Part

  1 1 |       elmeresztette rám a szemét.~- Uram - sírtam neki -, ezek a
  2 1 |           hogy megkorbácsoljanak.~- Uram - sírtam a térdemre esve -,
  3 1 |            megeredt a könnyem.~- Ó, uram - feleltem, mintha csak
  4 1 |              Kell pofon? Nesze!” Ó, uram, meghalok én itt ebben a
  5 1 |           ritka erõs a memóriám. Az uram megpróbált: elolvasott elõttem
  6 1 |       megkérdeztem:~- Hogy aludtál, uram? Mit álmodtál az éjjel?~
  7 1 |       pénzünk, Zéta?~- Mint tegnap, uram: hetvenöt szolidus és háromszázhárom
  8 1 |             könnybe lábadt.~- Ó, jó uram - rebegtem térdre esve -,
  9 1 |      feleltem:~- Neked köszönhetem, uram, hogy kiemeltél az állati
 10 1 |           levelet odanyújtották. Az uram mögött álltam, és láttam
 11 1 |            uramat:~- És kivel mégy, uram, ha szabad tudnom: kit küld
 12 1 |          elsõ gazdámat.~- Követlek, uram, ahová mégy - bókoltam szívem
 13 1 |        Gondold meg.~- Meggondoltam, uram.~- Azok az emberek vért
 14 1 |        volna utána.~- Veled megyek, uram - feleltem -, követlek akár
 15 1 |          igazán eljössz velem?~- Ó, uram - feleltem most már a szívemnek
 16 2 |       Hiszen tudhatja Atilla!~Az én uram mégis válaszolt:~- A császár -
 17 2 |         védekezett udvariasan az én uram -, hogy mi a szokás. Avagy
 18 2 |          elkékült haragjában. Az én uram is elképedten nézett a lovasok
 19 2 |         álomnak ereszkedtünk.~Az én uram mind éjten át hánykolódott.
 20 2 |         barbár így packáz velünk.~- Uram - mondottam felkönyökölve -,
 21 2 |                Gondolj csak vissza, uram, a jövetelünkre. Emlékszel-e,
 22 2 |     Theodóziusznak a követei.~Az én uram nem szól többet. Én elalszom.
 23 3 |           szabad velük tartanom. Az uram kalamárisa nálam van, a
 24 4 |            gazda. Szárítkoztunk.~Az uram alig állt a lábán. Nem elég,
 25 4 |          pofájú ember volt, hogy az uram még véres térddel is rémülten
 26 4 |      azonban nem voltunk éhesek. Az uram csak feküdni kívánt, én
 27 4 |       Mennyei üdvösség! - mondta az uram a száraz, meleg ruhára.~
 28 5 |          voltak.~- Zéta - mondja az uram, mikor a virággal eléje
 29 5 |            beh szép! - örvendett az uram. - Ezt így, ezenképp vidd
 30 5 |          Éreztem, hogy elsápadok.~- Uram - rebegtem alázatosan -,
 31 6 |       percekig nem szólhattam.~- Ó, uram - feleltem végre -, én igen
 32 6 |            Nem bántott engem senki, uram, csak éppen elgondolkodtam
 33 6 |            sorsod?~- Ne érts félre, uram! A te jóságod éltetõ napfényem
 34 6 |              némi hallgatás után az uram megszólalt:~- Azt hittem,
 35 7 |             azt határoztam, hogy az uram mellett maradok, s nem törõdök
 36 8 |          Lóra ültünk hát hárman: az uram, Rusztikiosz meg én, s mentünk
 37 8 |       lombok szagától is.~- Szittya uram - szólok a vezetõnek -,
 38 8 |       lyukablak, de mégis kõház! Az uram ugyancsak elbámult rajta,
 39 9 |              Hogy mondhassam neki: „Uram, most az egyszer ments fel!”
 40 9 |  illatkenõcs! Bekentem a hajamat az uram finom nárduszával, és középen
 41 9 |      szokták. Inkább szidjon meg az uram a kenõcsért, mintsem hogy
 42 9 |          Maksziminosz, balról az én uram, aztán nõk és férfiak vegyesen.
 43 9 |            mellett: vártam, hogy az uram meglásson. Közben Emõkére
 44 10|                               10~Az uram mindennap jegyezgeti, hogy
 45 10|             ami velünk történik.~Az uram néha diktál, néha nem. Otthon
 46 10|            én meg se vártam, míg az uram hazatér, belefogtam az írásba.~
 47 10|        belefogtam az írásba.~Hát az uram csakugyan késõn érkezett
 48 11|        fejét ingatta:~- Bajos.~- De uram - fújta tovább a tüzet Maksziminosz -,
 49 11|         elfeledném azt, hogy Átilla uram énnekem, és hogy a hun nép
 50 12|        asszonyom: szabad ember.” Az uram azonban mást mondott:~-
 51 12|              Így szidtam-kárpáltam, uram, még azt is mondtam neki,
 52 12|            felelt:~- Látást láttam, uram, de a halált, azt nem láttam
 53 12|            törült a bajuszán.~- Én, uram, szûcs vagyok, az apám is
 54 13|           ebéden volt Atillánál. Az uram is. Én ismét a királynéhoz
 55 15|       Edekonnál és Oresztésznél. Az uram Szabad-Görögöt is meglátogatta.~
 56 15|          akkor vesztettem el. És az uram megszid engem.~- A te bajod.~
 57 17|           Tisztelettel Csáth úrnak.~Uram, az úton egyre azon gondolkodok,
 58 17|     Tisztelõd: ~Priszkosz rhetor~Az uram pecsétje ott volt a kis
 59 17|           Bármennyire szeretlek is, uram, el kell szakadnom tõled.
 60 18|        utálkozott rájuk Vigilász.~- Uram - felelte az egyik hun -,
 61 21|           azért, amit cselekszem.~- Uram - kiáltottam én is méltatlankodva -,
 62 22|            süvegét, és meghajolt.~- Uram - mondotta -, ihol-e Vigilász.
 63 22|           kérdezte komor-hidegen.~- Uram - hebegte Vigilász -, sok
 64 22|             aranyat minek hoztad?~- Uram - nyavalygott Vigilász -,
 65 22|        esett az apja elé.~- Apám!~- Uram - nyöszörgött Vigilász is
 66 22|     könyökölve várta a vallomást.~- Uram - kezdett Vigilász vacogva -,
 67 22|          hogy a szó titok marad. De uram király, én nem tehettem
 68 22|       bajuszán sodorintva.~- Engem, uram király - folytatta Vigilász -,
 69 22|      véleményem. Én csak eb voltam, uram: hol erre löknek, hol amarra.
 70 22|         tudnia semmit.” Így volt-e, uram? - kérdezte síró hangon
 71 22|           elõször beszéltünk veled, uram, Edekon úr megjelent a sátorunknál.~
 72 22|           mert ezt te parancsoltad, uram király. Meg kellett hoznom
 73 22|          Kell neked ez a rabszolga, uram? Az van a levélben, hogy
 74 22|          vízbõl fölbukó fuldokló:~- Uram, csak ezt az ártatlan fiút
 75 23|   Tekingetett is a tárházak felé.~- Uram - szólottam neki -, az én
 76 23|             hívnak?~- Csak Zétának, uram - feleltem szomorúan.~-
 77 23|            Lovat vakarni tudsz-e?~- Uram - fordultam Csáthhoz, mintha
 78 24|               Elõször is a betûkre, uram. A betû a kulcsa a szellemi
 79 24|                 A lélek gazdagsága, uram. Sok ezer ember gondolata,
 80 24|          olvasásra, ha parancsolod, uram.~- Bolond vagy, te legény!
 81 24|               A számolás tudománya, uram.~- Hát az mire való? Én
 82 24|          mindent, amit parancsolsz, uram.~- Ne beszélj énvelem görögül.
 83 24|       geográfia a földnek ismerete, uram. Okos embernek jó ismernie
 84 24|         történelmet. Az arról szól, uram, hogy akik elõttünk éltek,
 85 25|         Füst itthon van-e?~- Nincs, uram - felelte a lovász -, kieresztettem
 86 25|       császári palotába?~- Sokszor, uram, szinte mindennaposan.~-
 87 25|          emberek azok.~- Úgy tudom, uram: jártál ott követségben.
 88 25|         szóltam neki:~- Engedd meg, uram, hogy valamit mondjak, ami
 89 25|     tartozik. Mikor kijöttem tõled, uram, a cseléded figyelmeztetett,
 90 25|             bocsánatot kérek tõled, uram. Nem tudtam a szokást. Nálunk
 91 28|   meggebedsz ebben a hidegben.~- Ó, uram - feleltem búsan -, az öreg
 92 28|           azt a köntös eltakarta.~- Uram - hálálkodtam farizeusképpel -,
 93 28|         keresztre még emlékeztem.~- Uram - szólaltam meg egyszer,
 94 30|           megszeppen a hogy vagy.~- Uram - készségeskedek -, ha kívánod,
 95 30|          Tértem vissza a ravóval.~- Uram - könyörögtem neki az úton -,
 96 30|            szavakat hunul:~Tisztelt Uram.~Kívánok neked minden jót
 97 30|       elkezdte elejérõl:~- Tisztelt Uram.~- Nem értem! - bosszankodott
 98 30|         kutyám: itt se be, se ki!~- Uram - szólaltam meg, mintha
 99 32|         vagy-e, görög?~- Én vagyok, uram.~- Gyere föl.~No - gondoltam -,
100 32|          nézett rám aggodalmasan.~- Uram - feleltem szomorún -, lágyuljon
101 32|    tisztségre nevelt!~- Nem bíztam, uram, az udvarban. Ott nõk kormányoznak.
102 32|            férfiak. Láttalak téged, uram, és kivizsgáltam az arcodból,
103 32|       arcodból, hogy jó ember vagy, uram. Gondoltam: beállok hozzád
104 32|      megmondhattad volna.~- Féltem, uram, hogy visszafordítasz.~-
105 32|             az erszényét.~- Kérlek, uram - feleltem -, tartsd magadnál.
106 33|        vígan a táltos.~- Én volnék, uram - bókoltam -, eljöttem hozzád,
107 33|        volna.~- A rosszra mondod-e, uram, hogy kell?~A pap vállat
108 33|             Hátha nem? Bocsáss meg, uram, nem azért mondom ezt, hogy
109 33|            élõ emberek.~- Nem értem uram, bocsáss meg.~- Mielõtt
110 33|            hol a másikat?~- Nem én, uram.~- Nem ismersz-e embereket,
111 33|                De mire volna ez jó, uram, a léleknek ez a minden
112 33|           érdekel.~- Hallottam már, uram, nem egy prédikációdat,
113 35|              míg Kamocsa beszél. Az uram is int, hogy várjak, de
114 35|             most üdvözöllek, király uram. Nem tehetek másképpen,
115 35|         Atilla elé vezetett.~- Íme, uram - mondotta -, ez az a rabszolga,
116 35|           Azért, mert neked, király uram, ezelõtt tizenhat esztendõvel
117 35|           azt tartják rólad, király uram, hogy egy különös fajta
118 35|    nyíltsággal szólok:~- Semmi jót, uram.~- Bõvebben.~- Az a vélemény
119 35|     vélemény rólad, felséges király uram, megbocsáss: nem az én véleményem,
120 35|     vélemény rólad, felséges király uram, hogy boszorkányoktól született
121 35|        fölveti a kérdést, hogy: „De uram király, mi lesz, ha a menyasszonyt
122 38|         parton Csáth fõvezér.~Az én uram Atilla kíséretében utazott.
123 38|  megsemmisül.~- Ne is mondd tovább, uram, már értelek.~- No, hát
124 38|        tengerrel?! Én azt mondanám, uram, hogy ha azok az emberek
125 38|          talpú emberek vidámsága.~- Uram - mondottam a mosolygásán
126 39|          szinte betegen állottam az uram mögött.~Az ebéd szokatlan
127 41|     csillagos éjszakában:~Kelj föl, uram Isten: emeld föl kezedet!~
128 41|             orleániak nem tudták.~- Uram - könyörgött térden a három
129 42|             kérdezi Atilla.~- Mind, uram! - sírja az asszony. - Özvegy
130 44|     kiáltásban bízott, hogy: „Hopp, uram Istenem, õrdög az ellenség!”~
131 46|      alázatosan felelte:~- Nincsen, uram. A mi vallásunk csupán egy
132 47|            fáklyát, s elindultam az uram elõtt. A sátrak körül mindenfelé
133 47|          csoda - feleltem. - Tudod, uram, hogy pincét nem hoztunk
134 49|             az íját:~- Hajrá, Isten uram!~S burr! megindulunk.~Mi
135 49|       múlván a pajzsomon koppan el. Uram Istenem, csak a lovamat
136 50|             csak megkerestet tán az uram...~- Öcsöd! - kiáltottam
137 54| megzörgettem az ablakát:~- Kelj föl uram, és hozd a házamnak a kulcsát.~
138 55|          mert megsiratott téged. Az uram azzal jött haza, hogy csoma
139 55|            vitézségemrõl szólt-e az uram valamit?~- Nem, Zéta. Azt
140 59|            te halott vagy!~- Óh, jó uram - bókoltam udvariasan -,
141 59|    áttesznek a király ravói közé.~- Uram - nyögtem csüggedten -,
142 60|             meg latinul:~- Felséges uram, értékes kameák vannak itt,
143 60|       Gyõzõdjél meg magad, felséges uram. Íme, csak találomra markoltam
144 60|             hogy is hívnak?~- Zéta, uram.~- Te, Zéta, segíts a becsüs
145 60|        békítettem meg:~- Lásd Turzó uram - mondottam -, nincs olyan
146 60|         honnan fizethetne ennyit az uram, hiszen feldúlták mindenünket!
147 60|             érezzek. Nekem csak egy uram van: a férjem, annak is
148 62|             váltságom?~- Nem tudom, uram - vonogattam a vállamat -,
149 62|           itt rab, hogysem nálatok, uram, fõnemes.~Megütközve nézett
150 63|            hanyatt... Kiáltok neki: Uram!... Rázom..., nem felel...~
151 63|         szája mintha véres volna.~- Uram! - rebegi reszketõ hangon
152 63|            reszketõ hangon Mácsa.~- Uram! - kiáltja a fõvezér is,
153 63|           megrázva Atilla vállát. - Uram! - kiáltja, mint ahogy Krisztus
154 63|       falhoz borulva zokog:~- Ó, jó uram! Én jó királyom!~- Végünk! -
155 64|      végzõdik.~- Amint parancsolod, uram.~Elmegy.~Nézzük a ruhát: