14

Jancsi fráter mély hálát érzett Margit iránt. Három éve gyûjtötte már a rózsaillatot. Liliomot, violát is próbált közéje vegyíteni. A liliomnak erõs az illata. Harmatos reggelen letépte a nyíló liliomokat is: a vizes fazékba dobta. Szinte sajnálta, hogy azon a nyáron a kertjének minden virágát le kellett egyszerre tépnie.

Az öreg királyné halt meg akkor, alig három hónapra az öreg király halála után.

A kertben már akkor rengeteg sok volt a rózsabokor. Az új prior, Feliciánusz fráter sokallta is a virágot.

- Jobb volna, káposztát ültetnél többet!

Jancsi ültetett több káposztát, de azért a virágokat nem fogyasztotta meg. Segítségére volt az új provinciális, Márton fráter, aki meg virágos oltárnál szeretett misézni.

- Ez aztán kert! - mondotta. - Mindig örülök, ha látom.

Hátha még télen is lehetne virágom! - gondolta a fráter.

E gondolat megvalósítására váratlanul juttatta egy pusztító szélvihar. 1269. esztendõ májusában rombolt az végig az országon. Fákat tört derékban, malmokat sodort el a Dunán. Az apáca-klastrom kapitutum-házának is a tetejét leemelte, és bezuhintotta a nagyudvarra, a gyümölcsfák közé.

Akkor, hogy Jancsinak a kerti házáról is leröpült egynéhány zsindely, a fráter a cserepek helyét máriaüveggel pótolta.

A következõ télen örvendezve látta, hogy virágai nem színtelen sárgán hajtanak, hanem zölden, mint kint a szabadban. Bimbót is hajtottak. De egyszer az ajtón több hideg levegõ áramlott be, mint szabad lett volna, bizony elfagytak. Csak egy szál liliom nyílott ki húsvét felé. Az is illattalan volt.

Akkor a prior megengedte neki, hogy a fél tetõt leszedje. Hogy bámulnak majd az apácák karácsonykor, ha virágot látnak az oltárukon!

Az illatgyûjtésrõl nem beszélt Jancsi senkinek. A regulákban nincs benne, hogy az illatot nem szabad gyûjteni. Bûnös szándékot nem érzett a cselekedetében.

Erõs volt pedig már az illat, noha csak alig egy kanálnyi. De az istállószag elnyomta.

Jancsi október közepén összeszedte a kertben minden liliomhagymáit.

Hogyan is mondta az apja? „Mentül nemesebb a virág, antul több szemét-földbe ültesd!”

A szemetet is odahányták a kerti ház mellé. Abból szedett hát, és rostán átverte. Azt a rostált szemetet belehányta három mély kosárba. A kosarakat körülgyömködte gyepfölddel, mohával. A földet megkeverte korhadt ó trágyával és homokkal. Beleültetett egy bokor rózsát, egy­nehány szem violát s vagy tizenöt öreg liliomhagymát.

A tehenesnek aztán megmondta, hogy csak behányjon minden trágyát: nem baj, akármi magasan.

Bizonyosra fogta, hogy karácsonyra lesz virága, valami a sok közül. Hogy örül majd Margit szeme a virágos oltár láttára.

Hát már novemberben arasznyi volt a mindenféle hajtás és zöld.

Fejlõdtek szépen.

Az istálló melegítette az egyik falat. A többi falat a behányt trágya. Mikor az elsõ fagy jelentkezett, akkora volt a gõz a kamrácskában, hogy az ajtón át be se lehetett látni. Ki kellett nyitnia az ajtót, meg hamar becsapnia. A virágok pompásan zöldültek a gõzben; a földjük nedves volt öntözés nélkül is. A napfény a tetõn át déltájban, három óra hosszat tûzött rájuk. Advent közepén a liliombimbók már megjelentek.

No de már karácsonyra mégse lesz belõlük virág.

A liliom lassan fejlõdik virággá. Nyáron is elhúzódik hetekig, míg a bimbó a zöldbõl meg­fehéredik. Megint egyheti várakozás, míg megduzzad, teljesen fehérré válik, mint a tej.

Akkor aztán megnyílik a kelyhe.

No hát gyertyaszentelõre bizonyosan virágzik valamennyi.

Pedig szerette volna Margitot megörvendeztetni. A királyleány azon a télen betegül lesorvadt. Apjának, anyjának, öccsének egy esztendõ keretén belül történt halála mély keservekkel töltötte el az õ szívét is.

S azon az õszön sok volt a beteg a klastromban is. Margit maga is betegen szolgálta õket. A hideg, rút idõkben, mikor egyik szórornak sem akaródzott a nagyudvar sarát gázolni, õ szegény feljebb csatolta a kámzsáját, és olykor mezítláb jött-ment a fagyos sárban.

Valami vérhas-féle járvány rosszalkodott akkor. Egyikre-másikra is átragadt. Éjjel hol egyik, hol másik nyögni kezdett az ágyában. Olyankor Margit volt az elsõ, aki fölkelt, és odament a szenvedõhöz:

- Bajod van, szóror? Kívánsz valamit?

S fölkelt. Kisietett mezítláb a fûtõlyukhoz. Az ebédlõ szekrényében mindig állt bor a betegek számára. Vett onnan szilkébe. Melegített bort vagy tányért.

Karácsony felé elmúlt a járvány. Csak egy apáca halt belé. Beáta nevû. A kórházban csak a szegény Szerennay Örzsi maradt, egy annyi idõs apáca, mint Margit, de hét évvel késõbb került be: 1252-ben, mikor Margit átköltözött a szigetre. Egy csoportban is tették évvel késõbb az elsõ fogadalmat, a professziót.

Az apácák azt susogták, hogy Margit is beteg. De õ tagadta.

- Aki beteg, fekszik; láthatjátok, hogy én nem fekszek.

Rendesen járt a többivel a zsolozsmákra, s este mikor a többi a búbos mellett melegedett, õ a hideg templomban fagyoskodott.

Jancsi szorongó szívvel látta olykor, mennyire sorvadtan áll az imádkozó helyén. Kerek, szép álla szögletes élûvé vált, a szeme besüppedt, arca elvékonyodott; szeme alatt a sok sírástól szinte kék árok kereklett.

A fráterek hallották, hogy karácsony böjtjén, azon évben, ezer véniát tett, s kenyeret, vizet tétetett maga elé az asztalra.

- Nem engedem, hogy böjtölj! - pörölt rá az új priorissza, Badoboray Erzsébet asszony. - Annyira el vagy gyengülve, hogy alig állsz a lábadon. Engedelmességet is fogadtál az oltárnál, ne feledd!

Margit sírva fakadt. A priorissza végtére is engedett.

Egy pénteki misén, január 10-én Margit fülkéje üresen állt. Az új provinciális, Mihály fráter misézett éppen. Másodszor lett már provinciálissá, noha a vénség is teher volt már neki. De Márton fráter meghalt, s a priorok könyörögve kérték, hogy fogadja el még egyszer a szerzetek kormányzását.

Jancsi mindjárt mise után jelentette neki, hogy Margitot nem látta a templomban.

Az öreg úr legott visszafordult, s kérdezte a kapus apácát, hogy mi történt.

- Ájultan találtuk éjjel a templomban - felelte az apáca. - Véltük, meghalt, úgy el volt hidegedve minden tagja. Jaj, igen megijedtünk.

- Szent Isten! Hát hogy engedhettétek!

S, hívatta a priorisszát a vasablakhoz. Korholta, hogy Margitot a hideg téli éjszakákon imádkozni engedi.

- Mondtam neki már sokszor - mentegetõdzött a priorissza. - Olimpiádesz asszony is egyre szidja, hogy nem vigyáz magára.

- Hát délután bemegyek - mondta a provinciális -, aztán én tiltom meg neki.

Bizony Margit a kórházba került.

- Ó, Istenem! - imádkozott magában Jancsi fráter - gyógyítsd meg õt mindenható kegyel­meddel! Gyógyítsd meg a te miköztünk élõ szentedet, hogy legalább csak egyszer láthassam örvendezni az õ szemeit!

S bement a kerti házba.

A liliomok magasra nyúltan bimbóztak.

A bimbójuk már fehéredett.