1-500 | 501-925
Part
1 Inc| ezredesi címmel kvietált.~S mintha kopaszok versenye
2 Inc| Senki.~Leül közéjük, s a kezét melegíti a kályhánál.~
3 Inc| nem a hibáit mutogatja.~S legyintett.~- Hazárdjáték.~-
4 Inc| szolgálja a maga életével. S azok a kurta eszű teremtések...~
5 Inc| valami virágos sziget volna, s ők mintha elvesztették volna
6 Inc| elvesztették volna a révgarast, s innen maradtak a parton.
7 Inc| belépőpénzük az ököritói vigalomba, s aznap búsultak. De bezzeg
8 Inc| kitárult. Fény áradt be. S egy száz lángocskával égő
9 Inc| szemérmes szemmel lépikélt be, s a karácsonyfát némán az
10 Inc| tudtam meg, hogy itt vagytok.~S vidáman szorított velük
11 Inc| társaság körré alakult, s minden évben csak két-három
12 1 | leányarc-színt elvesztette, s helyette valami sárgásfehér
13 1 | ura volna, hanem lakája. S mintha arra az egy napra
14 1 | tőrt a mellébe nyomta. ~S áttántorog sírva a másik
15 1 | És elsápadt.~- De akták.~S lódultam volna el tőle mentül
16 1 | azalatt előkapom a kulcsot, s hátra négykézláb a díványhoz:
17 1 | mindegy: játsszuk a nyugodtat. S leültem vissza a kávémhoz.~
18 1 | hogy nálam van a kulcs?~S megint benyúlok a zsebembe:
19 1 | sürgős - feleli egykedvűen.~S ülünk tovább, mint a két
20 1 | tarthatom nálam. De hová tegyem?~S föltettem hirtelen az almárium
21 1 | padlásról, és épp oda teszik?~S tettem a kulcsot a virágpohárba.~
22 1 | kalapomat is. Nyomtam a fejemre. S ki a házból sült-főtt arccal,
23 1 | sorokat is írtam a naplómba! S különösen a szoknyák iránt
24 2 | szülővárostól, játszópajtásoktól. S másnap, mikor kinyitja a
25 2 | aranykarikás, de valamennyi idegen. S kereszt itt, kereszt amott.
26 2 | ajtó fölött szentelt barka. S mindezen idegen képek között
27 2 | Tovább reszelgette a körmét, s néhány minutát hallgatott.~
28 2 | mikor boldog a meleg helyen, s dorombolgat:~Az Úr Isten
29 2 | aki álltában fagyott meg, s tudj’ az isten, hogy került
30 2 | került egy ajtó közé...~S egyszer csak megmozdul:
31 2 | még a ruhám, mióta élek.~S attól kezdve gyanakvó szemmel
32 2 | gondtalanságnak: gondolkodóvá tett.~S hogy teljes lelki fegyverzettel
33 2 | Adtak neki.~Kilép az ajtón, s megáll ott. Ingadozik. Illeszti
34 2 | hajlongva, könnye fakadtáig. S nekem olyan furcsa volt
35 2 | különféle színű prominzlit, s a legkívánatosabbat: a cukros
36 2 | sétálgattam a bolt előtt, s be-bepillantottam. Olykor
37 2 | középen fiatal olajfa állt, s tavaszonkint nehéz illattal
38 2 | ajtajú, vörös téglapince, s körülötte üres portékás
39 2 | Gabi, hogy tanulókönyv ez?~S felholdazta a szemöldökét.~-
40 2 | grófkisasszony meg egy gróf.~S ámuldozva nézett az ujjain
41 2 | megint csendült az ajtó, s egy parasztleányka is belépett.
42 2 | Végre a piroska megállott, s a kék papirost vigyázatosan
43 2 | elvehetne engem feleségül.~S hogy erre meglepődve bámultam
44 2 | Csakhogy abba sok idő telik, s kérdés, hogy a cukorból
45 2 | számból. Köpöm a keserűt. S megbotránkozva mered a szemem
46 2 | találom? Intek majd neki, s kijön.~Macskalépésekkel
47 2 | ablakig. Lebukok alatta, s tovább... de minden pillanatban
48 2 | ott áll az ablak előtt, s varr valamit, mintha kesztyűre
49 2 | karomnyi vastag olajfa, s még odébb a pince.~A pincének,
50 2 | hiszen, ha feljön, meghallom, s különben is mindig nyitva
51 2 | a konyháig. Ott lehajol, s fölveszi a fejszét. Beszól
52 2 | se történik, ha előlépek, s kérem, hogy eresszen ki.
53 2 | én a pinceajtó mellett, s még lélegzeni is alig mertem.~
54 2 | Fáni is ott könyökölt, s felholdazott szemöldökkel
55 2 | Gyertyát gyújtott másikat, s láttam, hogy bemegy a boltba.~
56 2 | facsargott a szememből.~S egyszer csak megkondulnak,
57 2 | feltámadásra! Jaj, a bátyám!...~S csurgott a könnyem tehetetlenségemben.~
58 2 | pattanok ki, ha Fánika jön...~S lapulok. Szinte ájuldozok
59 2 | mélyében harangoznának. S kis időre rá hallom az ezernyi
60 2 | rak meg, hanem zsidóék is. S ismét feljebb húzódtam.
61 2 | halálfejű kísértetek... S egyik szörnyűség a másikra:
62 3 | a hét szépítő szappant, s tudtam, hogy a tündérruhákat
63 3 | kis, sovány asszony volt, s bizonyára reumás nyakú,
64 3 | Kissé habozott.~- A magáé.~S kitörölte annak a nevét,
65 3 | teremnek az ilyen szépségek? S ha már ennyire szép, hogyan
66 3 | klematiszvirágos fotelbe ültettek, s azonnal konstatáltam, hogy
67 3 | bálról beszélgettünk persze, s közben körülszemlélődtem.~
68 3 | nem vették zsibárusnál?~S ránéztem Vikinek halványpirosra
69 3 | de a homloka gyermeki, s a beszéde olyan ártatlan
70 3 | keresztelték a leányt Viktóriának.~S láttam is a komolykás leányon
71 3 | feljebb jutok a bankban, s ezerötszáz forint lesz a
72 3 | az a mama nevén állott, s én magam ajánlottam, hogy
73 3 | özvegy mama mellett nőtt fel. S a leány a mamától, a mama
74 3 | vizsgáló mamák szoktak. S a bátyámnak együtt kellett
75 3 | a katonai vitéz őseiket, s a hallgatásukban érezzem,
76 3 | mindig ellene lehel a vőnek. S ez lengyelül lehelne, meg
77 3 | a leánya férjhez megyen.~S rezgő szívvel csókoltam
78 3 | senki, aki vigasztalja.~S arra is gondoltam, hogy
79 3 | volt, hogy fölkelhetett, s az én karom volt a támasza,
80 3 | majd az iskolában költi el. S kitudódott, hogy egy szegény
81 3 | baj, akkor ismered meg.~S hogy Viki a vállát karolva
82 3 | Gyere vissza! Jaj, jaj, jaj!~S én le-lebuktam, rémítgettem,
83 3 | Mit mond?~- Az él tovább.~S a kártyáit összeszedve folytatta:~-
84 3 | vizespalackot a pincébe, s hozza megtöltötten.~- Náni! -
85 3 | Hozzon egy poharat, Náni.~S ivott a vízből egy teljes
86 3 | éjben valamelyik kertből, s nem is távol tőlünk: Kviu-viu!~
87 3 | ablakot:~- Viki, gyere már be!~S Náni is kilép:~- Tessék
88 3 | álmom, mert rólad álmodok!~S talán százszor is megcsókoltam.~
89 3 | kibontakozott a karomból, s elváltunk.~- Folytatása
90 3 | hogy lelátogass Siófokra! S Vikit már holnap csak egyszer
91 3 | csak egyszer csókolod meg, s akkor is csak röviden, és
92 3 | magaviselete.~Hátha kígyó?~S hideg viszolygott át a hátamon.~
93 3 | megint hallom: platty...~S a fejemhez közel.~Ez nem
94 3 | a kofferemet is kirázom.~S ahogy dühös elképedéssel
95 3 | nyitva hagyom az ablakot, s nem bánom, ha reggel föl
96 3 | is ébreszt a kanásztülök.~S lebocsátom a csipkekárpitot.~
97 3 | csikorgást hallok az udvaron. S újra csikorgás. Alig ismerem
98 3 | siófoki legények... No lám!~S elmosolyodva lesek ki a
99 3 | Aztán egyszerre megmozdul, s nagy lobogva a pincénél
100 3 | sztus...t...szt...sbe.~S besuhog vissza a házba.~- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -~
101 3 | árnyékban a fehér terítőn, s egy üvegben a friss víz.~
102 3 | belőle az egyik pohárba.~S elém hozza tálcán, szerelmes
103 4 | a sor, Tamás.~- Rajtam?~S a fejét rázza.~- Szívesen
104 4 | ebattázó gazdatiszt-faj, s a helyét cvikkeres és tengerészsapkás
105 4 | Tessék, Tamás bácsi.~S ő maga megint fut a szürkéjéhez.
106 4 | gondoltam -, engem nem vetsz le!~S ragaszkodtam kézzel-lábbal,
107 4 | A lábán piros bocskor. S fiatal még, alig zsemlyényi
108 4 | a kukoricát és krumplit, s melyik földnek mi a neve.~
109 4 | kisasszonynak?~Miért őriz juhnyájat?~S a különféle elátkozott királykisasszonyoknak
110 4 | hogy elvétettem az utat.~S lekanyarodtam a hegy felé.~
111 4 | Még a cigaretta se ízlett.~S bágyadozva néztem azt a
112 4 | kenyéren-szalonnán lézengjek délig?~S eltökéltem, hogy írok haza:
113 4 | majd megerősödök a Dunán.~S megkérdeztem is délben a
114 4 | hozzá?~Vizet kérek tőle.~S valóban szomjaztam is. A
115 4 | Akácfasor vitt hozzája, s én andalogva mentem az árnyékon.~
116 4 | kérek tőle. Beszélek vele.~S indultam sétálva, a nádpálcámat
117 4 | hogy közelebb érkeztem, s rátűzte a botja végére.
118 4 | ibolyahímzés körül rajta, s a közepén három elfakult,
119 4 | lábán az a piros bocskorka, s a naptól barnult, gyönyörű,
120 4 | gyönyörű, gömbölyű karja, s ugyanúgy barnult, arasznyi
121 4 | is kisasszonynak mondtam. S talán nem is a ruhája miatt,
122 4 | csavarva a fejére koszorúsan, s egy szál fehér szegfű benne
123 4 | sértődötten.~Gyönyörű volt! S én még inkább megzavarodtam.
124 4 | Látom, hogy nem szereti.~S hogy még mindig nem felelt,
125 4 | mondjon engem kisasszonynak...~S fölemelte a kézimunkáját.
126 4 | Néhány szemet öltött rajta.~S az arca ismét megszínesedett.~-
127 4 | fekete, alacsony szemöldökű, s azokkal az árnyékvető szempillákkal
128 4 | szinte taszított magától. S az ajka is gyönyörű volt,
129 4 | pillantott. Intett a Pulinak. S megindult.~- A hegynek a
130 4 | Puli megcsóválta a farkát, s leült büszkén a szűr mellé,
131 4 | valahonnan egy kis fehér süldő, s ott terem Erzsi mellett.
132 4 | Amott az a fűzfa. Ott a kút.~S bólintott, mint valami úrileány.
133 4 | Megtaláltam a rossz gémeskutat, s mellette a hosszú, alacsony
134 4 | végén pocsolyát persze, s benne vagy öt kacsát és
135 4 | a kalapja is mellette.~S néhány lépésnyire tőle,
136 4 | mintha régi bizalmasa volnék. S afféle édes szemű asszony
137 4 | szentelt pálinka tetszenék...~S hogy erre tagadón intettem,
138 4 | gondoltam rá. Persze-persze...~S befutott.~A pohárral kihozott
139 4 | sok mindent locsogott még, s közben hol reám nézett azzal
140 4 | Langyos.~Elmosolyodott. S az arca egyszerre bűvös
141 4 | a vödröt, ahogyan volt.~S káprázó szemmel néztem.~
142 4 | metszetű, piros ajkával!... S az a vonalnyira előfehérlő,
143 4 | gondolkodva nézett rám, s megszólalt jólelkűen:~-
144 4 | térdre bocsátkozott a szűrön, s felhajtotta a szűrnek a
145 4 | a kő gödröcskét takart, s a gödröcskében vizes ronggyal
146 4 | kijönnek. Kép kell nekik.~S rákönyökölt a botjára. Látszott
147 4 | az a kék üveggyöngyfüzér! S hogyan van, hogy annyira
148 4 | könyvre, aztán mégis elvette, s gyors kézzel rajzolt bele
149 4 | menjünk kissé a birkák után.~S visszavette a könyvet. A
150 4 | Egyszer aztán megállt, s gondolkodó arccal rajzolt
151 4 | rajzolt néhány komlólevelet, s közéje vad mályvavirágokat,
152 4 | Gyönyörű - mondottam.~S az ökrös szekérről eszembe
153 4 | Ámbátor nem beszélek vele.~S megvetőn biggyesztett.~-
154 4 | kisasszonynak?~Felvonta a vállát, s vigyorgott. Furcsán nézett
155 4 | Elfordult. Bement a tarlóra, s a lábát óvatosan csúsztatgatva
156 4 | mosolyogva a néném -, csúfságból.~S kiment.~Azonban én nem hagytam
157 4 | amelynek a szélén a Halál ül, s aki három apában válogathat,
158 4 | neki egypár kedves szót.~S fölkeltem.~De aztán meg
159 4 | megállok a nyáj mellett.~S fölmentem a legelőre.~A
160 4 | szükséges, hogy elhagyjam.~S jön, jön a piros bocskorában,
161 4 | tudok én korsóból is.~S nyúltam a korsóért.~- Lám,
162 4 | én korsómból nem ivott.~S hosszút perdített az orsóján.~
163 4 | nap egy percre kisütött, s a leánynak az árnyéka a
164 4 | van, mindig berendelnek.~S kipöndörült.~Ha Pesten történik
165 4 | megérkezik a pap is a tanítóval.~S kivonulunk a diófás, árnyékos
166 4 | ismeri a pályát.~- Kozák!~S valamennyien hosszú szárú
167 4 | cigarettát vesz elő a zsebéből, s büszke kegyességgel fogadják
168 4 | fiatalember a társaságban, s mint később értesültem,
169 4 | huszadik évet meghaladták, s az első pillantásra látták
170 4 | Igen erős ez a dohány.~S bementem a verandára. Lefeküdtem
171 4 | megint szédülök, ha fölkelek. S talán el is aludtam volna,
172 4 | koppanik időnkint a teke, s hogyan görög és morgalódik
173 4 | képe egyezik az enyémmel.~S a szeme el van tágulva,
174 4 | rázta:~- Nem, nem lehet.~S megfordult, kiment.~Az ajtó
175 4 | megint benyitotta az ajtót, s bedugta a fejét:~- Hát jó -
176 4 | szentek dunyhái között, s kitetszett gyönyörűn az
177 4 | tábláján a királykisasszony. S ahogy ott állt a legelésző
178 4 | A királykisasszony vár!~S lódultam a fasornak.~Már
179 4 | lefelé ereszkedett a legelőn. S a juhok is kedves-szívesen
180 4 | Tündérországnak a mezejére?~S felelnék:~- Beee! Beee!~
181 4 | még a bot is a kezében, s az oldalán az az ibolyavarratos
182 4 | volt azzal a koszorúval! S az a bizalmas, szomorkás
183 4 | tőlem. A botjára könyökölt, s a lábát könnyedén keresztbe
184 4 | megmondjam-e.~- Mondja!~S közelebb lépett. Oly esdeklőn
185 4 | virág, gondolom, valeriána, s közte kakukkfűvirág is.
186 4 | rajzoltam nekik asztalterítőre.~S két fügét nyújtott a tenyerén.~-
187 4 | segített letisztogatni.~S hogy olyan közel volt hozzám,
188 4 | olykor, ha kerülközik valami.~S belenyúlt a tarisznyájába.
189 4 | érdekel. Neked is adom.~S odaadtam neki a Jókai könyvét.~
190 4 | hogy magunkra vagyunk-e, s lejött hozzám a bokrok közé.~
191 4 | megmondtam neki, mi az értelmük, s ő érdeklődéssel figyelmezett. -
192 4 | fel csak. Megvonaglott, s azzal a mozdulattal ki is
193 4 | röstelkedéssel nézett rám.~- Ó!~S hogy én káprázó szemmel
194 4 | egy legénybe, Gál Bandiba.~S nézett rám, mintha én volnék
195 4 | Van még itt más szó is.~S a szeme a könyvbe mélyedt.
196 4 | hárítón tartotta felém, s olykor fenyegetgetett is,
197 4 | netalántán meglátnám onnan. S lestem be az udvarra, a
198 4 | még, bár az is romlott, s messziről olyan volt, mint
199 4 | válláról jobban belátni.~S fölkeltem.~Hát csakugyan
200 4 | főz, mert a kémény füstöl.~S lesiettem.~Igen elvörösödött,
201 4 | ív metszetű szájacskáját, s boldogan ragyogó két szemét.~
202 4 | gilicebokor vagy csipkebokrocska!~S ott már lassabban is mentem.
203 4 | keleten megfehéredik a felhő, s előcsillan a távoli fák
204 4 | Jön-e? Eljön-e egyáltalán?~S dobogó szívvel füleltem
205 4 | szólt egy éjjel, neki is... s még azon az őszön!...~De
206 4 | elbúvik olykor a felhők alá, s a tájat újra álomhomály
207 4 | határozott irányban fut hozzám, s örvendezve ugrál.~Ő az,
208 4 | percre a mellemhez simul, s engedi, hogy az arcát megcsókoljam.
209 4 | megölel, rögtön itthagyom.~S nem volt szabad átkarolnom,
210 4 | félek, és senkitől se félek.~S lágyra másult hangon folytatta:~-
211 4 | kezemet. Szorította hosszan. S hozzám simult.~- Nemigen...
212 4 | Nemigen... Sokat feleselünk...~S a vállamra hajtotta a fejét.~
213 4 | örült a kis vénasszony, s én megvárhattam mellette
214 4 | búzavirágot a homloka fölé, s a kalászkoszorú olyan aranyfonállal
215 4 | látásában gyönyörködhessünk. S míg az asszony varrt vagy
216 4 | megyek!~- Dehogynem mégy...~S előttem volt a képe, miként
217 4 | szép kis galambocskámat!?~S a véremnek minden cseppje
218 4 | fogja bontani a karomból, s nekem majd jobbra mutat,
219 4 | volt, mintha velünk érezne; s aggódtam, hogy esni fog,
220 4 | ültem. Ő a szűrén hevert, s a fejét fél könyékre támasztva
221 4 | szűrön egy csomó vadvirág, s közte három-négy szál abból
222 4 | koszorúját aznap abból fonta, s olyan volt a fején, mint
223 4 | fején, mint valami korona.~S amíg egymásra szomorkodó
224 4 | ismételgettem -, a jövő nyáron....~S mintha az anyja abban a
225 4 | szívemben szólalt volna meg, s azt mondta volna:~- Soha!...~
226 5 | professzor.~Az idén nyugalmazták.~S még csak nem is matematikát
227 5 | Ne. Gyerünk haza, papa.~S ahogy megfordult, rám tekintett.~
228 5 | asszonyság volt különben, s az unokája iránt olyan figyelmes
229 5 | mikor legyen az esküvőnk?~S a két öregtől vártam a választ.
230 5 | botanikát és mineralógiát, s a kettőnek egymásra való
231 5 | 27 perc.~Sétálok tovább, s mosolygom Ágnest. Várja
232 5 | maradok, mert otthagyott.~S várok.~Várok az elhagyott
233 5 | reménykedésre lobbanó szívével. S várok. Odabent bizonyosan
234 5 | csupán, hogy én künn várom, s nem az órára. Aztán hogy
235 5 | után sokára aludtam el. S reggel, hogy megébredtem,
236 5 | néztem ezt a fényképet, s nem láttam mégse. Az a szép
237 5 | megbánta? Igen, megbánta, s most már nem azért sír,
238 5 | hidat a megtérő bűnös előtt.~S mosolyogva írtam egy névjegyemre:~
239 6 | hogy könyv van az ölében, s nem vak, hanem tanul.~Gyönyörű
240 6 | néztem le a második emeletre. S lenéztem háromszor is, míg
241 6 | előbbi napi kékszín ruha, s a fején fehéresszürke posztókalap;
242 6 | a harisnyája halványkék.~S mily kedves-könnyedkén lépdegélt
243 6 | Senkire rá nem nézett. S micsoda formás volt a topánkája!~
244 6 | Láttam őt! - volt a címe.~S így kezdődött:~Csodát láttam
245 6 | nyugodtan dolgozok tovább.~S kitekintettem.~Ott ült az
246 6 | vénasszony is künn áll, s beszól nagy vastag hangon
247 6 | Flóra! Ó, Flóra! Flóra!~S hiába zártam be az ablakomat,
248 6 | a gyönyörű szót: Flóra.~S újra kinyitottam az ablakomat,
249 6 | valamivel sötétebb lila. S mosolygott. De hogy mosolygott!
250 6 | ami legszentebb nekem!~S végiggondoltam: mi a legszentebb? -
251 6 | megengedhetek magamnak.~S fordítottam a vitorlát egyenesen
252 6 | nem nézve senkire, rám se, s mintha egy virágzó orgonabokor
253 6 | A Hét vezér volt a címe, s el volt benne mondva, hogy
254 6 | leánylábon haladó orgonabokor, s a hét vezér utána fordul:~-
255 6 | ne nyitnám ki az ablakot?~S nyitottam, lenéztem.~Az
256 6 | kezdeni az ivástalan életet.~S megtörtént velem az a csúfság,
257 6 | nap szombat délután volt, s én négy óra felé a Váci
258 6 | ház sarkában befalazottan, s mellette könyvkereskedés
259 6 | szívem. Nem is bírok szólani. S indulunk utána.~Az egyetemi
260 6 | egyáltalán nem beszéltem vele, s később az utcán is, ha találkoztunk,
261 6 | lebegve száll alá az udvarra.~S Flóra bement.~Én mint valami
262 6 | Másnap a tárcámba tettem, s éreztem, hogy a kabátom
263 6 | gondolat szinte megremegtetett.~S nekidőltem nagy tűzzel-lánggal.
264 6 | festőinek a palettáján se.~S következett este a vers:
265 6 | utcán.~Hátha csak ismerőse, s véletlenül találkoztak? -
266 6 | vigasztalgattam magamat.~S vártam szorongó szívvel.~
267 6 | egyszerre és szótlanul.~S követtem őket.~A kapu alatt
268 6 | fölment vele az emeletre, s be a lakásukba.~A versek
269 6 | előbb az utcán, mellbe. S így fogok szólni Flórához:~-
270 6 | Flórához:~- Ezt magáért tettem.~S a következő pillanatban
271 6 | hozzájuk a fiatalember, s mikor mennek együtt valahova.~
272 6 | félrehúzom egy reggel a kárpitot, s lenézek, hát a sokat átkozott
273 6 | ablakában egy ingre vetkezetten, s beretválkozik. Testvérbátyja
274 6 | megszólítanom! Talán a lépcsőn...~S napokon-éjeken át zúgott,
275 6 | Leírtam, és betanultam. S elképzeltem, hogy Flóra
276 6 | Szokatlan valami...~ S ahányszor elmondtam, a gyönyörűség
277 6 | hanem az Üllei út sarkán. S mikor előtűnt a Kecskeméti
278 6 | Fölfutottam a második emeletig, s onnan lassan le, hogy az
279 6 | valakinek a lépcsőt koptatnia.~S mikor Flóra elhaladt mellettem,
280 6 | milyen alkalmas lett volna!~S így tartott megint napokig.
281 6 | üres volt a lépcsőház, s én emelkedő szívdobogás
282 6 | közepén állok. Lesek lefelé. S imádkozom:~- Csak most az
283 6 | okosat, szépet, illőt!...~S a gondolataim úgy összezavarodnak,
284 6 | az isten rendező szavára.~S Flóra jön. Lépdel fölfelé.~
285 6 | lefelé, meg kell állanom.~S ő jön: kipp-kipp...~Már
286 6 | Mintha átok nyűgözné le s merevítené meg a lábamat
287 6 | merevítené meg a lábamat is... S ő ellebben mellettem, csaknem
288 6 | volna és rútul szégyenletes! S ő halad egyre feljebb...
289 6 | ezt a szent találkozást, s íme, vége! Vége! Vége!!!~- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -~
290 7 | Mihályból Mehemednek formálta. S mindig komolynak ismertem.
291 7 | otthagyja a két hölgyet, s nekem hajlong.~- Végezzen
292 7 | Gratulálok - felelem.~S a kalapomat megemelintem
293 7 | tudom mondani, amit érzek.~S ahogy beszélt, gyönyörű,
294 7 | nem szed rá, Mehemed uram.~S a leányra néztem: hátha
295 7 | boltosasszonyok szoktak, s ha beszélt, egy aranyfog
296 7 | ritkaságok! - mondotta elámulva.~S egynehány szavából csodálkozással
297 7 | tovább nézte a képeimet, s egy tájképre azt tanácsolta,
298 7 | kedves volt minden mozdulata! S az a rózsás körmöcskéjű
299 7 | Az anya ráfenyegetett, s a fiú alattomos mosolygással
300 7 | Ida szomorúan mosolygott, s a kezét nyújtotta:~- De
301 7 | kiállításról beszélgettünk, s főképpen a képekről. Az
302 7 | szemöldökét a homloka közepéig, s ravaszul pislantott:~- Hát...
303 7 | eljöhetne velünk a színházba.~S kísértem őket másnap a Gyapjú
304 7 | csak a kocsi oda és vissza, s legalábbis két órát ott
305 7 | Szeretném, ha itt maradhatnék.~S valóban, abban a percben
306 7 | melynek virágát nem láttam, s íme, a sors most mellém
307 7 | nagy fordulójához jutottam, s az üdvösség kelyhét nyújtja
308 7 | feleltem elfogódott hangon.~S az ajkamhoz emeltem a kezét.~
309 7 | rebegte fuldokolva, s átölelte a nyakamat.~- Minek?
310 7 | szánta örökösének, a bárónét.~S az asszonyka szavakban is
311 7 | tudom: kliensem az a hölgy.~S elmondtam neki a báróné
312 7 | láttam sápadtnak először, s mondhatom, soha életemben
313 7 | Egy óra se telik belé, s visszatér a színem.~De a
314 7 | ne beszéljünk rólam.~S egyszerre mintha meg akarna
315 7 | Hát ezért voltál beteg?~S elmondtam neki a báróék
316 7 | mondotta - a varróasztalomat, s ki-kitekintek az ablakon.~
317 7 | házmesternek adok tíz forintot, s megvan.~Úgy történt.~De
318 7 | tudnék nélküled élni!...~S mint a haldokló galamb,
319 7 | az arcát csókra nyújtja, s a szemembe néz.~- Micsoda
320 7 | kölyök kevert pacsuliba, s hogy rajtam annyi pacsuli
321 7 | rám: hogy megzavarodok-e.~S csak azután mosolyodott
322 7 | egyik fél alma a másikhoz!~S ezernyi kérdés sodródott
323 7 | íratok.~De hátha szegény, s éppen azért tudakozódik,
324 7 | talál! Úr az bizonyára, s jobb módú, mint én. Ő fogja
325 7 | orra tömpe, a szeme fényes.~S a tükör elé álltam.~Vajon
326 7 | nyulacska.~Erre szaladt, erre...~S hogy ezen tűnődök, hallom,
327 7 | Örömhír, nagy örömhír! S megrázogatja a szoknyája
328 7 | asztalkát is igazítok közénk, s rá a lámpást meg a teát.
329 7 | bárónénak jobban essék.~S a kályha vígan pattog. A
330 7 | igazát.~Amint javában beszél, s épp a legfontosabb részt,
331 7 | megdermed bennem.~Aztán rám. S tragikai mozdulattal mutat
332 7 | Lesz szíves, ügyvéd úr...~S hidegen bólint Idának. Elsiet.~-
333 7 | a szülőknek, mi történt. S azt ajánlottam, hogy ne
334 7 | úgy kérek tőle bocsánatot.~S letérdelt, mintha máris
335 7 | Jancsi - újságoltam örömmel.~S elővontam a zsebemből az
336 7 | Kerek szemmel bámulnak rám, s félénken, aggodalmasan,
337 7 | isten.~- A bátyád gyermekei?~S belebben.~- Milyen szépek!~
338 7 | belebben.~- Milyen szépek!~S térdel közéjük. Csókolja
339 7 | a gyerekekre.~Aztán rám.~S megszólalt halkan, gondolkodón:~-
340 7 | átköltözködünk: lesz helyük.~S a cselédhez fordultam:~-
341 7 | szavára kezet csókoltak neki.~S lekísértem a kocsijába.~
342 7 | a gyerekek megélénkülve.~S az idősebbik folytatta:~
343 7 | lakott kis nyulacska...~S egyszerre mind a hárman:~
344 7 | gyerekeknek a ruhái között.~S behozza az egyik koffert.
345 7 | velük szokott.~- Velük.~S leült. A legkisebbet az
346 7 | mondd meg. Köztünk marad.~S barátságosan megráztam a
347 7 | selyemotthonka volt akkor rajta, s piros török papucs a lábacskáján.
348 7 | elnyújtózva hevert a fotelben, s megmozdította olykor a piros
349 8 | menyasszonyodat! - biztatott az anyám.~S nevettek rajtam, hogy elfintorítottam
350 8 | Barna leány lett belőle, s eleven, szinte lobogó vérű,
351 8 | mondotta Berta az anyámnak.~S kivonta az anyámat a szobából.~
352 8 | Jó lesz a Karthauzi?~S a magával hozott könyvet
353 8 | körültem, őszileg komor s elhagyott.~Hosszú ú-val
354 8 | Menj a Rhone partjaihoz, s ha négy fát látsz, s alattok
355 8 | partjaihoz, s ha négy fát látsz, s alattok egy követ, tudd
356 8 | Aztán egyszerre felocsúdott, s más hangon, a szavakat szinte
357 8 | boldognak érzed magadat, s jobbnak s nemesebbnek...~
358 8 | érzed magadat, s jobbnak s nemesebbnek...~Ez a mondás
359 8 | füléről a csiptetőt. Eldobta. S rám se pillantott többé.
360 8 | Isten önnel - susogta.~S fogta a kalapját, andalgó
361 8 | tartana, hogy zajt okoz, s ugyanolyan óvatosan vonta
362 8 | mondottam -, nem figyeltem oda.~S ő újrakezdte:~...Tudod-e
363 8 | percre - szólt Ildának.~S eligazította az ablakfedőt.~-
364 8 | meg nem szólna, Ilda!...~S árnyékra igazította az ablakot.
365 8 | maga is az ágyam mellé, s figyelt az olvasásra.~Öt
366 8 | láték.~Nevetésre fakadt. S kiment.~Ilda hüledezve nézett
367 8 | elgondolkodva nézett maga elé, s a szeme elborult.~Kezdett
368 8 | almáriumot kellett mindig látnom, s rajta a cilinderskatulyámat,
369 8 | előlépve vicsorított felém.~S ha magamban voltam, a külső
370 8 | álltak nála - százon felül, s minden kesztyű alatt egy
371 8 | Bertát menyasszonyomnak, s mulatok a hadnagy megrökönyödésén.~
372 8 | akkorra már nyílott az ajtó, s maga Berta hozta tálcán
373 8 | akkoriban jutott özvegységre, s Bertának jó pajtása volt.
374 8 | mindenkire. Még Kesztyűsre is.~S délután már kezet nyújtottam
375 8 | kalapdobozok még unalmasabbak, s a propellerfüttyögés még
376 8 | csodálkozva pillantott rám, s a fejét rázta:~- Nem. Magának
377 8 | felelte Ilda nyugodtan.~S leült a székbe.~Berta belépett.
378 8 | kérte. De ilyen gondolat!~S láttam a szemén, hogy a
379 8 | értelek - rebegte végre Berta.~S hogy nem feleltem, egy perc
380 8 | hadnagy udvarias úriember, s én azt gondoltam, neked
381 8 | beszélnénk.~Berta elfehéredett. S hogy aznap be volt púderozva,
382 8 | mint valami cselédnek!?~S a fejét büszkén emelve állott
383 8 | köszönt. Letette a kalapját, s közben pillantást vetett
384 8 | tette pohárba szótlanul, s anélkül, hogy e művelet
385 8 | virágszemet vette le róla, s vetette ki az ablakon.~Aztán
386 8 | holdsugarakból szőtt történeteiben.~S hogy elandalodva néztem
387 8 | bizonyára a férjével marad, s tovább festi Zsolnaynak
388 8 | ideálisabb lelket ennél?~S míg az érzelmeknek ez a
389 8 | Világosság fénylik át rajta, s mégse láthatunk belé. Nem,
390 8 | harmóniásabb életem mással?~S ez a gondolat boldog eltökéléssé
391 8 | helyette az orvos lépett be, s lebontotta a gipszet a lábamról.
392 8 | lábamról. Délig faragcsált ott.~S nekem folyton Ildikón járt
393 8 | mozzanatot meg tudná festeni!~S pillantgattam a faliórára.~
394 8 | hogy nem késedelmezik! S összehasonlítottam a zsebórámmal.~
395 8 | szerint az anyám nyitotta ki, s bebocsátotta. Ott is állt
396 8 | csipkerózsás matrózkalapjából, s letette a kalapot a mosdóra.
397 8 | csodálkozón nézett: - Várt?~S az órára is fölpillantott.~-
398 8 | mesebeli Árgirus királyfi, s maga a hozzám látogató mesebeli
399 8 | szemét a könyvre sütötte. S hogy egy percre szüneteltem,
400 8 | percre mélyen behunyta, s mosolygott.~- Én nem vagyok
401 8 | Már nem vagyok szabad.~S behunyta a szemét.~Mintha
402 8 | selyem érintené az arcomat, s nyomban reá meleg bársony
403 8 | érezte legérdekesebbnek, s arra lesett, hogy vajon
404 9 | kártyát többé a kezembe. S nekidőltem a tanulásnak.~
405 9 | Borsodból - Izsák János s. k.~A tóparti vadászkunyhó
406 9 | csak leteszem a könyvet, s hopp, be a vízbe!~Az utcán
407 9 | Iskoláspajtásom volt az ötödikből, s a következő évre várta a
408 9 | fölszentelését. Kedves, eleven fiú, s az igazmondásnak a bolondja.
409 9 | sok bolondság és baj érte. S talán ezen az okon is lett
410 9 | mikor a vonatra ültem, s Gödöllőn már gyöngyözött
411 9 | vajszínű glaszékesztyűmet, s fogom az esernyőt. Kifeszítem,
412 9 | még csöpögdögél az eső. S kiszállok nagy boldogan
413 9 | szolgálatjára - feleli.~S valami áporodott, furcsa
414 9 | kérdem elszörnyedve.~S körülnézek. De nincs ott
415 9 | elé ugyan kár ilyet fogni.~S a pej legott megragadja
416 9 | hát nem tehessünk róla.~S hozzátörülte a deszkát a
417 9 | meginduljunk.~Azzal fölhág a rúdra, s mellém ereszkedik a háromféle
418 9 | fene keskeny deszkaülés...~S vártam, hogy indulunk. Közben
419 9 | Nem várok - felelte.~S újra nézgelődik mindenfelé.~
420 9 | segíts! Gyű, Csillag! Gyühű!~S rá is csap a lóra az ostorral,
421 9 | mintha legyet rázna le, s marad állton.~- No, Csillag,
422 9 | indítson. Tessen, a gyeplő.~S leszáll.~Abban a pillanatban
423 9 | annál bolondabbul vágtatott.~S vitt az átkozott bestia!
424 9 | patkója a taliga fenekéhez, s majd kirúgott engem is a
425 9 | megmentőjének, a juhásznak.~S kivettem a taligában maradt
426 9 | rendesen nem indítják...~S feligazította az ülésdeszkát
427 9 | de nem is fogok többé.~S búsan tisztogattam a sarat
428 9 | kertészek és lovak közé! S fél kézzel ugyancsak kellett
429 9 | mint a megfaragott ceruza.~S látom a nádtetős házakat
430 9 | lekanyarodunk itt a hídnál.~S kanyarodtunk.~A magas jegenyék
431 9 | Röstelkedve guborodtam össze, s még az arcomat is elfordítottam.~
432 9 | tekintetes urat?~- A kunyhóba.~S nézgelődtem, hogy hol a
433 9 | a pajtásaim a Hangliban!~S ugráltam zsombékról zsombékra.
434 9 | ezen be világosság annyi...~S legyintett. Mintha oly sok
435 9 | lélegzetű és csontos kezű. S vele egy tizenkét éves forma,
436 9 | hogy fogok én itt aludni?~S körülnéztem a gyertyával
437 9 | én!~Szidtam Tóth Gazsit. S még abban az órában visszatértem
438 9 | gyereknek a ruhámat, cipőmet. S megizentem, hogy holnap
439 9 | meggyújtottam a gyertyát, s vadásztam rájuk. Agyon is
440 9 | mégis elaludtam valahogy. S aludtam volna három nap
441 9 | ajtót.~Bandi már ott ül. S vele valami tíz inges-gatyás,
442 9 | asztalt, széket az ajtó elé, s várom a reggelit. Várom,
443 9 | hogy beülök a kunyhóba, s magamra zárom, azazhogy
444 9 | napnyugovást, ha szabad kérdenem?~S hunyorgat, mint a szabó,
445 9 | úgy szokás a békás helyen.~S látva, hogy emberevő kedvemben
446 9 | Remélem, nem hozzám jön!~S behúzódok a kunyhóba. Akkor
447 9 | hogy valamelyik nap...~S magamban gondoltam:~- Csak
448 9 | de aztán meggondolkodott, s a hegy a levegőben maradt.~
449 9 | a vászon közepére kerül, s az árnyékszíneket is próbál
450 9 | nem végezhetek félvállról.~S jön. Köszön mosolyogva,
451 9 | arca kerek, mint a tányér s az orra pisze, mint a padláslyuk.
452 9 | tanító úr: így festik.~S nézi műértő szemmel. Nekem
453 9 | Alatta az a zöld a rét.~S röstelkedve nézték a képet
454 9 | puskámra fordult.~- Szabad?...~S fölvette. Forgatta.~A pap
455 9 | de nem nagy mesterség az. S hátha véletlenül le is lövöm
456 9 | csak csizma legyen jó.~S rápillantott a cipőmre.~-
457 9 | Expressz gyorsszállítmány. S telegramot küldök egyidejűleg: „
458 9 | papnál ebédeltem persze. S olyan voltam a szedett-vedett
459 9 | puskámat, patronjaimat, s tudakolták, hogy mibe került,
460 9 | Az udvaron álló borjú, s mellette a házbeliek - bizonyára
461 9 | lábát leragasztották volna. S olyan arccal néznek egymásra,
462 9 | vélekedett a jegyző.~S hiába volt minden beszéd.
463 9 | fehérlik ki a homályból, s két kis narancsszín fénnyel
464 9 | Gondoltam, megpihenünk, s folytatjuk az utunkat.~Hát
465 9 | szavára megcsillapodik, s morgadozva vonul vissza
466 9 | cimbalomzengést hallok, s abból megértem, hogy Lipóczy
467 9 | megbotránkozva Lipóczy.~S a pap is rá:~- Itt már ez
468 9 | pillanatban kinyílik az ajtó, s megjelenik... ~...megjelenik
469 9 | jelentett ez a szó: úrileány. S képzeljetek el egy fekete,
470 9 | szemmel csodálkozik reánk.~S micsoda szemekkel!...~És
471 9 | szólalt meg szelíd-kedvesen.~S hogy rám fordult az a két
472 9 | fekete, selymes szempillákat, s a fekete szemöldök alatt,
473 9 | elhalványult volna az övé körül.~S micsoda ártatlan, nyugodt
474 9 | Láttam egyszer az arcképét.~S elgondolkozva nézett maga
475 9 | a Fatinica. Gyönyörű nő! S hogy dalolt!... Egerben
476 9 | éjjel-nappal mindig láttam.~S behunyta egy percre a szemét,
477 9 | gyönyörűség mind a kettő, s hogy játszik még a szemével
478 9 | azok nem hallgatnak rá.~S mosolygott. Szinte kicsinylően
479 9 | tudatlanságát szapulták, s mintha meg akarná lopni
480 9 | Valamit szeretnék mondani...~S mondta volna is, de hogy
481 9 | második tál étel pogácsa volt, s azt is csaknem mind elfogyasztottuk.~
482 9 | Iluska legott fölkelt, s rám nézett mosolyogva:~-
483 9 | elásott kincset örököl, s mikor fölvenné, azt látja,
484 9 | Még ellenem bosszankodik, s a pap is a pártjára kel.
485 9 | pap az asztalra csapott, s harminckét fogával nevetett.
486 9 | mondotta bosszúsan az erdész.~S újra nevettek.~Ilka visszatért.
487 9 | mézet? - mondotta tréfásan.~S visszaült a helyére.~Újrakezdtem
488 9 | duzzogva. - Nincs napom. - S hogy bosszúsan, szégyenkezve
489 9 | asszonynéni - szólt kérőn a pap.~S a leány is derültre változó
490 9 | Muzsikát, nagymamuka...~S megölelte a múmiát, odavezette
491 9 | Megtapintotta a székvállat, s leült. Eltapintott az avassárga
492 9 | röpködtek a billentyűkön. S a cimbalomhangú, régi hangszerből
493 9 | Ott könyökölt a kláviszon. S most meg azt mondom: hol
494 9 | nótát! - kérlelte a pap.~S a tanító is.~- Valami nótát,
495 9 | Valami nótát, Boriska néném!~S a múmia néhány régi nótát
496 9 | libegtek a billentyűk fölött, s a dal halkan enyészett el
497 9 | ablakomra... Jó lesz?~- Jó.~S a klávisz néhány bevezető
498 9 | büszkécskén mosolygott. S még érzelmesebben dalolt.
499 9 | vak asszonynak a kezét, s azt mondtam neki:~- Ezt
500 9 | hogy a tanító mellém érjen, s együtt haladjunk tovább.~
1-500 | 501-925 |