17

Visszatéret már mégse voltak annyira idegenek egymástól, hogy a fülke két legtávolabbi sarkába ültek volna. Csaba újságot olvasott, de Ida nem olvasott regényt. Beszélgettek. Ida karján ott díszlett a karperec is. És a nyakában aranyláncon egy Mária-medaillon is, amit karácsonykor könyörgött rá Csaba. Beszélgettek, mint két régi, jó ismerős.

A bécsi hotelben persze megint kettős szobába szálltak, és Ida bizony csakúgy bezárta a közbül való ajtót, mint amikor először szálltak hotelbe. Csak épp hogy nyájasabban mondtak egymásnak jó éjszakát. Mint két régi, jó ismerős.

Pestre érkezve, Csaba megkérdezte Idát, hogy nem telegrafál-e az apjának?

Ida szinte ijedten kérdezte:

- Minek?

- Hát nem kanyarodik egyet haza?

- Haza?

- Haza az édesatyjához.

- Nem.

- Furcsa.

- Nekem is furcsa. De ön nem tudja talán, hogy atyám megnősült időközben.

- Értem. Nem szereti a mostohaanyját.

Ida szomorú szemmel vont a vállán.

- Nincs mit szeretnem rajta.

Délelőtti tizenegy óra volt az érkezésüknek az órája, s vasárnapi utcák képe - hideg, havazó vasárnap.

Megint csak a Metropolba szálltak.

- Hát mindjárt meg is szerkeszthetjük a napi programot - mondta Csaba az ebédnél. - Maga bizonyosan fáradt: pihen kissé ebéd után. Én meg elruccanok a Drechsler-vendéglőbe. Festők asztala van ott. Kettőig ott találom őket. Még ebben az órában megtudom, hogy van-e üres műterem a fővárosban. Vagy nincsen? Lehet, hogy meg is nézem mindjárt azt a műtermet. Ha távol van, valahol Budán, vagy még távolabb, belemúlik a délutánom. Hát nézze: szereztem magának jegyet a Népszínház délutáni játékára, hat óráig maga elszórakozik ott. Aztán hazatér. Lehet, hogy én már várom. Lehet, hogy később érkezem, hát akkor maga vár. Holnap aztán lakást keresünk. Ha kedve van rá, keresünk együtt. Legalább járkál.

Ida helyeselte a programot.

Este találkoztak. Csaba örömmel újságolta, hogy van műterme: egy beteg festő barátja engedi oda a műtermét májusig: A Rottenbiller utcáján van az a műterem. Addig majd csak üresedik még alkalmasabb.

- Hát most már csak lakást keresünk.

Ida szívesen vállalkozott. Noha el nem vélhette, hogy milyen lakást bérelhet Csaba. Arra az egy-két hónapra bérel-e csupán három- vagy négyszobás lakást? Vagy hosszabb időre is? Ha hosszabb időre bérli, minek neki akkora lakás? Ha kell neki akkora lakás, van is neki, akit belevigyen.

Az elutazásuk előtt való napon történt meg, hogy Csabának megint levele érkezett. A levélnek csak a borítékát találta meg, a szokott gyász-szegélyű, s az írás azé a nőé. Budapest bélyegzője a bélyegen.

Bécsben, az állomáson Csaba telegramot adott fel. Nem mondta: kinek. S ő nem kérdezte.

Csaba Pesten az első ebédjük után mindjárt elhagyta őt, és csak este 8-kor vetődött haza. Nem beszélt róla: hol járt. S ő nem kérdezte. De mikor együtt ültek a vacsora-asztalnál, Csaba fekete kabátján női hajszálat pillantott meg. A hajszál szőke volt, arasznyinál hosszabb. És a mellén fénylett Csabának:

- Vegye le - mondta Csabának - azt a hajszálat: beleesik a levesébe.

Csaba csodálkozva vette, és ejtette a földre.

- Bizonyosan a villamoson nyomta rám valaki - vélte egykedvűen.

Ida nem mondta rá, hogy akkor nem az alsó kabátján volna, hanem a télin.

A lakáskeresést Csaba azonban nem Pesten kezdte, hanem Budán. Találtak is üreset a Krisztina­városban, háromszobásat az Attila utcán.

- Májusig jó - mondta Csaba.

Hogy májustól kezdve hol lesz a lakás, arról nem szólt. Ida persze nem kérdezte.

Csabának onnan kellett gyalog és villamoson járnia a műtermébe, ki a Rottenbiller utcába.

A képe már kész, de festőnek a szeme mindig talál igazítani valót a képen.

Ida furcsállta, hogy Pesten a műterem, és Csaba Budán bérel lakást, de nem kérdezett semmit: Csaba tudja, hogy mért így, s mért nem másképpen.

A bútorokat Csaba a maga költségén vette, a maga választása szerint. Olcsófajta bútorok, nem furnérosak. A szalon egyúttal ebédlő is, s az ebédlőben az íróasztal is. Képek még hiányoznak a falról. Az egy megmaradt képet, Jolánnak a képét, Csaba megint csak az íróasztal fölé akasztotta. Hát bizony dísztelen még a szoba.

Zongorát csak ezután bérelnek: Ida maga válasszon valahol kedvére valót. Münchenben tíz márka egy hónapra, itt talán tizenöt-húsz korona.

Legkülönösebb volt a két hálószobának a berendezése. Az egyik hálószoba egyforma, világos kőrisfából való: ágy és két ugyanolyan szekrény hozzá, és konzolos tükör, fehér márvány­mosdó. Ha kép is volna a falon, csinos kis úri szoba volna. A másik hálószoba: csak olcsó, fehérre festett vasmosdó, két olcsó, festett sifonér és ruhaszekrény, s egy nádszék, s a szép hálószoba páros ágyának egyike.

Csak a konyhaszereket és ágynemű megvásárlását bízta Csaba Idára.

- Ha olyan szíves lenne. De csak a legszükségesebbeket vegye meg a konyhára. És ágyneműt is csak szimplát nekem.

Ida kért ezer koronát a maga pénzéből azon a címen, hogy tavaszi ruháról kell már gondoskodnia.

- De hát kedves Ida, hogy kérhet maga éntőlem olyasmit, ami a magáé? A pénze át van utalva Pestre. Itt a csekk. Írasson betéti könyvet róla. Aztán hozza haza: megint elteszem. Vigyázzon azonban: útközben el ne veszítse.

- A muffomba teszem. Van a muffomban zseb is: nem csúszhat ki.

S ment. Kivett a pénzéből kétezer koronát. Hozzátoldta a konyhaszerek és ágyneműk költségeihez. Csak nem szégyenkezik a cselédje előtt!

Szakácsasszony-félét fogadott. Egy kis cselédet is fogadott volna melléje, de a szakácsasszony azt mondta, hogy bízza rá ismer egy jó leánykát, aki már a kezéhez tanult. A jó leányka azonban késett, hát Ida maga nézett el megint a cselédszerző intézetbe.

Először csak Budán nézett, aztán átment Pestre is: hallotta már asszonyoktól, hogy olyan cseléd jó, amelyik még nem szolgált, vagy hogy csak egy-két helyen. Hát nézett egy pesti cselédboltban is.

Kit talál ott mindjárt, ahogy benyit? Pannit, az első cselédjét. Ül legbelül a padon, a rossz-szagú boltban, ül vagy nyolc cseléddel együtt, egy bamba falusi leány mellett, aki bizonyára most jött a faluról, mert csizma van a lábán.

S Panni ahelyett, hogy elbújna előle, nagy örömrebbenéssel rohanja meg a kezét, és csókolja tiszteletteljesen.

- Csak engem fogadjon meg, kisasszony, vagyis hogy nagyságos asszonyom. Csak még egyszer!...

S esdeklőn néz rá, ahogy valami hűséges fekete kutya nézne a gazdájára, mikor hosszú csavar­gásból tér haza:

- Ne bánts, édes jó gazdám, kissé rossz voltam, de ki szeret úgy, mint én téged? Ne bánts!

- De hát hogy gondol olyat, Panni, hiszen maga... - Panni elvörösödött. A szeme egyszerre vízbe áradt.

- Nem, nem - mondta -, soha többé! Ha akkor kisasszony sír és keres, bizonyisten... Előadtam volna, bizonyisten. Kisasszony nem sírt, nem keresett. Nekem kellett pénz: Pista is jöhessen velem: városba. Egybeesküszünk. Három év: egybeesküszünk. Templomban.

A siketnéma különös beszéde, torka mélyéből félszítt nyikogásaival, meg ahogy a keze járt, ahogy az egybeesküszünk szóra a képzeleti koszorút igazította a fején, mulatság volt a boltiaknak is.

- No lám - mondták -, szeretője van.

- Bizonyosan az is siket.

- Az tán beszélni sem tud.

- Megértik ezek egymást.

- Sötétben is.

És nevettek. A csizmás falusi leány is a válla közé húzta a fejét, és a markába vihogott.

Ida intett a boltosnénak, hogy megfogadja a leányt. Fizetett, és vitte magával.

Csak mikor leszállottak a villamosról, szólt ismét neki:

- Hát még mindig megvan a Pistád?

Panni örömmel válaszolt:

- Meg. Szökött. Velem. Dolgozik. Franklinnál. Kap pénz. Sok pénz. Nagykorú: három év: egybeesküszünk.

- Fogadod, hogy nem lopsz többé?

- Fogadok. Soha nem loptam, csak akkor. Pistának. Jöhessen ő is. Pestre.

Ida csak otthon nézte meg Panninak a cselédkönyvét. Csak egy gazdának a neve volt abba beírva: az ő apjáé. Panni tehát nem szolgált sehol, csak őnáluk. Ki is fogadna meg siketnémát?

- Hát mikor jöttél Pestre?

- Egy hete.

- És Pistád?

- Ő is.

- Hát együtt szöktetek?

- Együtt.

- Hol vetted rá a pénzt?

- Pista pénze. Gyűjtötte. Én hordtam neki kötény alatt kenyeret, szalonnát. Pista gyűjtötte pénz. Szöktünk éjjel. Háltunk gödörbe. Fáztunk. Brr. Szénába, szalmába.

- Hát gyalog jöttetek?

Panni nagykomolyan igeneket biccegetett. Már dél volt akkor.

Csaba otthon ült. Újságot olvasott. Hogy Ida hangját hallotta, összecsapta az újságot, és zsebre vágta. Aztán a kályhára nézett. Mikorra Ida benyitott, az újság már bent lobogott a kályhában.

Egy napihírt emésztettek meg a lángok. Arról szólt, hogy Ó és Stern borüzletéből minden bort a csatornákba öntetett a rendőrség, s minden pincéjüket lefoglalta a vidéken is.