Part
1 1| mindenki. Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett,
2 1| egymást követik, mint az én írásom a papíroson. Az élet
3 1| lelkekről nem tudunk semmit se.~Én azt gondolom néha, hogy
4 1| előtt, aztán egy második.~Az én fecskéim.~- Pihenjünk -
5 1| legelő kell.~- Hát tudom én azt, szegény Tabiné, hogy
6 1| bizonyára megújságolták az én barackfáimat is.~Szeretem
7 1| hallgatni! Ahogy körüllengik az én virágzó fáimat, azt gondolom,
8 1| edetbü,~Bojdogtajan cat én vadot ededü. ~ ~
9 1| bizonyára azt rebegik:~- Én szép, kedves kék búzavirágom,
10 1| kedves kék búzavirágom, én szerelmesem!~És a gyöngyvirágok,
11 1| lengeti egy pillanatra az én lelkemet, másik világba,
12 1| elindultam ki a mezőre.~Az én tanítványaim mind odakünn
13 1| szorította meg kezemet. (Én nem engedem, hogy nekem
14 1| valaha garabonciás diákot?~- Én nem igen láttam - felelt
15 1| kezével legyintve -, nem tudom én azt.~- Már tanító uram -
16 1| erre Somodi béres -, az én hazámban Patakon most is
17 1| barboncást!~- Nem.~- No, én láttam. Az egész falu látta.~
18 1| egész falu a plébánia körű. Én is ott vótam. Mondok, mögnézöm,
19 1| alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben;
20 1| Ilonka jutott az eszembe, az én kis kék szemű, kék ruhájú
21 1| Átölelte a két lábamat, én pedig megsimogattam.~- Tudok
22 1| gondolja, hogy a boszorkány az én hangomat utánozza. Azt is
23 1| hát arra tanítottalak én téged, hogy engem boszorkánynak
24 1| a gyerek.~- Nem az volt. Én ültem ott a határkövön.
25 1| valamikor, hogy el ne hidd, amit én mondok?~- Nem - felelte
26 1| a hodályba és lefeküdt. Én pedig leheveredtem egy subára
27 1| persze. A pap az oltárnál. Én a kóruson. Orgonálgatok,
28 1| neve.~Több ember nem jön. Én csak az orgona lágy hangú
29 1| Tudj’ az Isten. Megérzem én azt, uram, mint Paizs a
30 1| izzadt, mentegetődzött:~- Én a kutyámat soha meg nem
31 1| ütöttem, bíró uram. Mer az én kutyám olyan kutya, hogy...
32 1| de ütni meg nem ütöttem én soha, még egy szalmaszállal
33 1| Mögveszött?~- Hát nem tudja?~- Az én kutyám?~- Az a: Maros.~-
34 1| festő uram.~- Beszéltem én az ő nyelvükön is. Egy barna
35 1| unalmas fűzfák.~- Majd segítek én a bajon, csak tessék megmutatni,
36 1| támaszkodni, hogy elénk jöjjön, de én már messziről szóltam neki,
37 1| úr festeni.~- Nem vagyok én szent.~- Nem is azért, mintha
38 1| mondotta -, öreg vagyok én már arra, itt vannak a fiaim,
39 1| negyedórára. Azonban az én festőm mindenképpen segíteni
40 1| mondom a festőnek -, csak én hadd beszéljek.~A festő
41 1| öregembert akarja lefesteni. Én nem tehetek róla, hogy Kevi
42 1| Hát aztán milyen leszek én kéz meg láb nélkül?~Intettem
43 1| képcsináló uram, hogy az én kis leányomat, az Ilonkát.~-
44 1| el az orvoshoz?~- Voltam én már ott is, mester uram.
45 1| kend a száját, jobban tudom én mi a baja, mint a felesége -,
46 1| holdvilág még javában sütött: én az árnyékon mentem. Csak
47 1| mint ahogy itt ülök.~- No, én is jártam így egyszer -
48 1| foggal jöttem a világra. De én bizony semmi kincsről nem
49 1| faluba. Gyüjjön ki, mert én még ma meghalok.~Hogy ezt
50 1| gondolja kend, hogy...~- Én nem gondolok semmit, de
51 1| Böcsületbe fehéredett meg az én hajam. A fiaim se koptatták
52 1| tőle, meg nem bocsáthat. Én is úgy véltem, hogy ebben
53 1| azt felelte:~- Nem adok én ebből, Kóbi, száz forintért
54 1| hozzá valamit, tudom is én, hogy mit?~Nem sokkal utána
55 1| katonának.~- De hiszen - mondom én -, nem vették be a sorozáson.~-
56 1| félelmes hely az iskola! Én vagyok félelmes? Nem, hiszen
57 1| Ne nekem mondd, fiam, én úgyse félek, hanem ide nézz
58 1| úgy beszélj vele, mintha én itt se volnék.~A gyerek
59 1| az egész iskolát. Ő az én bejövetelemig a rend meg
60 1| megy el legutolsónak. Míg én bent nem vagyok, csak susogva
61 1| piperézni, felvirágozni. Az én asztalomra is hoz hol az
62 1| szemek! Mától kezdve mind az én gyermekem. A lelkük az én
63 1| én gyermekem. A lelkük az én fehér papirosom, amit teleírok
64 1| uram, hála Istennek...~Míg én gyertyát gyújtottam, leült
65 1| tolta. Azután látva, hogy én pipára gyújtok, ő is elővette
66 1| a nyár történetében. Az én figyelmem azonban már elhagyta
67 1| búzaeladást beszélte, már akkor én a jövendő útjain kísértem
68 1| sóhajtás:~- Mért vagyok én paraszt?~Otthon az apja
69 1| tekintetes úr?~- Hát ki volna: az én fiam.~Egyik hold föld a
70 1| a jó öreg paraszt, ez az én apám!~Haj, de az öreg paraszt
71 1| Hát bezony: azért jöttem én mester uram, hogy az Imre
72 1| Mikor fogadtál te effélét? Én erről nem is tudok.~- Harmadéve -
73 1| uram kapuja előtt.~- Az én kapum előtt?~- Mikor kizavart
74 1| tetszik mán tudni?~- Nem én, fiam - felelte a pap- -,
75 1| pap- -, sokszor zavartam én ki onnan embert, nem tartottam
76 1| felejtette tiszteletes uram, én nem felejtettem el. Mert
77 1| nem felejtettem el. Mert én annak a napnak köszönhetem
78 1| után szólított, itt vártam én a kapu előtt a pirongatást.
79 1| nyomorúságot. Hát itt kötöttem én akkor a nagy, erős, szent
80 1| soha, míg élek, nem iszom én többet!~III.~Az öreg pap
81 1| Baczonyi bácsi. Mikor én idejöttem, kigyelmed derék,
82 1| Azért, lássa, mert mikor én józan vagyok, minden úgy
83 1| sincs úgy. Mert akkor az én házam a legszebb a faluban;
84 1| el tud engem kend hagyni? Én édes jó uram! Ilyen sokáig
85 1| búzát, három véka rozsot. Én addig az írást készítem
86 1| megérinti a toll szárát, aztán én írok helyette. Ez az érintés
87 1| kalapját -, úgy elfelejtöttem én azt, mint Tóth Antal a nagy
88 1| Mulassatok úgy, mintha én itt se volnék - mondottam
89 1| meg a mesélő kedvük.~Hogy én ott voltam, Fodor gazda
90 1| magában a kanászlegény -, én leszek a te vőlegényed!~
91 1| hogy megmutassam, hogy én le tudom hozni.~Fodor András
92 1| Úgy szereti a tüzet, mint én. Összeguborodva fekszik
93 1| hangversenyek.~Így tudom én mindig hallgatni ennek a
94 1| aranyló parázsban, mint én, és ilyenkor bizonyára neki
95 1| tündérorcával mosolyog reám. De én szomorúan nézem őt vissza.~
96 1| és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is.~
97 1| szobában. Úgy érzem, mintha én is elmúlóban volnék: így,
98 1| mindenki kölcsönre szorul. De én legjobban azt a kis Köncölnét
99 1| cilinkelése, lovak robogása. Az én ablakom előtt megállanak
100 1| Visszacsente a bástyáját, mikor én félrepillantottam.~Akkor
101 1| végén vékony trillákban.~Én eleinte szédelgek ettől
102 1| érzelmeinek volna a kifejezése. Én csak a hangszert hallom.
103 1| mérfölddel közelebb jönne, én visszafelé mennék, hogy
104 1| a fülüket a hajósok. De én csak a gyűrűjét nézem. Micsoda
105 1| van-e?~Hát valósággal az én jó Borza bácsim, a hamuszín
106 1| ügön nagy bajba szorultam én bele.~- Csak nem talán?~
107 1| nézett a kályha tüzébe.~- Sír én előttem minden - mondta
108 1| kellett levetnie.~- Hogy én adnék neki száz forintot
109 1| rutlin. Mondok, nem hiszek én annak a könyvnek. De csak
110 1| három hónap múlva nemcsak az én száz forintomat adja vissza,
111 1| ládáját. Mögállj, mondok én még akkor is, mög köll ezt
112 1| ráírja, hogy Kettőszáz. Én mingyárt gyanakodtam, hogy
113 1| löhet, hogy jobban érti, de én még jobban tudom, hogy én
114 1| én még jobban tudom, hogy én nem tartozok. Aszongya:
115 1| tartozik kend. Mondok, de én nem tartozok, hanem Csóka
116 1| fizetni.~Elkomorodott.~- Én? Hát kétszer fizessek, egyszer
117 1| hát az fizet.~- Csakhogy én oda írtam ám azt is, hogy
118 1| De verje mög a Krisztus, én nem úgy gondoltam ám.~-
119 1| Nem nyert a rutlin?~- Én?~- Nem: az a Csóka.~- Nem
120 1| almafára.~Hát ki vagyok én, mi vagyok én?~A régmúlt
121 1| ki vagyok én, mi vagyok én?~A régmúlt időben joga volt
122 1| összeházasítsa a rabszolgáit. Én nem vagyok rabszolga. Fejér
123 1| gorombaságig, ha kell. Az én boldogságom, az én belső
124 1| kell. Az én boldogságom, az én belső gazdaságom nem az
125 1| megbőszült ha vesztett. Én bizony úgy elmélyedtem a
126 1| Hogy tetszik magának az én kis rokonom? - kérdezte
127 1| leült a varróasztal mellé, én a dívány sarkába ereszkedtem.~-
128 1| kifejezésekhez van szokva. De én csak fakó falusi tanító
129 1| értékünk egyforma volna. Én például sohase felejtem
130 1| hogy minden társaságban én vagyok a legkisebb. Engem
131 1| részvétemet.~- Nem búsulok én ezen, kisasszony - feleltem
132 1| egybeköti. Ez a híd a néptanító. Én szeretek az lenni, ami vagyok.
133 1| az lenni, ami vagyok. Az én foglalkozásom kedves nekem.
134 1| foglalkozásom kedves nekem. Én a faluban minden szíven
135 1| Nem, nem - felelte -, én önt azok után, amiket hallottam,
136 1| mert tudja, hogy nincs. Én meg nem merem látni, mert
137 1| szoba. Az egyikben alszom én, másikban az anyám. A szalonom
138 1| ember kicsinyelje a másikat. Én nem akarok másnak látszani,
139 1| gondolkodását. A falusi tanítókat én csak színpadokon láttam.
140 1| Erre már ő is mosolygott, én is. Nem vagyunk többé ellenségek!
141 1| vagyunk többé ellenségek! Én nem akarom elvenni; ő nem
142 1| érdeklődéssel hallgatta, amiket én a falusi embereinkről beszélgettem.
143 1| borzadott tőlük. De mikor én elmondtam neki egyenkint,
144 2| gyerekek. Hanem biz, az én Rozimat annyira izgatta
145 2| ültetek oda. Mást. Mert én téged nem szeretlek!~Az
146 2| látszott semmi változás. Én ám tudom, hogy ez a szó
147 2| néz. De persze nem lát.~- Én? Részeg? - mondja rozsdás
148 2| fölemelve nyújtja felém.~Én aztán összefogom mind a
149 2| eljöttem - mondom tovább. - Ha én beteg leszek, eljösz-e te
150 2| Feltűnik neki a menyecske. Míg én az asztagok rakásán rendelkezem,
151 2| házban egy kutya visít.~Én az állatsírást nem bírom.
152 2| fadudához és bizonyára az én tiszteletemre rákezdte a
153 2| evvel a kutyával.~- Nem én, uram. Istenemre mondom,
154 2| igaz a Mátyás véleménye! Én egyszer rávilágosodtam,
155 2| kutyát agyon kell lövetni.~Az én kutyám, hogy mindig mellettem
156 2| ez annyiban maradt. De én attól fogva gyakran próbálgattam
157 2| nekem mondja halkan, és én adom át a szót a kutyának.
158 2| földre vetem a csontot.~De én a fejemet rázom:~- Hozd
159 2| csak adjam vissza.~De biz én nem adtam.~Egy májusi napon
160 2| mondok -, hozzatok ide vizet. Én azt hiszem, nem veszett
161 2| Ponyatovszky nincsen a csatáján.~Az én kutyám hegyezi a fülét.
162 2| csakugyan megveszett.~De én mindgyárt gondoltam, hogy
163 2| Hát már akkor ott jár az én kutyám két lábon Mátyás
164 2| Csóválgatta a farkát Mátyásnak.~Én aztán mérgemben otthagytam.~ ~
165 2| szeretem, ezt kedvelem,~Ez az én kedvesem!~S járnak egy vers
166 2| engednének meg ilyen játékot. De én magam is falusi iskolás
167 2| Itt megint visszatérek az én falusi gyermekkoromba. Mihelyt
168 2| a ketten leugrottunk, s én egyik gyufát a másik után
169 2| kocsit a mester úréhoz?~- Én szívesen beleegyezek - mondom -,
170 2| hozzá:~- Esküdt vagyok.~- Én is - mondja Kadari, hasonlóképpen
171 2| Már csak Pestának mondom én is, az apját meg Estván
172 2| Hát - mondom óvatosan -, én jámbornak látom a legényt.
173 2| elfelejtette ez a bátorságot!) De én ám erősen átfogva tartom
174 2| történt az első percben?~- Én leültem a ládára, az izé
175 2| Aztán...~- Aztán hogy én nagyon szégyeltem magamat,
176 2| hogy szól valamit, aztán én is felelek.~- Azt gondolta,
177 2| szegény majd kiesett a padból.~Én éppen akkor léptem az iskolába.~
178 2| S azt is látták, hogy az én két szemem a két gyerekre
179 2| múlt ötesztendős és hát én csak azért is megtettem
180 2| ünnep koronája.~Átmentem én is.~Az új kálvinista pap
181 2| nyelven beszélhet az Éghez! Én pápista embernek születtem
182 2| születtem és szeretem is az én minden művészettel ékes
183 2| Kis, és más efféle nevek - én bizony ottfelejtettem.~A
184 2| Hát a postakocsi?~- Arról én nem tudok semmit.~Hiába:
185 2| vármegye, azt gondoltam én, hogy legfeljebb húsz esztendőre
186 2| vármegyétől szivárgott ki. Én bizony nem tudom, mert az
187 2| néztem. A tulipán kelt ki, az én tiszta, szép, piros tavaszi
188 2| a napfényes télbe, mint én.~Nem ismerhetem a teremtés
189 2| Andris annyi idős volt, mint én: hétesztendős, de sokkal
190 2| régen magamra bíztak, és hát én meg is mosdottam becsületesen -
191 2| ott visított-hörkölt az én Andris barátom, mély részvéttel
192 2| macskáé.~De lehet, hogy csak én gondoltam ezt. Gyerekkoromban
193 2| látja, hallja és elfelejti. Én se gondoltam volna rá soha,
194 2| csoportban követték őket. Én is köztük. Mögötte az anyja
195 2| beszélt összevissza:~- Itt az én helyem a sárba! a sárba!
196 2| akkor csaptak föl, mikor én hazafelé mentem az iskolából.
197 2| tetejére is fölfutott a láng. Én mindent láttam. Az udvar
198 2| Imre. Mondd neki, hogy én vagyok a hibás.~Baracs a
199 2| Baracs a fejét rázza:~- Nem. Én az asszonyér nem megyek.
200 2| Hát bort nem is iszok én többet; száradjon el a gégám,
201 2| elégedetten. - De mi a manót járok én föl és alá, mint a tavaszi
202 2| fiamhoz jöttem. A fiam az én fiam.~Magát imigyen fölbátorítva,
203 2| ember. - Nem azért gyöttem én, hogy bemenjek.~És fölemeli
204 2| gondolatával, csak hordozza. Én is csak úgy tél derekán
205 2| jött, Antal?~- Elvégzem én magam is.~- Kemény munka
206 2| semmi se történt volna.~Én se szóltam semmit. Gondoltam,
207 2| üdvösségét is.~- De hiszen én sohase láttam részegen.~-
208 2| értse a malaszt minéműségét. Én magam sem értettem. Ilyenkor
209 2| szomorúan. - Dehogy vagyok én okos.~- No ugye, maga is
210 2| nem az alsó soron lakok én, az a baj.~- Mért volna
211 2| örömmel tartotta a tenyerét. Én is szívesen olvastam belé
212 2| oda a pénzt?~- Nem adtam én oda. Bezártam a ládába.
213 2| volna vinnie.~- El is vittem én. De szétvágta a ládát. Most
214 2| lakik.~- Dejszen nem iszok én többet, mester uram. Megfogadtam,
215 2| Bizonyosan a stólapénzét.) Én két ötforintost adtam át
216 2| piros arccal. - Még mikor én odaérkeztem is, ott pikuláztatott
217 2| Jancsi nem akart.~Pedig én is beszéltem neki, hogy
218 2| kórházába némelyik bolondé.~De én még akkor se hittem, hogy
219 2| két szívet bevágva?~- Nem én - mondok -, nem láttam.~-
220 2| Gyere ide, sündisznó! Mer én most szavalok.~Lehúztuk
221 2| tehet róla, hogy a Nacza az én bátyámat szerette meg?~Jancsi
222 2| azt mondja:~- Alszol-e?~Én már aludtam, fölébredtem
223 2| bele, hogy tisztelem őket én is.~Máskor hozzávágtam volna
224 2| ki a golyó.~A temetésen én vittem a keresztet. Ott
225 2| katonabanda is szólott.~Én az egész falu helyett vetettem
226 2| hogy kiheverte a baját.~Én aztán nem is törődtem vele
227 2| nem tudott már fölrepülni: én tettem föl mindennap a fa
228 2| szinte bámulva hallgatott. És én lelkemben örvendeztem, hogy
229 2| szemembe nézve feleli:~- Én.~ ~
230 2| mondotta az egyik.~- Márpedig én nem engedek a tízből - felelte
231 2| taposva a házak előtt, s én kétszer is elsétáltam a
232 2| Beléptem.~Hát lám, ott ül az én két emberem is a hosszú
233 2| csak Szalay Miklósé, az én szomszéd megyebeli kollégámé,
234 2| rosszat nem beszéltünk. Sőt, én mindig dicsérem őt, hogy
235 2| neki.~Hát ahogy kilépek az én alacsony kapumon, mikorra
236 2| rázta a fejét:~- Nem megyek én oda, pajtás, soha. Hívhatsz
237 2| földtekén a te falud az, ahová én el nem megyek soha.~Így
238 2| Azt gondoltam: tréfál. Az én Miklós barátom behörpintett
239 2| melegséggel ölelkeztünk össze. Én nem mondtam neki, hogy már
240 2| beszélgettünk. De jobban csak én tartottam szóval. Ő szegény
241 2| iskolában ültünk, mert ez az én vendégszobám. És itt pipáztunk,
242 2| abba van eltemetve az én boldogságom!~Ez az ember
243 2| történetedet.~Egypárszor én is próbáltam efféléket írni,
244 2| mikor harmadévesek voltunk, én a tanév elején kimaradtam.
245 2| csipkekendő.~Jóreggelt mond.~Én, hogy ott unatkoztam, megszólítottam
246 2| zsebkendőjét.~Azzal a leánnyal én azelőtt is mindennap találkoztam,
247 2| Hadd legyen tőle jószagú az én ládám is!~A leány elkezd
248 2| érti a tréfát; tudja, hogy én a kendőt csak játékból vettem
249 2| bimbózott a pünkösdi rózsa. De én édes Istenem! Nincs szebb
250 2| Micsoda leány volnék én, ha este kijárnék a házból?~
251 2| vállat vonva. - Ha nem jössz, én bizony nem hordozom utánad.~
252 2| csomó fehér gyöngyvirág.~Én is csak álltam és néztem.~-
253 2| hangon.~De lehet, hogy csak én hallottam olyannak. Este
254 2| hát akkor mért jöttem én ki?~És vonaglott a fehér
255 2| semmi furcsa.~Hallgatott.~Én letörtem egy virágfürtöt
256 2| Nem viszen az jóra, ha én ide kijárok.~Erre nem tudtam
257 2| az esti beszélgetéseket. Én elvégre is példaképül állok
258 2| gyönyörködtetően karcsú volt a dereka, én bizony megpróbáltam, hogy
259 2| Halkan fejezte be:~- ...hogy én leány vagyok.~- Dehogy nem -
260 2| voltam indulva. Öleltem én már kisasszonyfélét, de
261 2| egymás mellett álltunk és én nem öleltem meg többé, csak
262 2| szerelem. Hiszen nem voltam én belé szerelmes! De rabul
263 2| ahogy a mellemre esett, az én ajkam bizony az arcára tapadt.~
264 2| bizony az arcára tapadt.~Én édes Istenem, micsoda bolondság!
265 2| hangon. - Mért cselekszi ezt? Én nem vagyok úri leány, és
266 2| Néha a mellemre dőlt és én ott ringattam. Pusmogtam
267 2| köztünk volt. Ő nem jött át, én se léptem át hozzá. Féltem
268 2| megint nem akart átjönni, én mentem át a pajtájukba.
269 2| lábnak kell odamennie, ahová én akarok, nem pedig nekem,
270 2| ki. Az angyal tapsol, és én most szépen visszatérek.~
271 2| Ugyan, ne mosolyogj az én római hasonlataimon! A rómaiak
272 2| Micsoda olyasmit?~- Én valamikor az oltár elé állok,
273 2| kiveszem belőle, vége!~És én ezt tudtam, és mégse bírtam
274 2| elgondoltam, hogy mért nem vagyok én parasztlegény?~Elvenném
275 2| innia nem lehet belőle!~És én mégis minden este beálltam
276 2| az erdőszélig. Aztán meg én jártam ki hozzá, mert sajnáltam,
277 2| persze, és - mit tagadjam - én is elérzékenyültem.~- Isten
278 2| akkor már nem éltek, és én apró diákok tanításával
279 2| kántor örömmel fogadott. Én azonban bús voltam, mint
280 2| Juliska.~- Egy évig? Hát akkor én most már nem bírom, akármi
281 2| folyton könnyes volt, míg én odajártam, a családja kitalálta,
282 2| micsoda aggodalmat keltett az én visszatérésem! A leány
283 2| Hát tudod azt is, hogy én tréfálni nem szoktam!~És
284 2| sütött. Juliska késett. Én unalmamban egy rég elhunyt
285 2| neki:~- Hallod-e, Juli, én nem veszem a lelkemre, hogy
286 2| gondoltam, ez nem is csoda. Én gyújtottam fel a házát,
287 2| gyalogút szembevitt vele és én éreztem, hogy jó szóval
288 2| ilyesmi, meg nem foghatom! Én nem szóltam senkinek, sőt
289 2| tarthat ez a mi ismeretségünk. Én egy hónap múlva minden bizonnyal
290 2| neki. De Julcsa mind az én beszédemre, mind az övékre
291 2| paraszt sokkal erősebb mint én, s nálam még csak bot sincs.
292 2| éppen nem lehet megírni. Én legalább ilyesmit még nem
293 2| történet nincs ennél. Mert én ezt nem olvastam, hanem
294 2| szerelmet lehelt, és az én becsületes gondolkodásom
295 2| lelketlen, aki megmondta neki?~- Én magam.~- Nem bolondultál
296 2| holtomig a szememre hányja. Én azt akarom, hogy előre lássa,
297 2| szobából és azt mondta: Hát én téged elveszlek, Juli. És
298 2| asszony szeme megnedvesült. Én is megrendültem.~- És mióta
299 2| Borzalom elgondolni! És én mégis... látni szeretném.
300 2| Meg akartam mutatni, hogy én is tudnék csinálni történeteket,
301 2| az a kis kölyök, és hát én a szép arcú gyermekeket
302 2| teleültetve a mi temetőnk. Az én gyermekkoromban egyetlen
303 2| is?~Pedig hát jól tudom én azt, hogy lassankint egyenkint
304 2| vajon melyik lesz hát az én helyem?~Körülöttem valami
|