12

Négy nap múlván Marcellusz kissé bágyadt arccal, de már a szokott erejében jelent meg a szigeten.

- Jó hírt hozok! - újságolta nyugodtan Szikárdusznak - a király nem erõlteti tovább Margitot.

- Hál’ Istennek! - fohászkodott Szikárdusz a két kezét is az égnek emelintve. - De hát...

- Hogy oldják meg a csomót? Hát a király odaadta a lánya helyett a követeknek a lengyelországi unokája képét. Szép leány, s valamivel fiatalabb is Margitnál. A követek is elámultak a szépségén. Hát azt a képet küldte Margit helyett, s ajánlotta, hogy válassza azt a leányt feleségül.

- Kunigundát.

- Azt. Így aztán a békekötésnek ez a pontja nem Bélán törik, ha törik. Gyer be velem az apácákhoz. Szegény leányt hadd lássuk örülni is.

Szikárdusz szeme ragyogott. A tenyerébe köpött, és körülsimította a haját.

- Tehát a király belenyugodja?

- Nem nagy megnyugvás biz az neki. Akármennyire szereti is a leányát, az, hogy ellene szegült, elbúsította. Attól tartok, nem is bocsátja meg. A királyné is haragszik reá. Szerette volna kivenni. A böjtben igen megösztövéredett. A királyné azóta enyhíteni szeretné a klastromi regulákat.

- Érthetõ, érthetõ - bólogatott Szikárdusz.

És leveregette a köpönyegérõl a port. Aztán elõvette a botját a sarokból.

Ahogy indulnának, Marcellusz megállt az ajtóban.

- Tudod, mi történt? Egy fráterunkkal kevesebb van odaát a klastromunkban.

Szikárdusz elmeresztette a szemét.

- Ábris!

- Az. Három nap nem aludt, nem dolgozott; senkivel nem beszélt, csak bolyongott fel-alá a házban. Olykor könnyezett, és Krisztus lábát csókolta. Olykor félreült valami zugba, a fejét ingatta, és elmosolyodott. Figyelmeztettek rá, hogy megbolondult.

- Csak hagyjátok - mondottam.

Tegnap reggel, mise után felkelt a helyérõl, és kiment a nép között. Mondta volna, hogy így vagy úgy: nekem családi kötelességeim maradtak otthon. Ámbár iszen micsoda kötelességek valók elõbbre? De így elmenni... Különben mindig olyan alattomos természet volt az!

És Marcellusz megvetõn legyintett. Köpött is egyet. Aztán másról beszélgettek.