2

Másnap történt az a kávéházi kis szóváltás, mikor az a másfél mázsás úr fölnevetett az újságjából.

- Ördögbe ezekbe az újságírókba: de nagy gazemberek!...

Hogy aztán Ákos kolléga magára hagyta, a teája után rágyújtott nagyszomorún a pipácskájára, és csak úgy szokásképpen fogja először is a maguk újságját.

Tekinti hátul: micsoda hirdetés az, amelyikre az a gyanú, hogy nem tisztességes embernek a munkája?

A Házasság rovatában mindjárt rá is talál a szeme:

FÉRJHEZ ADNÁM a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás, és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó.
Cím a kiadóhivatalban.

Csaba nem szokta olvasni az apróhirdetéseket. Arról azonban ő is tudott, hogy a kiadóhivatalokban az efféle hirdetéseket bent firkálják. A bélyegkereskedés annyira elterjedt már mind az öt világrészben, hogy pénzelnek belőle Budapesten is, akik bélyeget nyirkálnak és gyűjtenek. A kiadóhivatali emberek ilyen apróhirdetésekkel is, mikor meg-megüresedik egy-egy kis tér a hirdetések lapján. S vannak olyan jámbor csízek, akik még válaszbélyeget is mellékelnek, vagy hogy címzetten levelet küldenek a kiadóhivatalnak írt levél mellé:

„Kérem a t. kiadóhivatalt, szíveskednének ráírni erre a levélre a hirdetőnek a nevét, s hogy el is küldenék neki.”

A bélyeget is nagybecsületesen ráraggatják.

A kiadóhivatali bélyeg-huncut aztán kettősen arat...

- Pesti erkölcsök!

A nap folyamán mégis elő-előötlött az eszében az a hirdetés.

Hátha igaz? Hátha mégis igaz? Lehet, hogy valami félrevidéken élő úrileány hirdeti így magát? Az anyja talán beteges: nem viheti társaságokba, bálokra. Vagy azon a környéken nincsenek hozzáillő fiatalemberek. Lehet elkeseredett aggszűz is, hat macska és nyolc kanári mellék­lettel. Lehet hibás testalkatú leány is. Lehet olyan is, akinek az apja börtönben ül: a leányt azon a vidéken nem viheti a családjába semmiféle úriember. Lehet botlott leány is. Lehet rút is, olyan rút, hogy nincs az a férfi, aki ránézne. A hirdetés mindenképpen gyanús. De ha mégis nem bent koholt hirdetés, a hirdetkező leányt csak nem vihetik zsákban az oltár elé? Hátha elvehető?

Azelőtt mindjárt megvetéssel dobta volna az ügyet feledésbe, de háromszázezer korona!... ötszörösen is a megváltó hatvanezer!... S készpénzben!... S az élet sokféleségében nagy furcsaságok találkoznak: nem lehetetlen, hogy a leányt ha ismerné, elvenné egy fillérnyi móring nélkül is. Elvégre egyszer csak őrá is rákerül a házasság kérdése...

El-ellegyintette az ügyet, de olyan volt az, mint a bögöly, amelyet hiába legyint el a ló, a tehén, az ökör: a bögöly csak egyet kanyarodik, s visszatér.

Délután, hogy bement a szerkesztőségbe, benézett előbb a kiadóhivatalba az apróhirdetések kezelőihez.

- Mondják csak: tréfa ez a hirdetés? Vagy csakugyan... - Mosolyogtak reá:

- Tán bizony Balogh úr is?... Tessék, itt a cím:

Ó Péter bornagykereskedő bizományosa, Budapest, Práter utca 96.

Csabának azon éjjel csupa Ó-karikával volt tele a sötétség, fal és mennyezet, ég és föld, mind a világ. Hiába mondogatta: nem úrnak való ügy! A háromszázezer korona nullái is csupa Ó és Ó! S a közepén külön a Jolán hatvanezer koronája csupa ÓÓÓÓÓ. A leányra nem is gondolt, csak a poklot megváltható hatvanezer koronára.

Fordult az ágyán.

De hát az Ó csak visszatért. Micsoda név az az Ó?

Ki lehet az az Ó?

Valami zsidó lehet. Borkereskedés az üzlete, de hát az üzletes elmének minden üzlet. A házasság is üzlet.

Reggel, hogy hűltebb homlokkal gondolkodott ismét a hirdetésen, utálat fogta el, maga-magának az utálata, hogy mind éjtenáltal ilyen rossz szagú ügylettel foglalkozott. Az emberi szív nem bolti portéka! S hogy őrá valaha azt mondja valaki: vett férj! - irtózattal lépett tőle el.

De mikorra megmosdott, megint csak a húga könnyeskínos arcát látta:

- Ments meg! Húzz ki a gödörből! Az örvényből! A pokolból!

Mikorra kilépett a kapun, már úgy szorongott a melle, hogy szinte fulladozott belé.

- Vajon, ha Jolán életét csak egy recept mentheti meg, s a recept beleesik véletlenül itt az aszfalton valami csúnyaságba, vagy beleesik valami olyan helyre... hogyha gyűrűm vagy órám esik oda, otthagyom. De a húgom élete!... És történetesen azt az orvost elgázolta a recept megírása után a villamos...

Szinte vért izzadt. Csillapította magát.

- De hiszen az élete megmarad. Felhozom Pestre, és szegénykedünk, mint ezernyi ezrek itten. És robotolok, mint más ezernyi ezrek az utcaseprőtől az omnibuszok lováig. De hát az ősi fészek... az ősi föld!...

S homályzó szeme előtt az apja képe jelent meg, amint fölemeli tiltakozó kezét a koporsóból: - A földem!... A földetek!...

És mintha vele kiáltana az ősi ház is, és minden fája és minden fűszála és minden röge az ősi földnek:

- Ments meg!

És ha Jolánt elhozza is, és ha Jolán el is tengődik vele az újságírás vékony kenyerén, mégis hát nem azt sírdogálja-e mind élete fogytáiglan:

- A házunk... a földünk...

Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része. Ha meg kell válnunk tőle, nyomorékok vagyunk mindholtunkig.

Ment volna a szokott reggelizőhelyére a Kávékirályba, de mintha láthatatlan kezek tolták volna a József körútnak. Egyszer csak megdöbbenve látja, hogy a Práter utcának az elején áll.

Boltok, üzletek ott is, mint minden lépésre a fővárosban. Üzlet és üzlet minden ajtó, minden küszöb, még az utcakő is. Még az ég is tán az utca fölött: üzlet és üzlet és üzlet! De hát ha Ó Péternek a házasság is üzlet, hideg, cvancigdrájszig-fafcig üzlet, akár maga üzlete, akárcsak közbenjáró üzlet, mért ne tekinthetne ő is bele már egyszer valami üzletbe ebben a csupa-üzlet világban?

S vajon az ő neve és művészete, és jövője nem nyom-e többet a font másik serpenyőjén?

- Lássuk a portékát, s mérjünk!

Ment beljebb, feljebb. Mint ahogy a vágóhíd néma barma menne, ha tudná, hova hajtják.

Végre ott állt egy boltocska előtt. Állt.

- Mégiscsak valami nem rendjén való! Hideg-házasság: természet rendje ellen való! Nem nekem való! Nem úrnak való. Förtelmes ügy!

De megint megsiramlik a fülében Jolán hangja:

- Ments meg!

Állt sápadtan. Bámult egy cigarettavégre, amely ott hevert a lába előtt. Az ő élete is annyit érjen-e ezután, mint az a cigarettacsutak?

De aztán összeszedelődzködött.

- Mit habozok, mit csüggedezek! Nekem ez a házasság csak gázló. Gázló egy mocsáron által. Neki kell mennem, hogy az utamat folytathassam! Aki gödörbe esett, nem válogat benne: ki húzza ki. Ha pedig ez a házasság maga is gödör, ebből már kivergődök én a magam erejéből is! Itt minden üzlet! Üzlet és üzlet: hát szimplán kölcsönüzletnek tekintem az ügyet, nehéz és utálatos kölcsönüzletnek. Ha lakhatik valaki együtt tyúkkal, tehénnel, disznóval, mért ne lakhatnék én együtt egy talán nem is rút és nem is kellemetlen kisasszonnyal - míg a pénzét vissza nem fizetem? Boldogságról nincs szó a hirdetésben. Aki így megy férjhez, nem is követelheti. De viszont aki nem boldog, nincs maradása. Tehát a kisasszonynak se lesz mellettem maradása. Tehát elválik majd. Tehát visszafizetem a pénzét, kamatos kamattal visszafizetem, s az ügy be van fejezve.

Belépett. Ezernyi ezer palack egymáson. Pinceszag. A bolt belseje pincébe mélyed. Az ajtó mellett rövid pult. Az ablaknál egy aranygalléros, villásbajszú katonatiszt ír nagykomolyan az álló-íróasztalon. Kívüle csak egy bőrkötényes, vörösképű pincemesterféle, aki épp akkor billeg elő a pincéből.

- Ó Péter úrral beszélnék - mondta Csaba. S az aranygalléros tisztre is tekintett.

- Nem itt lakik - felelte a pincemester -, a hirdetés ügyében?... Csak levélben lehet most még. Megírható itt is. - És mosolygó szemmel mutatott a pultra.

A tiszt már akkor Csabát vizsgálta szemszögből. Mint ahogy olyan valakire nézünk, akire gyanakszunk, hogy zsebmetsző. De aztán folytatta az írást. Levélpapiroson írt, az üzlet levélpapirosán.

Csaba megvárta, míg végez, és borítékba helyezi a levelet, meg le is ragasztja.

Aztán ő állt az asztalhoz.

Megmártotta a tollát. S a pincemesterhez fordult, hogy kérdezze: ki az az Ó Péter? Miféle úr? És a lánya is hát... Azonban épp akkor egy cilinderes fiatalember lépett a boltba, fekete felső­kabátos, piros szegfűs, és egyenesen őhozzá fordult:

- Ó Péter úrral volna ügyem...

Csaba a maga névjegyére írt csak:

26 éves vagyok. A hirdetés pontjainak megfelelek. Jövőm bizonyára különb, mint bármelyik jelentkezőé. A móringgal értékben egyező. Katona voltam. Ha a család megismerni óhajt, bármikor is izenhet vagy írhat a szerkesztőségbe. Délután 5-től 9-ig ott vagyok.

A kártya másik felére odaírta még a neve elé: Tófalusi. S egy futó gondolatban sajnálta, hogy nem nyomatta rá a kártyája sarkára a címerét is.

Mikorra elvégezte, és föltekintett, már három komoly fiatalember várt a helyére.

- Bolondság! - mondta bosszúsan, mikor kiment. - Valami vak leány lehet.

Az utca végén még bosszúsabban rázta a fejét:

- Nem merek tükörbe nézni: szembeköpöm magamat! - A Körúton már arra gondolt, hogy visszafordul, és eltépi a levelét. De jött a villamosa, hát csak legyintett, s fölhágott rá.

Harmadnapra már nem is gondolt arra a furcsa ügyre. Azon forgott az elméje, hogy valami uzsorást keres. Elmondja neki: mit tud és mit szándékol? És hogy hetvenezer koronáért leköti neki holtáig minden jövedelme tizedrészét.

Beszélt is egynéhány uzsorással. Az Abbázia kávésának is elmondta az ügyét. Már felét ígérte oda holtáig való minden szerzeményének, de hát az uzsorások csak a fejüket rázták az üzletre. A kávés is elhárította:

- Kérem, ez nem az én szakmám...

A következő napokban egy püspökkel beszélt: ingyen farag neki nagyszép márványoltárt, amilyen nincs Magyarországon sehol.

Aztán ajánló levelet járt ki magának a közoktatásügyi miniszterhez, hogy talán az segíthetné lábra, ha egyébképpen nem, valami mecénást találna.

Hiába! Hiába! Még csak a gipszfiguráit és rajzait se nézték meg. A hetvenezer koronától mindenki elhűlt.

S közben megint érkezett Jolántól levél. Minden betűje sikoltás:

Ments meg bennünket! A fővárosban sokféle alkalmat, alkut, lehetőséget találhatsz!...

Csaba alig állt már a lábán a kálváriája járásától.