Part
1 7| vetett rá.~- Megbolondultál, Ida?!~Aztán nevetésre fakadt.
2 7| leányom rontja az üzletemet.~Ida vállat vont, mosolygott:~-
3 7| megbotránkozva nézett reá:~- Node, Ida...~Vastag szemöldökű, kövér
4 7| csillogott elő a felső ajka alól.~Ida másnap eljött az anyjával.~
5 7| szokás rajta csodálkozni.~Ida tovább nézte a képeimet,
6 7| ámuldozva.~A leány mosolygott.~- Ida Párizsban nevelődött - szólt
7 7| elmentek, akkor láttam, hogy Ida az asztalomon felejtette
8 7| volna. A falon szentképek. Ida nyakában is kis aranykereszt...~
9 7| Diana-kosztümben.~Mondhatom: Ida szebben domborított.~Délután
10 7| megéreztem a különbséget. És Ida maga szervírozta nekem.
11 7| Az apja úgy ellátta...~Ida mosolygott, és oly merengő
12 7| irigyelni való fiatalember.~Ida szomorúan mosolygott, s
13 7| volna a fejünkben. Végre is Ida azt ajánlotta, hogy nézzük
14 7| Körülbelül ezerhatszáz forint.~Ida lehetett hatvan kiló. Én
15 7| sokféleképpen, de olyan leányt, mint Ida, olyant ezer esztendőben
16 7| menjünk mégse oda - mondotta Ida, mikor már a fiákerben ültünk. -
17 7| hogy mikorra visszatér, Ida piros arccal fog a nyakába
18 7| meg magunkra maradtunk, Ida oly olvadóan nézett rám,
19 7| vacsora iránt intézkedjen.~Ida szokása szerint elhallgatott.
20 7| De itt marad! - kérlelt Ida, a kezemet megragadva. -
21 7| Úgy örülök - repesett Ida -, hogy végre itt is tölt
22 7| még jobban odaöleltem.~- Ida, édes Ida...~- Mondd ki
23 7| odaöleltem.~- Ida, édes Ida...~- Mondd ki hát már egyszer... -
24 7| vőlegény, mikor egyszer Ida kérdi, kik azok a nők Budapesten,
25 7| ismerős maga?~Elmondtam.~Ida figyelemmel hallgatja.~-
26 7| volt sápadtan, csúnya.~- Ida! - szóltam ijedten. - Mi
27 7| Engem nyugtalanított az Ida állapota:~- De hát mégis,
28 7| fiákerünk lépésben kísért. Ida boldog. Egy-két süteményt
29 7| visszaolvasta a bankóimat, Ida idegesen forgatta a jegygyűrűjét.~-
30 7| bolondok ezek az asszonynépek!~Ida a vállát vonogatta, és mosolygott.
31 7| kitántorog a belső szobából Ida. Fehér slafrok van rajta,
32 7| csak felpattan az ajtó.~Ida.~A szeme sárgán karikázik
33 7| Idának.~- Bocsánat - mondja Ida szinte fuldokolva -, de
34 7| még inkább elsápad.~- De Ida!... - szólok rá kétségbeesetten.~
35 7| is veszi tőlem a pörét...~Ida a székre roskadt. A szeme
36 7| játszik mind a kettő!...~- De Ida!...~- Tudom: a régi szeretőd...
37 7| Csak szimplán mindent.~Ida boldogan borul rám:~- Hát
38 7| felelte bűnbánó szemmel Ida -, nem megyek többé. Ezen
39 7| volt.~- Ez szép gondolat, Ida. Ezért meg kell, hogy csókoljalak!~
40 7| értesítést, és elolvastam neki.~Ida tapsolt.~- Megvan, megvan!~
41 7| Milliomos! - kiáltotta Ida. - Biztos, hogy milliomos.
42 7| betoppan - folytatta örömmel Ida. - Ó, ha épp az esküvőnkre
43 7| odamaradok. Sietek haza, hogy Ida, ha netalán már ott van,
44 7| kezdjek velük?~Mit szól Ida?~A házasságom csak egy hét
45 7| Hát nincs anyjuk? - kérdi Ida felcsodálkozva.~A cseléd
46 7| de nem voltak rokonai.~Ida kővé meredten bámult a cselédre.
47 7| Majd tetszik kapni írást.~Ida fölkelt.~- Csak beszélgessetek -
48 7| vendégeink vannak. Csókollak:~ Ida~Ránézek a fiúra. Látom,
49 7| mondotta mentegetődzve -, Ida adott....~- Ida? Lehetetlen!
50 7| mentegetődzve -, Ida adott....~- Ida? Lehetetlen! Az egész házban
51 7| meg, no. Kapsz valamit.~- Ida bízott meg...~- Hogy rám
52 7| még egyszer lesre küld az Ida, csak gyere fel hozzám,
53 7| beszélgethetett volna a vendégeivel.~Ida felvonta a vállát:~- Bizony
54 7| később jöhettek volna - szólt Ida elgondolkodva.~- Nem fognak
55 7| hallgatva ült az asztalnál. Ida is a lámpásba bámult.~Aztán
56 7| Hiszen ez száz esztendő!~Ida rámpillantott:~- Hát mit
57 7| mennyire fogod őket szeretni.~Ida mosolygott.~Sötét meggyszín
58 7| térdeltem.~- Milyen szép vagy, Ida! Mindig szép vagy nekem,
59 8| más és más színnel ejtette Ida a szavakat! És micsoda kellemes,
|