1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2446
Part
501 1| is olyan némelyik, mint az ember.~De a fák is úgy állnak
502 1| susognak?~Nem érti senki.~Az égen feltünedeznek a csillagok.~
503 1| magasba. Néha olyanok, mintha az égbe méláznának, máskor
504 1| teleszkóp mered a vastag végével az ég felé. Nappal ez nem különös:
505 1| narancsszín világosság árad ki az udvarra. Szőnyegként vonul
506 1| kis Szabó Magda árnyéka az, a tizenhat esztendős anyáé.
507 1| bizonyára vacsorát készít az urának. Milyen fürge árnyék,
508 1| hajlékony! Hova lesz ez az árnyék, ha Magda meghal?
509 1| Eltemetik-e vele együtt? Vagy az ő fölszálló lelkéhez csatlakozik?~
510 1| végződik lent is, fönt is. Az arc előtt egy tűzpont. Mintha
511 1| tudom, hogy nem szörnyeteg az, nem is formátlan, hanem
512 1| Burucz András.~- Hogy van az asszony?~- Köszönöm a kérdést,
513 1| odabe.~- Miért nem viszi el az orvoshoz?~- Voltam én már
514 1| drága volt, mégse használt.~Az utcán megjelenik még olykor
515 1| meg se szagolja azt Miska. Az erdőn túl, a báró birtokán
516 1| csakhamar becsukják a boltot is.~Az utolsó hazamenő Tóth Antal.
517 1| földön egy másik, akinek az árkok annyi bajt okoznának,
518 1| éppen szerencséje is, hogy az árokba huppant, mert íme,
519 1| ásít, hogyan pattogtatja az ujjait. Felér olyankor a
520 1| és a leányok felé fordul. Az egész templom belemosolyog
521 1| egész templom belemosolyog az imádságos könyvekbe, sőt
522 1| szétszáll a csöndesség. Az utcán semmi se mozdul többé,
523 1| azt mondja:~- Ne böcce ne!~Az a kisbornyúnak szól.~Aztán
524 1| csönd.~Most már a bakteré az egész falu. Az ő messze
525 1| a bakteré az egész falu. Az ő messze bőgő hangja figyelmeztet,
526 1| is más kötelessége, csak az, hogy az órákat megkiáltsa.
527 1| kötelessége, csak az, hogy az órákat megkiáltsa. Lopástól
528 1| Egy hosszú fenyőfalóca van az ajtóm mellett. Arra dőlök
529 1| meg ez a neve. Bánja is az a csillag, akár Jupiternek,
530 1| és ragyog és titok marad. Az ég milliárd meg milliárd
531 1| titokkal van tele. Kinek az országa az a sok világ?
532 1| van tele. Kinek az országa az a sok világ? Minek van?
533 1| meghalunk, melyikben folytatjuk az életet? melyikben?~A bakterom
534 1| a magasság országában.~- Az a hét csillagos, az a Göncöl
535 1| országában.~- Az a hét csillagos, az a Göncöl táltos szekere.
536 1| lelkek a mennyországba. Az a fehér hosszú, az a Tündérek
537 1| mennyországba. Az a fehér hosszú, az a Tündérek útja. Azon járnak
538 1| járnak le meg föl a tündérek. Az a pislogó mécs a Tévelygő
539 1| Fölvitte a Jóisten, hogy az emberek be ne lopódzzanak.
540 1| emberek be ne lopódzzanak. Az az erős fényű, mozdulatlan
541 1| emberek be ne lopódzzanak. Az az erős fényű, mozdulatlan
542 1| fényű, mozdulatlan csillag, az az Istenszeme. Éjjel is
543 1| mozdulatlan csillag, az az Istenszeme. Éjjel is néz.
544 1| néz. Meglátja a tolvajt. Az Aranyszemű csillag megint
545 1| ott lehet lenézni, azon az ablakon. De hát tenger csillag
546 1| amikor befogják a szemünket.~Az óramutató vagy innen van
547 1| túl vagyon rajta. Mindegy az Vida Imrének. Fölballag
548 1| PRIVATETizet ütött mán az óra.~Elmégy az nyugodalomra.~
549 1| ütött mán az óra.~Elmégy az nyugodalomra.~Nincs fölírva
550 1| és kíváncsi, hogy hány is az óra, hát keljen fel és nézze
551 1| ideát volt Szanyi Antal. Az is számadó juhász. Koros
552 1| esztendősek vagyunk. Mindegy az, akárhány esztendős az ember,
553 1| Mindegy az, akárhány esztendős az ember, csak éljen.~A tűz
554 1| Vályogot vet így nyáron az erdőszélen. Odakünn hál.
555 1| hál. Hát annak is jólesik az emberi társaság - (ámbátor
556 1| ember, ha paraszt is.)~Az este enyhe volt és csillagos.
557 1| fene tarajos kígyó tekereg az úton. Jön velem szemtül
558 1| gyüsz? Hová mégy? Kinek az iskolájába tanultál? Mert
559 1| mert úgy táncolt, mint az ördög. De végtére is éppen
560 1| benne a három kis követ. Az egyik piros volt, a másik
561 1| meg láthatatlanná válik az ember. Gondoltam, mindgyárt
562 1| holdvilág még javában sütött: én az árnyékon mentem. Csak jönne
563 1| Hát nem akkor hozzá éppen az ördög a mindenest! Nekem
564 1| hogy mi lehet a hiba? Hát az volt a hiba, hogy nem olvastam
565 1| nincsen álla. Tyhű, mondok, az ördög ez maga! Egyszerre
566 1| ördög ez maga! Egyszerre az eszembe villant, amit az
567 1| az eszembe villant, amit az öregapám beszélt, hogy a
568 1| Cseresben van egy barlang, az tele van kinccsel. Az öregapám
569 1| barlang, az tele van kinccsel. Az öregapám idejében minden
570 1| hogy ők kihozzák a kincset. Az asszony igen megörült. Azt
571 1| mondják, hogy táltos.~- Az a.~- Hát el is indultam
572 1| megvirradott. Beszélem neki az ügyet. Meghallgat szó nélkül.
573 1| el a keresztútra. Legyen az ott hét nap, hét éjjel.
574 1| vegye kend elő. Menjen vele az erdőbe. Vágjon ott egy tőről,
575 1| tisztátalan lelkek, hogy az elrejtett kincstől eltávozzatok,
576 1| kincs van, csak induljon el az égő gyertyával. Ahol a kincs
577 1| Arra való a kutya, hogy az nézzen bele elébb. Mert
578 1| mondta a táltos, hogy azon az áron vegyek meg mindent,
579 1| után való pénteken kimentem az erdőre, a kősziklához. Levágtam
580 1| kisvártatva meg is mozdultak. Csak az volt a baj, hogy a kutyám
581 1| hát inkább abbahagytam az ásást.~A parázsra mélázott.
582 1| többet.~Mi is hallgattunk.~Az akolból egy-egy csöndes
583 1| hajlott, fekete ember. Az egész Duli-had olyan szálas,
584 1| ahány táltost ismertem, az mind olyan sötét magánakvaló
585 1| véletlenül foggal születik, annak az élete mindig felhős. Már
586 1| élete mindig felhős. Már az anyja is szomorúan rejtegeti,
587 1| micsoda elkeserítő valami az, hogy mindig a föld alatt
588 1| vagy pásztor lesz belőle. Az örökös magánvalóság elmélkedésre
589 1| ballagással láttam őt előválni az országút akácfái közül,
590 1| szinte vánszorogva, mintha az a fakó megsárgult szűr ólomból
591 1| volna rajta. A csizmáját az országút pora csaknem térdig
592 1| belepte. A botja is poros. Az arca beszáradt. A szeme
593 1| köhögést nézni is szenvedés. Az olyan pergamen színű arc
594 1| olyan pergamen színű arc az őszi levélre emlékeztet,
595 1| emlékeztet, amely a szélnek már az első leheletétől elválik
596 1| virágos bot van a kezében; az asszonyoknak meg újdonatúj
597 1| is van velök. Azok most az udvaron állanak. A lovak
598 1| szénáznak a rúd mellett. Az egyik kocsiból vánkosok
599 1| kedvetlen ember. A szakálla az álla alatt mint a seprő.
600 1| szegény, de persze csak az elaggott, erejefogyott tigrishez
601 1| hasonlítani, ha ugyan valaki az efféle hasonlításokban kedvét
602 1| búcsús vidáman sürög-forog az ivóban meg az udvaron. Az
603 1| sürög-forog az ivóban meg az udvaron. Az előénekes asszony -
604 1| az ivóban meg az udvaron. Az előénekes asszony - egy
605 1| egyszer csak előkanyarodik az ivóból, és elhagyja az egyik
606 1| előkanyarodik az ivóból, és elhagyja az egyik tutyiját. Persze csak
607 1| félmezítláb egynéhányat lépett az öreg tigris felé. A kocsi
608 1| árnyékában egy legény diskurál az egyik búcsús lánnyal. Látja
609 1| egyik búcsús lánnyal. Látja az asszonyt és látja a tutyit,
610 1| hogy a fene... - fakadt ki az asszony.~A beteg tigris
611 1| és ő is köhécselt. Aztán az ujját a kalapjához emelintette.~-
612 1| suttogásnál.~- Aggyisten - felelt az ülő hasonló suttintással.~
613 1| fejét lehajtva.~- Engem is.~Az ülő öreg fölemelte a fejét:~-
614 1| megáll, hogy levegőzzön.~Az előénekes asszony eközben
615 1| mejjit.~A beteg elvette az üveget. De nem ivott mingyárt,
616 1| igyon-e, vagy ne igyon.~Az asszony visszafordult, és
617 1| és nekitolakodott előbb az egyik ajtófélfának, aztán
618 1| beirányozódni újra a kocsmába.~Az öreg fölemelte akkor az
619 1| Az öreg fölemelte akkor az pálinkásüveget. Nyelt egy
620 1| Nem iszok - seppegte az, a fejét rázva -, soha nem
621 1| kérdezte a beteg, fölemelve az arcát.~- Tejjel - felelte
622 1| elhallgattak.~A kocsmában az egyik búcsús az üveggel
623 1| kocsmában az egyik búcsús az üveggel erősen kopogva sürgette
624 1| kopogva sürgette a kocsmárost. Az udvarban a hamvas-ló fölnyiharászott,
625 1| semmibe, és talán nem is az öregnek, hanem csak úgy
626 1| elfelejtett, de neki kedves az mégis. Ő azonban bizonyára
627 1| a tutyis asszony szerint az ember mejjit fölmelegíti.~ ~
628 1| szőlőhegy alatt legelnek. Az öreg Kömpe a domb tetején
629 1| a kutya.~Hát Duli Péter az, aki jön.~Más talán meg
630 1| kíváncsi rá. Ha éppen nézi is, az csak azért van, mert más
631 1| cigányasszonyt látott álmában, ahogy az egy kakason lovagolt, és
632 1| aludjál, kelj fel: fogd az ásót, áss itt meg itt.~Kömpe
633 1| tovább aludt, gondolta, vár az a kincs reggelig.~Reggelre
634 1| gondolta volna Kömpe. Minek az ilyet tagadni!? Összeveszhetett
635 1| rúgta fel kimenet. Attól az órától azonban nem látták
636 1| fontosabb dolga nem volna az életében. Mindamellett ő
637 1| Kömpe bácsi, küldjön kend be az anyámért!~Kömpe erre nagylassan
638 1| erre nagylassan fölemelte az arcát. Hogy ez a rideg ember
639 1| arcát. Hogy ez a rideg ember az anyjáért küld! Nem látta
640 1| anyjáért küld! Nem látta ez az anyját, ki tudja mióta!~
641 1| eléje futott és összeugatta az oldalt megszéledett bürgéket.~
642 1| és átkulcsolta a térdét. Az út felé fordultan ült. Egy
643 1| a Csicsa bojtár.~Hogy ím az egyik asszony az ég felé
644 1| Hogy ím az egyik asszony az ég felé terjegette a két
645 1| össze a fejüket: legeljenek, az ebadtát!~Aztán a botjára
646 1| Tíz perc se tellett belé: az egyik férfi újra megjelent.
647 1| meggyőződéssel -, míg rá nem adják az utolsó kenyőcsöt, vagy mi
648 1| utolsó kenyőcsöt, vagy mi az Isten csudája, uram bocsá!~
649 1| gondolkozott, hogy kenyőcs-e az csakugyan, amit a pap hoz,
650 1| aztán rábólintott:~- Kenyőcs az mégis, mert kenyik vele
651 1| mégis, mert kenyik vele az embört, valami szent kenyőcs.~
652 1| tisztölendő. De végre előrobogott az is. Fehér ing volt rajta
653 1| másik Duli hajadonfővel ült az előülésen.~Kömpe levette
654 1| közé, Kömpe látta, hogy az egyik lovat kifogják a kocsiból,
655 1| szállt fel és terjedt szét az esti homály. A juhok bégve
656 1| De Kömpe nem érezte sem az egyiket, sem a másikat:
657 1| minden fán, minden fűszálon, az egész tájon, még a felhőkön
658 1| felhőkön is.~Ez a szomorúság az ősznek a megérzése.~Kertemben
659 1| megérzése.~Kertemben már az őszirózsák fehér és lila
660 1| lila virágai melengetik az arcukat a nap sugaraiban.
661 1| gyümölcsfáim is olyanok, mint az öregemberek: egyik, mint
662 1| még nem gondoltak akkor az elutazásra.~Furcsa két madárfaj
663 1| itt minálunk.~Melyik hát az igazi hazájok?~A mi magyar
664 1| hazánk.~Még furcsább, hogy az a két gólya, meg az a pár
665 1| hogy az a két gólya, meg az a pár száz fecske az egész
666 1| meg az a pár száz fecske az egész országból csak éppen
667 1| húszéves Balla gyerek jutott az eszembe. Azt is így láttam
668 1| láttam ma állani a kertben. Az ásónyélre támaszkodva állt,
669 1| beszélgetnek:~- Öregem - mondja az asszony -, a vízi liliomnak
670 1| liliomnak fogytán a virága.~Az ura bólint erre a fejével
671 1| fejével csöndesen.~Ismét az asszony szól:~- Mikor indulunk?~-
672 1| Mikor indulunk?~- Mikor az utolsó liliom is eltűnik.~-
673 1| aztán egyszercsak: egyenes az út Délnek!~A fecskék csak
674 1| nagy fekete madárraj volt az ott együtt. A falu csendjében
675 1| hallatszott egyéb, csak az ő csivikelésük-csiripolásuk.~
676 1| Vezért választottak-e, vagy az út irányát hányták-vetették
677 1| bizony, könnyű azt kitalálni: az Úr, aki a gólyának és fecskének
678 1| asztalt nekik. Elközelget az ősz. Az október hideg leheletétől
679 1| nekik. Elközelget az ősz. Az október hideg leheletétől
680 1| fecske? Éhen halna meg itt az istenadta valamennyi.~Ma
681 1| szárnyadat - feleli bizonnyal az anyja.~S megszűnik a szárnyak
682 1| a szárnyak levegőverése. Az egész gólyacsoport kiterjesztett
683 1| Valami vándorlegény leült az út mellett a kőre. A mezsgyekő
684 1| mellett a kőre. A mezsgyekő az, amely elválasztja Fodorék
685 1| elmozdította: másfél arasznyira az előbbi helyétől. Jön az
686 1| az előbbi helyétől. Jön az őszi eső: ágyat ázalít a
687 1| Jön a tél: megsüllyeszti.~Az első szép tavaszi napon
688 1| megjelenik Kevi Imre. Beleereszti az ekéjét a kőnél a földbe,
689 1| Kijön Fodor András is. Az, ahogy beletaszítja az ekét
690 1| Az, ahogy beletaszítja az ekét a földbe, megrántja
691 1| megcsóválja:~- No lám!~Fogja az ostornyelet. Végigméricskéli
692 1| visszaérkezzék. Kifordítja az ekét a földből, és odaballag
693 1| valamennyien.~S kirántja az ekéjét a földből; ráveti
694 1| földből; ráveti a szűrét az ekegerendelyre. A lovát
695 1| elszántott a Fodor földjéből, az olyan vakmerő zsiványság,
696 1| Künn voltak Keviék is: az öreg Kevi, a Pál, meg az
697 1| az öreg Kevi, a Pál, meg az Imre. Köszöntek a Fodor-hadnak.
698 1| helyén! Valaki odábbtette, az bizonyos.~- Valaki... -
699 1| komolyan szívogatta a pipáját.~Az öreg Kevi is megszólalt:~-
700 1| Böcsületbe fehéredett meg az én hajam. A fiaim se koptatták
701 1| lehetett már okosan beszélni. Az arca vörös volt, a szeme
702 1| a szóval.~Utoljára aztán az lett a beszéd vége, hogy
703 1| beléjük nem kapaszkodik az a sok ember ottan, hát vért
704 1| nincs is semmi különös. Az ember megbocsáthat a tolvajának,
705 1| is úgy véltem, hogy ebben az ügyben a harag érthető és
706 1| a Keviék Imréje szomorú.~Az Imre már iskolásgyerek korában
707 1| tizenhat éves viruló leány. Az arcában talán ma is ettől
708 1| arcában talán ma is ettől van az a félénk szelídség. Pedig
709 1| himbálódzás.~A télen egyszer az ablakom alatt találkoztak.
710 1| körülpillantott, hogy jár-e valaki az utcán? Nem járt senki. Megállott
711 1| senki. Megállott egy szóra az Imrével. Kezet is fogtak.
712 1| hóvirággal tért haza Imre az erdőből. A kalapja fehérlett,
713 1| száz forintért se!~Este az édesanyámnak hozott Lidi
714 1| visszapillantott. Megállt. Megvárta az öccsét. Mikor az odaérkezett,
715 1| Megvárta az öccsét. Mikor az odaérkezett, megfordította
716 1| odaérkezett, megfordította az ostornyelet és fenyegetően
717 1| Kevi Péter leeresztette az ostort. Egymás mellett ballagtak
718 1| Fodorék kertje végén állottak az öreg girbegörbe ágú barackfa
719 1| sokkal utána egy reggel az a hír futotta be a falut,
720 1| futotta be a falut, hogy az Imre gyerek világgá ment.
721 1| hír majdcsaknem igaz volt. Az öreg Keviné eljött az anyámhoz
722 1| volt. Az öreg Keviné eljött az anyámhoz panaszkodni, sírdogálni.
723 1| pedig nyárson pirítva? De az se kellett neki.~Egy hét
724 1| Egy hét múlva visszakerült az Imre. Nem vették be, meg
725 1| hát vizsgáltassa meg előbb az elméjét.~Lidivel aztán nem
726 1| de együtt soha.~Ma, hogy az októberi szép nap kicsalt
727 1| dombon álltam és néztem az ősznek sárga-vörös színtarkaságát.
728 1| Fodor András most ott tölti az egész napját. Pipázgat a
729 1| állt, és ott állt mellette az ősz öreg Kevi is.~Ha csak
730 1| csak magában állt volna ott az öreg, azt gondoltam volna,
731 1| belecsapott barátságosan az öreg Kevinek a tenyerébe.~ ~
732 1| abból?~Íme, megborzolódik az erdő: suhogva száll át rajta
733 1| mező fűszálait. Jön. Ez az északi szél.~A kis pókokat
734 1| templomtornya is megakaszt egypárt az útjában, meg a szél is bizony
735 1| hiába minden törekvés: az élet nem nyúlhat tovább,
736 1| nem nyúlhat tovább, csak az első hóharmatig.~Bezzeg
737 1| alatt a téli meleg vackokat. Az emberek a föld felett gyűjtötték
738 1| gabonát, ők a föld alatt. Az emberek behúzódnak a hideg
739 1| megbélelt vackaikba húzódnak be. Az emberek betömik az ablakokat
740 1| húzódnak be. Az emberek betömik az ablakokat mohával, ők is
741 1| röpködtek jobbra-balra, de amint az őszi szél végigsüvölt a
742 1| pislog a dunyha alól -, hanem az idősebbek, azok kezüket,
743 1| magukra kívánják.~- Mit ér az, ha itt-ott akad egy vastag
744 1| háta lyukas annak, vagy az eleje.~És az átkozott szél
745 1| annak, vagy az eleje.~És az átkozott szél egy borsónyi
746 1| itt a falu: majd ád tüzet az Isten! Az isten ugyanis
747 1| majd ád tüzet az Isten! Az isten ugyanis mindent ád,
748 1| érte kell nyúlni, mikor az emberek nem látják. Hej,
749 1| csáléra áll.~- Nem addig van az - magyarázza végigpeslantva
750 1| végigpeslantva a vajdát -, mert az a törvény, hogy ki hova
751 1| félmeztelen rajkó. Egyik az anyja kötényébe burkolódzva,
752 1| kötényébe burkolódzva, másik az apja rongyos kabátjában.~
753 1| kisbíró szívében meg is áradna az irgalom, az öregbíró rendeletén
754 1| meg is áradna az irgalom, az öregbíró rendeletén nem
755 1| változtatni. A öregbírónak az a rendelete, hogy egy óra
756 1| szélnek is élesebb foga nő. Az idő egyszerre megkegyetlenkedik,
757 1| meleg házába. Mink csak az élőit látjuk, amint kérincsélnek,
758 1| kérincsélnek, lopkodnak az istenadták.~Az iskolám előtt
759 1| lopkodnak az istenadták.~Az iskolám előtt hajtja el
760 1| előtt hajtja el a kisbíró az egész karavánt. Hét rozoga
761 1| göndör kis fekete fejek. Az asszonyokat innen is, onnan
762 1| is seprűvel hajszolják ki az udvarokból. Egy öreg zöldkendős
763 1| cigányasszony pipázva visz az ölében egy csokoládé színű
764 1| csokoládé színű csecsemőt. Talán az unokája.~ ~
765 1| A GYEREKEK~Az iskolám olyan már, mint
766 1| a gyerekét, hanem küldje az iskolába.~Hát már hétfőn
767 1| vászontarisznya ide-oda lődörgött az oldalán, úgy meg volt tömve.
768 1| is lódult belőle, mikor az árkot átugrotta az iskola
769 1| mikor az árkot átugrotta az iskola előtt.~A többi is
770 1| fakilincs meg-megkattant az utcaajtón, s a Jézus Krisztust
771 1| gyermekhang is.~- Hol?~- Az orrod tövin.~- Hol?~- Itt
772 1| A tarisznyák is fehérek. Az iskolában almaillat lengedez.~
773 1| iskolában almaillat lengedez.~Az ajtó előtt egy anyának küzdelme
774 1| teremtés most jön először az iskolába. Jaj, micsoda félelmes
775 1| Jaj, micsoda félelmes hely az iskola! Én vagyok félelmes?
776 1| faluba. Maga a hely félelmes. Az öreg gyerekek különös jelentőséggel
777 1| el a maguk kis eszével. Az ábécé, az irka, a tábla,
778 1| maguk kis eszével. Az ábécé, az irka, a tábla, a katekizmus,
779 1| egyszer a Rozi és bekandikált az ablakon! Huh! Micsoda rettenetes
780 1| meg is ragaszkodik Rozika az ajtófélfában. A kicsike
781 1| nem megyek!~Ölben hozza be az anyja. Leállítja előttem
782 1| könnyes szemmel, remegve áll az asztal előtt.~- Nem akart
783 1| bejönni - mondja pihegve az anyja -, sohase láttam ilyet!~-
784 1| félsz, te Rozika? - mondom az ölembe vonva a szöszke,
785 1| Gyere ide Jóska!~Intek az anyjának, hogy illanjon
786 1| gyöngéden megemeli a leánynak az állacskáját!~S ebben a biztatásban
787 1| vak koldusunk is megjön, az agg Váróci Pál. Mintha magát
788 1| magát a tél szellemét látnám az ablakon át közeledni. De
789 1| közeledni. De ő nem jön be. Az Ábris gyerek leülteti a
790 1| a kút mellé, a fatönkre. Az öreg megül ott szinte mozdulatlanul;
791 1| mellére omló fehér szakálát. Az arca mindig az ablak felé
792 1| szakálát. Az arca mindig az ablak felé van fordulva.
793 1| Hallgatja, ami kihallatszik. Az Ábris gyerek azért is szokott
794 1| nemcsak nekem felel.~Olyankor az öreg a fejét még föllebb
795 1| akkor jönnek be, mikor már az idő megrokkan, s otthon
796 1| idő megrokkan, s otthon az ő dolgos kezük nélkül is
797 1| Méltóságos komolysággal ül az első pad első helyén. Ez
798 1| első pad első helyén. Ez az ő helye már három év óta.
799 1| őrzi, mint valami káplár, az egész iskolát. Ő az én bejövetelemig
800 1| káplár, az egész iskolát. Ő az én bejövetelemig a rend
801 1| csend ura; ő a krétának, meg az iskolai szappannak a felelős
802 1| birkózni vagy verekedni az ő jelenlétében lehetetlen.
803 1| tud senki. Büszke is rá az apja. Nyáron a déli pihenőkön,
804 1| megcsalhatná-e a zsidó az Imrét, vagy nem csalhatná
805 1| vagy nem csalhatná meg? Az egész családnak ragyog a
806 1| családnak ragyog a szeme, mikor az Imre némi gerendanézések
807 1| kisüti a kívánt számot. Az apja, meg a sógor sokszor
808 1| élénk tekintetű gyerek. Az ő szirmos kisködmöne elmaradhatatlan
809 1| kisködmöne elmaradhatatlan az iskolából. Ő a középtájon
810 1| valamennyi kutyája felel reá. Az írása is az övé legszebb.
811 1| kutyája felel reá. Az írása is az övé legszebb. A könyvekre
812 1| legszebb. A könyvekre meg az irkákra nem is írja más
813 1| fekete szemű kis rajkó, az egyetlen cigánycsaládunk
814 1| persze nincs szegénynek, de az öregapja épp úgy szereti,
815 1| macska?~A gyerek megmutatja.~Az öreg cigány csak nézi, nézi,
816 1| persze nem olyan könnyű az, mint a vályogvetés. Mégis,
817 1| feleségét, aztán azt mondja az irkára mutatva:~- No nézd,
818 1| Lacit különben szeretik az iskolában. Valahányszor
819 1| iskolában. Valahányszor az udvarra szabadulnak, Lacit
820 1| szólítják, hogy hegedüljön. Az aztán két kis darab fácskával
821 1| a rövid szünetek alatt.~Az uraság szöszke Dezső fia
822 1| Szelíd kis kövér gyerek. Az elméje kissé lassú járatú,
823 1| piperézni, felvirágozni. Az én asztalomra is hoz hol
824 1| én asztalomra is hoz hol az egyik, hol a másik egy-egy
825 1| nagy könyvet és végignézek az iskolán. Erre mind megcsendesülnek.
826 1| szemek! Mától kezdve mind az én gyermekem. A lelkük az
827 1| az én gyermekem. A lelkük az én fehér papirosom, amit
828 1| a tisztességtudásnak és az egymás iránt való testvéri
829 1| a sarkát veri.~Mingyárt az első nap, mikor az iskolába
830 1| Mingyárt az első nap, mikor az iskolába beléptem, az volt
831 1| mikor az iskolába beléptem, az volt az első dolgom, hogy
832 1| iskolába beléptem, az volt az első dolgom, hogy kiválogatom
833 1| kerülünk a Fő-főmester elé, az is visszaküld majd egynéhányszor
834 1| kibocsátottam a gyerekeket. Az udvaron összefogózkodtak:
835 1| Istenes Imre volt a szűrben, az idősebbik Istenes Imre,
836 1| akinek feje annyira hasonlít az uraság szelíd fekete kutyájáéhoz.
837 1| fekete kutyájáéhoz. A fején az ünneplős kalapja, a lábán
838 1| ünneplős kalapja, a lábán meg az ünneplős csizma. Valami
839 1| Kerüljön kend beljebb.~S az iskolába vezetem.~- Hogy
840 1| gyertyát gyújtottam, leült az első pad sarkára, ahol a
841 1| karosszékben ülne: egyik könyöke az első padon, a másik a második
842 1| eső.~A kalapját oda tette az első padra, ahová a fia
843 1| padra, ahová a fia szokta az irkáját tenni. Szemébe hulló
844 1| kukoricája? jó-e a vize az új kútnak? Azután elhallgattam.
845 1| csizmájára pislogott.~- Hát az Imre? - kérdezte fölemelve
846 1| csak úgy röviden elüsse az ember a dolgát, előbb masinát
847 1| égjen. Hát jobban is ég az. Most aztán beszél.~- Mert,
848 1| aztán beszél.~- Mert, hogy az éjjel nem tudtám aludni,
849 1| egyszer csak megszólal ám az anyjuk az ágyban. (Istenes
850 1| csak megszólal ám az anyjuk az ágyban. (Istenes Imre t.
851 1| Istenes Imre t. i. nem az ágyban alszik, csak úgy
852 1| beszélt:~- Mert nem eszik az egyik hízóm mán két napja,
853 1| tegyen vele valamit. Hát az rá is olvasott, meg kifüstölte
854 1| olvasott, meg kifüstölte az ólat. Tíz krajcárt adtam
855 1| gondoltam, azér vót, mert az Imre felől gondolkodtam.
856 1| gondolkodtam. Hallod, mondok az asszonynak, Imre forog nekem
857 1| asszonynak, Imre forog nekem az eszemben.~- Imre-é? - mondja
858 1| eszemben.~- Imre-é? - mondja az anyjuk.~- Ő - mondok.~-
859 1| megáldott vele bennünket az Isten.~- Az ám - mondja
860 1| vele bennünket az Isten.~- Az ám - mondja az anyjukom -,
861 1| Isten.~- Az ám - mondja az anyjukom -, hála Istennek.~
862 1| mázsás körtét, melléje meg az aprajából is holmi rezeket.
863 1| Most nyisd ki a szemed, az árgyélusát.~Istenes eközben
864 1| neki a nyár történetében. Az én figyelmem azonban már
865 1| történetébe bele fog szövődni az áldomás története is: hogy
866 1| egyházat, mi a különbség az ottani orgona meg a mienk
867 1| csillan meg benne itt-ott az Imre gyerek. Azután megint
868 1| nem vesz ő azon általutat az igazi céljához, csak tapogat
869 1| közben-közben rávizsgálódik majd az arcomra. Mert beszélni beszélhet
870 1| Mert beszélni beszélhet az ember akármit, csak bolondot
871 1| úr előtt könnyen rátéved az ember.~Hát mondom, mikor
872 1| jövendő útjain kísértem az Imrét. Láttam, hogyan ád
873 1| Istenes gazda és hogyan ballag az ünneplős parasztruhába öltözött
874 1| elhagyott egyszerre a kis Imre. Az úri fiúk hátrataszigálják.
875 1| lábad?~S a másik is szól:~- Az ágyból szoktál-e beleugrani
876 1| beleugrani vagy a székről?~Az Imre gyerek elborult arccal
877 1| vagyok én paraszt?~Otthon az apja gyémántja volt. Hosszú
878 1| nem? Legjobb tanuló volt. Az apák előtte mondták a fiaiknak:~-
879 1| Istenes Imre.~A városban ő az utolsó. Ahányszor megszólal,
880 1| kérdi:~- Hallja kend, ki az a szép tekintetes úr?~-
881 1| tekintetes úr?~- Hát ki volna: az én fiam.~Egyik hold föld
882 1| micsoda szomorú látvány az öreg arcú ifjú, akit a sors
883 1| idegenségben. Belekerült az élet zúgó forgatagába, s
884 1| hogy pirulva megyen vele az utcán.~Hogy lép az apám,
885 1| vele az utcán.~Hogy lép az apám, mintha mindig térdig
886 1| Végigömlik rajta a hideg, mikor az öreg azt mondja: fédörbajsz,
887 1| meghallotta volna.~Átvergődik az élet tavaszán. (Micsoda
888 1| tavaszán. (Micsoda tavasz az, amelynek nincs virága!)
889 1| orvos, vagy tisztviselő. Az ő arcában is van valami
890 1| ő arcában is van valami az öreg fekete kutyáéból, csakhogy
891 1| Akkor már fölébrednek benne az emberi lélek alvó angyalai:
892 1| lélek alvó angyalai: keresi az alkalmat, hogy apját, anyját
893 1| anyját megbecsülhesse. Az öreg Istenes nehezen mozdul
894 1| elmegyen. Ifjabbik Istenes Imre az asztalfőre ülteti őt, és
895 1| ez a jó öreg paraszt, ez az én apám!~Haj, de az öreg
896 1| ez az én apám!~Haj, de az öreg paraszt már akkor egynéhányszor
897 1| vágódott a síkos parketten! Az asztalnál, hogy az inas
898 1| parketten! Az asztalnál, hogy az inas kínálta, maga elé vette
899 1| kínálta, maga elé vette az egész pecsenyés tálat; az
900 1| az egész pecsenyés tálat; az adóról beszélve, reklamálincs-adót
901 1| kimarkolta a tárcájából, s mikor az a maga égő szivarját nyújtotta
902 1| nyújtotta oda, hogy rágyújtson, az öreg boldogan mosolyogva
903 1| elválasztódnak egymástól!~Az öreg megérzi, hogy a fia
904 1| megérzi, hogy a fia nem az ő régi fia, hanem csak egy
905 1| szoba zavarja a szemét. Az asztalnál hangzó beszédeknek
906 1| velejét nem. Elgondolkozik ott az asztalfőn, hogy volt egy
907 1| hajú fia, a legjobb tanuló az iskolában; hogyan követte
908 1| iskolában; hogyan követte az mindig szántásban, vetésben;
909 1| gyerekből, ő szánt-vet, az övé lesz minden föld, és
910 1| csak a föld végén üldögél az unokáival, akik koszorút
911 1| rajta elmélkedni. Igaz, hogy az úri szoba is szép, de szebb
912 1| szebb a mező, a szántóföld, az erdő, az ég, a csönd, az
913 1| a szántóföld, az erdő, az ég, a csönd, az egyszerű
914 1| az erdő, az ég, a csönd, az egyszerű élet.~A fiú is
915 1| A fiú is elgondolkodik az asztal túlsó végén.~Miről
916 1| Talán éppen arról, amiről az apja.~*~A kályhából kiáramló
917 1| orcáját. Jóízűen pipázott, és az új csizmát vidáman lógázta.~-
918 1| jöttem én mester uram, hogy az Imre gyereket, a fiamat...
919 1| fogja a botját, megyen az aratók után. A nap tüzesen
920 1| süt. A tiszteletes lekerül az árnyék kedvéért a kocsma
921 1| egyik se hallgat a másikra. Az egyik dalolt is. A krinolinban
922 1| és vagy a botjával vagy az üveggel kopogtatta ki a
923 1| ezer közül is. Olyan hang az, mintha csontkürtből jönne.
924 1| legmódosabb embere dülöngélt ott az asztal körül. Balogh, a
925 1| Réti János meg Baczonyi. Az asztalon boros- meg pálinkás
926 1| kijózanodtak.~Mert fene ember volt az öreg pap! Ő nevelte a falunk
927 1| csúfítjátok ezt a szép napot! Az egész falu künn a munkában
928 1| apraja-nagyja ott gyűjti az Isten áldását a földeken.
929 1| jutott, ugye? Megérdemlitek-e az Istentől? Feleljen meg rá
930 1| távozott.~Baczonyi kuksolt az asztal alatt.~A pap megvárta,
931 1| Baczonyi kimászik nagypirosan az asztal alól. Fekete szőrös
932 1| küszöbön, és bevonta maga után az utcaajtót.~Baczonyi megállt.
933 1| rekedt. Hogy a pap becsukta az ajtót, nem merte kinyitni.
934 1| legény!... házat is adott az Isten, te korhely gazember!...
935 1| deszkahasadékon át, amint az a kerten által megindul,
936 1| csöndesen hazakullogott.~II.~Az egyik télen Szanyi Péter
937 1| Farkas Bálint volt pedig az egyik kérő, a másik Baczonyi.~
938 1| s üvegkancsóban állott az asztalon. Ahogy a téli nap
939 1| gránátszínpirossá vált annak az árnyéka is.~- Az Isten engedje -
940 1| vált annak az árnyéka is.~- Az Isten engedje - mondotta
941 1| Isten engedje - mondotta az öreg pap a poharát fölemelve -,
942 1| mért nem iszol? - szólt az öreg pap jókedvűen.~- Fogadásom
943 1| tiszteletes uram kapuja előtt.~- Az én kapum előtt?~- Mikor
944 1| felejtett, felgondoltam abban az egy órában minden dolgomat,
945 1| állapotomat. Ami örökségem maradt az apámtól, már akkor adósságot
946 1| nem iszom én többet!~III.~Az öreg pap meghalt. Új jött
947 1| hogy vigasztalta volna. Az egyetlen leánya meg kisasszony
948 1| csak a bor meg a pálinka.~Az új papnál egyszer éppen
949 1| Baczonyi végigdanolt a falun. Az utcán bokáig érő sár volt,
950 1| Olykor-olykor belecsuszamodott az árokba. Olyankor ülve maradt
951 1| erős hangra tekintettek ki az ablakon. Mély kürthang volt,
952 1| másnap behívatta a kocsmából az öreget magához. Leültette,
953 1| magához. Leültette, mint az első gazdákat szokás. Megkínálta
954 1| szalmája. A háza tetején beesik az eső. A kapuja düledezőben,
955 1| Megértette kend, amit mondtam?~Az öreg bólintott:~- Megértettem.~
956 1| Nem lehet, nem lehet az, tiszteletes uram.~- Miért
957 1| semmi sincs úgy. Mert akkor az én házam a legszebb a faluban;
958 1| kalapját, és kitámolygott az utcaajtón. Odaki belevágott
959 1| a levegőbe, és rákezdte az ő erős csontkürt hangján:~
960 1| Ment nagy egyenesen az utca sarán által a kocsmába.~ ~
961 1| KEVI PÁL HALÁLA~Az öreg még odavolt. A szőlőbe
962 1| sűrűbben tünedeztek elő, és az öreg még mindig nem tért
963 1| mindig nem tért vissza.~Az öregasszony ki-kiszalajtotta
964 1| öregasszony ki-kiszalajtotta az utcára az unokáit, hogy
965 1| ki-kiszalajtotta az utcára az unokáit, hogy nézzék meg,
966 1| Nem jót érzek - mondotta az asszony a fiainak -, nem
967 1| ím csakugyan belehaladott az idő az éjszakába, Pál fölvette
968 1| csakugyan belehaladott az idő az éjszakába, Pál fölvette
969 1| fölvette a kalapját és elindult az apja elé.~A hold meg a csillagok
970 1| hajló útra. Széles, poros út az. Azon kell hazatérnie Kevi
971 1| Bizony, fiam - felelte az öreg bágyadtan -, nekem
972 1| láthatatlan kísértet-tyúk az. Éjszaka szokott megjelenni.
973 1| kottyogva hívja a csirkéit, az már tudta, hogy elérkezett
974 1| már tudta, hogy elérkezett az utolsó napja és nem mert
975 1| visszafordulni, csak sietett.~- Mese az, apám - szólt remegő hangon
976 1| Kevi Pál.~Mert érezte, hogy az öreg ereje megfogyatkozott,
977 1| haza.~- Nem mese - felelte az öreg -, a saját fülemmel
978 1| beszéd, el is hallgatott.~Az Imre fiú is a falu végén
979 1| végén volt már akkor, s az unokák is. Ahogy meglátták
980 1| unokák is. Ahogy meglátták az öreget, eléje siettek. Vezették.
981 1| Biztatták, hogy aludjék, de az öreg nem aludt. Föl-fölnyitotta
982 1| télen.~A két fia némán állt az ágynál.~A felesége aggodalmasan
983 1| el fog aludni, fölemelte az ujját és intett a feleségének.~
984 1| és intett a feleségének.~Az asszony odahajolt.~Az öreg
985 1| feleségének.~Az asszony odahajolt.~Az öreg erőtlen, susogó hangon
986 1| Hívjátok a papot.~Már akkor az egész faluban tudták a hírt,
987 1| faluban tudták a hírt, hogy az öreg Kevi hogy járt. Az
988 1| az öreg Kevi hogy járt. Az udvaron subás emberek, nagykendős
989 1| meghajigáltam, hogy ne vonyítson.~Az öreg a sok vánkossal körültámasztottan,
990 1| odabenn. Meggyújtották az egyik szentelt gyertyát
991 1| egyik szentelt gyertyát és az ágy mellé tették a kvasznyira.
992 1| világosságában hasonlított az öreg Leó pápához. Olyan
993 1| kis fehér bajusza is van az öregnek.~- Ne sírjatok -
994 1| mondotta susogva.~Mert ott sírt az ágy körül az egész család:
995 1| Mert ott sírt az ágy körül az egész család: a két fiú,
996 1| gyerek is ott ült kisideig az ágy mellett, de aztán elaludt
997 1| aztán elaludt a széken. Az anyja felölelte és átvitte
998 1| Ne sírjatok - susogta az öreg.~A felesége azonban
999 1| azonban odaborult arccal az öreg kezére és úgy jajongott:~-
1000 1| házban ájtatos csöndesség. Az udvaron állók is letérdelnek.
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2446 |