15

A provinciális mindennap kérdezõsködött a beteg felõl.

- Még mindig fekszik?

- Még mindig.

- De csak nem aggasztó talán az állapota?

- Bizony éjjelenkint félrebeszél.

- Ki van mellette?

- Olimpiádesz szóror, Makonyai Margit szóror, Margitka, Erzsike, Szabina szóror, tegnap matutinumig is fenn volt nála, és fõzött neki este tyúklevest, de nem akará semmiképpen...

Az ötödik nap délután a provinciális átment az apácákhoz a priorral és Marcellusszal, aki a szigeti klastromban pihente tizenkét évnél tovább vonszolt provinciális fáradalmait.

- Nincs semmi nehéz baj - mondotta a priorissza -, csak megfázott. Fiatal test kiheveri az ilyet.

A két öreg pap mégis bement. Bevitték magukkal az Ordinárium címû könyvet is, amelyben különféle hasznos imádságok találtatódnak mindenféle betegségekre.

A beteg panasz nélkül feküdt. Éjjelenkint láza volt. Orvost nem kívánt.

A három öreg pap bejelentette a látogatását, és néhány perc múlván bementek. Dohos betegszagtól volt fülledt a levegõ. A föld nyirkos és hideg.

Margitot igen elbágyadtnak találták. Az arcán, szemén végtelen szenvedés volt látható.

- Mid fáj? - kérdezte Marcellusz.

Margit mosolygott.

- Boldog vagyok, hogy ezt is megpróbálhatom!

A három öreg barát a fejét csóválta. Aztán elõvették a könyvet. A másik beteg leány ágyát is megfogta négy erõs apáca, és a Margitéhoz vitte. A páterek a két beteget és az ágyakat és a szoba négy sarkát meghintették szenteltvízzel. Aztán elmondták a miatyánkot, utána a szent kérelmet, hogy Isten gyógyítsa meg õket.

Elmondták nekik a hét bús zsoltárt térden, s minden zsoltár között elolvastak az evangéliumból egy-egy fejezetet: a kapernaumi királyi fõtisztet, akinek a fiacskája megbetegedett, s Jézus meggyógyította. Elolvasták, hogy dorgálta meg Jézus a tanítványait a hitetlenségükért. Elolvasták, hogyan gyógyította meg Jézus Simonnak az anyósát. Hogyan gyógyította meg a Betszaida-tó partján harmincnyolc esztendeje várakozó öreget? Végül megáldották a két beteget, és jóreménységgel távoztak.

Margiton megkönnyebbülés látszott, de este ismét hõ volt rajta. Azon este éjfélig Erdélyi Margit is bent virrasztott, a Mátyus herceg anyja, s vele Váradi Kata és Szabina is.

Azok is imádkoztak bent. S az imádság-részek végén Margit mindig velük mondta az áment. De többet nem bírt hangosan beszélni.

Éjfél felé Szabina megragadta a hercegasszony karját:

- Jézusom...

- Mi bajod?

- A királyt látom...! Nem képzelõdtem.

S elmondta, hogy úgy rémlett neki, mintha az öreg királyt látta volna, és vele a királynét, Margit ágya mellett. Mintha a király lehajolt volna s megigazította volna Margitnak a vánkosát.

- Képzelõdtem, csak képzelõdtem - susogta.

De annyira el volt rémülve, hogy a foga is vacogott. Egy percre rá harangozták a matutinumot. A három apáca fölkelt.

Rendezték a mécsét, ivóvizét Margitnak. A cselédjét, Ágnest, aki a kisebbik szobában aludt, megrázták:

- Kelj föl. Nehogy ha valamit kíván, senkije se legyen.

A matutinum folyamán gyorsan elterjedt a karban a híre, hogy a kórházban az elhunyt királyi párnak a lelke kísért.

Félelmükben azon éjjel alig bírtak megmaradni az apácák. Legtöbbje le se feküdt, csak térden maradt az ágya elõtt. És imádkoztak, hogy távoztassa el Isten a kísérteteket.