5

A fácskákat elültették a vörös Ábrahámmal szanaszét a kertbe. Jancsi szótlanul, álmodozó arccal dolgozott. Ábrahám, vagy ahogy a klastromban nevezték: Ábris fráter meg éppen szótlan természetû volt, hát némán dolgoztak.

Aznap nem is jutott Jancsinak ideje az imádság leírására, de másnap délelõtt elõvette a cellájában a kis iratcsomót, amelyet a kebelében hozott Gyõrbõl.

Nézi, lapozza sorra, az utolsóra is eljut. A szeme aggodalmassá válik. Újra átforgatja az iratokat.

Szent Ferenc imádsága nincs közte.

Megint átforgatja, átlapozza egyenként, nézi elöl-hátul: nincs közte!

Akkor már elfûtötte a meleg is.

No, ottfelejtette az imádságot Gyõrben. Hirtelen indultak, csak egy eridjetek szóra, s õ nem is nézte ott, micsoda iratok vannak egy csomóban. Valamelyik fráter bizonyára érdeklõdött iránta, s a maga asztalára tette.

No, ebbõl baj lesz! Pontos, rendes ember volt, és Szikárdusz prior ugyancsak becsülte az értékes kehelyért. „Fráterkám”, „Jancsikám” volt a neve. A társai is becsüléssel néztek rá a kehelyért. Röstellte hát, hogy a kapitulumban feledékenységgel kell vádolnia magát. S még rá: imádságot feledni el!... És a prior is megígérte a királylánynak. Hogy bosszankodik majd a prior!

És még csak egy szavára sem emlékezik annak az imádságnak, hogy nagyjából leírhatná!

Kedvetlen töprengéssel bámult az iratokra.

...Elvégre is - gondolta aztán - ezek az imádságok se termettek, mint a mandula, hanem csakúgy készültek, mint a szentképek és feszületek. Nem eszelhetnék-e én valami effélét magam is össze?

Gondolkodott:

Az imádság megszólítással kezdõdik, még a miatyánk is, csakúgy, mint a levél. Mi egyéb is az imádság, ha nem levél: a Földrõl az Égbe. Istenhez, Jézushoz, Máriához, szentekhez. Elmondjuk a levélben a bajunkat, és könyörgünk válaszért. Csak éppen hogy nem szóbeli válaszért.

Az apáca Máriához könyörög, tehát Szent Ferenc imádsága levél lesz Máriához.

Átment tentáért, papirosért Dezsõ lektorhoz, s beült vele a könyvkötõ cellába. Világos, száraz cella volt az, napra nézõ. Asztal állt benne és fûzõállvány, oldalt meg kicsi prés. A sarokban nagy halom régi papiros hevert. Bélelni való papiros volt. Sok tiszta hátú lap találkozott közte.

Jancsi fráter kiválasztott egynéhány tiszta levelet, és az asztalra könyökölt. Mi legyen a megszólítás?

Gondolkodott. Megnézte a lúdtollat. Faragott rajta. Megnézte a téntát is. Aznap töltöttek frisset. Gondolkodott.

Aztán megmártotta a tollát. Visszafröccsentette a fölösét. Írt:

Meltosagos sciuz Maria scenth anham az keyc mogosban es oz chillaguc fulut.

Így írtak akkori idõben. S írni csak lehetett valahogy nehezen, de el is olvasni a más írását, az már olyan tudomány volt, hogy legfeljebb két szerzetes ha akadt a legnépesebb klastromban is. Fordítsuk hát a mostani betûkre Jancsi fráter imádságát, ahogy sok gondolkodás, sok félbeszakítás, sok tentamártás után megírta:

Méltóságos Szûz Mária, Szent Anyám, a kék magasban és a csillagok fölött! Ki a legnagyobb Szeretet szent szülõje, emtetõje, fölnevelõ anyja voltál, hozzád fordulok, jóságos, irgalmassá­gos Szent Asszony!

Hozzád könyörgök a porból, én erõtlen földi semmi, beteg ágyon szenvedõ - isz a hitvány kis bogár is minden fûbe kapaszkodik elveszendõ életében! Én a te szent palástodba kapasz­kodom vakmerõn! S könnyes szemmel kérve kérlek: ments ki az én kínjaimból! Könyörülj meg búsra fordult, jajgatással és nyögéssel keseredett életemen.

Te is, míg e Földön jártál, Mennyben lakó Szûz Anyám, a fájdalmak éles tõrét szent szívedben hordozád, tudod mi a szenvedés! Ezen a földi emlékedre, itt hullatott könnyeidre emlékez­zél, kérve kérlek! S emlékezzél: Szent Fiad is míg az emberek között élt, mennyi kórságra tekinte könyörülõ szent szívével! Ó, mutass rám a magasból! Ó, mutass rám szent ujjoddal! Ó, mutass meg Szent Fiadnak; s mondd:

- Fiam, egy beteg kér!

S akkor az én uram, Jézus, meghallja nyögésemet, s aláhulló szent árnyéka ágyam fölött elvonul...

Alázattal bízom benned, és jóságod köszönöm! Éltem maradó gyertyája oltárodnál fog lobogni. S ha egykor síromba térek, utolsó sóhajtásommal szent neved rebegi ajkam! Ámen.

Vesperásig dolgozott ezen az imádságon, nem a megépítésén, hanem a betûk összehordásán. Bizony girbe-gurba sorok voltak, s a betû: egyik jobbra dõlt, másik balra. Végre is elkészült vele.

De bizony sok volt a törlés és az átírás benne. A lúdtoll is végigpeckelt rajta egynéhányszor. És malac - a tenta sûrûsége miatt - volt benne egy konda.

Ráharangozták a vecsernyét. Félretette az írást másnapra, hogy letisztázza.