AZ ÖREG TEKINTETES

1

Sovány iparosasszonyka vánszorog az utcán. Barna téli kendő rajta, s a kezében bot. Minden kapu előtt megáll, körülnézi a kaput. Végre egy zöldre mázolt háromemeletes ház elé érkezik. Ott a kapu oldalán öntöttvas tábla hirdeti, hogy orvos is lakik a házban.

DR. TARDY IMRE
MED. UNIV.
GYOMORBAJOSOK SZAKORVOSA
RENDEL DE. 10-12
DU. 3-4

Szombat délután 4-5 között szegényeknek ingyen

Ez az utóbbi sor apró betűs, de az asszony mégis ezt a sort olvassa el legfigyelmesebben.

- Hát ez az: „Szegényeknek ingyen.”

A házban nagy sürgés-forgás. Egy tallérgombos libériás inas a lépcsőn lerohantában hárma­sával ugrálja át a lépcsőköveket. Egy cukrászinas rózsaszínű tortát visz fölfelé, tornyosat. Egy kék plüssbe öltözött úriasszony lekiált az első emeletről a libériás inas után:

- Fiákert ám, Józsi, fiákert!

- Igenis! - kiáltja vissza az inas rohantában.

A beteg asszony félrehúzódott a lépcső karfájához, amíg mellette le- és fölrobogtak ezek az emberek. A házmester akkor kezdte gyújtogatni a lépcső gázlámpásait. Haragosan kiáltott a cukrászinas után:

- Máskor a cselédlépcsőn járj!

A lépcsőházat a gáz bűze járta át. A novemberi köd visszanyomta a gázt a házba. A lépcső is nyirkos volt a ködtől.

Az asszony az első emeletre ért. Keskeny folyosón szemlélődött végig: az orvosnak a cím­tábláját kereste. De homályos volt ott minden. Az asszony tétován állott. Az udvar mélyéből kávépörkölés illata emelkedett föl. Az első ablaknál egy szobaleányféle hajolt ki. A karján alvó csecsemőt tartott.

- Az orvos úr - kérdezte félénken az asszony -, itt lakik valahol, ugye?

- Itt, jobbra az első ajtó - felelte a leány.

S dúdolásba fogott.

A szobában bútorokat toltak ide-oda. Az már az orvos lakása volt.

Az asszony csak állt az ajtó előtt, mintha azon habozna, benyisson-e, vagy ne. Az inas ekkor, akit lerohanni látott, visszatért, s bekiáltott egy udvari ajtón:

- Kaptunk fiákert, nagyságos uram.

- Itt a kocsi - hangzott bent egy öblös férfihang.

Az inas (fóka képű, szőke fiú) az asszonyra bámult:

- Nini, maga az, néni!

- Én vagyok, Józsi. Hát te... hát maga... inas?

- Sutba vágtam a kaptafát - felelte vígan az inas. - Jobb így. Úrnak úr a szolgája is.

S vígan pödört egyet szőke pelyhedző bajuszán.

- Az orvos úrhoz jöttem - szólt félénken az asszony. - De talán rosszkor. Valami baj van itt?

- Nem. Semmi baj. Az öreg nagyságost várjuk - szólt az inas jelentős hangon. - Az asszonynak az apja. Most jön a vasúton. Mi baja, néni?

- Nem tudom.

- No majd itt meggyógyítják. Olyan hamar fölpendül, hogy egy hónap múlva akár táncolhat is. Különben, ha akarja, én is meggyógyítom. Igyék tejet - ennyi az egész. Meglássa, ezt fogja mondani a doktor úr is. Nem nagy mesterség ez - szólt megvetően legyintve -, csak diploma kell, egy kis árkus papiros. Ha diplomám volna, magam is gyógyíthatnék.

- Tej? Hát nem ad rendelvényt?

- Szegénynek nem. Gazdagnak ad félesztendeig is. Haj, sok gazdag ember jár ide! Szép kisasszonyok. Egy bárókisasszony is jár ide. Magas és barna. Olyan haja van, hogy alig bírja. Mindig két hatost ad borravalónak.

- Hát tej - mondotta elgondolkozva az asszony.

Aztán fölemelte a fejét:

- Mégis bemegyek, Józsi, hátha nem tejet mond.

- Tessék - mondotta az inas az ajtóra mutatva. - Meglássa, hogy tejet mond. Amikor én beteg voltam, nekem is tejet mondott. Ő maga is tejet iszik, amikor beteg. Tessék besétálni.

Az asszony bevánszorgott a váróterembe.

Már sokan voltak ott, tán húszan is. A szoba közepén a villamos függőlámpás megvilágította őket. Mind szegény és mind sárga, sovány, kedvetlen. Asszonyok, férfiak, egy tizenöt éves fiú is.

A szobában vörös bársonnyal bevont bútorok. Az ablak mellett, a sarokban egy poros pálma. Az is mintha gyomorbajos volna, bágyadtan lógatta a leveleit.

Végre az orvos ajtaja megnyílt. Az orvos kilépett. Sápadt, sovány ember az is: harmincéves forma. Az orra szinte átlátszó. A füle mellett vörösesszőke barkó. Az arcán szeplőfoltok.

Fölcsíptette a szemüvegét, és nagy komolyan körülnézett.

A betegek álltak. Nem mert egy se leülni a szép karosszékekbe. Az asszony a falhoz támaszkodva állott.

- Mind gyomorbajos? - kérdezte az orvos ridegen.

Senki se jelentkezett más bajjal.

- Álljanak úgy, hogy a lámpás felé legyen az arcuk.

Sorra pillantgatta a nyelvüket, szemüket, és bólogatott, mormogott.

- Akiknek van étvágyuk, csak a gyomruk nem emészt, álljanak ide.

Tízen odaállottak, ahova az orvos mutatott.

- Akiknek nincs étvágyuk és a gyomruk se emészt, álljanak emide.

Nyolcan a szoba másik felébe térültek.

Csak az asszony maradt az ablak mellett külön egymagában.

- No - mondotta az orvos az első csoporthoz fordulva -, maguknak azért rossz a gyomruk, mert többet zabáltak, mint amennyit kellett volna.

Aztán enyhébb hangon folytatta:

- Vagy pedig ártalmas ételt ettek. Hát három napig ne egyenek egyebet, csak tejet. A negyedik naptól kezdve ehetnek főtt almát, sovány hideg húst és lágytojást; semmi tészta! Kenyérnek csak a hajából! Hagymától, borstól, babértól, paprikától tartózkodjanak! Pálinkát, fehér bort nem szabad inniuk! Vizet is csak keveset! Jó veres bort mértékletesen! Elmehetnek!

A másik csoport felé fordult:

- Ma ne egyenek semmit! Egy korty ásványvizet vagy tiszta igazi veres bort igyanak, ha nagyon szomjasak! Holnap keljenek föl jó korán, és járjanak egy vagy két óra hosszat. Minél tovább, annál jobb! Akkor menjenek ki a Városligetbe! Ott van az a svájci tehenes! Igyanak egy pohár tejet azon melegen, ahogy a tehénből kifejik! Estig ne egyenek, ne igyanak semmit! Ismét menjenek oda! Ismét igyanak egy pohár tejet! Másnap ugyanezt cselekszik, csakhogy délben is ihatnak egy nagy pohár forralt tejet. Semmi kenyér, semmi más! Harmadnap annyi tejet ihatnak, amennyit akarnak. Enni mást nem szabad! A negyedik naptól kezdve ehetik, amit azoknak mondtam. Lágytojást is ehetnek. Jóllakni azonban nem szabad! Később már mindent ehetnek, amit jóízűen tudnak enni, csak arra vigyázzanak, hogy étvágy nélkül ne nyeljenek le egy falatot se. Elmehetnek!

Már csak az asszony maradt ott:

- Orvos úr - mondta -, én egyáltalán nem tudok enni. Amit lenyelek... Nem tudok lenyelni semmit.

Az orvos cigarettát vont elő a zsebéből, s amíg azt meggyújtotta, ridegen folytatta a kérdéseit, anélkül hogy az asszonyra ránézne:

- A gyomrán daganat van, belül, kemény, zsemlényi.

- Igenis, orvos úr.

- A köldök táján.

- Ott.

- Menjen haza és feküdjön le. Próbáljon forralt tejet inni langyosan. Ha lemegy: jó, ha nem megy le, nem segíthetünk.

Az asszony megdöbbent:

- De hát csak nem halálos a baj?

Az orvos vállat vont:

- Magában gyomorrák van.

Megfordult. Kalapot nyomott a fejébe, és elsietett ő is, le a lépcsőn.

Az asszony még egy percig ott állott. Viaszszín arca még fakóbbra vált. Meredt szemmel nézett az orvos után, mintha arra várna, hogy visszatér, és azt mondja, hogy tévedett, a baj csak ez vagy amaz.

De az orvos nem tért vissza.