11

Elkövetkezett a negyedik nap, amelyen õ is beöltözködhetik végre baráti csuhába.

Már akkor ismerte a házi szokásokat. Tudott hajolni, hallgatni, hátrálva menni ki az ajtón. Reggeltõl estig õrölte vele Jakab fráter a páter-t meg az ávé-t, hát azt is megtanulta, noha nem értett belõlük egy szót sem.

Egyebet nem kellett a beöltözésig tanulnia.

S mindez tetszett volna is neki, csak az ostorozás magyarázatára vált olyanná az arca, mintha citromcseppeket kellene tartogatnia a szájában.

- Ne félj attól - biztatta Jakab. - Igaz, hogy fáj, de olyan az a léleknek, mint a testnek a fürdõ. Megéledsz, mint virág az öntözés után.

Jancsi csak a fejét rázta rá.

- Én nem követek el hibákat.

- Hát a professzusok (a fogadalmat tettek) - folytatta Jakab -, azok néha napról napra bûn nélkül is... Mikor szentek ünnepe nincs, mindig. Matutinum után csak leeresztik a csuhát ott a templomban, ahol ülnek, s a prior sorra jár, és sorra korbácsolja õket. Végül a prior vetkezik le, s az alprior diszciplinálja.

- De hát miért?

- Hogy a testnek ne legyenek kívánságai a lélek ellenében. Mit gondolsz, ha a tolvaj megverné a kezét, mielõtt lopni indulna? A vadállat ha velünk van összeláncolva, csak korbáccsal igazítható rendre.

Jancsi erre is csak a fejét rázta.

- Nagyon fájhat az - mondotta elgondolkodva.

Jakabból erre kitört a rég fojtogatott nevetés. A falnak dõlt, és annyira vihogott, hogy szinte belekékült.

Jancsi is elmosolyodott. Nem gondolhatott egyebet, csak azt, hogy Jakab tréfált.

Mikor reggel felpróbálta a csuhát, víg szemmel nézett végig rajta. A csuklyát kedvvel próbálgatta a fejére. Aztán a zsebet kereste a csuhán.

- Nincs zseb - mondotta Jakab. - De minek is?

- Hát akkor hova tegyem a denáromot?

Jakab elszörnyülködött:

- Pénzed van?

- Denárom. Anyám nyomta a markomba, mikor elbúcsúztam tõle.

S elõkereste a zekéjébõl, amelyet levetett.

Jakab a fejét rázta:

- Ennek bûze van.

Jancsi pillogott. Fogta a pénzt, és bele akarta nyomni Jakabnak a markába.

Jakab úgy elkapta a kezét, mintha tüzet nyomtak volna bele.

- Isten õrizz, hogy pénzt érintsek. Add a gyóntatónak. Mert aznap gyónnia is kellett.

A mesternek gyónt. Akkor még nem kapta meg a csuhát, csak a maga ruhájában járult a gyóntatószékhez.

A gyónásra elõtte való nap Jakab segítségével készült. Jakab azt mondta, hogy nem szabad bûnt elhallgatnia semmit, de semmit. Mert aki bûnt hallgat el, bûnös testben fogadja Jézust, és pokolra jut.

Jancsi hát tartózat nélkül mondta el, hogy hanyagul imádkozott, böjttel nem törõdött, hazudott, ördögadtával szitkozódott, de mikor a lopások következtek, ott már vonakodva pöttyögette:

- Loptam... vörös krétát... meg izé... apró szöget... meg madzagot.

Legnehezebb volt a máriaüveget megvallania. Érezte, hogy valami nagy érték az, és hát templomi tulajdon volt. A templom: Isten háza - a kõ, amit ellopott, Isten köve.

Mi lesz, ha ezt is megvallja a mesternek? Bizonyos, hogy fölemeli csontos, nagy kezét, és úgy teremti képen, hogy a szeme is kiugrik.

De választania kellett a pofon és a pokol tüze között, hát csak nyelt egyet, aztán félénken rebegte:

- Loptam egy... izét is... egy követ.

S válla közé húzta a fejét.

Márton fráter azonban meg se moccant a nagy vallomásra. Persze nem tudta, miféle kõrõl beszél a gyerek. Gondolta: éppolyan haszontalan kicsinységrõl van szó, mint a többi bûn volt. Jancsi meg nem magyarázott, mert hiszen a tizenkét éves gyermek azt véli, hogy a kimondott szó éppoly teljes, mint a gondolat.

Márton fráter hát várt még, aztán szelídeden szólott:

- Nincs több bûnöd?

- Nincs - felelte Jancsi vidáman. - De van egy ezüst denárom, ihol van e...

A fráter azonban szintén félrevonta a kezét, mintha a denár tüzes volna.

- Nekem ne add! - mondta. - Azt is loptad-e?

- Nem, ezt édesanyám adta.

- Hát akkor majd a priornak add oda mise után. Nincs több semmi bûnöd?

- Nincs.

- Hát szánd és bánd a bûneidet.

S feloldozta.

A beöltözés a kapitulum-házban történt. Szép napfényes májusi nap sugárzott be az udvarra. Csak a kõrisfa felsõ lombjait mozgatta egy kis tavaszi szél. Mise után a kapitulum-házba gyûlt össze mind a szerzet. Úgy ültek, mint az éjszakai kapitulumon.

A mester bevezette Jancsit. Megálltak a kapitulum közepén. Jancsinak le kellett borulnia arccal a földre, s a két karját kereszt alakban széttárnia.

- Mit kívánsz? - kérdezte a prior.

- Isten irgalmát és tiédet - rebegte a fiúcska a mester oktatása szerint.

- Kelj fel!

Jancsi föltápászkodott, fölkelt.

A prior folytatta:

- Kedves fiacskám. Azt mondod, Isten irgalmát kéred és a miénket. Isten irgalmát csak Istentõl nyerheted meg. Reméljük, meg is nyered. Mert hogy ide jutottál közénk, már annak a jele, hogy Isten kegyelme veled vagyon. A mi irgalmunkat azonban megígérhetjük, ha teljesíted mindéltig a három fogadást, amelyen a mi szerzetünk áll. A mi szerzetünk élete imádkozás és munkálkodás. Hogy ebben tökéletes lehess, engedelmesnek kell lenned, szegénységet kell vállalnod, testi kívánságoktól tisztán kell maradnod. Hogy engedelmes lehess, alá kell vetned az akaratodat a szerzet reguláinak és konstitúciójának. Engedelmeskedned kell a föllebbvalóidnak. Még evésben, ivásban is. Helyednek változtatásában is a föllebbvalóid engedelmét kell követned. Ha a föllebbvalóid azt akarják, hogy Barcellónában élj, vagy Rómában, vagy bármely helyen, nem szabad ellenük szegülnöd. Ami a szegénységet illeti, semmid se lehet ezen a földön, amire azt mondod: ez az enyém. Csak az a tiéd, amit ideiglenesen a föllebbvalók neked használatodra engednek. Nem szabad ismerned pénzt. Nem lehet vagyonod. S el nem fogadhatsz senkitõl semmit, se pedig te nem adhatsz senkinek semmit. Ami a tisztaságot illeti, ne csak a testi tisztaságot értsed, hanem a lelkit is. Gondolnod se szabad tisztátalan gondolatokra, még kevésbé beszélned, még kevésbé cselekedned. A nõkre rá se szabad nézned, hanem olyannak kell velük szemben lenned, mintha nem is ember volnál, hanem fa vagy kõ. És hogy ebben is tökéletes lehess, tudnod kell, hogy a regulák és konstitúciók a testednek gyötrésére köteleznek téged: virrasztanod kell, mikor aludni óhaj­tanál; böjtölnöd kell, mikor enni szeretnél. Szentkereszt ünnepétõl húsvétig alighogy táplál­kozol. Húst azontúl sem ehetsz, csak ha beteg vagy, vagy ha szokatlanul nagy a testi munka, amellyel megbíznak, és a felsõbbség megengedi. Éppígy, ha úton jársz, pénzt nem vihetsz magaddal, hanem könyörületességbõl kell tengened. Az is megtörténik, hogy a szerzet kenyerét, borát és más élelmét kell összekéregetned. Hitvány ruhát kell viselned, olykor szakadozottat. Dolgoznod kell olykor kedvetlen munkákat, és nehezeket. Tûrnöd olykor zaklatást, dorgálást s más szenvedéseket, tûrnöd nagy türelemmel, nagy békességgel. Mert minél nehezebb a megterhelésed, annál több az érdemed az örök életre. Aláveted magad mindennek?

- Alá - felelte halvány arccal a gyermek.

- Isten tegye lehetõvé neked.

A szerzet áment zúgott.

A mester újra megfogta Jancsinak a kezét, és a terem közepérõl a prior székéhez vezette.

- Térdelj le!

Az öreg György fráter odabicegett a priorhoz a szerzeteske öltözetével. A prior elõször a ruhát adta rá, s rácsatolta az övszíjat. Aztán a fekete színû kis skapulárét tette a nyakába. A csuklyát a fejére vonta, és a kápát a vállára terítette Jancsinak.

A szerzetesek mind térdet hajtottak. A kántor fráter rákezdte: Veni creator Spiritus! - s megindultak kettesével. Elöl a prior, utána a mester a kis új baráttal, aztán a többi.

Énekelve vonultak be a templomba. A prior föllépett a fõoltárhoz. A mester Jancsival a lépcsõn maradt. Jancsinak ismét le kellett terülnie a két karját elterjesztve.

Úgy maradt, míg az éneket el nem végezték.

Akkor a prior kifordult az oltártól. Kyrie eleison! - kiáltott, és miatyánkot mondott, utána meg két latin imádságot.

Jancsit azután meghintette a prior szenteltvízzel, s a székébe ült.

A kántor tedeumot kezdett.

A mester Jancsi fejérõl hátra levonta a csuklyát, és a priorhoz vezette.

- Testvérünk érkezett! - kiáltotta örvendezve a prior.

És képen csókolta Jancsit.

A szerzetesek mind fölkeltek, és feléje tárták a karjukat:

- Isten hozott!

És valamennyien megcsókolták az új kis testvérüket.