Part
1 I | vele. Az is komoly maradt. De elpirult, haragosan elpirult.~
2 I | blúzán ugyanolyan csipke. De feszült rajta minden, mint
3 I | a leány. Az arca vékony, de csupa finomság, - talán
4 I | irigylenivaló: fekete apró szem, de tiszta-csillagú, amilyen
5 I | pillantott szét a bent-ülőkön.~De jobbára nők ültek az omnibuszban,
6 I | leány szemben ült vele, de mintha nem is látta volna:
7 I | és nem mutatkozott többé. De néhány nap multával pontosan
8 I | nagykomolyan a fiatalemberre. De nem sokáig. Csak éppen hogy
9 I | ifjú megemelte a kalapját, de a leány mintha nem látta
10 I | mintha nem látta volna. De mégis elpirult, és eltünt
11 I | fiatalember ahová letűzte, de a leány fölvette a rózsát
12 I | mozdulata volt az, nem bólintás. De a köszöntést mégis fogadta.~
13 I | ott a kövér asszonyt is? De sem azt nem látta, sem a
14 I | elfogadja a bemutatkozásomat! De be se mehetek ilyen korán.
15 I | hogy ismeretlenül írok. De hiszen mi nem vagyunk merőben
16 I | hogy bemutatkozhassak, de én nemrég költöztem ebbe
17 I | aligha vannak omnibuszok, de nekem az az omnibusz maga
18 I | csakhogy megtaláltalak!~De akkor bizonyára úgy jártam
19 I | látták azelőtt egymást, de az az ügyetlenség annyira
20 I | lehet mérföldekre nyúló, de egynapon, amikor találkoznak,
21 I | kerülnöm kellene Kegyedet, de nem kerülhetem. Nincs álmom
22 I | valami gonosz véletlen? De ez nem lehet, nem! Az idő
23 I | Napestig is ott őgyelegnék, de munkámból élek: könyvkereskedő
24 I | gondolta, hogy alusznak. De csakhamar látta, hogy a
25 I | tizennégyéves fia, aki iskolába jár. De még a kutyát is ismerte.
26 I | volna még valamit kérdezni, de a kis oroszlán dühösen csaholt
27 I | nevet:~ÖZV. KARDOS JÁNOSNÉ~De ónnal írt apró-betüs szavak
28 I | borongós, essőre készülő, de dél felé eloszlottak a felhők,
29 I | rózsaszínü ruhába volt öltözve, de batiszt ruhába. A haja le
30 I | Könyvkereskedő vagyok, de most még csak segéd.~A leány
31 I | Szép pálya.~- Nem éppen, de kénytelen vagyok vele. Apám
32 I | vele. Apám birtokos volt, de harcolt negyvennyolcban...~-
33 I | ha az idén nem, utóbb, - de találkoznunk kellett.~Ismét
34 I | Köszönöm. Ott leszek. De milyen időtájban?~- Amikor
35 I | órakor itt leszek, Esztike.~- De hátha nem jöhetek ki? És
36 I | kezéből. Beljebb húzódott.~- De hiszen maga nem jön ki Esztike:
37 I | sok arc van és sok leány, de mind olyan idegen, mind
38 I | jártak át.~- Szép lehetett.~- De az még szebb volt, amikor
39 I | is ünnepi borzongás volt, de meleg és boldogító. Alleluja,
40 I | Beszélhet, - susogta a leány.~- De nem lehet, Esztike. Ha én
41 I | holnap? Eljövök holnap.~- De talán nagyon messze van:
42 I | van valami mondanivalója, de sohse mondta meg, mi. Csak
43 I | meg, hogy ilyet gondoltam. De lássa engem nyugtalanít
44 I | csekélyli a foglalkozásomat, de bizonyára csekélyli.~- Nem.~-
45 I | bizonyára csekélyli.~- Nem.~- De igen. Maga nem akarja nekem
46 I | megmondani az igazat.~- Óh!...~- De hiszen azon segíthetünk.
47 I | együtt játszadoztunk ugyan, de mindig veszekedett velem.
48 I | kapuba, hogy megmondjam... De aznap nem lehetett... Aztán
49 I | barna fiatalember, nem rút, de nem is kedves. Igen komoly
50 I | izgatottan:~... Megszöktessem? De hová? Miből élünk?~... ?
51 I | nem élt templomos életet, de mióta azt a leányt ismerte,
52 I | nem beszélnek Eördöghről, de elváláskor mindig az jutott
53 I | árnyékában andalgott.~- Phü de meleg van! - mondta Eszter.~-
54 I | később akarták elvinni, de ott-maradt.~Eszter megállt.
55 I | táncolni Ábel?~- Tudok, de nem szoktam. Diákkoromban
56 I | megtanultam.~- Én is tudok. De elhiszi-e, hogy sose voltam
57 I | és végigfutottam rajta. De holdfényben szeretnék. Részeg
58 I | hogy ilyen messzire kijár, de most már nem sajnálom: látom,
59 I | hevüléssel ölelte magához, de Eszter kifejlett a karjaiból.~-
60 I | fűbe.~Ábel utána indult, de a leány visszaintette:~-
61 I | mellé roskadt a padra.~- Óh, de jó volt!~Hátranyúlt, hogy
62 I | lába, - mondotta Ábel. - De milyen hideg. Nem fog meghűlni?~
63 I | hoztad? hiszen nekünk is van. De azért köszönöm. Holnap ezt
64 I | mennyi üres ostobaság. De az aki beszéli, annak a
65 I | villan föl az első sugár.~De Ábel akkor is csak Eszter
66 I | Én se! - felelte Ábel.~De ő a leányt bámulta.~ ~
67 II | elájult s napokig feküdt. De mivel magányosan élt, néha
68 II | mint a szivarskatulya, de megkezdi. És akkor magához
69 II | is írt neki minden héten, de az ő levele jobbára csak
70 II | félretett pénze, hatosa se, de mindig igérte, hogy mihelyt
71 II | művészietlen mázolmány. De az ájtatos szívek nem azt
72 II | leány?~- A leány szép volt, de a házasság... Annyi válópör
73 II | nősülne, ha józanon nősülne. De ki nősül józanon? A szerelmet
74 II | nemes elmés, angyali lélek, de ráncosképü. A leányka akaratos,
75 II | akaratos, ostoba, mint a réce, de karcsu, kiskezü, kislábú,
76 II | pirosságot: lehámozzuk, elvetjük. De a nőnek nem a szépsége a
77 II | meg a tükör.~- Városon. De nem csupa város a világ.
78 II | több a nő, mint a férfi.~- De egy sem írt evangéliumot.
79 II | millió meg millió nő képes, de férfi egy se!~És a keze
80 II | csillagász. Valamennyinek szép, de valamennyinek más. Nohát
81 II | Reggel zivatar zavargott: de az esső délfelé megszünt.
82 II | aki nekem igazán párom!~De hitvány portéka a leányféle:
83 II | ki lesz nyomtatva a neve.~De egyben látta az öregasszonyt
84 II | vissza! - kesergett Ábel.~De mikor besötétedett, megint
85 II | persze, hogy mért sirok. De holnap, holnap megmondom,
86 II | tegezni, nincs jogom rá.~- De én akarom, én kivánom. Ha
87 II | teremt, teremt oda füvet is.~De nem igen bizott a csillagában.
88 II | irás csupa finom vonal.~De a szeme káprázott. A világosság
89 II | ön felesége, mint bárkié.~De ha az Ön állapota olyan
90 II | róla, ha meg nem mondja. De amaz arra hivatkozott, hogy
91 III | Valami vevő, - gondolta.~De finom szegfüillatot érzett,
92 III | mozdult, hogy megölelje. De a mozdulat csak kéznyujtássá
93 III | lesznek többé holdas estéim.~- De máskülönben?~Az asszony
94 III | unalmas, kissé akaratos, de figyelmes. Inkább rokon,
95 III | Bocsáss meg, hogy nem írtam. De olyan furcsa. Azt gondoltam,
96 III | elnedvesült.~Eszter látta ezt, de félrenézett, mintha nem
97 III | az írás sokszor áruló. De el se jöhetek: mink már
98 III | többé nem találkozhatunk. De aztán arra gondoltam, hogy
99 III | Megesküdtem arra, hogy hű leszek, de arra nem, hogy téged elfeledlek.~
100 III | látogatóba, ebédre, vacsorára. De ez mégis lehetetlen.~- Lehetetlen, -
101 III | csekélység árulóm lehet. De... eljárok vasárnaponkint
102 III | mondaná: Megcsókolnálak! De már nem szabad!~S elsietett.~~
103 III | sokszor a kérdés: Hol lakol? - De egyik se mondta ki.~Ábel
104 III | volna a színe változásán. De így az ügy elintéződött
105 III | elhálálkodtak a konyhán.~De az asszony mégis megdöbbent.
106 III | elfogyasztok egy almát, de csak egy kicsit.~Sohasem
107 III | forogtak a magyarázatában, de a nők már megszokták. Ha
108 III | hidegre, - egy favágó ellopta.~De már ettől az öregasszonyok
109 III | megvoltak csendes egyetértésben. De a három öreg nő három sötét
110 III | menyecske bele nem tanul. De aztán a doktor mindig csak
111 III | segítgetett is a konyhán, de a két öreg nő alig engedett
112 III | tekintgetett miben segithetne? De csak olyan volt köztük mint
113 III | olajat a felesége kezére. De úgy öntötte rá, olyan hivatalosan,
114 III | fölé gyültek a fellegek.~De nem dörgött még egyik se,
115 III | tisztességes úri ember, anyám.~- De vajjon te tisztességes asszony
116 III | tudom, hogy asszony vagyok.~De utána sohajtott is egyet.~~
117 III | szegletén távolacskán állott, de fekete magas sovány termete
118 III | is. Vártam rá egyideig. De jobb tán, ha Károly várja
119 IV | Mindig szeretett olvasni, de leginkább csak divatujságot,
120 IV | kémkedés időnkint megujult, de sikertelenül. Az, hogy a
121 IV | meleg pillantás lehetett.~De azért Eszter mégis eljárt:
122 IV | ajtót nyitva felejtettem.~- De ők visszavárnak.~Eszter
123 IV | haját.~- Nem haragszom, de tekints engem csak annak,
124 IV | folytatta:~- Bocsáss meg, de annyira ismerem a szivedet,
125 IV | felelte szeliden Ábel. - De mért nem beszélsz nyiltan.~-
126 IV | haragszom Eszter, ne érts balul. De én magam mondom neked, hogy
127 V | Szépkötésü könyvek voltak azok, de a képek bennök csupa emberi
128 V | vissza is teszi mingyárt, de az iráson megáll a szeme:
129 V | franciául a klastromban, de nem sokra jutott vele.~Előkeres
130 V | Próbálta, hogy tovább olvassa, de hogy a nők franciául mégtöbb
131 V | könyveken gyakorolta a nyelvet. De a levéllel nem boldogult.~
132 V | orvos, megélsz mindenütt. De te nem vagy férfi, mert
133 V | mint a púpos a púpját. De nincs olyan púpos, aki bármi
134 V | kételkedem a leveledben, de ha igaz, nem kivánom, hogy
135 V | tekinti. Langyos volt iránta, de nem keserü. Az első napok
136 V | orvosi ügyekről gondolkodott. De amúgy eléggé gyöngéd volt,
137 V | ellehet a levél itéletnapig.~De vajjon találkoztak-e Bécsben?
138 V | szekrényben lógó ruhák zsebében, de nem talált semmit se.~Délután
139 V | testét az ajkától a sarkáig!~De a templomos jólélek irtózott
140 V | mindig csendesen tiktakkol, de ha egyszer felhuzzák, bomlottul
141 V | egyideig nem találkoznak.~De Ábel ott volt. Bizonyára
142 V | nem esküdött hűséget.~- De tudta, hogy el fog venni!~-
143 V | Téged szerettelek az igaz, de idegeneket nem.~Ábel nevetett.~-
144 V | Lachapelle kisasszony idegen.~- De én téged csak a lelkemmel
145 V | És szinte fuldoklott.~- De Eszterkém...~- Oh! óh! Gyalázatos!
146 V | még meg is duplázta este. De azért Eszter szomorú maradt.~
147 V | megjegyzésének az elbeszéléssel, de a doktor nem ütközött meg
148 V | Nincs, - felelte a gazda, - de mink éppúgy tudjuk.~- Várok
149 V | Sajnálom, hogy nincs itt, de el kellett utaznia: meghalt
150 V | óráig szokott rendelni, de a betegek is úgy szokták,
151 VI | ötpercből néha két óra is lett, de az nem keltett gyanút otthon.
152 VI | amit a férje őrá költ.~- De én nem türök tovább! - lázadozott
153 VI | is afféle könyves tudós. De látod, azóta ha valami felizgat,
154 VI | meghalnék.~- Szegény Ábel.~- De apám szava jutott az eszembe,
155 VI | megvolt jó egyetértésben, de a lelki egység hiányzott
156 VI | mint valami gyermek iránt, de a lelke elburkolt maradt
157 VI | házasság pokoli szerződés.~De Eszter az anyjával se volt
158 VI | az anyja kényszerítette. De lehet-e kényszeríteni meleget
159 VI | előtt neki is voltak titkai, de Ábel előtt nem. Neki mindent
160 VI | teremtés, csak kissé szunyók. De hogyisne: este éjfélig is
161 VI | Aztán a férjem is délben. De én megkeményedtem:~- Mától
162 VI | tetted, hogy engedtél.~- De nem tettem jól! - pattant
163 VI | tudtam volna ellentállni!~- De Eszter!~- Mit nekem szegénység?
164 VI | Éltünk volna kenyérhajon, de az én kenyerem lett volna!
165 VI | Laktunk volna pince-szobában, de az az én szobám lett volna!
166 VI | boldogságomat ne ellenezze.~- De Eszter!~- De te gyáva vagy!
167 VI | ellenezze.~- De Eszter!~- De te gyáva vagy! gyáva! gyáva!~
168 VI | utána lódult, hogy elérje. De az asszony csaknem futva
169 VI | halvány képedezéssel hebegi:~- De Eszter! Eszter!~És akkor
170 VI | és újra felöltözködött.~De az anyós lépett be akkor
171 VI | megcsókolta a kezét:~- Nem, anyám. De fizessük meg egyhavi bérét
172 VI | Visszasietett a muzeumkertbe.~De Ábel már nem volt ottan.~ ~
173 VII | bizonyára elvette volna. De neki oly lehetetlennek látszott,
174 VII | és keresztet vet magára.~De hol járt az ő gondolata
175 VII | fog őrá haragudni soha.~De hogyan tudja meg most már
176 VII | bizzon meg a kereséssel?~De hátha a férjével találkozik,
177 VII | Nyéky Ábel úrnak a címét. De vigyázzon: ha nem leszek
178 VII | emeleten egy fehérhajú, de arcra fiatal kis gömböc
179 VII | kötve. Eszter felé nézett, de a szeme előtt vörös fényhullámok
180 VII | Ábel szenvedő arccal. - De hány személyben vagy te
181 VII | Kétablakos utcai szoba volt az, de szegényes: egy vedlett viaszosvászon-divány
182 VII | egyedüli öröksége. Elhozta, de még nem választotta ketté.~
183 VII | szólították, olyan rettenve, de okos szemmel, szíves kész
184 VII | Nem. A szomszédban lakunk, de a mienk ez a szoba is. Mama
185 VII | leányka bólintott.~- Igen. De csak ócska kalapból csinál
186 VII | volt, soványka, tejképű de pirosfülü. A hajacskájának
187 VII | Eszter összerezzent.~- Nem, de rokona vagyok.~A fehérhajú
188 VII | Hagyjátok: hadd egyen.~De a nők nem nyugodtak meg.
189 VII | Hát aztán? Csak hagyják.~- De nem úgy van. Egyhelyre jár!~
190 VII | kószál. Templomba, jó, de külön házba, emeletre, ez
191 VII | leányom nem jár senkihez!~- De jár, - felelte szigoruan
192 VII | arca méginkább elfehérült. De nyugodt volt az arca és
193 VII | A kezét összecsapta:~- De az Isten szerelmére Eszter,
194 VII | szeme közé vágtam, hogy... De nem beszélek erről. Térjen
195 VII | elszántsággal készült reá. De a férj a rendelő óráról
196 VII | viszont a feleségétől várta.~De hogy az asszony nem kezdett,
197 VII | elején elnyomd a szikrát.~- De hiszen az egy féligholt
198 VII | feláldoztam a boldogságomat. De az az ember beteg! Beteg
199 VII | ijedt szemmel az asszony, - de ne mondja senkinek.~Mikor
200 VII | Őt sem akarták bocsátani. De ő nem is felelt. Rohant
201 VIII| vasárnaponkint se lássalak. De meg kell szoknunk, mint
202 VIII| Áldjon meg az Isten, ha írsz! De gondold meg, hogy a te életed
203 VIII| van csodás véletlenekkel. De minden megváltozhatik, csak
204 VIII| délutánonkint sétálok egy órácskát.~De a gondolataim többet sétálnak
205 VIII| Azt mondta: Szamárság! De ő minden orvosi munkáról
206 VIII| karácsonestére. Velök töltöttem.~De ahogy ott ültünk a kétaraszos
207 VIII| milyen vagy, mikor rút vagy?~De mért nem is lehet az emberi
208 VIII| A hideg mindenkinek árt, de neked kétszeresen. Ámbár
209 VIII| kisebb. Kissé nagyfejü, de az arca akár a milói Vénuszé.
210 VIII| vérkeringés izgalmának, de bizony ma sincs még annak
211 VIII| szivesen nevet a markába. De egyszer az ő keze volt az
212 VIII| girbe-görbe vonalak látszottak, de tisztára olvasható volt
213 VIII| elhalványult.~- Egy ismerősöm.~De aztán a fejét rázta:~- Bolondság.
214 VIII| látott, Eszternek az arcát. De csak olyan volt az, mint
215 VIII| az arca ahhoz hajlott.~De Ábel nem vizsgált semmit.
216 VIII| Levetkezett.~Lefeküdt.~De csak könyökölt a párnán
217 IX | Eszter! Szegény Eszter! De miért is voltam akkor olyan
218 IX | utcán. A lába remegett.~- De hátha meg se halt? Csak
219 IX | nyugodtan, nem is köszön neki. De nem látta.~Végre is bement
220 IX | doktorék cselédje vagy?~- Nem. De az se Marcsa.~És nevetve
221 IX | Pörkölt borjut rendelt, de akár pörkölt taplót tettek
222 IX | gombkötő nagyokat ivott, de a kezében remegett a pohár.~
223 IX | ablakok még világosak voltak, de már csak három ablak.~Ábel
224 IX | reggel visszatérek Berlinbe.~De mégse tért vissza. Reggel
225 IX | Kardosné fagyosan nézett reá, de aztán elmosolyodott.~- Hát
226 IX | Ábel elszoruló szívvel. - De az asszonyka állapota úgy-e
227 X | élete.~Hát nem írt, nem írt. De sokszor ha rágondolt, mély
228 X | felébredt benne ez az érzés, de úgy mint akkor, soha. Akármivel
229 X | mélyébe. „Ábelkám! Ábelkám!” De vajjon mondja-e? Hiszen
230 X | kisasszony lakik benne. De meneszti, csak jőjjön. Két
231 X | jőjjön. Két hét multán jöhet, de jobb, ha még egypár nappal
232 X | Ábel elküldte a szobabért, de őmaga akkor mégis meggondolkodott:
233 X | volt, hogy vonatra nem ült.~De legyűrte az érzését. Hogy
234 X | volt, mint gyermekkorában, de a szeme annál feketébben
235 X | gyermekleány lett volna, de az bizony elváltozott nagyleánynak.~
236 X | hogy a leány nem bácsizza.~De egyik se mondta ki, amit
237 X | körülnézett. Csakazok a bútorok, de a székeken új cseresznyeszín
238 X | tudnám, - szólt Törökné. - De azt gondoltam, hogy talán
239 X | Hát a doktorné megvan, de az anyja meghalt. Szegény.
240 X | Én igazítom a kalapjait. De nem sokat. A férje jól keres.
241 X | hallgatta. Várt még valamit. De Töröknének az eszevilágában
242 X | Kérdezte, - felelte Törökné, - de akkor mink se tudtuk. Ugye
243 X | kissé megsajduló szívvel, de tovább ment volna.~Jobb,
244 X | játszott. Csak megnézné, de már nem játszana vele.~Vajjon
245 X | megérkezne-e az a gyöngéd érintés?~De nem jár ő már oda! Hogy
246 X | látta tisztán az arcát, de megismerte. És végigzendült-zúdult
247 X | két utcán át elkísérje.~De kirázta a szívéből ezt az
248 X | hogy lássa Eszter arcát, de úgy hogy Eszter ne lássa
249 X | nyugodtan! - rebesgeti.~De mégis úgy ver a szíve, mint
250 X | susogják az asszonyok.~De Ábel a karját erősen az
251 XI | Ábel!~- Nem haragszom.~- De haragszol. Azt kérded magadban:
252 XI | szeret úgy, mint azelőtt! De én csakúgy szeretlek. Mióta
253 XI | Isten boldogítson ahol élsz. De a gyermek! A gyermek az
254 XI | vélte, hogy otthagyta őket. De Törökné szavának az éle
255 XI | Nyugodtan és hidegen nézett reá, de a szeme kételkedést fejezett
256 XI | rosszat a doktornéról.~- De én azt szeretném, hogy ne
257 XI | ő a doktorhoz ment nőül. De tudott arról, hogy én is
258 XI | utaztam volna külföldre.~- De ön még nem is vacsorázott, -
259 XI | vacsorázni a Kékszőllőben. De hallgasson csak kérem tovább.
260 XI | is, hazakisértem volna.~- De egy pohár bort csak tölthetek? -
261 XII | nézett reá, sőt gyülölettel. De a leányka a gyermekek ártatlan
262 XII | megtette volna, ha nagyon kéri, de bizonyára sok lelki nyugtalansággal
263 XII | bábu. Sejtelmeim voltak, de még sejtelemnek se lehetett
264 XII | Ábelkám másról.~- Szivesen. De lásd nekem jólesnék, ha
265 XII | egymást.~És nevetett.~- De most már igazán beszéljünk
266 XII | mondatot én is tudok hazudni, de tovább már ellenmondásokba
267 XII | válasszak?~- Bele, Eszterkém. De megengeded talán, hogy megmondjam
268 XII | Néha szórakozott vagyok. De mindennek megvan a magyarázata, -
269 XII | aztán Ábel zavarodott meg. De hamar kerékvágásba talált:~-
270 XII | mosolygott vállat vonva, - de neki bizonyosan jobb az
271 XII | csak a szív kérdése volna. De hogyan gondoljak én házasságra,
272 XII | nyakába omlott volna Ábelnak. De így csak álltak mint két
273 XII | hallod pogány tréfa volt.~- De én nem tréfáltam lelkem.
274 XII | Igaz, - mondotta, - igaz. De hogy éppen te...~- Ha anyád
275 XII | akit magadhoz vehetnél, de senkid sincs. Hónapos szobában
276 XII | lelkednek minden szálában. De csak most látom, hogy a
277 XIII| doktornénak Ábel is kezet csókolt, de csak alig pillantott reá.
278 XIII| nyújtani a doktornénak, de az nem fogadta el.~- Köszönöm, -
279 XIII| doktornét sokáig várták, de aztán megnyugodtak abban,
280 XIII| akartad...~- Én Ábel, én, de a szivem megszakad!~És sírt.
281 XIII| vége van, vége, vége!~- De Eszterkém bizonyisten rád
282 XIII| meg, hogy elérzékenyültem. De ez csak egy egyheti essőzésnek
283 XIII| szenvedte át, amit valamikor ő. De hogyan el tudta nyomni a
284 XIII| a házasság szentségébe. De mondom semmise változott.
285 XIII| Gyöngéd, figyelmes férj, de ha valamire azt mondja:
286 XIII| szives is lesz a fogadástok. De meglásd, hogy a férjem mégse
287 XIII| visszaüljek? Szivesen Eszterkém. De nézd: a feleségemnek azt
288 XIII| azért nem mennék haza: de tudod az első, a legelső
289 XIII| Eljösz holnap?~- El.~- De talán el vagy foglalva.
290 XIV | vonakodott, gondolkodott, de aztán beleegyezett:~- No
291 XIV | skatulya szivart tett eléje, de Ábel nem gyujtott rá. Eszter
292 XIV | Nyájasan üdvözölte a vendégeit, de érzett a nyájasságán, hogy
293 XIV | Eszterrel.~Berta fiatalabb volt, de Eszter leányosabb. Berta
294 XIV | macska-testalkat, az arca vékonyabb, de kifejezőbb. A haja sötét
295 XIV | gesztenyeszínű, kevesebb, de finomabb, mint a Bertáé.
296 XIV | kifaragta volna, mint Esztert, de ha festő volt volna, Esztert
297 XIV | volna, ahogy te mondod, de magad is érzed, hogy nincs
298 XIV | hogy látnád amire bámulsz. De fogadom, - folytatta színleges
299 XIV | Nem ennyire nem...~- De még irok is neki, megirom
300 XIV | neki, megirom nyiltan...~- De Ábel!~- Még téged se eresztelek.
301 XIV | elmondja a tegnapi jelenetet, de Eszternek mingyárt az volt
302 XIV | tudomány szitáján át szemléli, de nem közönséges ember.~Eszter
303 XIV | családnak. És másefféle. De mindezt csakúgy monologizálva,
304 XIV | alacsonyabb kissé az értelme, de a szive meg magasabb. A
305 XIV | bizalmasan betakarni a lábát, de most már ő is férj: mintha
306 XIV | a kedvét vagy Lidi néni. De már nem avatkozott Eszter
307 XIV | boldogok vagytok, örülök. De...~- De?~- Mégis illetlenség
308 XIV | vagytok, örülök. De...~- De?~- Mégis illetlenség talán,
309 XIV | nyalod-falod a feleségedet.~De akkor már a szeme villámlott.~
310 XIV | hozzánktartozónak érzünk.~- Köszönöm. De azért megkimélhetnél az
311 XIV | Nem, bűnös nem vagy, de mégis gondolhatnál arra,
312 XIV | kigyó. Bocsáss meg a szóért, de igen illik reá. És te se
313 XIV | percig ne! Ne ilyen hamar!~De ezt már fájdalmasan mondta.~
314 XIV | vetesd le ezt a bozótot.~- De kérlek, azt mondják, hogy
315 XIV | nekem a szakál illik.~- De ha én kivánom?~Az én szerelmes
316 XIV | és vetesd le egészen!~- De kérlek a borbély azt mondta,
317 XIV | Feltálalta a vacsorát, de ő nem evett, csak ült, bágyadozott.~-
318 XIV | Másnap nem is volt baja, de harmadnap megint étvágytalankodott.
319 XIV | lődött, hogy orvosért megyen, de vendége toppant, egy professzortársa,
320 XIV | kell értekeznünk olykor.~- De mindennap.~- Dehogy mindennap,
321 XIV | csak egyszer van havonkint, de nekem az Akadémiába is el
322 XIV | akadémiai bizottságukról, de már késő volt. Berta fagyosan
323 XIV | akit a tanártársa ajánlott. De az orvos nem volt otthon,
324 XIV | hogy ezer darabra tört.~De mingyárt meg is bánta, hogy
325 XIV | vagy kétszer a szobában, de szinte zúgott a feje a haragtól.~
326 XIV | szólalt meg azután, - de az mégse lehet, hogy sohse
327 XV | mindig nyugtalankodott, de mégis otthon maradt.~Berta
328 XV | szivéből kiszáradhat a hit, de mégis megérzi olykor, hogy
329 XV | hogy új érzésekben élsz. De mégis látni kivántalak.~
330 XV | valami bűn terhelné a lelkét, de ez csak futó érzés volt:
331 XV | régi vagy, az enyém vagy. De mikor haza érsz, nem viszel
332 XV | volna: rohanna Eszterhez. De ez csak egy nagy szívdobbanás
333 XV | évvel ezelőtt történik!...~De egyben arra is gondolt,
334 XV | gondol.~- Igaz, - felelte, - de az szörnyü nekem, az a gondolat,
335 XV | volt Lachapelle Rosalie, de nem mondtam ki. Ő ahogy
336 XV | senkit, még a gyermekét se.~- De lelkem, te ennek oka nem
337 XV | hogy bármiképpen hal meg... De nem fogadták el.~És ismét
338 XV | elmosolyodott.~- Én édesem adnék, de tudod mi történt?~- Mi?~-
339 XV | szobát Lidi néninek szántak, de az öreg kisasszony elhagyta
340 XV | mondta meg, hogy miért, de a tekintetéből lehetett
341 XV | valamit, amit nem mondott ki, de Ábel már nem olvasott úgy
342 XV | őszi szezon alkalmas reá. De ő csak maradt: hátha elmulik
343 XV | hogy nem írok mindennap, de az életünk járása olyan
344 XV | lágyan zengő édes szavadat.~De ugy-e megérzed, hogy a gondolatom
345 XV | Valamit akart mondani, de ismét kifejlett a karjából.~
346 XV | Eleinte mentegetődzött. De azért mindig boldog volt
347 XV | ruhára mond valamit Ábel, de Ábelnak a feje tele volt
348 XV | járhat az a gyerek iskolába: de mi okon tegyék ki?~- A szülőkkel
349 XV | hallotta a hangját is, de a beszédére nem ügyelt.~
350 XV | fiatal vagy, szép is vagy. De kihez?~Végig ment a szobán,
351 XV | Egyet lépett az ajtó felé. De megállt, és zavarodottan
352 XV | mintha attól várna tanácsot.~De a kisleány csak némán, ijedt
353 XV | könyörgött, - Eszterkém!~De az ajtó be volt már zárva.~ ~
354 XVI | Elment már Ábel bácsi?~De hogyan van az, hogy ő máskor
355 XVI | felszabaduljon a nyomás alól. De a tárca nem volt a zsebében.
356 XVI | pihent szem jobban lát.~De érezte, hogy mély szakadék
357 XVI | rajta, hogy a vére forr. De tegnap... dermesztő volt,
358 XVI | munkában keresett feledést. De azért nem volt olyan nap,
359 XVI | lakáj lehetett az az úr! No de én is visszanéztem ám...~
360 XVI | füstöt akarná elcsapni, de egyet fordul, s végig zuhan
361 XVII| az az arc, igen ismerős. De hirtelenében mégse tudta
362 XVII| aranyozott lábu szalonasztalt. De hogy megvénültek a butorok
363 XVII| férj, beretvált arcu kos.~De ő csak Esztert nézte. A
364 XVII| bajuszos, ki bajusztalan, de mind harminc év körül való,
365 XVII| udvarolgatott. Nem szerettem őt, de lásd igen fájt... Még az
366 XVII| válsz el az én kedvemért, de az nyilallott belém, mikor
367 XVII| Férjhez kellene menned, de kihez? Az a kihez fájt,
368 XVII| már elitélem magamat érte. De akkor... Aztán mikor már
369 XVII| vagy akármit csinálsz is, de legalább megbékülünk, és
370 XVII| boldogult jó Irénem.~- Láttam. De ki az a többi fiatal ember?~-
371 XVII| hiszen tudod milyen volt, de durva nem volt soha. A második...
372 XVII| fejlődött: ha láttad volna! De nem hozzám hasonlitott,
373 XVII| hebegett. Hát azt szerette. De valamin aztán megkülönböztek, -
374 XVII| aztán megint megbékültek. De már akkor késő volt. És
375 XVII| hogy kerültem a perpatvart. De igazán mondom Eszter, nem
376 XVII| leves ez.~Borsóleves volt, de borsó nem úszkált benne.~
377 XVII| levesbe.~- Megszoktam.~- De úgy nem szeretted, mint
378 XVII| iszen ez nem magyar leves.~- De huslébe főzte bele a borsót,
379 XVII| mentegetődzött az asszony, - de lásd nem is álmodtam...~-
380 XVII| lásd nem is álmodtam...~- De kérlek, - szólt Ábel, -
381 XVII| megcsappant. Elkártyázta a katona. De nekem elég ami maradt. Sőt
382 XVII| ebéd volt kedves, igen jó. De ez igazán különös, hogy...~
383 XVII| Nini már este van. Ejnye de itt maradtam.~- Hát maradj
384 XVII| maradj itt vacsorára is.~- De itt is maradnék, hanem estére
385 XVII| együtt...~- Szives örömest. De mehetünk tán villamoson
|