Part
1 Eloszo| hozzáteszik:~- Könyvtárosa õ a császárnak, és barátja
2 Eloszo| ismerhetõ, de az arca nem õ. Õ az arca mögött van. Láthatatlan.~
3 Eloszo| ismerhetõ, de az arca nem õ. Õ az arca mögött van. Láthatatlan.~
4 1 | erkélyén ült egy vendégével. Õ is lekiáltott a kertbe:~-
5 1 | kék-zöld az ütésektõl.~S ahogy õ szótlanul nézett, gyermeki
6 1 | az asszony is hallotta, õ is Zétának hív. Utoljára
7 1 | hun szólott, mintha csak õ volna a császár, Theodóziusz
8 2 | itallal segítem az úton, õ meg hunul tanít.~Mindjárt
9 2 | bagoly volt különben - s õ is olyan kutyaharapta képû,
10 2 | hogy éjjel induljatok!~Õ meg már királynak mondotta
11 2 | tudom, de bizonyosan az õ holmija volt, mert gonddal
12 3 | és úgy maradtak, tehát õ az.~Várták, hogy megszólítja
13 3 | neki - szólal meg -, amit õ kíván énnekem.~A hangja
14 3 | mondotta: „Kívánom, amit õ kíván énnekem.”~Elfogadta
15 4 | harapott meg bennünket. Sõt, õ kínált meg harapnivalóval:
16 4 | dárdája a földbe van tûzve, s õ jobb könyéken támaszkodik
17 5 | virágon...~Akkor ránéztem.~Õ is felnézett, mikor hozzám
18 7 | a sírom éjszakájában is õ lehessen az álmom!~Jönnek-e
19 7 | szeretetbõl szolgálom, mert õ apám helyett apám volt...~
20 7 | Hebegtem összevissza. Õ csak nézett nyugodtan, szigorúan.~-
21 7 | csókolni a kezét. Bûn volt? Õ ment volna jobbra, én balra.
22 7 | Éreztem, hogy ember vagyok. Ha õ Jupiter leánya volna is,
23 7 | ennyire engem? Semmi közöm az õ rangjával. Nekem a hun király
24 7 | megint. Föltekintettem. Õ tért vissza.~Talán bizony
25 8 | nem vagyok jó rajzos. Sem õ nem az, sem a lova nem az!...
26 8 | különös az emberi arc! Az õ arca is változatlan volt,
27 8 | takar. De mit takart az õ arca?~Aztán nem értük õket
28 8 | õsz, kopasz méltóság.~Az õ járatuk éppoly keserves
29 8 | sikkadtak el. A sikkasztó az õ íródeákja volt. Az hogyan,
30 8 | és nekem kell fogadnom.~Õ már királynak mondta Atillát.~
31 9 | zöldellõ koszorú jegyzi, hogy õ a legújabb. A rózsalevélbõl
32 9 | apród vezeti. A fátyolát õ is hátravetette, s beletûzte
33 9 | álló hársfától, de hogy õ mosolygott, nekem is vidámság
34 9 | uraink üljenek az asztalhoz. Õ maga aligha lehet velünk
35 9 | mögötte kellett állnom, és õ római szokás szerint a hajamba
36 9 | ahol Maksziminosz úr ül. Õ veszi el majd tõled.~Tehát
37 10 | gyönyörûségtõl remeg, ahol õ jár rajta.~- Micsoda szamárság
38 11 | soká. Mikor látta, hogy az õ dicséretének fon koszorút,
39 11 | lovasok továbbszáguldottak. Õ kimaradt közülük: megállt.
40 11 | az arcom, és szüntelen az õ hangja zenél a fülemben:~-
41 12 | az asszonyok kõzött. Az õ fia Csaba. Õ a feleség.
42 12 | kõzött. Az õ fia Csaba. Õ a feleség. A többi csak
43 12 | csak Priszkosz menjen föl. Õ az ékesszólásnak mestere.
44 12 | én szemem Emõkén állott. Õ is egyszínû fehér ruhába
45 12 | ajkacskát.~Hímzõráma volt az õ ölében is, kétaraszos. Piros
46 12 | Felségednek ajándékozhatnám, de õ kicsi korától fogva mellettem
47 13 | királyfit minden nõ megcsókolta. Õ csak az anyját csókolta
48 13 | udvariaskodott Priszkosz -, õ egymaga volt komoly a nagy
49 13 | Maksziminosz nem értette. Õ a testi embert látta Atillában
50 14 | nép a gabonáját aratja, õ a népet. Én akkor még gyenge
51 15 | csak egy pillanatra az õ vékonyka piros saruját,
52 15 | asszonyom is itthon van?~- Õ is.~- A kisasszony is? Emõ
53 15 | is? Emõ kisasszony is?~- Õ is.~- Mert elvesztettem
54 16 | szívemen.~Vajon csakugyan õ adta-e? Száz gondolatom
55 16 | valamelyik cseléd?~De hátha mégis õ!~S hátratekingettem. Csak
56 17 | udvarban.~Aztán elváltunk: õ haladoz tovább északnak,
57 18 | Figyelmeztetem Vigilászt. Õ is megborzad.~- Eredj a
58 18 | alatt is tócsába gyûlt. De õ nem a sebeket jajgatta,
59 21 | így bánni a követünkkel?! Õ a császár személye itt.
60 21 | cselekedjék, hát csak fölfordult õ is a lovára, s megindult
61 22 | kedves embere a császárnak. Õ mindjárt maga vendégeiként
62 22 | hogy ha a fa ledõl, az õ gyökerük is kiszakad vele.~
63 22 | ember: tekintetes képû. Hát õ lesz a követ, s Vigilász
64 22 | költsük. Miért voltunk az õ vendégei? Kelepce volt,
65 22 | ezt a fiút ne! Ártatlan õ szegény!~S a könnyei végigcsordultak
66 23 | hallgattunk. Én a földet bámultam, õ a sajtján csámcsogott. Hunok
67 24 | oda viszi a népét, ahova õ akarja. A fõ az, hogy a
68 25 | Mindenfelõl köszöntek neki. Õ csak a kezét emelgette a
69 25 | olyan magasan üljön, mint õ.~ ~
70 26 | Priszkosztól. Levelet írtam az õ nevében. Mindez csak azért,
71 27 | fölött mégse nézhettem el: õ mérte ki a tányérba az ételemet.
72 28 | miért boldogtalannak. De õ ehelyett csak vállat vont:~-
73 28 | valami köszörült kõben. Az õ rabja vagyok, tehát a mûveltségem
74 28 | tehát a mûveltségem is az õ mûveltsége. Hordozott magával,
75 28 | országok és népek leírását.~Õ mind elhitte. A kutyafejû
76 29 | köszönt. Nem szerettem. Ha õ nem volna a világon, talán
77 30 | Nem.~- Hát Priszkosz úr?~- Õ se.~Megkönnyebbülten lélegzettem.
78 31 | hálsz-e még az ágyam alatt?~Õ mindenre felelt a maga tyúknyelvén:~-
79 31 | Emõke ül mellettem, s az õ keze az a kellemes.~Mellette
80 32 | volt. Átilla most is az õ poharából iszik. De nem
81 33 | játszott. Valamennyi az õ unokája. Vidám lármájukat
82 33 | levél kellett valahova, õ rótta föl a buta hun betûket.
83 33 | közrendû hunok temetésén õ volt a sirató, lakodalmakon
84 33 | szerencsekérõ. Áldozásoknál õ metszette ki az állat nyelvét,
85 33 | szembajokat. Áldozásokkor õ vágta le az állat fejét,
86 33 | volt a mestere. Áldozásokon õ fogta föl az állat vérét,
87 33 | vallásúakra is.~- Hogyan?~- Az õ fõparancsolata, hogy minden
88 33 | embernek úgy élnie, ahogy õ óhajtotta.~Sovány és lógó
89 35 | int, hogy jól szóltam. De õ is röhög. Aladár királyfinak
90 35 | csak Atillát néztem. Az õ arcán ismét az a finom mosolygás
91 36 | Avagy nem tudod-e, hogy õ ezelõtt tizenöt évvel gyûrût
92 36 | egyszerre a római birodalmat. Õ átkel a tengeren, és dél
93 37 | Az ég tiszta - mondta õ is -, jó jel. Én ugyan nem
94 37 | bársonyos virágarcához, míg õ lehunyt szemmel, némán állotta
95 37 | nárcisz!~Mert olyan is volt õ, mint a nárciszvirág: csupa
96 37 | kapuban Dzsidzsia zokogott. Õ is kezet csókolt az úrnak.
97 38 | és vérét: követi, amerre õ megyen.~Egy délelõttön Atilla
98 38 | Istenrõl mondják ezt a papok.~- Õ is isten: földi isten. Csatát
99 38 | isten: földi isten. Csatát õ soha nem veszít, javakat
100 38 | aztán mégis nyilatkozott:~- Õ most nyugotnak indul, mert
101 38 | megírtuk Rómának, hogy nem az õ birodalmuk ellen megyünk,
102 38 | sötétült a világ.~- Hát õ - mondta melegen.~Nem mertem
103 38 | ilyen könnyen?~- Hogyne. Õ szólított meg. Azt mondta: „
104 39 | álltam, és szolgáltam ki. Õ aztán hagyogatott nekem
105 39 | Érzett a hangján, hogy õ is utálkozik az emberirtáson.~
106 41 | Galliában van, és hogy útközben õ is szedett fel népeket.
107 42 | éppen ott vonult el, hát õ lovagolt a kapuhoz. Mikor
108 45 | semmi sem történhetik az õ akarata ellen. De mert jó
109 45 | poharát, jeléül, hogy az õ egészségére köszönti, s
110 47 | rajtuk a zabos turba?~S õ is ledõlt a sátor oldalába.~
111 49 | áldás-zúgás Atilla sátora felõl. Õ lovagol elõ a sátorból.
112 49 | Atilla mozdulatát, s az õ lelke áttüzel mindenki lelkén,
113 49 | álmélkodik Csáth.~Valóban õ egy nagy fehér lovon, vagy
114 50 | le Atilla a küzdõk közé? Õ a sátora ormán szokott állani,
115 50 | mérföldekre nyúló küzdõ hadnak õ az agya, õ igazgatja a tagokat:
116 50 | küzdõ hadnak õ az agya, õ igazgatja a tagokat: melyik
117 53 | tudományom csodálatával. Mert õ bizony a papjaival együtt
118 53 | csak tudós teológus. Az õ jelenvoltában nem is igen
119 53 | épületben sok szoba volt, de õ csak egyben lakott. A szomszéd
120 53 | egymástól: én püspök vagyok, õ apáca. De azért szeretettel
121 55 | szórakozottan - Én azt gondoltam: õ halt meg.~- Dehogy halt.
122 55 | vagyok Dzsidzsiának, és mim õ énnekem? Ámbátor iszen köszönöm,
123 56 | kerevetének támaszkodott. És talán õ is mosolygott. Nem tudom
124 56 | volt. Könnyet láttam az õ szemében is.~- Csalódtál -
125 56 | gondolkodó nézéssel. Az õ arca is olyan, mint Atilláé:
126 56 | király elõl és ellökdösik. Õ belemerül a mocsáros vízbe
127 56 | hogy a katalauni mezõn õ gyõzött.~- Ezt már hallottam.
128 57 | volna másutt laknom. Inkább õ költözött egy kisebb kamrába.~
129 57 | Mit szólt?~- Semmit.~- Hát õ nem sajnált?~- De.~- Sajnált?~-
130 58 | azért hívat-e föl, hogy õ maga is szólhasson velem?~
131 58 | asszonyom. A vihar volt õ, emberi alakban.~- De hiszen
132 58 | emberi alakban.~- De hiszen õ nem látott téged, azt mondja,
133 60 | mindig fiatal marad. Olyan õ, mint a fûben járó görög
134 60 | Megcsókolhatod - mondta õ is hunul.~Azon aztán könnyezésig
135 60 | mécsessel a lépcsõn, és õ zárta be az ajtót.~Mindig
136 61 | fatányér és fapohár.~Mert õ megvet minden pompát. A
137 61 | egyre Emõkén járt. Ott ült õ két idegen királyfi között,
138 61 | intett a zenészeknek.~Mindig õ kezdte a táncot. Az már
139 62 | szólhassak az ilyen kérdésre? Õ maga felelt. A fejét ingatva
140 63 | Már nem a barbár vezér õ az én szememnek, hanem a
141 63 | leánynak a szépsége.~Mi volt õ, mikor elõször láttam: füstös,
142 64 | arany, mint a napfény, mert õ a hunok napja volt. A második
143 64 | üstökös csillag szárnya, mert õ a világnak üstökös csillaga
144 64 | legyen acélozott vas, mert õ erõs volt, mint az acélozott
145 64 | tettem, meg kellett tennem. Õ kért rá. Ha azt kívánta
146 64 | beugrottam volna, mert õ kívánta. Mégis furcsálltam,
147 64 | ismertem meg Balassa testõrt.~Õ is megállt a fa alatt, és
148 65 | helytartója, se kormánya. Õ maga volt minden. A család
|