Part
1 1 | kiáltani diadalmasan.~Mert ő is akkoriban házasodott.
2 1 | megásítja a beszélgetésünket, és ő is fölkel:~- Mulassatok,
3 1 | Dehogynem.~- Vagy hogy ő nem szeret úgy, mint akkor?~-
4 1 | és mentül messzebbre, de ő megint Palit kiáltott, és
5 2 | mégiscsak éreztem, hogy ő nem olyan apám mint az igazi
6 2 | mikor minden koldusnak ő ad legtöbb alamizsnát; a
7 2 | afféle gyerekes cérnahangon:~Ő életemnek ereje, jól tudom:~
8 2 | nemigen foglalkoztam én az ő arcával. Sokkal inkább érdekelt
9 2 | arra a polcra nem nézett ő soha. Igaz, hogy magasan
10 2 | fog.~Hitetlenül néztem rá. Ő csak mosolygott:~- Örülni
11 2 | házas sorsomat adom Fáninak, ő meg egy penészes, romlott
12 2 | prédikációt farag húsvétra: míg ő az ámenig eljut, én is eljuthatok
13 3 | itt a harmadik utcában.~Ő azonban rám nézett, és szemérmes
14 3 | példázgatolódzott a bátyám, hogy ő csak a Terkáját vette el,
15 3 | szerettem volna úgy járni, mint ő. A tudományos asszonyoktól
16 3 | megértettem, hogy a mamát ő is szállítja majd, szállítja
17 3 | az igazi. Illesz Vikihez. Ő már kicsikorában is olyan
18 3 | legyen drága! - ez volt az ő kívánságuk.~- Ne legyen
19 3 | fenébe.~Azonban Viki az ő mindenre kiáradó jóságában
20 4 | Tessék, Tamás bácsi.~S ő maga megint fut a szürkéjéhez.
21 4 | édesapám szokott?~- Jó.~- Ő a zsebében viszi ki. Odaki
22 4 | ernyősnek a kezében van. Ő mutogatja.~Magam is leülök.
23 4 | neki, hogy dörgölje vele, ő meg megitta. Aj, kérem,
24 4 | fényképemre azt mondta, hogy az ő albumából való, és hogy
25 4 | nőt megszépít. De ahogyan ő mosolygott azzal a szép
26 4 | kihozni a két leány, és ő a vászonra mindenféle levelet
27 4 | künn a pusztán... Aztán hát ő nem is cseléd, csak segítő.~
28 4 | Ó, te lovaglóművész!~Ő már tudatos biztossággal,
29 4 | szereted is?~- Megszoktam.~És ő sóhajtott.~Aztán megint
30 4 | gondolkodó szemmel.~Aztán ő szólalt meg:~- Megmondja-e,
31 4 | Elmélyedtünk egymás szemébe. Ő mintha a lelkem mélyébe
32 4 | húzódnom a bokrok közé. Ő meg elfutott, mintha a nyájat
33 4 | lábú, csupasz hernyók. Még ő is segített letisztogatni.~
34 4 | neki, mi az értelmük, s ő érdeklődéssel figyelmezett. -
35 4 | átöleltem a vállán át megint.~Ő azonban annyira el volt
36 4 | Hogy mer úgy könyökölni ő is!?)~Fölmentem a hegyre,
37 4 | Csak a teste nem él. De ő maga él, él.~- Hol?~- Itt.~-
38 4 | helyen. Akkor tudom, hogy ő jár körülöttem. Olykor kibomlik
39 4 | meghajlik. Olyankor tudom, hogy ő simogat, vagy éppen megcsókol.~
40 4 | olyan nagy ügy, mint mikor ő, végre a sok esdeklésemre,
41 4 | a fák, a bokrok is. Csak ő nem mutatkozik még, ő.~Aztán
42 4 | Csak ő nem mutatkozik még, ő.~Aztán harangszót is hallok
43 4 | pincefal sötétében. Látom, hogy ő is megáll.~A kutya is megáll.~
44 4 | hozzám, s örvendezve ugrál.~Ő az, ő!~Édes-halk suhogással
45 4 | örvendezve ugrál.~Ő az, ő!~Édes-halk suhogással érkezik
46 4 | szabad átkarolnom, csak ha ő egy-egy percre a mellemre
47 4 | úgy, hogy veszekedtünk, és ő nagyobb volt gyerekkorában
48 4 | Most az egyszer téved ő is.~- Világosodik... Nézzen
49 4 | egy füves hancsokon ültem. Ő a szűrén hevert, s a fejét
50 5 | úgy tetszett, mintha az ő lelkének volna a zenéje.~
51 5 | azon másfél hónap alatt ő is megismerhetett engem.
52 5 | Ma se tudom. Lehet, hogy ő se tudja.~És akkor még tetszett
53 5 | röppen majd elém!~Olyan ő a fehér blúzában, mintha
54 5 | ásítozott mellettem, de ő érdeklődéssel hallgatott.
55 5 | megnézem.~Átmegyünk a téren. Ő belép a boltba. Én künn
56 5 | öreganyja, várom én is, és ő lityi-lotyi, ottfeledkezik.~
57 5 | mondja az órát és a percet, ő azonban nem szól semmit.~
58 5 | baja. Most is kérdezik... Ő mindeddig nem felelt, csak
59 5 | közlése leköti, vagy hogy ő újságolta, hogy ő már menyasszony.
60 5 | vagy hogy ő újságolta, hogy ő már menyasszony. Eközben
61 5 | majd latinul beszélünk, és ő hibát követ el, és én figyelmeztetem...
62 5 | tartom?~- Nézd a szabályt.~És ő akkor toppantani fog, és
63 5 | szobámban.~- Az eolhárfa nem az ő lelkének a zenéje. Az a
64 5 | úr, ezt küldte.~- No, és ő mit csinált?~- Hát... feltépte
65 6 | alatt néztem meg persze, az ő kapujuk alatt. Mert két
66 6 | éppolyan színűt, mint az ő csokra.~Én hát azon az estén
67 6 | leány kilép. Tehát csakugyan ő a Flóra! Ó, Flóra! Flóra!~
68 6 | mosolygott. Mi közöm vele és az ő mosolygásaival? Soha többé
69 6 | láthattam, csak hozzá siettem. Ő a Zöldfa utcában lakott
70 6 | már titkos oltárképe. Az ő oltárképe egy Vilma nevű
71 6 | Azokban a napokban persze ő se járt iskolába. Meg kellett
72 6 | látszott alkalmasnak. Hátha ő azt feleli:~- Micsoda illetlenség!~
73 6 | éjfélien csendes. Csak az ő halk cipőkoppanásai hangzanak:
74 6 | lefelé, meg kell állanom.~S ő jön: kipp-kipp...~Már csak
75 6 | merevítené meg a lábamat is... S ő ellebben mellettem, csaknem
76 6 | és rútul szégyenletes! S ő halad egyre feljebb... szinte
77 6 | a ládám be volt pakolva. Ő maga pakolt össze. És persze
78 7 | fejű és tömpe orrú, mint ő. Vagy egy Rafael-hajú legénykével
79 7 | hogy én is nézzem meg az ő szőnyegeiket. Mikor elmentek,
80 7 | megkeres. Én nem tudhatom, hogy ő hol él. De ő tudhatja, hogy
81 7 | tudhatom, hogy ő hol él. De ő tudhatja, hogy sajóládiak
82 7 | vagyok, merre élek. Nem, ő nem járt Európában soha.
83 7 | beteg voltam belé.~Hát még ő: milyen szemrehányón nézett
84 7 | ajkamhoz emeltem a kezét.~Ő erre a mellemre borult.
85 7 | téren meg a Múzeum utcán. Az ő óhajtása volt, hogy fás
86 7 | lucskos-szeles novembert, mint én.~De ő is.~- Istenem - mondotta
87 7 | báróné ajánlott, és hogy ő válni óhajt az urától. Állomásfőnök
88 7 | amelyben értesít, hogy ő is három sorban felelt,
89 7 | fejemben: Miért nem írt ő maga? Talán nem tud magyarul?
90 7 | mással írat? Megszokta. Ő csak intézkedik. Hiszen
91 7 | bizonyára, s jobb módú, mint én. Ő fogja énvelem a vagyonát
92 7 | Hasonlítottunk egymásra. Az ő nyaka is rövid volt, az
93 7 | És úgy örült, mintha az ő bátyja került volna elő...~
94 7 | gondolkodva.~- Mért nem ő maga írt?~- Bizonyosan nem
95 7 | Én meg a cselédje...~- Az ő gyerekei? És a bátyám?~Az
96 7 | mikor én ötéves voltam, ő meg hat. És éppígy árvák
97 7 | nevemre kereszteltette.~- Ő lesz a ti mamátok, gyerekek -
98 7 | azok is megszokták, hogy ő foglalkozik velük.~A beszélgetésünkbe
99 7 | gyerek nem jelentkezik, sem ő. Mégis, a gyermekeket hát
100 7 | aggodalmát. De hát nem kívánja ő olyan igen komolyan. Vagy
101 7 | pedig választanom kell: vagy ő, vagy a gyermekek.~- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -~
102 8 | tagja.~Látszik rajta, hogy ő se szívesen beszéli el a
103 8 | már ábécés-tanuló voltam, ő még csak pólyás baba.~-
104 8 | értelműek voltak, ahogy ő ejtette ki.~...Minden bús
105 8 | Behunyta a szemét, mintha az ő anyjáról volna szó. Aztán
106 8 | nem fájt annyira, mint az ő szelíd elkomolyodása.~Sose
107 8 | nem figyeltem oda.~S ő újrakezdte:~...Tudod-e te,
108 8 | vagy a leánytársait. Se ő nem melegebb tőle, se én.
109 8 | egyez a gondolkodásunk. Ő olyan... hogy is mondjam:
110 8 | Micsoda gyöngéd arc! Mintha ő is tubarózsa volna.~~Tizenegy
111 8 | előttem nekihevül, hogy éppen ő is oda készül holnap délutánra...~
112 8 | is az Ildikó templomában? Ő már oltárkép az enyémben.~
113 8 | meg kell választani, mert ő adja a férfi életének a
114 8 | De gyermekkorom óta... És ő méltó ember... Már hajóskapitány...
115 8 | Rajta lett volna a sor. De ő csak legyintett:~- Hi-i-iszen
116 9 | bolondja. Virtussá tette, hogy ő nem hazudik, inkább törjön
117 9 | nekem mosdótál kell. Aztán ő kérdezett:~- Mit tetszene
118 9 | És a csizmája sárszennyét ő is beletörölte a fűbe.~Karó
119 9 | valami dicsérő szót mond, ő azonban kérdő szemmel fordul
120 9 | mondani a hasonlításokat az ő szeméről meg a színpadi
121 9 | semmiségről, ami azonban az ő agyuknak minden kerekét
122 9 | elkérte a forintot, hogy majd ő segít a bajon.~- No, ha
123 9 | krajcáron egy tajtékpipát, ő meg vett egy összehajtogatható
124 9 | Vigadó énekeseit. De ahogy az ő ajkán kijött az a minden...
125 9 | koromban már én tanítottam, és ő egy kis nyaffadt csirke
126 9 | tartani semmitűl.~S leült ő is a földre. A vizespoharamat
127 9 | mellett forgatja. A nap rásüt. Ő csak a földre néz, mintha
128 9 | Megrezzenek.~Csakugyan ő!~S a tűzijátékosok forgó
129 9 | ajtókhoz szokott szememnek az ő termete látszott magasnak?
130 9 | tudta, hogyan öltözzön. Ő ebben a lilaszín ruhájában
131 9 | csakúgy, mint mink. Sőt ő figyelmeztet, ha a tűzre
132 9 | belső kert felé fordultam, ő is megindult.~Egy hosszú
133 9 | kék szemű embervirág!~Az ő nézése azt mondta nekem:~-
134 9 | képe csakúgy tartozott az ő szeméhez, mint a gyöngykagylónak
135 9 | megvolt a festőládámban, de az ő szemének a kékje sehogy
136 9 | kőre, s nézett rám, mintha ő is gondolkodna velem a kulisszafestés
137 9 | nemigen merülhettem aznap az ő szemének kéklő szép mélységeibe.
138 9 | szép szem, de hiába: nem az ő szeme! Nincs benne élet,
139 9 | az a bűbájos mosolygás!~Ő maga is idegenül és csodálkozva
140 9 | madárhúsú termettel csak leány ő.~Egy szombaton levéllel
141 9 | hosszúkás nyakkendővel!~S ő érezte is ezt. A kezét olykor
142 9 | üldögélt annyiszor, és hogy ő is hiába pazarolta a vásznam
143 9 | folytatta a kertész -, hogy ő azt jobban tudja. De - mondok -
144 9 | majd valamit adok neki.~Ő persze ajándékot gondolt,
145 9 | sorokból minduntalan az ő szeme csillant elém.~Fel-felugrottam,
146 9 | rabolta-e el azóta valaki? És ő, a szegény, kedves lélek;
147 10| Addig az apám mellett ültem. Ő rakta a tányéromra a jó
148 10| ceruzáját, és dolgozott.~Az ő dolga az volt, hogy az olasznak
149 10| Zsorzset a neve. Itt dolgozik ő is. Csakhogy most beteg
150 10| Svájcban nem volt, mint az ő fehér batisztblúzán az a
151 10| dimberedés-domborodás, amely fölé ő azt a rózsát tűzte.~És hálásan,
152 10| pisztolyt vásároltam. S ha ő erre azt mondja: mégis,
153 10| rút szagú hely volt, míg ő meg nem érkezett. De amint
154 10| meg nem érkezett. De amint ő belépett, egyszerre olyanná
155 10| mertem szólni Zsorzsethez, és ő is hallgatott. De mikor
156 10| édes Zsorzset...~Amire ő behunyt szemmel és piros
157 10| möszjő Kovaksz. Gazdag ember ő, möszjő Kovaksz. Nagy, okos
158 10| Titkon rápillantottam. Ő is rám. A papa egykedvűen
159 10| És az volt a furcsa, hogy ő is, mintha nem látott volna
160 10| semmirevaló! Szegény leányomnak ő volt az egyetlen reménysége.~
161 10| Anyás kedvességgel kínált ő is:~- Möszjő Kovaksz, érezze
162 10| kanárimadár. Fáztam.~De amint ő belépett az ateliébe, egyszerre
163 10| egyetlen, az egyetlen!...~És ő átfonta a nyakamat, és szemérmesen,
164 10| möszjő Kovaksz!~És akkor ő csókolt meg: az ajkát az
165 10| remegett a festékesecset. Enyém ő! - gondoltam diadalmasan. -
166 10| pillantgattam rá a munkám mellett. Ő is énrám. Egyszer elővette
167 10| valamije?~- Hát nem elég valami ő maga? Csak tessék megnézni.~-
168 10| emelkedés, nagy!~Értettem: ő ajánlott az igazgatóságnak,
169 10| szent lángok, amelyeket ő gyújtott benne. S így végeztem
170 10| vigasztalóan válaszolt, hogy az ő szívében is égni fognak
171 10| mellé kerül a selyemtokba.~Ő erre ismét meghatottan válaszolt.
172 10| hogy a selyemtokos arcképet ő fogja örökölni, mert hiszen
173 10| háza és szőleje van Budán. Ő maga azonban Pesten lakik,
174 10| maga gyermeke mindenkinek ő maga. Egy-egy eleven része
175 10| közelebb kanyarodok. Nézem.~Ő is néz.~S ahogy a nézésünk
176 10| látásból már ismerjük egymást. Ő korán szokott fölkelni,
177 10| tudtam meg, hogy sose szokott ő olyan korán kelni, hanem
178 10| közöm nekem azzal, hogy ő csütörtökön tanítóékhoz
179 10| nagyot köszöntem Máriának, és ő angyali mosolygással bólintott
180 10| vagytok, tietek az élet.~Azzal ő is bement.~Darabig csevegtünk.
181 10| hajfürtöt.~De mindent mondott ő szegényke, csak azt nem,
182 10| állni. Az este bizonyára ő is meggondolta. Eretnek
183 10| És én is szorítottam az ő kezét, és ellágyultan rebegtem:~-
184 10| talán majd csak megnyílik, ő csak kihajol, és némán kezet
185 10| belső ablak halkan roppan.~Ő az!~De sok idő telik bele,
186 10| előreomlik, az arcomra omlik, és ő a fejemet a maga fejéhez
187 10| leveleket Elena címére küldtem. Ő volt a bizalmasunk. És Márta
188 10| miatt, és én is tudtam, hogy ő nem térhet az én vallásomra,
189 11| találja meg a párját, sem ő nem csatolhatja magához,
190 11| életével. Mert a nő élete az ő élete. Tehát a maga életét
191 11| Márta a kastélyba került. Ő meg még nálamnál is árvább
192 11| buzgóbban vonták az ekét, ha ő lovagolt a szántóföld felé.
193 11| húzódtak volna össze, amerre ő járt. Még tán a verebek
194 11| leányt kell keresni.~És az ő nyugodt hangja rettenetesebb
195 11| betűvonalakat. Megkívánja ő is: kér palatáblát. Ír ő
196 11| ő is: kér palatáblát. Ír ő is.~Néhány hét múlva már
197 11| otthon. Márta is érdeklődik: ő is silabizál. Újévkor már
198 11| is silabizál. Újévkor már ő is olvas.~A kastélyban csodálgatnak
199 11| fehérbárány virágocskát, és ő mindig boldogan állotta.~
200 11| játszunk egy padon a parkban. Ő egyszer csak átfonja a nyakamat,
201 11| átölelem, és visszacsókolom. Ő megint és megint.~Egyszer
202 11| tetszett. Megmondjam-e? Hátha ő is be van avatva a száműzésembe,
203 11| illetlenség!~- De hiszen ő Kelen. A mi Kelenünk! -
204 11| Hiszen nem rokon!~- Nem, de ő Kelen, Kelen, Kelen.~S másnap,
205 11| Én a kőfalra könyököltem, ő meg fölkepeszkedett, föIhágott
206 11| hosszasabban is beszélgettünk. Ő elmondta, mik történtek
207 11| bőrtáskája volt a kezében. Ő vitte azt olykor az emeletre.~
208 11| vártam. Mert hiszen mindig ő engedte meg, hogy Mártát
209 11| mond, azt véltem volna, nem ő, csak valakinek olyan a
210 11| mint az övé.~De a szeme, az ő igaz-szép szeme a régi bizalmassággal
211 11| tízkor már fekszenek. Nyáron ő lent hált a kisasszonyával
212 11| asszonyt a kerekes széken, s ő a csendességet kedvelte,
213 11| mint előbb, de közeledett.~Ő volt.~Jött!~Megállt.~Nézett
214 11| vált.~S hallgatva álltunk. Ő a kaktuszokra nézett, én
215 11| Átvette a kulcsokat, és ő rendelkezik. Csak zongorát
216 11| alszik.~Hallgattunk. Aztán ő, mintha nem is szakadt volna
217 11| eléje mentem be a kastélyig. Ő az emeleten hált már akkor
218 11| az emeletre: egyenesen az ő címére nem írhatok. Bizalmasom
219 11| szívemnek fele nála van, és az ő szívének a fele énnálam.
220 11| kerüljünk! Elvégzem a jogot, és ő is nagykorú lesz: beállítok
221 11| Lehetséges-e? Lehetséges-e, hogy ő is csak olyan cifra, értéktelen
222 11| mentsége. De hát kit ment meg ő? Nem mondhatja-e meg őszintén
223 11| a hajó? Arrafelé, amerre ő lakik. Hátha én is rnennék?
224 11| Csakhamar megismernek. Ő is megnéz...~De nem: írok
225 11| lesz a nevelője Palinak. Ő is gyászol.~A hölgy fölvetette
226 11| Örökre gyászolok!~Mellém ült. Ő is sírt. Hosszan és némán
227 11| fájdalmunk elcsillapult, ő kezdte meg a beszédet. Elmondta,
228 11| nézett rám melegen, mindig ő jutott eszembe: ha az, akit
229 11| beszélhetnék is vele úgy, hogy ő nem ismerne meg. Ha arcképe
230 11| tudtam már. Nem mehetett ő férjhez olyan könnyen, mint
231 11| inkább elszíntelenül.~És az ő szeme, az ő arca! S hogy
232 11| elszíntelenül.~És az ő szeme, az ő arca! S hogy teljességgel
233 11| Márta!~- Kelen! - feleli ő is kísértetlátó szemmel. -
234 11| eldől. Meg kell kapnom.~S ő a mellemre dől.~- Márta!
235 11| vonult, árnyékosabb, de azért ő, ő! Az én fehér virágom,
236 11| árnyékosabb, de azért ő, ő! Az én fehér virágom, az
237 11| volt. Antit régóta ismered: ő lesz a férjed.~S elmondta,
238 11| férjed.~S elmondta, hogy ő egy hangot se bírt nyögni,
239 11| majd megszokjuk egymást.~És ő maga, a derék vőlegény közölte
|