV | mentem?~Ábel a keblére vonta és csókkal borította el az
214 IV | Eszter tükröcskét vett elő és összeigazította a haját.~-
215 IV | karjába fűzte a karját, és visszaindultak lassan, andalogva,
216 IV | temető keresztjéhez ment és odaillesztette a virágot
217 IV | Eszter megfogta Ábel kezét és édes-búsan szólott:~- Látod
218 IV | csókoltál meg, csak ma.~- És vétkeztem ma?~Az asszony
219 IV | emelte az asszony kezét és csókot lehelt reá. ~Hallgattak.
220 IV | visszatérünk, megkereslek.~És Ábel kezére tette a kezét.~
221 IV | Attól tartottam: fáj neked.~És hozzásimult:~- Ne haragudj.~-
222 IV | Ábel megfogta Eszter kezét és az ajkához emelte.~- Köszönöm.~
223 IV | ritkábban látjuk egymást.~És megindult hangon folytatta:~-
224 IV | jóságodat, ékességedet és nekem nem maradt más, csak
225 IV | rátaposson az apja sírjára, és megölje az anyját?~- Félreértesz!
226 IV | másképp. Én a sorsomat vádolom és hálás vagyok irántad, hogy
227 IV | emlékedet mért keljen eldobnom? És éppen te mondod ezt? Te
228 IV | ezt? Te mégis haragszol!~És akkor erősen átölelte.~Ábel
229 IV | nem szerettelek mint ma, és te is érezted ezt, mert
230 V | Ujra elővette, megnézte és elolvasta a levelet, aztán
231 V | kép alá, amely az ő apját és Károly apját ábrázolta.
232 V | ábrázolta. Jóképü pocakos és körszakálas atillás magyarok
233 V | becsületesek lenni, mint a nők? És a gyermek? Mily boldog lehet
234 V | Ujra kutatott a könyvekben és a szekrényben lógó ruhák
235 V | egypercnyi megfeledkezés! és óh hogy átjárta annak a
236 V | kötelező. Még egy olyan perc és mindaketten bűnbe szédülnek! -
237 V | kisillabizálta az irást, és szótlanul visszaadta.~Akkor
238 V | árnyékában Eszter megállt és ránézett Ábelra:~- Mit szólsz
239 V | Neked is volt!~- Nem igen. És én még akkor nem ismertelek.~-
240 V | hát tebenned is csalódtam!~És szinte fuldoklott.~- De
241 V | szemem elől! Gyülöllek!~És elfordult, rázta a fejét.
242 V | is befordult egy házba, és a lépcső-karfára borult.
243 V | bünbánó ábrázattal.~Fölkelt és a könnyeit letörülte.~-
244 V | felelte Eszter méltósággal.~És elment mellette, kiment
245 V | forint volt az erszényemben.~És újra sírva fakadt:~- Elvesztettem
246 V | én, másnak a felesége!?~És szinte rázta a lelkét a
247 V | néhány nap multán bejövök.~És a fejével könnyedén köszönt.~-
248 V | künn megrázkódó szivvel. - És éppen most! Tegnap én ütöttem
249 V | ütöttem tőrt a szivébe, és ma ez a gyászhir! És bizonyára
250 V | szivébe, és ma ez a gyászhir! És bizonyára nincs, aki vigasztalja!~
251 V | Bement a póstahivatalba és telegrafált neki:~Gyászodban
252 V | könyvesbolt iró-asztala előtt és írt.~Eszter belépett, s
253 V | hogy meg se éreztem volna.~És megcsókolta Eszternek a
254 VI | hogy csevegő természetű. És Eszter el is mondta, hogy
255 VI | többnyire a Kisfaludy-emlék alá, és nézték egymást, beszélgettek.~
256 VI | érdeklődött minden ügye iránt, és őt is érdekelte, hogy hogyan
257 VI | asszony mindent elcsevegett és mindent kérdezett.~A lobogó
258 VI | majdcsak megkönnyebbül. És ha éppen valami pénzszükség
259 VI | háromszor is megfordítanak, és hogy mindig sokalják azt,
260 VI | földet, - a férjem elé állok, és kivágom a kérdést, hogy
261 VI | Eszter, bizonyisten arra. És ha arra nem gondoltam volna...~-
262 VI | már csak pislog a lélek. És egyetlen gondolatom az az
263 VI | rátette a kezét Ábel kezére, és könnyes szemmel nézett reá.~
264 VI | házastársak vére-keringése egy.~És ez az egység különbözteti
265 VI | egységéért mind a két fél. És ahol az egyik házastárs
266 VI | órakor fölcsengeti az anyósom és szidja, zaklatja. Szegény
267 VI | asszony!~Ábel hüledezett.~- És a férjed? Mit szólt a férjed?~-
268 VI | megszégyenül, elbujdosik a háztól! És a fiát is leszidta, hogy
269 VI | jobb lett volna nem szülnie és mindefféléket.~- No és aztán?~-
270 VI | szülnie és mindefféléket.~- No és aztán?~- Aztán az lett a
271 VI | Mégis tudod ő öregebb. És ha ezzel az ügy elintéződött...~-
272 VI | az én szobám lett volna! És elvégre is az az anyámnak
273 VI | gyáva! gyáva!~Fölpattant és dühében remegett, szinte
274 VI | szinte lángot fújt.~- Gyáva!~És elsuhogott.~Ábel utána lódult,
275 VI | hebegi:~- De Eszter! Eszter!~És akkor a kis madáreszü asszony
276 VI | agyonütötte a gyermekét és aztán meg világot adna érte,
277 VI | föltámaszthatná.~Megfordult és újra felöltözködött.~De
278 VI | akkor hozzá, az öreg anyós és könnyes szemmel nyújtotta
279 VI | békétlenség ne legyen a háznál!~És megölelte.~- Ne haragudj,
280 VI | egyhavi bérét a leánynak. És csak gazdasszonykodjék tovább.
281 VII | percben rágondolt Ábelra és nem értette magát, hogy
282 VII | lelkünkben, sem a szívünkben? És hogy gyávázta Ábelt, szegény
283 VII | hogy mi az ő szeretete? És az a bizalmas édes testvéri
284 VII | térdel. Eszter is letérdel és keresztet vet magára.~De
285 VII | fehérebb. Egyszer fölkel és körülnéz. Ábel nincs!~Másnap
286 VII | megint benézek, - mondotta.~És elsietett.~Tehát beteg!
287 VII | éppen akkor tér vissza?~Föl és alá járt a Váci-utcán, aztán
288 VII | bemegy a könyvkereskedésbe és azt mondja: Sürgős levelet
289 VII | leányka, - azt véli álmodik.~- És orvos nem volt még itt?~-
290 VII | beszélgetünk. Jó ember.~- És maga ápolja?~- Hol én, hol
291 VII | orvosságot hozassák meg és mikor láza jelentkezik,
292 VII | szomszédban.~Eszter fölkelt és kiment a fehérhajú asszonyhoz.
293 VII | lepték meg. Csak fölkelt és kifutott. Aztán méghalványabban
294 VII | réklije ujját fölgyürte. És izgatottan keverte a lekvárt,
295 VII | Zöld-udvarba.~Fölsietett a lépcsőn és benyitott.~A felesége ott
296 VII | ült egy ősz asszonynyal és egy kisleánynyal az ágy
297 VII | maga-tudatlanul.~A doktor kopogás és köszönés nélkül toppant
298 VII | Megállt a szoba közepén és fagyos szemmel nézett a
299 VII | De nyugodt volt az arca és elszánt.~- Kicsoda ez az
300 VII | Lachapelle Rosalienak a testvére.~És méltóságos-büszkén nézett
301 VII | kitakarta a beteg mellét. És az öregasszonyhoz fordult:
302 VII | Kardosné rányitott a leányára, és az ablakba vonta:~- Mit
303 VII | mint a festett kő: merev és hideg, és fakó. Vállat vonintott:~-
304 VII | festett kő: merev és hideg, és fakó. Vállat vonintott:~-
305 VII | az anyját:~- Ne aggódjék és ne beszéljen erről többet.
306 VII | Térjen vissza a konyhába és hallgasson mint a ponty.~
307 VII | ebben a három napban.~- És azelőtt?~- Soha. Legfeljebb
308 VII | orvos a levegőbe csapva.~És nem talált magyarázatot.~
309 VII | hogy szükséget ne lásson. És ez a mi titkunk anyám, a
310 VII | Szervita-templomba.~Felöltözött és fogta az imádságos könyvét.~
311 VII | Ábel már az ablaknál ült és egy piros táblás Bädeckert
312 VII | látogatás.~Eszter melléje ült és átölelte:~- Csakhogy látlak,
313 VII | Nézd.~Belemarkolt a zsebébe és egy marok aranyat tartott
314 VII | Belenyúlt a másik zsebébe és megint egy marok aranyat
315 VII | Ábel! Megsegített az Isten!~És a nyakába borult.~- No, -
316 VIII | őt amennyire csak lehet és feledj el engem, mint egy
317 VIII | Magyarországból elviszel magaddal.~És hogy elmentél, oly gyönge
318 VIII | hétig nem szóltam semmit. És gondolkodtam, hogy a te
319 VIII | Járj el néha mulatságokba. És írj mindent, mindent, hiszen
320 VIII | Elolvastam. Bölcs könyv ez és igazán sok jótanács van
321 VIII | munkáról így nyilatkozik és minden orvosról.~Máskülönben
322 VIII | elkisér, ha sétálni megyek és takargat, babusgat, kedveskedik.~
323 VIII | kilenc órakor nézz az órára és érezd, hogy reád gondolok.~
324 VIII | összeveszett a házi úrral és a szomszédház folyosóján
325 VIII | fülemnek. Fölmentem hozzá és bemutatkoztam. Felesége
326 VIII | bemutatkoztam. Felesége és egy férjhezmenő leánya is
327 VIII | mellett, mindig rád gondoltam és kilenc órakor alig birtam
328 VIII | én sohse láttalak rútnak és el nem képzelhetem, hogy
329 VIII | boldogságot kivánunk egymásnak. És én egy gondolatban Neked
330 VIII | szép-e? hány esztendős? És hogy mi a neve?~Ne mosolyogj:
331 VIII | hétre lesz az esküvőjük.~~És így következtek aztán is
332 VIII | hogy az anyósa meghalt. És így végezte a levelét:~„
333 VIII | háromlábu arasznyi kis asztal és írt.~És csodálatos válaszok
334 VIII | arasznyi kis asztal és írt.~És csodálatos válaszok jelentek
335 VIII | kérdeznek?~Az asztalka inog és mozog. Ábel fölemeli, hogy
336 VIII | szó gyakorta eszemben van és írni is gyakorta leírom.
337 VIII | elhalványult.~Fölkelt. Föl és alá járt a szobában. Aztán
338 IX | az anyja?~- Egy hete.~- És mit beszélt? Megtörtént
339 IX | fehér rózsából csináltatom, és szalag nélkül. Oh szegény
340 IX | Istenem milyen találkozás!~És megállt az utcán. A lába
341 IX | nyugtalanul járkált föl és alá a ház előtt. A gallérját
342 IX | gondozó?~Az idősebbik felállt és ránézett:~- Én vagyok.~-
343 IX | lehetne róla valamit megtudni?~És a házmester szava a még
344 IX | mellében.~Odaállt a kapuhoz és megszólította az első cselédet,
345 IX | Nem. De az se Marcsa.~És nevetve futott tovább.~Más
346 IX | Nagy a dolog a háznál.~És elmosolyodott.~- Micsoda?~
347 IX | házaspárnál.~Hogy fölébredt és ijedten emelkedett föl az
348 IX | csakhamar még fájdalmasabb jajok és sikoltások követték, mintha
349 IX | gombkötő akkor fölugrott és bement. Ő meg elaludt.~Hát
350 IX | ő kötelessége a remegés.~És mégis remegett, sápadozott.
351 IX | már ott állt a Zöldfa-utca és a Szénatér sarkán.~Tán egy
352 IX | tejfelszagot, hússzagot és egyéb szagokat kebelezett
353 IX | hálistennek.~S bólintott, és tovább gömbölygött.~Ábel
354 IX | apjához. Rég számolt ezzel és mégis fájt neki. Eszter,
355 X | vagyunk láncolva egy hús és csont épületbe. Nem gondol
356 X | virágzó orgonabokor mellett ül és a lágy tavaszi szél reáfuval
357 X | Esztert, mégegyszer látnia, és hallania mégegyszer, amint
358 X | kedves feléje nyújtását, és leginkább a szemét, azt
359 X | rettegni, hogy meglepik? És hogy újra epedjen az üveg
360 X | Professzorságra készült.~És azt gondolta nem tér többé
361 X | még? Emlékszik-e még reá?~És ismét kishijja volt, hogy
362 X | feketébben ragyogott Ábelra. És Ábel kérdő szavára csakugy
363 X | vett elő a szekrényből, és megindult Ábel előtt, hogy
364 X | nem feledkezett meg rólam!~És összebámultak.~A leánynak
365 X | leány. - Hozok azonnal.~És eltünt.~Ábel körülnézett.
366 X | ablaksarokban.~Megmosdott és átöltözködött, aztán szivarra
367 X | aztán szivarra gyujtott, és visszatért a nőkhöz a kalapos
368 X | talán direkte folytatják.~És egy nagyszélü szalmakalapot
369 X | másfél fontos a sok lakktól.~És nevetett.~Ábel érdeklődéssel
370 X | támad az erdőn, s a néma és a mozdulatlan fáknak egyszerre
371 X | fölösleges magamat bemutatnom?~És ő elmosolyodik majd azzal
372 X | azzal a finom mosolygásával, és tétován nyújtja mindig-keztyüs
373 X | csaknem kötéllel fogják.~És az egyik gimnáziumban már
374 X | mindig a szobában ülünk. És ma különösen szép az idő.~
375 X | kofák orgonát, nárciszt és olasz-jázmint árultak. Ábel
376 X | diszitették a ruhát a vállán és a mellén. A virág jól illett
377 X | vízzel telt gödrök bűzlenek és szemét éktelenkedik.~Aztán
378 X | templomba szoktunk járni.~És betértek a templomba.~A
379 X | hajolt.~Ez a nyak! Ez a haj! És éppen ott ahol azelőtt!
380 X | templom aranyozott angyalai és festett szentjei zavarogva
381 X | az arcát, de megismerte. És végigzendült-zúdult a szívén
382 X | száll át a téli világon, és minden alvó virág megmozdul,
383 X | látni akarja, látni! látni!~És jönnek, tolongnak egymásután
384 X | érkeznek ki, mint Eszter.~És Ábel arca izgalomtól piros,
385 X | megáll Ábel arcán. Megáll és elnyílik. Kétszerakkorára
386 XI | megleptél!~- Te leptél meg!~És Ábel magához szorította,
387 XI | Indítsd meg a válópert! És elválsz. És a magunk boldog
388 XI | a válópert! És elválsz. És a magunk boldog fészkében
389 XI | nyakáról. A szeme elborult.~- És a leányom?~- Visszük magunkkal!~
390 XI | elővette a zsebkendőjét és fölitatta vele az asszony
391 XI | rebegte az asszony. - És ha úgy gyülölném is a férjemet,
392 XI | fogja, másikkal az apjáét. És ha erővel kiszakítom az
393 XI | is feléje fogja nyujtani. És ha mégis megteszem, a gyermek
394 XI | a gyermek fel fog nőni és egynapon elém áll, és azt
395 XI | nőni és egynapon elém áll, és azt kérdezi: Mért hagytad
396 XI | Az asszony folytatta:~- És a gyermekem szemében itélet
397 XI | lesz.~Hozzásimult Ábelhoz és átölelte:~- Bocsáss meg,
398 XI | vasárnap elmentem a templomba, és imádkoztam érted, hogy Isten
399 XI | Eszter elájult a tolongásban, és ő az idegen, humánus kötelességet
400 XI | szállunk le a Lövőház-téren, és onnan kifelé sétálunk a
401 XI | hogy bemenjen Törökékhez, és bocsánatot kérjen tőlük
402 XI | Ábelnak az arcára. Nyugodtan és hidegen nézett reá, de a
403 XI | búbánat vetett ágyba. Eljött és megnézte, hogy milyen az
404 XI | akkor szédül el a hőségben és tolongásban, mikor én ott
405 XII | XII.~És ismét folytatódott az epedés
406 XII | kocsira ült a kisleányával és levegőre vitte. Ha napos
407 XII | leszálltak a fasor végén és Ábel csatlakozott hozzájuk.
408 XII | mint az apja, csak a szeme és az ajka olyan mint az anyjáé.~
409 XII | találkozásnál a térdére mászott és vékonyka karjait Ábel nyaka
410 XII | a szive az én szivemmel!~És akkor Ábel is megmelegedett
411 XII | gyermek iránt: magához ölelte és megcsókolta.~- Úgy szeretsz,
412 XII | Úgy, - felelte a gyermek.~És azután is mindennap találkoztak
413 XII | csak kocsija volt, lovat és kocsist egy fiakeres vállalkozótól
414 XII | Más-más ló került a kocsi elé és más-más kocsis a bakra.
415 XII | sok lelki nyugtalansággal és akkor se párizsiasan. A
416 XII | virágzó bokor: csupa szín és csupa édesség. Ábel ajkán
417 XII | tyúkot kiröpítik a ketrecből. És még rá a menyekző estéjén
418 XII | elszenvedni. Azóta...~- És azóta?~- Beszéljünk Ábelkám
419 XII | csak tiszteljük egymást.~És nevetett.~- De most már
420 XII | gondolkodón nézett reá:~- És nem vagy féltékeny? Nem
421 XII | Én meg hát, - tudod.~- És sohse beszéltetek róla?~-
422 XII | megnémult. Átváltozott orvosnak, és soha nem kérdezett, soha,
423 XII | okos vagy, milyen eszes!~És megcsókolta a kezét.~- Nem,
424 XII | nem maradhatsz. Nézd: tűt és cérnát hoztam ki. Már három
425 XII | asszonykézért kiált. No tartsd ide.~És míg a gombot varrta, tovább
426 XII | Aztán egyszercsak meghal. És mi lesz akkor: másik hónapos
427 XII | ráncos arcot mutat a tükör és fehér hajat. Ma már harminc
428 XII | Minden láznak van magas heve és lefolyása, - ezt már a férjemtől
429 XII | tanultam. A lázunk elmúlt Ábel, és te még mindig nem nézed
430 XII | mintha rokonok volnának.~És kedves is volt a társaságuk.
431 XII | Megállította a kocsit, és kiszállt:~- Milyen szerencse!
432 XII | Mutatkozzál be Irénke.~És Irénke készséggel engedelmeskedett:~-
433 XII | Bertának:~- Ugye milyen szép? És ördög a neve!~A doktorné
434 XII | Ábel bácsi, ez Török néni.~És mosolyogva fordult Törökékhez:~-
435 XII | kisleány perecet kapott és a hattyuknak dobálta. A
436 XII | Sétáljunk talán tovább.~És a kisleányát kézenfogta.
437 XII | Ábel elámulva állt meg.~- És énhozzám, hozzám jönne?~-
438 XII | megszorította a leány kezét.~És szótlanul sétáltak tovább.~~
439 XII | Bemegyek a kórházba.~- És ha megvénülsz? Micsoda ágrul
440 XII | hányódni, nem élet, barátom.~- És te azt gondolod édesem,
441 XII | megragadta Eszternek a kezét, és sokszor egymásután megcsókolta:~-
442 XII | jóságodat nem ösmertem.~És elérzékenyülten nézett az
443 XII | az életed folyása rendes, és nem kell vádolnom magamat,
444 XII | mert te akarod Eszter. És hát nekem csakugyan kell
445 XIII | meglátogatta a doktorné, és tegeződtek. Jövet-menet
446 XIII | az anyja nyakába borult és hosszan megcsókolta. Aztán
447 XIII | doktorné nyakába borúlt és a csókjában mély hálát fejezett
448 XIII | pillantott reá. Zavarodott és meghatott volt a jó ember.~
449 XIII | ott maradt az első padban, és a zsebkendőjére borúlt.~~
450 XIII | Irénkével, beült a kocsiba.~- És a szakálad mért vetted le?~
451 XIII | Hát akkor meghagyom.~- No és jól mulattatok? Nem történt
452 XIII | köteleztél, hogy megházasítottál.~És kezet csókolt az asszonynak.~-
453 XIII | kamuka háziköntöst. Puha és könnyü mint a pehely. Azt
454 XIII | angyali! milyen okos!~- És Berta?~- Egészséges, vidám,
455 XIII | szemembe, - fuldokolt Eszter.~És heves sirásra fakadt.~-
456 XIII | de a szivem megszakad!~És sírt. Azelőtt ha sírt, Ábelnak
457 XIII | tért. Megtörülte a szemét és mosolygott:~- Milyen ostoba
458 XIII | nők született szinészek!~És mély sajnálkozással nézett
459 XIII | hol nálunk, hol nálatok!~És tapsolt, mint a gyermek.~
460 XIII | nem durva. Csak hallgat, és az arca elsötétül, ha valami
461 XIII | meglátjuk, - mondotta Ábel.~És az órájára pillantott:~-
462 XIII | mielőtt a férjed elé kerülsz.~És gyöngéden kezet csókolt.~
463 XIII | elmosolyodott:~- Hát csak eredj.~És Ábel kezét a két kezébe
464 XIV | eredj, eredj, mit tünődöl!~És tréfásan lökdöste a férjét.~-
465 XIV | arca sugárzott az örömtől és kedvességtől. Testvérként
466 XIV | úton baj? kellemetlenség?~És mindezt oly szives érdeklődéssel
467 XIV | ime az én legfiatalabb és legkedvesebb asszony-barátom:
468 XIV | Berta aztán elcsevegte bőven és apróra, hogy micsoda izléstelen
469 XIV | nők, milyen nagylábuak, és mi a legujabb kalapdivat.~
470 XIV | fotelek. A gazdagság melege és előlkelő pompája volt az
471 XIV | hálószobánál megfordult és visszatért a szalonba.~Lidi
472 XIV | asszonyom.~Eszter bántódva és kérlelőn nézett reá.~- Dehát
473 XIV | Dehát mért? Nem szereti?~És a szeme azt mondta:~- Egyszer
474 XIV | Egyszer vendégelhetlek meg, és akkor se fogadod el!~- Az
475 XIV | Leült ő is az asztalhoz, és beöntött egy csésze kávét.~-
476 XIV | kérdezte Ábelt.~- Történelmet és nyelveket. Filologus vagyok.~-
477 XIV | valaha lelket?~- Láttam és látok mindig.~- Hol a fenébe?~-
478 XIV | tapintok. Irigylem önt, és mindenkit, aki végighiszi
479 XIV | mindig csal. Vakok vagyunk és ismeretlen erők a vezetőink.~-
480 XIV | Eszter maga felé legyintett, és mosolygott:~- Micsoda: te
481 XIV | gondolod, hogy új ez a ruha?~És felugrott; egy kicsike üveget
482 XIV | bársony-kabát volt rajta, és kócsagtollas sötétkék völúr-kalpag.
483 XIV | Melegedjék nagyságos asszonyom.~És a doktorné odaült: a kezét
484 XIV | hallgatva ült egy karos székben és elmélázva nézte őket. Akaratlanul
485 XIV | árnyékosabb, melegebb. És a hangja: milyen más minden
486 XIV | úgyis csak a parázs ég.~És lehajolt. Kinyitotta a kályhát.
487 XIV | kamukát. Odaült papucsban és házisapkában a bőrszékbe,
488 XIV | minek vettél el engem!?~És sírva borult a diványra.~
489 XIV | bejön, hátat fordítok neki és kimegyek. Vagy egyenesen
490 XIV | minden!~- No azt nem engedem.~És akkor Berta megölelte Ábelt.
491 XIV | amit a betegek fizetnek. És semmise érdekes, csak a
492 XIV | Elvégre gyermeketek is van, és ő megbecsül téged.~- Meg?
493 XIV | rabja a férfi a családnak. És másefféle. De mindezt csakúgy
494 XIV | Csak én. Ő olyankor nevet. És ez mégjobban boszant, mert
495 XIV | a fejét rázta:~- A nő nő és a férfi férfi. A nőnek alacsonyabb
496 XIV | tűz fénye rádpiroslott. És ahogy ott ültél fehér kabátban,
497 XIV | Harmadnapra ismét elment Bertához, és korholta, hogy nem látogatja
498 XIV | ölébe vette a kisleányt, és megcsókolgatta:~- Milyen
499 XIV | teás csészéjéből itatta, és olykor azzal a lélekbe mélyedő
500 XIV | kitekintett az ablakon, és azonnal búcsúzott.~Másnap
1-500 | 501-633 |