7

Míg az öregúr odajárt, doktorék azon tanácskoztak, hogy az idén megnyitják a szalonjukat: vendégnapot jelölnek ki ők is minden hétre.

A napban hamar megállapodtak: keddre tették. A teáscsészék megvételét Bárányné vállalta el. Nagyobb gond volt a meghívók összeállítása. A doktor szeretett volna néhány előkelő családot meghívni, az asszonyok azonban fáztak tőle.

Mert a szalonjuk nem volt valami tágas, és pompa tekintetében bizony harmadrendű. De a doktornak ismeretség kellett, előkelő ismeretség, hogy a nevét emlegessék, s a tavasszal építendő szanatórium legalábbis egy bárót kapjon az első vendégek közé.

Végre is úgy oldották meg a nehéz kérdést, hogy az összeállított névsornak a felét kitörölték, s néhány ismeretlen hírlapírót jegyeztek be. Az ilyen zsúrokon minden hírlapíró felér egy báróval.

Azt is elhatározták, hogy a szalont újra bútorozzák. A régi bútorokat eladják valami ócskás­nak. Aztán a betegváró szalont is átalakítják azokra az estékre.

Bárányné még egy aggodalmát fejezte ki:

- Hát a pipa? Mit csinálunk, ha a papának eszébe jut rágyújtani s bejönni a szalonba?

Erre a kérdésre mind a hárman összebámultak. A doktor aztán vállat vont:

- Megmondjuk neki kurtán, kereken, hogy ezeken az estéken ne pipázzon.

- Majd én megkérem - mondotta a doktorné.

- De ne csak este - vélte Bárányné -, nappal se; legalább a szalonban aznap ne forduljon meg. Hiszen mind kipergeti a hamut a szőnyegre.

Úgy beszéltek az öregről, mint valami gyerekről.

- Legjobb lenne a pipáját betömni valamivel - vélekedett a doktor -, betömni jól, hogy ne szeleljen.

Ezen elmosolyodtak.

Mert csak egy pipája volt az öregúrnak. Szárat tartott hozzá hatot is, de pipa nem kellett neki több.

- Rá kell szoktatnod szivarra - szólott Bárányné a doktornak. - Hiszen elvégre tűrhetetlen is már ez a borzasztó pipafüst. Az ablakkárpitok máris sárgák tőle.

- Ugyan kérlek - szólt rá a doktorné -, semmivel sem erősebb füst a szivarnál. Igaz-e, Imre?

A doktor maga is szivarozott. Akkor is ott égett a szivar a szájában.

- Hát, persze hogy nem erősebb - bizonyította felesége mellett.

- De mégis több füst - erősködött az özvegy. - Aztán a bácsi folyton járkál a szobákban a pipájával, mint valami füstölővel.

Ez a beszélgetés már a rendelő óra után történt. A doktor a szekrénybe nyúlt, s felöltött egy vadgalambszínű havlokot.

- Gizuskám - mondotta a köpönyege alját veregetve -, adj pénzt.

Az asszonyka elkomolyodott.

- Amit magunknál hagytunk, abból már nincs - mondotta aggodalmas pillogással -, a takarékból hozni meg már késő.

- De, Imre - szólalt meg hevesen Bárányné. - Hát az ötezer forint már mind elutazott?

- Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem - felelte a doktor. - Ha a feleségemnek nincse­nek megjegyzései, neked nem lehetnek.

- A feleséged akkor volna okos, ha nem adna egy fillért se - vágott vissza az özvegy. - El fogod kártyázni a szanatóriumot.

Az orvos méltóságos nyugalmat erőltetett az arcára, de amúgy is színtelen arcát még inkább elhagyta a vér.

- Nekem a kártyán elvesztett pénz ugyanaz, ami a gazdának a vetőmag. Elvesz - megtérül. Az orvosnak az ismeretség a fő. Pénzen is meg kell vennie.

Nyájasra változó arccal fordult a feleségéhez. A kezét a kezébe vette, és megsimogatta:

- Mégis, mennyi van a háznál?

- Négyszáznegyven korona.

- Adsz belőle?

Az asszony szótlanul nyúlt a kebelébe. Kivett belőle egy kis kulcsot, és felnyitotta a Wertheim-szekrényt.

- Vidd el mind, ha akarod.

A doktor kivette a négy százast és hanyagon zsebre gyűrte.

- Visszahozom, légy nyugodt. Csak tudod, jó, ha van egy kis szerencseváró pénz is nálam.

Megcsókolta feleségét, és elsietett.

A két asszony szótlanul hallgatta az eltávozó lépéseket. Aztán az özvegy kifakadt:

- Elsüllyeszted az uradat! Te magad süllyeszted a sárba!

- Én! - képedezett az asszony.

- Te. Ha én a te helyedben volnék, egy garast se adnék neki.

- Nincs jogom megtagadni tőle. A pénzt ő keresi, ő rendelkezik vele. Ha akarná, a kasszakulcsot is magánál tartaná. Más háznál kiadja a férj a havi költséget az asszonynak.

- De ez a pénz, amit most adtál, nem az ő keresete.

- Ami az enyém, az az uramé is.

- Az a pénz a családé együttvéve. És te bűnös vagy, ha ki nem szabadítod az uradat a kártyások körme közül!

A hegyes orrú asszonyka szinte tüzet fújt. A másik nyugodt iparkodott lenni, de a szíve hevesen vert már: a türelme elszakadóban volt.

A folyosón ekkor az öregúr csoszogó lépései hallatszottak.

A doktorné kiment eléje.

- Mit hozott, apácskám?

Egy nyaláb újság volt az öregúr hóna alatt:

- Nesztek - mondotta -, Esti Újság meg Ábendblatt!