Part

501 XIV   |                szokottnál, hidegebb volt és szótalanabb.~- Történt veled
502 XIV   |                meg-megigazította a lábán és Irénkén. Ábel segített neki.
503 XIV   |           mosolygás jelent meg az arcán, és szólott keserü finoman:~-
504 XIV   |                az ilyen látványosságtól.~És hidegen, szomorúan nézett
505 XIV   |                 elővonta a zsebkendőjét, és a szemére nyomta.~- Eszterkém! -
506 XIV   |                 kaptad-e a leveleimet?~- És egyebet semmit se mondtál
507 XIV   |             gyerekek a női arcra szakált és bajuszt festenek. Azt mondtam,
508 XIV   |                  lánykori imádód voltam, és hogy azontúl minden megszünt.~
509 XIV   |               szóért, de igen illik reá. És te se keress fel többé.
510 XIV   |                   ahogy Berta köszöni.~- És te ezt komolyan mondod?~-
511 XIV   |                   Ábel megfogta a kezét, és a szemébe nézett, amely
512 XIV   |                 Ábel bólintott:~- Holnap és mindennap.~Mikor Ábel hazatért,
513 XIV   |                 Takarodj azonnal vissza, és vetesd le egészen!~- De
514 XIV   |                  is hallgatott. Ábel fel és alá sétált a szobában. Időnkint
515 XIV   |         nemsokára megkoronáztatja magát. És másefféle.~- És ilyen haszontalanságokért
516 XIV   |   megkoronáztatja magát. És másefféle.~- És ilyen haszontalanságokért
517 XIV   |         leeresztette a varrást az ölébe, és hideg szemmel nézett az
518 XIV   |              magamat, - sóhajtott Berta.~És akkor nagyzokogva az anyjára
519 XIV   |                     mondotta mosolyogva.~És a névjegyet átnyujtotta:~-
520 XIV   |            búcsút. Behúzódott a hintóba, és könnyes szemmel ölelte a
521 XV    |             Gyakorta megcsókolta a kezét és az arcát, és meleg szavakat
522 XV    |         megcsókolta a kezét és az arcát, és meleg szavakat rebegett
523 XV    |                Megbocsátotta, elfeledte.~És szinte versenyeztek a gyöngédségben
524 XV    |             versenyeztek a gyöngédségben és figyelemben egymással. Ábel
525 XV    |                 ártalmas ételt ne egyen. És Berta tapadt hozzá, lelke
526 XV    |                Esztert. Olykor rágondolt és csodálkozott, hogy él és
527 XV    |                 és csodálkozott, hogy él és lélekzik nélküle. Azelőtt
528 XV    |                 a szeme. Hiányzott neki, és fájt neki az a hiány. Hát
529 XV    |               volt. Az arcán fátyol. Föl és alá sétált.~Ábel bevezette
530 XV    |               jöttem ide, hogy lássalak.~És szomorúan nézett Ábelnak
531 XV    |                  mégis látni kivántalak.~És szomorúan nézett Ábelra.~-
532 XV    |              havonkint egyszer lássalak.~És a szeme pilláján könny csillant
533 XV    |              könny csillant meg.~Fölkelt és letörülte.~S ahogy igy állott,
534 XV    |                  mondod: Szegény Eszter.~És kezet nyujtott. Kifelé indult.~-
535 XV    |                 arcára vonta a fátyolát, és vissza­fordult:~- A jövő
536 XV    |          Bertával telt meg ismét a szeme és lelke. Az akadémiai konferenciákra
537 XV    |              minden idejét otthon tölti.~És Eszterrel egyre ritkábban
538 XV    |                el.~Ábel reggel feküdt le és aludt délig. Akkor alig
539 XV    |                  Ki törli le a könnyeit? És ki intézkedik a temetésről?~
540 XV    |                  az asztalra egy huszast és kisietett. Bérkocsiba ült.
541 XV    |                 belépett a szalonba. Nők és férfiak ültek ottan, lámpás
542 XV    |                odaérezhető viaszgyertyák és koszoruk nehéz szagában, -
543 XV    |             fölemelkedett:~- Ábel! Ábel!~És zokogva omlott a karjai
544 XV    |                      Azt. Egyre sötétebb és sötétebb volt a lelke. Az
545 XV    |            gondolok. Azt mondta: Azt se! És kiment a szobából. Őt az
546 XV    |                 kinos. Az ujság is írja, és ő is bizonyosan tudta. Ha
547 XV    |               meg... De nem fogadták el.~És ismét megeredtek a könnyei.~-
548 XV    |                ember az özvegy elé állt, és néhány szóval az iskolás­
549 XV    |               Holnap már reggel eljövök, és veled maradok estig. Csak
550 XV    |                  héten Eszterrel legyen, és ezt Eszter is rendjénvalónak
551 XV    |            asszony. Az orvosi műszereket és könyveket az angolképű iskolástárs
552 XV    |                 megjelenése a gyászestén és maga­viselete a temetésen,
553 XV    |            mindig sugárzó arccal fogadta és mély ránézésekkel, meleg
554 XV    |                 arca mindig halvány volt és szenvedő. Az orvosok azt
555 XV    |                 órákig ült a tükör előtt és nézte benne sovány arcát,
556 XV    |                  A fürdő még népes volt, és pesti ismerősök se hiányoztak.
557 XV    |                szeret­nék melletted ülni és hallgatni a te lágyan zengő
558 XV    |                  a gondolatom veled van, és mindennap megcsókol ~Ábel.~
559 XV    |                 elolvasta ezt a levelet, és búsan nézett reá. S másnap
560 XV    |              ujdivatról szóló közlemény.~És leült melléje: olvasott
561 XV    |                 lábához ült a zsámolyra, és úgy olvasott. Eszter mosolyogva
562 XV    |                  nézett. Eszter meg őrá. És olyankor Eszter mégbúsabbá
563 XV    |           megkérdezte:~- Mikor várjalak?~És ő mindig azt felelte:~-
564 XV    |                az ajtóban a keblére dőlt és forrón megölelte. Valamit
565 XV    |              ideje úgyis rég letelt már, és ő arra gondolt, mennyire
566 XV    |            kandallóba jó tüzet rakatott, és oda igazította a két széket.
567 XV    |                   A lámpást meggyujtotta és narancs-szín selyemernyőt
568 XV    |                macskát hozott Irénkének, és mosolyogva ujságolta, hogy
569 XV    |               neki egy szép kis falovat.~És nevetett. Mindig mosolygott,
570 XV    |            telepedett a szőnyegre eléjök és háttal Ábel bácsi lábához
571 XV    |                mikor a fiucska belépett, és gyujtót árult. Mikor a tanárokat
572 XV    |                 Ábel hazatért külföldről és a templom előtt találkoztak,
573 XV    |                Ime most ő özvegy, fiatal és szép. Ha most ő ragadná
574 XV    |              akarod: Hagyj itt mindent!” És ahogy ő szólott: „Ha most
575 XV    |                  sem adja többé vissza!”~És a szeme már kigyulladt,
576 XV    |           elvégezte a megható történetet és Irénkére nézett. A szobába
577 XV    |              hallgatta Ábelt, megmozdult és Ábel elé állott. Két kicsi
578 XV    |           megsimította Ábelnak az arcát, és ábrándosan komolyan nézett
579 XV    |               Térdére emelte a leánykát, és a félkarjával a szívére
580 XV    |         lebocsátotta a leánykát. Fölkelt és szivart vett elő a tárcájából.
581 XV    |      megrázkódott, fölpattant a székről. És büszkén, haragtól megvillanó
582 XV    |            keress nekem férjet! poltron!~És méltóságos-hidegen bevonult
583 XV    |                az ajtó felé. De megállt, és zavarodottan pislogott a
584 XVI   |            Gondolkodjunk csak nyugodtan!~És akkor arra emlékezett, hogy
585 XVI   |                  Bizonyos hogy kinézett, és bánatosan rebegte a leánykájának:~-
586 XVI   |                     maga is felháborodik és haragszik Eszterre!?~Kedvetlenül
587 XVI   |                  Kedvetlenül vacsorázott és szótlanul bámulgatott a
588 XVI   |              sárgára fényezett borjúbőr, és a sarkán két ezüstlap; az
589 XVI   |                az asztalra az esernyőjét és a keztyüjét.~- Képzeld mi
590 XVI   |                 reá.~Ábel megáll előtte, és csak ennyit szól:~- Szereted?~
591 XVII  |               áttipegett az utasok során és leült.~- A Ligetbe, - mondta
592 XVII  |               haladt a szokásos búgással és siketek világába illő csengetéssel.
593 XVII  |            magával szemben. Fonnyadt arc és mosoly­gó ráncos szemek.~
594 XVII  |                   A férjem már nem él.~- És a leányod?~Az asszony behunyta
595 XVII  |                 asszony bársonykabátjára és arcának hervadt bőrére.
596 XVII  |                bőrére. Fölemelte a fejét és újra örvendezve pillogott
597 XVII  |           örvendezve pillogott Ábelra:~- És te?~Ábel legyintett:~- Én
598 XVII  |                   Az asszony sajnálkozva és nagy érdeklődéssel nézett.~-
599 XVII  |               volna. Te is olyan voltál. És most ha elválunk, holnap
600 XVII  |              lakom... a Liget mellett.~- És van ebéded két személyre?~-
601 XVII  |            asszony beleöltötte a karját, és szótlanul bicegtek, a Nagy
602 XVII  |           kövezetén be a Délibáb-utcába.~És ahogy így bicegnek, Ábel
603 XVII  |               Mellette üvegkancsóban viz és egy zsemlye.~Ábel tovább
604 XVII  |              Eszter fekete selyemruhában és egy rövidnyaku csontos arcú
605 XVII  |                  az összenőtt szemöldökü és tüskés haju komor ember.
606 XVII  |                  a meleget. Ábel odaállt és reá tapasztotta fázó két
607 XVII  |                 fölötte fekete feszület, és egy nagy szines Mária-kép,
608 XVII  |             annyira, hogy a feleségedtől és gyermekedtől nem válsz el
609 XVII  |              hallom. Igazságtalan voltam és vak, most már elitélem magamat
610 XVII  |            szerettem volna kibontakozni. És vártalak, hogy eljösz, és
611 XVII  |                És vártalak, hogy eljösz, és összeszidsz, vagy mentegetődzöl,
612 XVII  |                 de legalább megbékülünk, és élek tovább is özvegyen,
613 XVII  |                 élek tovább is özvegyen, és boldogan ha hetenkint csak
614 XVII  |              megnagyíttatta a fényképét, és ő aztán szinezte. A tied
615 XVII  |                 Mégiscsak uram volt...~- És a leányod? Hogy is hivták?~-
616 XVII  |                volt, - mentegetődzött, - és Irén már akkor elmult húsz
617 XVII  |         egyszercsak a térdemre könyökölt és rám nézett:~- Anyácskám
618 XVII  |                 asszony mélyen sóhajtott és a fejét rázta.~- Mily gyönyörü
619 XVII  |          természete is olyan volt: hideg és vakmerő. A kapitányhoz csak
620 XVII  |                  De már akkor késő volt. És tudod mi vége lett az én
621 XVII  |               megszélesitette az asztalt és másik teritéket is tett
622 XVII  |                  tett reá. Egy üveg sört és egy üveg bort állitott a
623 XVII  |             Szegedi asszony a szakácsom. És mondd Ábel: szeretted, igazán
624 XVII  |                 csor­gatott olajat. Sört és bort is töltött neki. Végül
625 XVII  |                Felkönyökölt az asztalra, és hervadt fehér kezére támasztotta
626 XVII  |                 Ábel a tortát aprózva.~- És hogy lakol? Hány szobád
627 XVII  |               meg megkeféli a ruhámat.~- És miből élsz? Van vagyonod?~-
628 XVII  |          zsebkendőt vont elő a zsebéből, és fölitatta egy mozdulattal
629 XVII  |                cseléd kihordta az edényt és kis csésze fekete kávét
630 XVII  |            gyöngyházas japáni skatulyát, és a skatulyából meg még egy
631 XVII  |                  Eszter megfogta a kezét és szomorú mosolygással bólongatott:~-
632 XVII  |                 Negyedórát vagy félórát. És holnap...holnap gyere el
633 XVII  |           magunkat a multba Eszterkém.~- És ha még ott az a szikla...~-