Part

 1 1 |           az én bükkfaderekú bátyám annyira hajlékony. Azt láttam volna
 2 1 |          kis takarításra.~Már akkor annyira vigyáztam, hogy az íróasztalom
 3 2 |      félelmesnek. Hogy is félhettem annyira tőle, mikor hétköznap is
 4 2 |          fiókból a kívánt portékát.~Annyira megszoktam azt a búskedvűségét,
 5 2 |        Percek teltek belé, míg csak annyira is észre tértem, hogy sírni
 6 3 |          ott már csakugyan nem volt annyira tündéri a levegő. Udvari
 7 3 |    csillapítom. Magam is sírok már, annyira rám ragad a Viki keserve.~
 8 3 |           Istennek.~Már akkor én is annyira együttéreztem velük, hogy
 9 3 |             ki az ágyból, mikor már annyira volt, hogy fölkelhetett,
10 3 |       fölkelő órája, de a csillagok annyira világítottak, hogy megint
11 4 | üveggyöngyfüzér! S hogyan van, hogy annyira tiszta az inge, szoknyája?
12 4 |        küldték, hogy nézzen meg.~De annyira ellustított a debrői kábultság,
13 4 |         vállán át megint.~Ő azonban annyira el volt foglalva, oly mohó
14 4 |           Ha ezt Dani megtudja...~- Annyira az övé vagy?~- Nem azért...~-
15 4 |             ült se. Sajnállak, hogy annyira félsz tőle.~A szeme megvillant.
16 4 |        volna: hát csak nézz, ha már annyira éhes rám a szemed!~És én
17 4 |            megcsókoljam. De a szíve annyira dobog, hogy megérzem a ruháján
18 4 |            lánynak minden mozdulata annyira úri, hogy csak a ruháját
19 5 |             rémséges! Hogy lehetett annyira csökönyös abban az ártatlan
20 5 |           időbe került volna. És én annyira örültem a gondolatomnak!
21 6 |           kihínak, megint szekunda.~Annyira elbúsulódtam, hogy estig
22 6 |             se értem: hogy lehettem annyira gyáva! Talán hogy nem voltak
23 7 |           hogy éppen attól látszott annyira fehérnek az arca. De az
24 7 |           rövidebb, az álla meg nem annyira hegyes, szépnek is volna
25 7 |          kedves is volt nekem, hogy annyira figyelmez reám.~Nem sokkal
26 7 |           ajka fölött, amely máskor annyira ingerlőn emelte a szépségét,
27 7 |        Afelől nyugodt lehet. De hát annyira szegény sorsú volt a bátyám?~
28 8 |      csattanósabban. De az nem fájt annyira, mint az ő szelíd elkomolyodása.~
29 8 |         nekem, mint gondolja. És ha annyira fárasztó volna is, hogy
30 8 |       értettem, hogy mi zavarta meg annyira. Az olvasása is szórakozottabb
31 8 |            faleveleket.~Ez az érzés annyira elnehezített, hogy amint
32 9 |            hozzám jönnek, ne legyek annyira lompos.~Hát a nadrág húzódik
33 9 |           Majd megmutatnám nektek!” Annyira volt az őz a sínektől, hogy
34 9 |  prédikálószékben.~Az arca nem volt annyira piros, mint köznapon, s
35 9 |     megcsókolt? ~- Az.~És a nevetés annyira a torkán volt, hogy megállt,
36 9 |         cikogott.~- Mit nevetsz már annyira? - mordult rá Lipóczy.~-
37 9 |        csapott.~- No jó: hát ha már annyira a fejébe állt annak a leánynak
38 9 |           egy olyan mélyedést, ahol annyira meggyülemlik, hogy belemehetek.~
39 9 |       persze újra megoszlottunk. De annyira mégse, mint szerettem volna.~
40 9 |             dolorosa.~- Ne aggódjon annyira - vigasztalom. - Hiszen
41 9 |          eléjük a valóságot, ha már annyira jutottam, hogy Ilkát kérhetem,
42 10|           múlva már megszoktam. Sőt annyira megszoktam, hogy ma is,
43 10|            se jutott.~Zsorzsetet is annyira meglepte az ötletem, hogy
44 10|    reggelenkint Lüpen, és engem már annyira a családhoz tartozónak érzett,
45 10|       gyomromat is elronthatom vele annyira, hogy másnapra nem lesz
46 10|    tanítóval megismerkedjek. A vágy annyira fokozódott csütörtökig,
47 10|         hittem volna én, hogy a víz annyira nyomja olykor a mellet!
48 10|              S ahogy ült és nézett, annyira asszonyos volt az arca,
49 10|             asszonyos volt az arca, annyira asszonyos, mintha tíz évvel
50 10|          Vagy megbúsítsam az apámat annyira, hogy kitagadjon? Hiszen
51 11|        agglegény.~~Az én történetem annyira a gyermekkoromban kezdődik,
52 11|        verni. De hogy Ilona asszony annyira nagynak rikoltotta a bűnünket,
53 11|        homlokához emelte.~A mondása annyira meglepett, hogy percekig
54 11|             mondottam búsan.~- Nem, annyira nem volt sötét, Kelen. Annyira
55 11|      annyira nem volt sötét, Kelen. Annyira nem volt sötét.~- De.~-
56 11|             vártam, hogy megjöjj... Annyira megleptél: megváltoztál...
57 11|             is. Most már nem vagyok annyira rab. Idejöhetsz minden ebéd
58 11|       hogyan higgyek olyannak, akit annyira soha nem ismerhetek?~Maradtam
59 11|            nevetett rá:~- Ne féljen annyira tőlem, majd megszokjuk egymást.~