Elkövetkezett a
negyedik nap, amelyen õ is beöltözködhetik végre baráti csuhába.
Már akkor ismerte
a házi szokásokat. Tudott hajolni, hallgatni, hátrálva menni ki az ajtón.
Reggeltõl estig õrölte vele Jakab fráter a páter-t
meg az ávé-t, hát azt is megtanulta,
noha nem értett belõlük egy szót sem.
Egyebet nem
kellett a beöltözésig tanulnia.
S mindez tetszett
volna is neki, csak az ostorozás magyarázatára vált olyanná az arca, mintha
citromcseppeket kellene tartogatnia a szájában.
- Ne félj attól -
biztatta Jakab. - Igaz, hogy fáj, de olyan az a léleknek, mint a testnek a
fürdõ. Megéledsz, mint virág az öntözés után.
Jancsi csak a
fejét rázta rá.
- Én nem követek
el hibákat.
- Hát a
professzusok (a fogadalmat tettek) - folytatta Jakab -, azok néha napról napra
bûn nélkül is... Mikor szentek ünnepe nincs, mindig. Matutinum után csak
leeresztik a csuhát ott a templomban, ahol ülnek, s a prior sorra jár, és sorra
korbácsolja õket. Végül a prior vetkezik le, s az alprior diszciplinálja.
- De hát miért?
- Hogy a testnek
ne legyenek kívánságai a lélek ellenében. Mit gondolsz, ha a tolvaj megverné a
kezét, mielõtt lopni indulna? A vadállat ha velünk van összeláncolva, csak
korbáccsal igazítható rendre.
Jancsi erre is
csak a fejét rázta.
- Nagyon fájhat
az - mondotta elgondolkodva.
Jakabból erre
kitört a rég fojtogatott nevetés. A falnak dõlt, és annyira vihogott, hogy
szinte belekékült.
Jancsi is
elmosolyodott. Nem gondolhatott egyebet, csak azt, hogy Jakab tréfált.
Mikor reggel
felpróbálta a csuhát, víg szemmel nézett végig rajta. A csuklyát kedvvel próbálgatta
a fejére. Aztán a zsebet kereste a csuhán.
- Nincs
zseb - mondotta Jakab. - De minek is?
- Hát akkor
hova tegyem a denáromot?
Jakab
elszörnyülködött:
- Pénzed
van?
- Denárom.
Anyám nyomta a markomba, mikor elbúcsúztam tõle.
S elõkereste
a zekéjébõl, amelyet levetett.
Jakab a fejét
rázta:
- Ennek bûze van.
Jancsi pillogott.
Fogta a pénzt, és bele akarta nyomni Jakabnak a markába.
Jakab úgy elkapta
a kezét, mintha tüzet nyomtak volna bele.
- Isten õrizz,
hogy pénzt érintsek. Add a gyóntatónak. Mert aznap gyónnia is kellett.
A mesternek
gyónt. Akkor még nem kapta meg a csuhát, csak a maga ruhájában járult a
gyóntatószékhez.
A gyónásra elõtte
való nap Jakab segítségével készült. Jakab azt mondta, hogy nem szabad bûnt
elhallgatnia semmit, de semmit. Mert aki bûnt hallgat el, bûnös testben fogadja
Jézust, és pokolra jut.
Jancsi hát
tartózat nélkül mondta el, hogy hanyagul imádkozott, böjttel nem törõdött,
hazudott, ördögadtával szitkozódott, de mikor a lopások következtek, ott már
vonakodva pöttyögette:
- Loptam... vörös
krétát... meg izé... apró szöget... meg madzagot.
Legnehezebb volt
a máriaüveget megvallania. Érezte, hogy valami nagy érték az, és hát templomi
tulajdon volt. A templom: Isten háza - a kõ, amit ellopott, Isten köve.
Mi lesz, ha ezt
is megvallja a mesternek? Bizonyos, hogy fölemeli csontos, nagy kezét, és úgy
teremti képen, hogy a szeme is kiugrik.
De választania
kellett a pofon és a pokol tüze között, hát csak nyelt egyet, aztán félénken
rebegte:
- Loptam egy...
izét is... egy követ.
S válla közé
húzta a fejét.
Márton fráter
azonban meg se moccant a nagy vallomásra. Persze nem tudta, miféle kõrõl beszél
a gyerek. Gondolta: éppolyan haszontalan kicsinységrõl van szó, mint a többi
bûn volt. Jancsi meg nem magyarázott, mert hiszen a tizenkét éves gyermek azt
véli, hogy a kimondott szó éppoly teljes, mint a gondolat.
Márton fráter hát
várt még, aztán szelídeden szólott:
- Nincs több
bûnöd?
- Nincs - felelte
Jancsi vidáman. - De van egy ezüst denárom, ihol van e...
A fráter azonban
szintén félrevonta a kezét, mintha a denár tüzes volna.
- Nekem ne add! -
mondta. - Azt is loptad-e?
- Nem, ezt
édesanyám adta.
- Hát akkor majd
a priornak add oda mise után. Nincs több semmi bûnöd?
- Nincs.
- Hát szánd és
bánd a bûneidet.
S feloldozta.
A beöltözés a
kapitulum-házban történt. Szép napfényes májusi nap sugárzott be az udvarra.
Csak a kõrisfa felsõ lombjait mozgatta egy kis tavaszi szél. Mise után a
kapitulum-házba gyûlt össze mind a szerzet. Úgy ültek, mint az éjszakai
kapitulumon.
A mester
bevezette Jancsit. Megálltak a kapitulum közepén. Jancsinak le kellett borulnia
arccal a földre, s a két karját kereszt alakban széttárnia.
- Mit kívánsz? -
kérdezte a prior.
- Isten irgalmát
és tiédet - rebegte a fiúcska a mester oktatása szerint.
- Kelj fel!
Jancsi
föltápászkodott, fölkelt.
A prior
folytatta:
- Kedves
fiacskám. Azt mondod, Isten irgalmát kéred és a miénket. Isten irgalmát csak
Istentõl nyerheted meg. Reméljük, meg is nyered. Mert hogy ide jutottál közénk, már annak a jele,
hogy Isten kegyelme veled vagyon. A mi irgalmunkat azonban megígérhetjük, ha
teljesíted mindéltig a három fogadást, amelyen a mi szerzetünk áll. A mi
szerzetünk élete imádkozás és munkálkodás. Hogy ebben tökéletes lehess,
engedelmesnek kell lenned, szegénységet kell vállalnod, testi kívánságoktól
tisztán kell maradnod. Hogy engedelmes lehess, alá kell vetned az akaratodat a
szerzet reguláinak és konstitúciójának. Engedelmeskedned kell a
föllebbvalóidnak. Még evésben, ivásban is. Helyednek változtatásában is a föllebbvalóid
engedelmét kell követned. Ha a föllebbvalóid azt akarják, hogy Barcellónában
élj, vagy Rómában, vagy bármely helyen, nem szabad ellenük szegülnöd. Ami a
szegénységet illeti, semmid se lehet ezen a földön, amire azt mondod: ez az enyém. Csak az a tiéd, amit ideiglenesen
a föllebbvalók neked használatodra engednek. Nem szabad ismerned pénzt. Nem
lehet vagyonod. S el nem fogadhatsz senkitõl semmit, se pedig te nem adhatsz
senkinek semmit. Ami a tisztaságot illeti, ne csak a testi tisztaságot értsed,
hanem a lelkit is. Gondolnod se szabad tisztátalan gondolatokra, még kevésbé
beszélned, még kevésbé cselekedned. A nõkre rá se szabad nézned, hanem olyannak
kell velük szemben lenned, mintha nem is ember volnál, hanem fa vagy kõ. És
hogy ebben is tökéletes lehess, tudnod kell, hogy a regulák és konstitúciók a
testednek gyötrésére köteleznek téged: virrasztanod kell, mikor aludni óhajtanál;
böjtölnöd kell, mikor enni szeretnél. Szentkereszt ünnepétõl húsvétig alighogy
táplálkozol. Húst azontúl sem ehetsz, csak ha beteg vagy, vagy ha szokatlanul
nagy a testi munka, amellyel megbíznak, és a felsõbbség megengedi. Éppígy, ha
úton jársz, pénzt nem vihetsz magaddal, hanem könyörületességbõl kell tengened.
Az is megtörténik, hogy a szerzet kenyerét, borát és más élelmét kell
összekéregetned. Hitvány ruhát kell viselned, olykor szakadozottat. Dolgoznod
kell olykor kedvetlen munkákat, és nehezeket. Tûrnöd olykor zaklatást,
dorgálást s más szenvedéseket, tûrnöd nagy türelemmel, nagy békességgel. Mert
minél nehezebb a megterhelésed, annál több az érdemed az örök életre. Aláveted
magad mindennek?
- Alá - felelte
halvány arccal a gyermek.
- Isten tegye
lehetõvé neked.
A szerzet áment
zúgott.
A mester újra
megfogta Jancsinak a kezét, és a terem közepérõl a prior székéhez vezette.
- Térdelj le!
Az öreg György
fráter odabicegett a priorhoz a szerzeteske öltözetével. A prior elõször a
ruhát adta rá, s rácsatolta az övszíjat. Aztán a fekete színû kis skapulárét
tette a nyakába. A csuklyát a fejére vonta, és a kápát a vállára terítette
Jancsinak.
A szerzetesek
mind térdet hajtottak. A kántor fráter rákezdte: Veni creator Spiritus! - s megindultak kettesével. Elöl a prior,
utána a mester a kis új baráttal, aztán a többi.
Énekelve vonultak
be a templomba. A prior föllépett a fõoltárhoz. A mester Jancsival a lépcsõn
maradt. Jancsinak ismét le kellett terülnie a két karját elterjesztve.
Úgy maradt, míg
az éneket el nem végezték.
Akkor a prior
kifordult az oltártól. Kyrie eleison!
- kiáltott, és miatyánkot mondott, utána meg két latin imádságot.
Jancsit azután
meghintette a prior szenteltvízzel, s a székébe ült.
A kántor tedeumot
kezdett.
A mester Jancsi
fejérõl hátra levonta a csuklyát, és a priorhoz vezette.
- Testvérünk
érkezett! - kiáltotta örvendezve a prior.
És képen csókolta
Jancsit.
A szerzetesek
mind fölkeltek, és feléje tárták a karjukat:
- Isten hozott!
És valamennyien
megcsókolták az új kis testvérüket.
|