Part
1 1 | leány! De, mondom, hogy oly szép, hogy ha itt állna,
2 1 | keserűséggel. - Sejtettem.~És oly megvetőn nézett a szemembe,
3 2 | Hallgatta nyugodtan, de oly nyugodtan, mint amily nyugodt
4 3 | az is nézne bennünket?~- Oly ritka a boldog ember a világon -
5 4 | Mondja!~S közelebb lépett. Oly esdeklőn nézett rám, hogy
6 4 | Mondja! - nyögte a leány.~- Oly szép vagy, mikor így kérsz...
7 4 | annyira el volt foglalva, oly mohó szemmel kereste a szavakat,
8 4 | is érkezhetne!~Az éjszaka oly csendes, hogy a vonat morgása
9 4 | emléke égne rajta.~A kolomp oly búsan hangzott aznap délután!
10 6 | De hogy mosolygott! Soha oly kedves mosolygást nem láttam!~
11 6 | minden kereke:~Mért ragyog oly gyönyörűn a szeptemberi
12 6 | éjjel nem aludtam. Másnap is oly elkeseredett voltam, hogy
13 6 | Engedje meg hát hogy...~Ezt oly tökéletes és elmés valaminek
14 7 | ellátta...~Ida mosolygott, és oly merengő szemmel nézett reám,
15 7 | tudom - engem szeretett-e oly igen? Vagy azt a párizsi
16 7 | magunkra maradtunk, Ida oly olvadóan nézett rám, hogy
17 7 | volt. Soha nem várta senki oly előre gyönyörködőn a lucskos-szeles
18 7 | Hát elvittem őket kocsin. Oly kedves oly anyás volt hozzájuk,
19 7 | őket kocsin. Oly kedves oly anyás volt hozzájuk, hogy
20 8 | árkot akartam átugratni, és oly szerencsétlenül estem le
21 8 | halkan olvasott. A szavak oly különös értelműek voltak,
22 8 | gyülekezetnek olvasna, és oly sebesen, hogy alig bírtam
23 8 | Értettem már, hogy miért olvas oly színesen és folyékonyan.~
24 8 | szépen olvas. És a hangja... oly kellemes...~Megpillogta
25 8 | elérje a fülét. Forgott oly sebesen, hogy nekivágódott
26 8 | irántam semmire.~Mindezt oly nyugodtan és félvállról
27 8 | megkülönbözésünk. Berta oly ártatlan volt, szegény,
28 8 | késett. Csak vártam, vártam. Oly hosszú volt ez a délután!~-
29 8 | maradnom. Szinte sajnálom, hogy oly rövid a betegségem: meg
30 8 | zavarodottan. - Istenem... Ön oly jó... és én csak szerencsémnek
31 9 | S legyintett. Mintha oly sok világosság áradna be
32 9 | nadrág bő volt, a kabát oly szűk, hogy be se lehetett
33 9 | csizmám árnyékban maradjon. De oly átkozottul kopogott a padlón...~
34 9 | nagymamukával, el se futnak tőlünk.~Oly mondhatatlanul bájos volt
35 9 | kalapot a kezemben lógatva, de oly odkolon-illatosan, hogy
36 9 | örökös árnyékot. Vén szilfa, oly mohos derekú, mintha zöld
37 9 | ünneplőt.~S belépdegélt maga. Oly biztos lépésekkel haladt
38 9 | borjacska, és olyan ártatlanok, oly félénkek...~A kert közepén
39 9 | Mindennap újrafestem a szemét. Oly könnyűnek látszik: hiszen
40 9 | játszott. Malmozott vele. Oly gyorsan forgatta, hogy olyan
41 9 | magam ura... De hiszen maga oly fiatal még... És ha szeret,
42 9 | hónapja üldögél a képnek, s oly mereven, hogy az orrára
43 10| magamat. Pedig Zsorzset oly nyájasan kínált:~- Möszjő
44 10| parókát visel. Fehér szakálla oly ritkás már, mint az árvalányhajjal
45 10| esténkint a tüdejéből. És oly könnyű! Mindjárt az első
46 10| forgatja az agyam kerekeit! Oly távol állunk mi egymástól,
47 10| azzal a leánnyal!~S ezt oly erősen eltökéltem, hogy
48 10| amelyikben én, és ha alszik is, oly ébren alszik, hogy... Azonnal
49 10| láthatom. De a csendesség oly siket, hogy meghallanám,
50 11| kesztyű. Pomádés fekete haja oly kemény ívű a halántékán,
51 11| jöttem, és mintha az idő is oly végtelen volna, mint az
52 11| Éjfélkor tértem vissza, s oly búsan, mint valami bujdosó
53 11| Sirattalak is, Márta. De oly csekély a himlő nyoma az
54 11| egyesülünk mink házasságban? - az oly messze zenéje volt még a
|