|
Tíz órakor negyedórai szünet az iskolában.
Ha napos az idő, a gyermekek az udvarra rohannak. A fiúk labdáznak,
tótágast állanak, átugrálják a fűrészbakot, vagy lovaznak; a leányok meg
az apró fiúk összefogódznak és keringélnek.
Magam is kiülök néha a verőfénybe és
nézem őket pipázgatva, hogyan mulatnak.
Mert csak a gyermek mulat egész lelkével,
magának teljes odaadásával. A felnőtt embernek már borba kell vesztenie a
fele lelkét, hogy a másik fele mulathasson.
Micsoda vidámság van ezeken az üde
gyermeki arcokon! Ruhájok a falusi boltnak legolcsóbb portékája. Cipőjük
nincs is. Kávé helyett krumpli, vagy sült tök a reggelijök. De vajon
boldogabbak-e ezeknél a budapesti bársonyruhás gyermekek, vagy akár a királyok,
császárok gyermekei?
A leánykák néha táncolnak.
Kettő-kettő összeölelkezik. Cigány Laci két kis fadarabbal hegedül. S
mivelhogy a fadarab nem szól, ő zenél az orrán át:
- tnde-tnde...
És a kis mezítlábas leányok mosolygó
arccal táncolnak.
De milyen könnyű a forgásuk! Mint a
virágpehely! És a szmokingos cigányok bandája ott Budapesten nem ringatja
nagyobb gyönyörűségbe a selyemmel födött szíveket, mint itt a Cigány Laci
két kis fadarabja.
Hanem a kicsinyek világába is kerül néha
újság. A nagyok kapnak évenkint két-három új nótát, a kicsinyek kapnak egy-egy
új szót, vagy sort, vagy új mozdulatot az ismert játékaikba.
Honnan kapják a nagyok?
Hozzák az aratásból.
Honnan kapják a kicsinyek?
A faluba látogató vendéggyerekektől.
Ilyenkor aztán hetekig azt játsszák, s
elmondják százszor-ezerszer ugyanazt a négy sort, nyolc sort egymás után.
Így jött egyszer a Kék paradicsom, liliom játék versébe ez az új sor:
Édesem,
sem, sem, sem!
s attól fogva mindig ez járta az udvaron.
Cigány Laci is abbahagyta a
hegedülést. Befogták maguk közé a körbe. És a fekete szemű kis vidám
cigánygyerek buzgón és gyönyörűséggel fújta velök, hogy:
Édesem, sem, sem, sem!
A játék különben csak annyi, hogy
körbe keringélnek, s egy leány magányosan áll a kör közepén. Mikor odajutnak a
dalban:
Akit szeretsz, fogd meg!
megérint egy fiút. A fiú bemegy
hozzá a körbe, s vele kezet fogva keringél. Azalatt ezt dalolják:
Ezt szeretem, ezt kedvelem,
Ez az én kedvesem!
S járnak egy vers táncot.
Városi iskolákban aligha engednének
meg ilyen játékot. De én magam is falusi iskolás voltam valamikor és játszottam
ezt.
A szerető fogalma a gyermeknek
nem az, ami a felnőttnek, hát minek zavarnám meg az ártatlanságokat?
Hiszen nyáron át a mezőn, az utcán, udvarokon a négy-öt éves gyerekek is
ezt játsszák.
Hanem egyszer csak figyelmembe
ötlik, hogy Cigány Laci soha nem kerül be a körbe. Volt úgy, hogy minden fiú
megfordult már benn, némelyik kétszer is, de Laci mintha köztük se volna.
Mondom, ez feltűnt nekem.
A gyerek elvégre mind szocialista.
Az egyenlőség érzése velünk születik. A gyermek csak a korkülönbség
szerint osztályozza az embereket. Hogy van hát, hogy Cigány Lacit egy leány se
vonja be soha?
Hiszen azt se lehet mondani, hogy
nem szeretik, mert nagyon is szereti az egész iskola. Ő az egyetlen
például, aki sohasem hoz magával kenyeret vagy almát, de azért nem marad éhen,
mert hol ez, hol amaz ad neki. Írótollat, palavesszőt, tintát se vesz
soha. Neki jó a használt írótoll is, amellyel megajándékozzák. A rövidre
fogyott palavesszők is őhozzá kerülnek.
Tintát is kérencsél mindig egy
nyakatörött orvosságos üvegbe. Néha több a tintája, mint akárkinek.
Hát mondom: szeretik őt.
De hát mért nem választja senki
párjának?
Itt megint visszatérek az én falusi
gyermekkoromba. Mihelyt a falusi fiú iskolába kerül, azonnal kap szeretőt.
Kiosztják neki. Ha csereberél egy lánnyal, vagy egy falatot ad neki a
tarisznyájából; vagy ha egyfelé laknak, s együtt járnak haza, már akkor
nyilvánvaló, hogy az az ő szeretője. A leány pirul persze, ha
emlegetik. A fiú is tagadja. De nincs tovább. Ők maguk között nem
beszélnek róla, legföljebb, ha összetéved egy egymást vizsgáló ártatlan pillantásuk,
vagy ha valamelyikük a társas játékban nyilvánítja, hogy igenis, ez az ő
választottja.
Később, mikor kikerülnek az
iskolából, változik ez a kapcsolat: a legénynek más lány tetszik meg, a lány is
mást választ. De néha megmaradnak a gyermekkori választásnál, s ezekből
válnak a legboldogabb házasok.
Így aztán meg lehetett érteni, hogy
bármilyen kedvelt társ is volt a Laci gyerek, ő sose került be a körbe.
Ez kissé bántotta a szememet. Nem
egyszer a nyelvemen volt, hogy egyszer megszólítom őket:
- Ugyan nézzetek már egyszer a
Lacira is!
Mert a játék változatosságához
tartozik, hogy mindenik forduljon egyet a körben. A kis ártatlan szívek talán
meg is dobbannak ilyenkor. Az arcuk boldog és mosolygó. Hát mért éppen Cigány
Laci az örökkön mellőzött?
De nem szóltam mégse. Attól
tartottam hogy aki éppen a körben áll és a szólításomra Lacit választja,
csúfolással fogják búsítani. Lehet, hogy nem lett volna így, de az is bizonyos,
hogy a gyermekek játékát csak rontjuk, ha beleavatkozunk.
Hát mondom, nem szóltam semmit. Csak
magamban hümmögtem, hogy a kis cigányt nem ismerik magukkal egyenlő
rendűnek.
Hanem egyszer mi történik: október
közepén a szomszéd falucskából jön hozzám egy vályogvető cigány, s hoz egy
kis hatéves feketeszemű Juliskát. A szomszéd falu tíz percnyire van
tőlünk, s kálvinista iskola van benne. A cigány kénytelen a leánykáját
hozzám járatni.
Eleven kis ördög, s ugyancsak
kisasszonykásan van öltözve. A Jézus tudja, melyik kastélyban szedték a
ruháját, de igen tarka. Még harisnyája is van, noha egyik piros, a másik
fekete, de azért csak harisnya az.
Az első órán elhagyottnak érzi
magát. Nagy fekete szeméből babszemnyi könnycseppek hullanak. Azonban az
óra végén a leányok csoportosan állják körül, s tapogatják kabátját, fogdossák,
bámulják a gombjait. Ezen megvigasztalódik.
A fiúk nem sokat törődnek vele.
Csak Cigány Lacit látom hogy föltérdel a pad tetejére, s hosszú, kíváncsi
pillantást vet reá. De aztán az se foglalkozik vele többet.
A legelső napsugaras napon ott
keringél ő is a Kékparadicsomos játékban. Kissé ostoba még, látszik az
arcán, hogy ünnepi érzéssel nézi a vezérhangot fújó öreglányokat. De örül és
boldog.
Egyszer csak azt látom, hogy ő
van a kör közepén. Áll, mint a tájékozatlan ember az idegen város közepén, de
aztán mosolygóra változik az arca; látszik rajta, hogy figyelem közepének érzi
magát s ez jólesik neki.
A lányok dalolják:
PRIVATEHajlik a meggyfa,
Tengeri Mariska
Akit szeretsz, fogd meg!
A leányka szeme egyet villan, s
határozott mozdulattal ragadja karon Cigány Lacit.
|