Part
1 1 | ilyen bolond ember vagy te?~Könnyezve feleltem:~- Neked
2 1 | asztalodhoz ültettél. S nem te tanítottál-e arra, hogy
3 2 | nem azt.~- Csodálom, hogy te, ilyen eszes létedre, ilyen
4 2 | olyan szolga vagyok, mint te voltál. De ha az én gazdámnak
5 2 | szólott egy perc múltán -, te mind az úton jó szívvel
6 2 | mondottam felkönyökölve -, te okos ember vagy: nem gondolod-e,
7 3 | benne valami méltóságos. Ó, te szegény, bolond Deél, az
8 3 | szemem elé jönni?! Avagy nem te tolmácsoltad-e azt az akaratomat,
9 4 | pufók orcájára.~- Kedves! Te kedves!~- Gyere - rántom
10 6 | Hát olyan siratni való a te sorsod?~- Ne érts félre,
11 6 | Ne érts félre, uram! A te jóságod éltetõ napfényem
12 7 | szólal meg gõgösen. - A te neved-e Zéta?~- Az enyém,
13 7 | fogott veréb.~Nézett.~- Te hintettél-e tegnap az utamra
14 7 | kisasszonyom - bókoltam -, a te szavadat én mindenben parancsként
15 7 | szólott lágyan a leány -, te jó fiú vagy, s nem tehetsz
16 7 | hogy az eszed kevés. A te hazádban mások a szokások...
17 8 | a kazár háborúból.~- Hát te - kérdem - miért nem mentél
18 11| rá Priszkosz. - Ki vagy te, aki hazám nyelvén üdvözölsz?
19 11| feleli a gazdám -, mert te görögül köszöntesz engem.
20 11| úgy szólítgatott, hogy: „Te barom!” - most meg azt mondja: „
21 11| bólogatott-legyintett:~- Legyen a te szavad igaz. De azért az
22 11| tüzet Maksziminosz -, a te szavad nem üres fecsegés,
23 11| fecsegés, mint a követeké. Ha te jönnél el hozzánk, örökszövetséget
24 11| nemzetnek válnék javára. Hanem a te kedves családodnak is. A
25 12| a fészkes fenének veszel te pénzen leányt, mikor ingyen
26 13| arcomra is rábámult.~- Ki vagy te? - kérdezte kedves gyermeki
27 13| Micsoda kevélységrõl kotyogsz te? - hörkent rá Maksziminosz.~-
28 14| ha azt látom, hogy éppen te sajnálkozva nézel reám.~-
29 14| hogy megbántottalak. Mert te jó fiú vagy, és a lelked
30 15| vidáman a gazdám -, most már te fogadj meg engem szolgádnak,
31 15| meg engem szolgádnak, mert te vagy a gazdagabb.~A nyolc
32 15| uram megszid engem.~- A te bajod.~Tettem, mintha keresnék.
33 15| ki:~- Nini. Zéta bácsi.~- Te vagy, Dzsidzsia?~És szinte
34 17| derék, szíves ember vagy te, és hogy viszonoznom illenék
35 17| gondolok én mindenkor a te jóságos jó szívedre, és
36 19| az illata még érzett.~- A te lelked ez az illat, Emõke.
37 19| lelked ez az illat, Emõke. Te adtad nekem ebben a rózsában
38 21| személye itt. Nem voltál-e te is követ két ízben is nálunk?~
39 22| ez az arany bûndíj... A te felséges életed díja...~
40 22| mosolygott Krizafiosz -, ha te nagyon akarnád, hun barátom,
41 22| Miféle hivatalban vagy te Átillánál?”~„Nálunk nincsenek
42 22| testõrségnek parancsolok, mint te itten.”~„Szabad a bejáratod
43 22| így szólt Krizafiosz: „Ha te bejáratos vagy éjjel is
44 22| úrnak az okosságán.~„Bölcs a te beszéded - mondotta. - Úgy
45 22| lélegzett:~- Hála az égnek, hogy te is bizonyítod az ártatlanságomat.
46 22| véletlen is a kezünkre játszik; te mégy vissza Konstantinápolyba,
47 22| ami a testõrök megvesztegetésére való.”~Nekem kellett
48 22| harmincat hoztam, mert ezt te parancsoltad, uram király.
49 22| csatában elesettek özvegyeinek. Te, Eszlász, visszamégy Konstantinápolyba.
50 23| nem lehetnék-e nevelõje a te két szép gyermekednek? Mert
51 24| Hát ilyen, gazdag vagy te?~- Priszkosz megengedte,
52 24| parancsolod, uram.~- Bolond vagy, te legény! Hát nem látod, hogy
53 25| Melléje siettem.~- Jártál te az uraddal a császári palotába?~-
54 26| feleltem:~- Akartam.~- Akartad? Te magad akartad?~- Én magam.~-
55 26| hát miért? Szabad voltál te. Apám azt mondja, hogy Priszkosz
56 26| nyúlva -, hogy megtudjam: te adtad-e nekem ezt a rózsát.~
57 27| alá.~A harmadik:~- Ugye, te nem háltál otthon selyemágyon?
58 27| beszélsz, mint valami gyiák. Te talán a rovást is érted?~-
59 27| csodálkozva szól:~- Minek jössz te ide? Azt hallottam, hogy
60 28| neki:~- Jó estét kíván a te rabszolgád.~Rám nézett.
61 30| kutyául voltam.~- Maradj te is - intett vissza a fejével
62 30| van a levélben, amire a te magyarázatod is kellõ.~Fölszakította
63 30| írtam.~Csáth rám meredt:~- Te írtad?~- Én.~- Hát az a
64 31| május volna körülöttem, s te egy szál nárcisz volnál
65 31| vált nárcisz. És mikor a te szavadat hallom, mintha
66 31| Mért mondtad meg, hogy te hamisítottad a levelet?
67 31| ajándékozott: mikorra kijózanult, te már messze jártál.~Hallgatódzott,
68 31| Kedvetlenül bámult reám.~- De hát, te õrült! Nem tudod azt, hogy...~-
69 31| mondd meg, azt az egyet: te adtad-e a rózsát?~Elkomolyodott.
70 32| Tudom, hogy rab vagyok, te meg úr vagy, s hogy nem
71 32| éppen kinéz az ablakán:~- Te vagy-e, görög?~- Én vagyok,
72 33| áldozatnak nincs foganatja.~- Te gyerek, melyik sátorban
73 33| hogy megszólítsanak.~- Te vagy-e, Zéta? - fufnyázott
74 33| Nem értené a nép. Hiszen te sem érted, pedig te tanult
75 33| Hiszen te sem érted, pedig te tanult ember vagy. Majd
76 36| gyönyörûm, hol van már a te gesztenyeszínû szép hajad!...~
77 38| kisebbítésedre mondom. De hát te ezt nem értheted. A nagyvilág
78 38| felõlem való szemével.~- Te tán nem tartod nagynak?~-
79 38| Ösmered. Hej, ösmered te! Be sokszor néztem reád
80 38| kisasszonyokra kancsalogsz te? Talán már meg is ígérted
81 38| hanem kinek-kinek a magáét. Te is harcolsz?~- Lehet. A
82 38| gyõzött, annyi a része. Te a palotában hamar úrrá lehetsz.
83 41| Tereád van hagyva a szegény! Te légy segítõje az árváknak..., ~
84 42| rákiált latinul:~- Ki vagy te, aki trónokat döntesz te,
85 42| te, aki trónokat döntesz te, országokat dúlsz el, népeket
86 42| adatott az öreg püspöknek.~- Te szent ember vagy - mondta
87 42| szerencse van azokkal, akikkel te élsz: velem kell töltened
88 42| könnyeivel könyörög.~- Mind a te gyermeked ez? - kérdezi
89 42| fecsegtél, hazugság volt. Te nem beszéltél vele soha!
90 43| fufnyázott vállat vonva. - Te keresztény vagy: neked babona
91 44| kiáltott rám:~- Nini? Talán te is harcolsz?~- Nem is fõzök.~-
92 44| Jártál már hadban?~- Ilyenben te se.~- Ha nekem adod azt
93 45| hír véres betûkkel írja a te nevedet. Az égen üstökös
94 45| életét. Átilla, nagy király, te vagy a vihar, melyet Isten
95 45| újraéledést, s ahogy az Isten a te kezeddel verte a világot,
96 45| kezeddel verte a világot, a te kezeddel is áldja.~Odalépett
97 46| urunk, hívunk a magasból. A te akaratod vezérelte ide a
98 46| vezérelte ide a hun népet. A te kardod van Átilla kezében.
99 46| kardod van Átilla kezében. A te erõdet öntsd belénk a magasból.
100 46| Balambér fiát, a hunok fejét, a te választottadat, Átillát!~-
101 46| Atilla hozzá fordult:~- Hát te nem jósolsz-e nekem? Nincs-e
102 47| vetkezünk - hárított el Csáth. - Te is csak ruhástul heverj
103 49| Láttam - feleli Ladó -, hát te?~- Ezret - dühöng Csáth -,
104 50| ismertem a nevét.~- Hát te? - kérdezte kis idõ múlván,
105 50| ért és végigtapogatott.~- Te hun vagy! - ijedt el.~Bizonyára
106 50| Ne félj - feleltem -, te is sebesült vagy, én is.
107 50| mondta gyanakodva.~- Hát te? - feleltem bosszúsan. -
108 50| a másik oldalra.~- Ez a te lábad?~- Nem.~- Ez?~- Az
109 50| pipikém? - rebegtem. - Te kis rongyos ördög! Víz kell?
110 53| módját, fölszentellek, és te leszel az utódom.~A papok
111 53| tanult, okos ember, mint te vagy, ennyire rabja egy
112 53| Istennek, ha én pap lennék, te meg apáca.” És így is történt.
113 55| akarsz?~- Hun vagyok, mint te - felelém -, hazautazok.~-
114 55| Egeknek ura! - hebegi. - Te vagy, Zéta?~- Persze hogy
115 55| félreértéseknek lehetne oka. És te most már nagyleány vagy,
116 55| asszony -, Uzura föláldozta a te emlékedre. Mikor hallotta,
117 55| hogy a másvilágon is a te tyúkod legyen.~ ~
118 56| királyné a kezét összecsapva -, te vagy-e Zéta? Hogy megijesztesz
119 56| leszek és unalmas. Mert a te körödben, felséges asszonyom,
120 56| vagy. A világ pörölye vagy te! Föld megrendül, ahova lépsz,
121 57| rohannék, és megcsókolnám.~- Te nem vagy Átilla. És én mindig...
122 57| beszélsz testvéri érzelmekrõl. Te is rab vagy, én is rab vagyok.
123 57| között láttak utoljára, de te nem sebes voltál, hanem
124 58| dorgált az asszony -, te csak a királynénál beszélsz?~-
125 58| Rabnak a neve: Hallgass.~- Te nem vagy olyan rab. A te
126 58| Te nem vagy olyan rab. A te neved: Beszélj.~- Köszönöm.
127 59| tréfás haraggal -, hiszen te halott vagy!~- Óh, jó uram -
128 60| vigyétek az én kincstáramba. Te... hogy is hívnak?~- Zéta,
129 60| hívnak?~- Zéta, uram.~- Te, Zéta, segíts a becsüs uraknak
130 60| kiváló, magamhoz váltom. Te meg, öreg Turzó, ha valaki
131 60| világon, aki mindent érthetne. Te soha efféléket nem láttál,
132 60| igaztalan vagy. Mert a te kincseid épp olyan szerzemények,
133 60| aztán megszólított:~- Zéta, te mindenkivel kezet szorítasz,
134 62| csuda rázzon meg, hát már te is titkolózol? Mi baja a
135 63| sajnáltak volna, mert szép. Te már hallottál effélét? Nos,
136 63| nagy sajnálatot érdemelsz te is.~És ahogy a karja a karomban
137 63| mint valami állatot.~- Te ölted meg!~A nõ sikoltva
138 64| lovak és véres emberek... Te is köztük voltál.~- Ugyan,
139 64| vér a fejembe futott:~- Te adtad azt a rózsát?~- Haragszol
140 64| mentek majd sorjában. Zéta, te vezeted õket. Mikor a koporsót
141 64| leány.~Megállt. Nézett.~- Te vagy?~- Én vagyok. Parancsolj.~-
142 64| szólok kis Csaba virágom, ~te legkedvesebbem ezen a világon, ~
143 64| villám lobog ottan - a te atyád lelke.~A nép együtt
144 64| folytatta:~- Átilla! Átilla! te voltál a mi örömünk, aminõ
145 64| aminõ örömünk nem volt soha, te vagy most a mi fájdalmunk,
146 64| fájdalmunk nem volt soha! A te neved volt a mi büszkeségünk,
147 64| fényes tornyunk, most a te neved a mi alázatunk, gyászba
148 64| király egy se volt, mint te, Átilla!~- Ilyen király
149 64| király nem lesz többé, mint te voltál.~- Nem lesz ilyen
150 64| ismételte a nép.~- A te neved úgy ragyogott elõ,
151 64| magával viszi sugarait: te elviszed magaddal a hunok
152 65| rábámulok, hogy mi lelte?~- Hát te? - böffen rám végre. - Itt
153 65| kedves szolgáját? De hát te...~- Akik a gyászi zsákban
154 65| szemmel, aggodalmasan.~(Te áldott lélek, te nõi testben
155 65| aggodalmasan.~(Te áldott lélek, te nõi testben járó égi angyal!
156 65| Mindig mellettem lengett a te szárnyad, s mégis csak akkor,
157 65| nyílt reád a szemem. Nem te voltál-e mindenkor az engem
|