3

A harmadik hét szombatján egy kerekképű, hentesforma úr lépett a szerkesztőség azon szobájába, amelyikben Csaba ötödmagával dolgozott.

- Balogh Csaba úr?...

- Én vagyok.

- Ó Péter a nevem.

Csaba nézett rá, mint aki pisztoly legyén át néz valakire. A nézett ember: zömök test, ritkásan szürke hajú, kerek fej, pirosas étkes arc, lepomádézott, széles szemöldök, nyüstbe húzott fekete bajusz. Mintha egy ötvenéves hentes öltözött volna fekete zsakettruhába, hogy jelen legyen a Magyar Mészárosok és Hentesek Országos Egyesületének központi igazgatósági ülésén.

Csaba aztán kezet nyújtott, és a szerkesztői szalonba vezette a vendégét.

- Tessék.

- Tudakozódtam ön felől is - kezdte Ó Péter, a szemét Csaba arcán és ruháján jártatva -, kereskedő vagyok: nálunk szokás, hogy információkat szerzünk, mielőtt valamely üggyel érdemileg foglalkoznánk. Ön tehát földbirtokosnak a fia. Jogot is hallgatott egy évet. Aztán Münchenben élt. Szeretője volt négy, de nem egyszerre. Házasságot nem ígért egyiknek se. A fizetése: csak éppen hogy megél. Adóssága takarékpénztárban nincs. Hazulról nem segítik pénzzel. Nem kártyás, nem iszákos. Egyszer duellált egy hölgy védelmében, akinek be se volt mutatva. Ez tetszett legjobban nekem. Ez igen szép...

- Kérem, csak a tárgyról.

- Tehát az információk így szólnak tovább: társaságban nemigen forog, csak éppen a télen járt el néhány barátjához vacsorára. A háziasszonyának nem tartozik. S tovább is így. Amint látja: érdeklődtem ön iránt. Azt is tudom, hogy az utóbbi két hétben háromszor beszélt egy püspökkel, kétszer egy miniszterrel, és négyszer Löwenstein József uzsorással, Király utca 53. Önnek tehát pénz kell.

- Pénz.

- És kész érte elvenni akárkit is.

Csaba pislogott.

- Akárkit?... Hát megnézhetem talán?... Nem Törökország ez...

- Tehát nem akárkit.

- Nem. De mivel nekem csakugyan pénz kell, ha a kisasszony ép és egészséges...

- Ép és egészséges.

- És nem nézik anyámnak?...

- Tizenkilenc éves.

- Nem vak?

- Még tán sötétben is lát.

- Nem púpos?

- Egyenes, mint a lénia.

- Nem sánta?

- Úgy jár, mint valami huszártiszt.

Csaba még mindig gyanakodva vizsgálódott az ember arcán.

- Karcsú?

- Mint a nádszál.

Csaba gondolkodva nézett maga elé. Aztán ismét Ó Péterre szemlélődött.

- És nem ijednek meg az arcától még a lovak is?...

- Szép, mint az égi angyalok.

- Az ön leánya?

- Az enyém. Kié volna másé? De nem azért mondom szépnek, hogy az én leányom.

Csaba gondolkodva pillogott maga elé.

- Beszéljünk nyíltan: botlott? Valami nagy skandalumnak az emlegetettje?

- Hohó!

- Vagy csak házi ügy?

- Most jött ki a klastromból. Kisgyermek kora óta élt a klastromban. Ott nőtt fel.

Csaba bámult.

- Hülye?

- Hülye? Gimnáziumot végzett. Igen jól maturált. Jelesen maturált.

- Hát mi a hibája? Mégis hát, mi a hibája a kisasszonynak?

- A hibája? - és most már Ó Péter pillogott - a hibája? Hát az a hibája, semmi egyéb hibája...

- Valami testi hibája! Mondja meg nyíltan. Valami kellemetlen testi hibája...

- De semmi testi hibája. Semmi egyéb hibája, csak az, hogy én vagyok az apja. Kérem, ne nézzen olyan gyanakvó szemmel reám: nem vagyok lókupec. Csupán annyi az értelme a nyilatkozatomnak, hogy özvegyember vagyok és mindig utazgató, járó-kelő: nem hordozhatom társaságokba a leányomat. Ő maga nem választott eddig. Nem volt alkalma se reá. Hát majd választok én. Mit gondol: mennyien jelentkeztek?

Csaba a fejét rázta.

- Nem érdekel.

- Gróf is van köztük. Miniszteri fogalmazó is. Ulánus kapitány is.

- Hát akkor mért éppen engem választott ön?

- Mert ön az egyetlen, akire az információim egybehangzólag úgy szólnak, hogy komoly úriember, fiatal, rendes, becsületes ember. Nyolcezer koronámba került, hogy ezt megtudjam.

A beszédje tisztának látszott. Értelmes és nyugodt minden szava, mint a gyakorlott üzletes embereké. A pomádészag, amely felőle lengedezett, éppenséggel nem volt fővárosias, de hát a fővárosban is élnek ilyen félig-urak.

- És a kedves leánya is elfogad?

- Nem tud az ügyről semmit.

Csaba gondolkodott.

- Hát akkor a házasság még messze jár. Ön azt véli, hogy udvarolgatok előbb a leányának. Bálokba, Kuglerhez, vagy fürdőre kísérgetem...

- A leányom három nap múlván a felesége lehet.

Csaba szinte meghökkent. Megint gyanakvón nézett az emberre.

- Sürgős? Mért sürgős?

- Csak a lehetséget mondom. Én mentül előbb óhajtanám. A lányom, mondtam már, hogy semmit se tud az ügyről.

- A móringot készpénzben adja a leányának?

- Önnek. Akár készpénzben óhajtja, akár értékpapirosokban. Az egybekelés előtt való órában a közjegyző előtt. Mégis engedje meg, hogy megkérdezem: mire fordítja? Micsoda vállalatot kezdene? Mert hát én üzletértő vagyok, ön pedig mégiscsak fiatal ember hozzám képest: tapasztalatlan ezen a téren.

Csaba habozva nézett a szoba szögletébe. Eléje terítse ennek az embernek a húga keserves ügyét? Nem, ez nem tartozik reá. Erre csak annyi tartozik, hogy férjet választ a lányának, s a közjegyző asztalára olvassa a leányának a móringját. Aki megházasodik, szabadon rendelkezik a felesége vagyonával. Vagy elmondja egy teljesen ismeretlen borkereskedőnek még a művészete ügyét is. Mit ért ez abban?

Aztán még az se bizonyos, hogy a leányt elveheti. Lehet, hogy szép és fiatal - ámbátor minden borkereskedő a maga borát dicséri -, de az is lehet, hogy más okból olyan sürgős a házasság. Egy apa se nyitja fel a leányának a szennyes ládáját az esküvő előtt.

- Újságot alapít, ugye? - szólalt meg Ó Péter - arra nagy pénz kell. De ha vannak társak... És más fundamentum is kell.

- Csak az az egy - mosolyodott el megvetőn Csaba -, hogy az újság ne olyan legyen, mint a többi.

- „Ne legyen olyan, mint a többi.” Jó. Fundamentumnak jó. Én is járatok három újságot is. Igaz, hogy csak az első levelük más. És hogyan gondolná ön például egy jó újságnak a szerkesztését?

Csaba vállat vont.

- Hát... én az országnak csinálnám: nem Budapestnek. De bocsánatot kérek: nekem dolgom van bent. Bemutat még ma este a kedves leányának?

S fölkelt.

- Nem itt lakik - mondta Ó Péter a kalapjáért nyúlva -, de ha velem jön, holnap bemutathatom. Mi is van ma? Szombat. Holnap vasárnap. A jövő héten házasember lehet. A polgármester szolgám nekem.

- És a kisasszony... hátha nem tetszik neki a figurám?...

Ó Péter legyintett:

- Afelől nyugodt lehet.

- De hátha mégis?

- Ó, dehogy.

- Annyira bizonyos ön, hogy nem ellenkezik? Ó Péter feljebb szegte a fejét.

- Énvelem? Az én házamban?