1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2174
Part
1 Eloszo| szíve arany.~Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom:
2 Eloszo| emberszeretetrõl szólhat-e az olyan, aki ölt?~Öltem. Embert
3 Eloszo| engem. Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást,
4 Eloszo| állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia
5 Eloszo| egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhetõ,
6 Eloszo| ismer. Az embernek csak az arca ismerhetõ, de az arca
7 Eloszo| csak az arca ismerhetõ, de az arca nem õ. Õ az arca mögött
8 Eloszo| ismerhetõ, de az arca nem õ. Õ az arca mögött van. Láthatatlan.~
9 1 | ahogy a csirkét eladják vagy az ebkölyket vagy a szamárcsikót.
10 1 | adóért sanyarták. Abban az idõben kezdték a hunok adóját
11 1 | hunok adóját kihasogatni az emberek bõrébõl. A világ
12 1 | ijesztette síró gyermekét az anyja.~- Hunokkal álmodtam -
13 1 | volt más választása, csak az, hogy vagy engem vigyen
14 1 | neki utat a nép közt. Attól az apám csak két aranyat kért.
15 1 | apám csak két aranyat kért. Az úr megadta.~Apám akkor sírva
16 1 | azért adtalak olcsón ennek az úrnak, hogy a szerencsének
17 1 | hogy a szerencsének mindig az útjában légy.~Soha nem láttam
18 1 | légy.~Soha nem láttam többé az én jó édesapámat.~Az úr,
19 1 | többé az én jó édesapámat.~Az úr, aki megvett, nagyméltóságú,
20 1 | Kettõ idõsebb valamivel, az egyik fiatalabb. Hasonlítottak
21 1 | fiatalabb. Hasonlítottak az apjukra, már amennyire tücsköket
22 1 | rabszolga?! - ordította az arcomba.~Irtózatosan összevert.
23 1 | rabszolga is odafutott. Az egyiknek korbács volt a
24 1 | korbács volt a kezében. Az is megvert, de úgy, hogy
25 1 | a korban nem színlel még az ember. Nem bírtam mást mutatni,
26 1 | a fogam haragos fehérét. Az ellenkezésem mulattatta
27 1 | Azt nem mondhatom, hogy az apjuk és anyjuk elõtt is
28 1 | Mennyire kivetkõzik a rabszolga az emberségébõl, ott láttam.
29 1 | még utálatosabb mocsokkal az arcomat, vagy kötelet kötöttek
30 1 | hátul. A kétségbeesésem és az ordításom volt a mulatságuk.~
31 1 | kötöttek a hátamra, s verték. Az eb a nyakamat és fülemet
32 1 | tengerbe:~- Hozd ki!~Nekem az nem volt nehéz: úgy úsztam,
33 1 | kaviccsal dobáltak.~Otthon az ételembe beleköptek, vagy
34 1 | vagy szemetet szórtak belé. Az ágyamba sündisznóbõrt rejtettek,
35 1 | ha megunták, megint csak az én jajgatásom volt a legérdekesebb
36 1 | egy délben sietve megettem az ebédemet, s elbújtam. A
37 1 | nagy kínra ébredtem föl. Az egyik lábam égett. Gyaluforgácsot
38 1 | nyálazgattam a lábamat.~Az ordításra elõfutottak a
39 1 | elõfutottak a házbeliek. Az úr a ház erkélyén ült egy
40 1 | lekiáltott a kertbe:~- Mi az?~Válaszul az egyik rabszolga
41 1 | kertbe:~- Mi az?~Válaszul az egyik rabszolga megragadott,
42 1 | megragadott, és odavonszolt az erkély alá.~- Ez a kölyök -
43 1 | kölyök - mondotta - veri az úrfiakat!~Láttam, mint sárgul
44 1 | hogy vigyenek el. Ebben az intésben benne volt az is,
45 1 | Ebben az intésben benne volt az is, hogy megkorbácsoljanak.~-
46 1 | Gondoltam: délelõtt van, az úrfiak tanulnak, és ilyenkor
47 1 | nyugszom, látom, hogy a kertben az az idegen, kövéres úr sétál,
48 1 | látom, hogy a kertben az az idegen, kövéres úr sétál,
49 1 | idegen, kövéres úr sétál, aki az úrral akkor az erkélyen
50 1 | sétál, aki az úrral akkor az erkélyen beszélgetett.~Csak
51 1 | leeresztettem a hátamról az ingemet. Csupa seb volt
52 1 | volt a testem, és kék-zöld az ütésektõl.~S ahogy õ szótlanul
53 1 | ott feküdtem összeverten az udvaron, õk is rám estek,
54 1 | és üdvözli a vendégét.~Az is kezet nyújt és szól:~-
55 1 | Csak faház, de szép, s az alsó harmada mégis kõbõl
56 1 | soha el nem felejtem. S az én jó megmentõm Priszkosz
57 1 | asszony volt a gondozója. Az az asszony fölvitt engem
58 1 | asszony volt a gondozója. Az az asszony fölvitt engem a
59 1 | ruhát csináltatott nekem. Az egyik ünnepi, gyapjúból
60 1 | vászonból való.~Reggelenkint az asszonynak segítettem a
61 1 | simogatott, és megveregette az arcomat. Néha tréfából Zétának*
62 1 | nevezett. Aztán, hogy ezt az asszony is hallotta, õ is
63 1 | a Zéta név.~Késõbb, hogy az asszony elöregedett, az
64 1 | az asszony elöregedett, az én dolgom is megszaporodott.
65 1 | jártam a piacra, a boltba. Az én dolgom volt a lámpás
66 1 | valami ritka erõs a memóriám. Az uram megpróbált: elolvasott
67 1 | szavak úgy beleragadnak az elmémbe, hogy amit figyelemmel
68 1 | fogott.~Nagy javamra vált az. A császári könyvtárban
69 1 | amelyik örökre le van kötve az urához. Én nem tudtam, hogy
70 1 | helyneveket, a dátumokat, az évszámokat. A császári levéltárban
71 1 | is én lettem lassanként az eleven kalendárium, a földrajzi
72 1 | s bár egyikünk se hitt az álmok jelentésében, mind
73 1 | reggeli tejet is betettem az asztalára, és szokás szerint
74 1 | aludtál, uram? Mit álmodtál az éjjel?~De erre se felelt.
75 1 | aranynál valamivel több.~Az a bõrzacskó külön fülkében
76 1 | faragott Jézus-fej volt az elfödõje.~Arról a zacskóról
77 1 | Odatettem neki a pénzt az asztalra.~Gondolkodva sétált
78 1 | föl és alá a szobában. Én az ajtó mellett álltam, és
79 1 | kezdõdött Nagy Heródes fiainak az uralkodása. És ezen a napon
80 1 | ránk, mireánk! Jaj, ennek az országnak, ha az a barbár
81 1 | ennek az országnak, ha az a barbár felénk fordítja
82 1 | Teofil.~A hangom elhalkult az utolsó sorokon. Zavarodottan
83 1 | Kelj föl - pillogott az öreg elérzékenyülten. -
84 1 | mondani, láttam a szemérõl meg az ajka mozgásáról, de csak
85 1 | köszönhetem, uram, hogy kiemeltél az állati sorból! Neked köszönhetem,
86 1 | köszönhetem, hogy világossága van az értelmemnek. Nem korbáccsal
87 1 | tanítottál-e arra, hogy az ember csak a szívével érdemelheti
88 1 | szívével érdemelheti meg az ember nevet?~Bólogatott:~-
89 1 | mintha álmodnék.~Mert ez az újság hihetetlen volt nekem.
90 1 | újság hihetetlen volt nekem. Az uramat máskor is küldözte
91 1 | nézni. Voltak valami öten. Az uramat minden órában hívatták
92 1 | minden órában hívatták az udvarhoz, vagy hozzánk szaladgáltak.
93 1 | Továbbá azt követelte, hogy az Iszter (Duna) mellékén ne
94 1 | szántsanak-vessenek a császár népei, mert az a föld az övé, és ahogyan
95 1 | császár népei, mert az a föld az övé, és ahogyan fegyverrel
96 1 | fegyverrel meg is tartja. Végül az volt a kívánsága, hogy a
97 1 | kívánsága, hogy a vásár ne az Iszter partján legyen Illíriában,
98 1 | a levelet odanyújtották. Az uram mögött álltam, és láttam
99 1 | mögött álltam, és láttam az udvart sápadt képûnek, míg
100 1 | õk a szófejtéssel! A fõ az, hogy Atilla nem nyergel.~
101 1 | szinte alázatosan nézett az öt mord hun követre:~- Van-e
102 1 | császár, Theodóziusz meg az Atilla kengyeltisztítója.~
103 1 | válasz napokig készült, s az én jó uramnak ami fekete
104 1 | fekete volt még a hajában, az is megõszült belé. Láttam,
105 1 | Mindez villámként futott át az emlékezetemen, s kérdem
106 1 | emlékezetemen, s kérdem az uramat:~- És kivel mégy,
107 1 | embert: Maksziminoszt.~Tehát az elsõ gazdámat.~- Követlek,
108 1 | talán nem is olyan fekete az a hun, mint amilyennek festik!~-
109 1 | Meggondoltam, uram.~- Azok az emberek vért isznak, embervért!
110 1 | A csatában fölhasítják az elesett ember mellét, és
111 1 | csak emlegették is. Azonban az uramat annyira szerettem,
112 1 | No, derék - mosolygott az öreg -, hát akkor csak szedd
113 1 | elvigyünk. A virágaimat add ki az asszonynak. A szobát bezárjuk.
114 1 | mindenféle fûszert, amit az egyiptomi kalmárok árulnak,
115 1 | szívemnek minden melegével -, az árnyékod is inkább elhagyhat,
116 2 | ugyan kitavaszodott, mikor az Iszter vizében megitathattuk
117 2 | sátorral voltunk mindössze. Az egyik Maksziminoszé, az
118 2 | Az egyik Maksziminoszé, az első gazdámé. Ő a császárnak
119 2 | másik sátor Priszkoszé meg az enyém. A harmadik Vigilász
120 2 | hozzánk, Maksziminosznak az engedelmével.~Egy nyíllövésnyire
121 2 | nyíllövésnyire előttünk az a katonaság haladozott,
122 2 | s azokkal együtt verték az út porát előttünk a hun
123 2 | előttünk a hun követek is.~Az úton persze érdeklődtünk
124 2 | Rusztikiosz tanítgatta is az urakat, de én, szegény Senki
125 2 | elkapogattam a tanításukból, az volt az enyém.~Vigilász
126 2 | a tanításukból, az volt az enyém.~Vigilász ügyes tanító
127 2 | hunul mondta a kérdést, s az uraknak a kérdés ismétlésével
128 2 | Vigilász -, hanem köpönyeg.~Az ilyeneken nevettek is.~-
129 2 | ki tanulhatja meg, ha nem az anyja emlõjébõl szopta?~
130 2 | kedvem.~Engedelmet kértem az uramtól, hogy hadd járjak
131 2 | hun, mind forradásos arcú az. Mégis hát látszott, hogy
132 2 | látszott, hogy fiatal, s az egykorúak könnyebben megértik
133 2 | étellel, itallal segítem az úton, õ meg hunul tanít.~
134 2 | meg hunul tanít.~Mindjárt az elsõ napon fölírtam valami
135 2 | Bocsánatot kérek! - Merre az út? - Nem harapós-e a kutya? -
136 2 | Nézzék már - mondotta az uraknak -, ez a fiú reggel
137 2 | fõúrnak volt a szolgája. Az a Csáth pedig Atilla fõvezérének
138 2 | nagy bolondság volt! De mi az a szerelmes vesszõ?~- Nálunk
139 2 | De mégis leginkább, hogy az szereti õt, aki rá se nézhet.”~
140 2 | is rótta szépen: „Szereti az fû az csillagot, de a csillag
141 2 | rótta szépen: „Szereti az fû az csillagot, de a csillag
142 2 | elfelejtettem neki megmondani, az ebattát, hogy az én nevemet
143 2 | megmondani, az ebattát, hogy az én nevemet ne rója rá a
144 2 | ki aztán a veszedelem.~- Az anyja kezébe került.~- Az
145 2 | Az anyja kezébe került.~- Az apjáéba. Az volt a szerencsém,
146 2 | kezébe került.~- Az apjáéba. Az volt a szerencsém, hogy
147 2 | és meghallottam, mikor az úr a nevemet ordította.
148 2 | úr a nevemet ordította. Az oroszlán ordítana úgy, ha
149 2 | Valami kövér libuska lehet az a szépség.~- De hát nézd,
150 2 | barátom: ha olyan nagy úr az apja, úgysem adták volna
151 2 | vagyok, mint te voltál. De ha az én gazdámnak lánya volna,
152 2 | akármilyen szép leánya, én az eszemet el nem veszteném.~
153 2 | hogy fájdalmas már neki ez az ügy, hát másra fordítottam
154 2 | jártunk. Már akkor érdekelt az út: lépten-nyomon újat láttam,
155 2 | nép, s Atilla körül csak az urak rajzanak.~A hun nép
156 2 | húzódnak be, akkor is csak az asszonyok meg a betegek.~-
157 2 | ház egy helyhez foglalja az embert. Mikor házban kell
158 2 | Fehér selyemzászló lengett az ormán.~A sátorok között
159 2 | füstoszlopok emelkedtek az égnek. A levegõben pecsenyeillat
160 2 | szállongott. Trágyaszag is.~Az idõ délfelé járt.~- A néped
161 2 | egy perc múltán -, te mind az úton jó szívvel néztél rám:
162 2 | lövöldöznek. Míg meg nem szoktam az arcukat, azt mondtam, hogy
163 2 | azt mondtam, hogy rútak. Az orra valamennyinek be volt
164 2 | valamennyinek be volt horpasztva, s az arcuk, mintha kutya marta
165 2 | leánygyermekek. Azoknak az orra nem lapos: az arcuk
166 2 | Azoknak az orra nem lapos: az arcuk meg olyan tiszta,
167 2 | szándékosan vannak elcsúfítva. Az ilyen harcos nép büszke
168 2 | nyalka bajuszú Edekon volt az egyik, a másik Oresztész,
169 2 | kérdezte Csáth szigorúan.~Az urak rábámultak, hogy Vigilász
170 2 | Hiszen tudhatja Atilla!~Az én uram mégis válaszolt:~-
171 2 | védekezett udvariasan az én uram -, hogy mi a szokás.
172 2 | küldte a kérdezõket, s hogy az uraink válasza után a homlokára
173 2 | szinte elkékült haragjában. Az én uram is elképedten nézett
174 2 | venni, hogy hagyja békében az országunkat.~A sátorokat
175 2 | egy szekér halat küldött. Az volt a vacsoránk.~Azután
176 2 | Azután álomnak ereszkedtünk.~Az én uram mind éjten át hánykolódott.
177 2 | jövetelünkre. Emlékszel-e, hogy az úton egyszer ebédre hívtátok
178 2 | egyszer ebédre hívtátok az öt hun követet, aztán ebéd
179 2 | Theodóziusznak a követei.~Az én uram nem szól többet.
180 2 | beszélt hunul. Átillának az egyik íródeákjához jött,
181 2 | bejelentkeztek.~Mi dolga volt az én uramnak Csáthtal? Csak
182 2 | nyilván a nõké volt. Látszott az a bejáraton csüggõ fehér
183 2 | fehér gyöngyfüzérekrõl s az ablakokon fehérlõ fátyolkárpitokról.~
184 2 | kifejezni, s aki miatt meghal az a szegény hun legény. Valami
185 2 | látszott, hogy nem cseléd.~Az rendelkezett a rabszolgákkal:
186 2 | a szoknyája fehér.~Ez-e az vajon?~No, ha ez az, nekem
187 2 | Ez-e az vajon?~No, ha ez az, nekem bizony nem tetszik.
188 2 | nem tudom, de bizonyosan az õ holmija volt, mert gonddal
189 2 | fellegek közül, és rásütött az arcára. A leány szürke strucctoll
190 2 | tartott a homloka fölé.~Az a mozdulata tetszett nekem.
191 2 | van valami, ami megmarad az emlékezetünkben.~Neki a
192 2 | ruhában? - ütközött meg az anyja. - Milyen lesz a szoknyád?~-
193 2 | Ugyan, Emõke!~Hm, hát ez az.~- Veszek rám másik szoknyát -
194 2 | mégis megrezdültem tõle.~Az a leány a halál szellemét
195 2 | meg kell halnia.~Ismét az anyjához fordult: kérdezett
196 2 | Beindult a sátorba. Még az árnyéka is valami különös...
197 2 | vizsgálják-e valamikor a tudósok az emberi szemnek a mélységeit.~
198 3 | Mind a kettõnek ragyogott az arca.~- Siessünk! - intett
199 3 | valamennyien kapkodják az ünnepi tógát! Mosakodnak,
200 3 | te szegény, bolond Deél, az ilyen hölgyeket nem lovászoknak
201 3 | nekem szabad velük tartanom. Az uram kalamárisa nálam van,
202 3 | akkor kellett odaállniuk az ajtaja elé! Koronásan!~Mikor
203 3 | belépésünkkor ránk szegezte.~Az elsõ pillanatban nem gondoltam,
204 3 | nem gondoltam, hogy Atilla az. De az volt. Körülötte ott
205 3 | gondoltam, hogy Atilla az. De az volt. Körülötte ott álltak
206 3 | piros-egészséges állat, csak az egy Atilla sápadtas, mint
207 3 | és úgy maradtak, tehát õ az.~Várták, hogy megszólítja
208 3 | mint valami szobor. Még az arca színe is, mint a megsárgult
209 3 | nem te tolmácsoltad-e azt az akaratomat, hogy addig énhozzám
210 3 | hangja olyan volt, mint az oroszlánordítás.~Vigilász
211 3 | teremféle nagy sátornak még az oszlopai is reszkettek.
212 3 | Olvasd a szökevények nevét.~Az írnok (hunul: ravó) egy
213 3 | papirostekercset oldott ki, és az egyikrõl a nyomott csendben
214 3 | harapósnak még nem láttam.~- De az irgalmát - hörögte sápadtan
215 3 | magyarázza.~De látszott az arcán, hogy hazudik. A szeme
216 3 | bámult, és elfogyott a szín az arcából.~De ezt a színváltozást,
217 3 | ezt a színváltozást, ezt az idegenkedést csak én láttam
218 3 | üget hozzánk Atillától. Az egyik egy bokros bajuszú
219 3 | Konstantinápolyba, és szedje össze az ott maradt szökevényeket.
220 3 | Vigilász hát abbahagyta az evést. Tüstént! - parancsolta
221 3 | Három hun volt a vezetõnk.~Az egyikkel mindjárt az elsõ
222 3 | vezetõnk.~Az egyikkel mindjárt az elsõ nap beszédbe eredtem.
223 4 | kerekedik, s utána megdördül az ég is. A szél egyre dühödtebb:
224 4 | voltunk, annyifelé futottunk az éjszaka sötétségében.~Nem
225 4 | kezdve úgy festeném, hogy az elkárhozottakat sötétségben
226 4 | Hát csak futottunk, mint az ijedt tyúkok. A villámok
227 4 | a többieket is húzkodják az ebek, s azok is rikoltoznak.~
228 4 | Bámultak bennünket.~Mert az a faluféle hun telepecske
229 4 | zivatar elõl húzódtak be az emberek.~Befogadtak bennünket
230 4 | bennünket jólelkûen.~Minket az urammal egy sokgyermekes
231 4 | a gazda. Szárítkoztunk.~Az uram alig állt a lábán.
232 4 | pofájú ember volt, hogy az uram még véres térddel is
233 4 | azonban nem voltunk éhesek. Az uram csak feküdni kívánt,
234 4 | kettõ között? - kérdeztem az embert.~- Csak annyi - felelte -,
235 4 | nincs köztük különbség.~Az én hunom is fehér hun volt.~
236 4 | hun volt.~A neve: Zsadán.~Az özvegy királyné még azon
237 4 | Mennyei üdvösség! - mondta az uram a száraz, meleg ruhára.~
238 4 | szava, csak hálatekintete az égnek. Beletakaródzott a
239 4 | nem akadtam. Bontsd elõ az ünnepi tógámat: Budáné asszonynak
240 4 | mezítláb jár is.~És hát az urak el is mentek. Vittek
241 4 | Szedtem egy csokorra valót az uramnak.~Hanem hogy sokáig
242 4 | mi is benéztünk a faluba. Az idegen nép látása mindig
243 4 | látása mindig mulatságos. Az meg éppenséggel gyönyörûség,
244 4 | hogy mennyivel különb.~Az út még sáros az éjjeli zivatartól,
245 4 | különb.~Az út még sáros az éjjeli zivatartól, de azért
246 4 | azért gyerünk.~A faluban az egyetlen csinos épület Budánénak
247 4 | épület Budánénak a háza. De az is csak fából való, szétszedhetõ.
248 4 | négy szoba ha van benne.~Az épületet vagy tíz sátor
249 4 | ülnek ezek örökkön lóháton? Az egyiknek sárga és szõrös
250 4 | jobban mondva: bölénybõrön. Az öreg úrnak annyira horpadt
251 4 | öreg úrnak annyira horpadt az orra, hogy csak szívességbõl
252 4 | szívességbõl mondhatjuk orrnak az arca közepét. Valamikor
253 4 | gyakorta láttam.~Hát ül az agg úr a bõrön, s két kisgyermekkel
254 4 | két kisgyermekkel játszik.~Az egyik gyermek hatéves, már
255 4 | három, még csúfítatlan.~Az idõsebbiknek kis teknõsbéka
256 4 | pajzsa van a hátán s fakard az oldalán. A kisebbik csak
257 4 | kisebbik csak ingben hempereg az öreg úr mellett. Mert hogy
258 4 | haja borzas, mint a pemet. Az urak haja három csombókba
259 4 | kisebbik gyermek fölmosolyog az ablakra.~Emõke áll ott.~
260 4 | valami süteményt. Sárga volt az a sütemény, mint a narancs.~
261 4 | rabszolga állt: Maksziminosznak az egyik rabszolgája, szerecsen.~
262 4 | letelepedett a bölénybõrre, és az ölébe vonta a kis porontyot.
263 4 | Megrútult elõttem Nigrónak az arca. Szerettem volna pofon
264 5 | 5~Déltájban az urak hazatértek. Öt megterhelt
265 5 | megterhelt hun rab kísérte őket. Az egyik borjút cipelt a nyakán,
266 5 | a harmadik két nyulat.~Az urak vidámak voltak.~- Zéta -
267 5 | voltak.~- Zéta - mondja az uram, mikor a virággal eléje
268 5 | léptem -, téged fölmentelek az ebédkészítéstől. Eredj,
269 5 | Ejnye, beh szép! - örvendett az uram. - Ezt így, ezenképp
270 5 | meg a szemtelenségemért. Az uraknak jókedvük volt, nem
271 5 | érezték, hogy aki fáradott, az lássa a borravalót.~Mikor
272 5 | borravalót.~Mikor már aztán az úton voltam, magam is bosszankodtam
273 5 | gyalogút vitt hozzá. A gyalogút az esõtõl felázott, és vékony
274 5 | Rá se nézek!~De mikor már az út közepén voltam, arra
275 5 | Halálkisasszonyt. Úgyse látom többé az életben soha. És hát a holdat
276 5 | sátornak.~Hát látom, hogy az a tizenhárom éves forma
277 5 | homokos szárazföldet hint az útra. No, nem elég: a hintése
278 5 | ki a sátorból Emõke.~Csak az a ruha volt rajta, amelyik
279 5 | ruha volt rajta, amelyik az elõbb. A haját azonban hosszú
280 5 | könnyedén, kedvesen. És az a barackvirágszín finom
281 5 | barackvirágszín finom arcocska, az a mélázó szép fekete szem,
282 5 | mélázó szép fekete szem, az a finom metszésû ajk...
283 5 | ér, megáll. Megáll, mint az erdõn sétáló õz, s fölemeli
284 5 | a munkájával? Talán hogy az utat tovább poroztassa maga
285 5 | rázva hintettem a virágot az út sarára.~A virág elég
286 5 | királyné lépcsõjéig. Megálltam. Az arcom úgy égett, mintha
287 5 | A nap így nyilall át az erdõ lombjain. A lelkembe
288 5 | Csak a vén õr nézett, de az is egykedvûen. Vélte talán,
289 5 | rableányt látom, aki Emõke elõtt az utat hintette. Nekem integet.~-
290 5 | nem vagyok. Úr se vagyok, az igaz, de szolga se vagyok.
291 5 | de szolga se vagyok. És az én nevem Zéta.~S nagy büszkén
292 6 | Mikorra visszaérkeztem, az urak már az ebédnél feküdtek,
293 6 | visszaérkeztem, az urak már az ebédnél feküdtek, s a borjúpecsenye
294 6 | Szívesen fogadta-e a virágot?~Az én nyelvemen soha nem született
295 6 | gyökerestül, de egyik se történt. Az urak vidáman beszélgettek
296 6 | lélekkel, hogy ebédeljek.~Azon az éjjelen rosszul aludtam.
297 6 | erre nem feleltem, felült az ágyában.~- Bizonnyal mondom,
298 6 | föl, csak szegény ördög az én nevem...~Abbahagytam.
299 6 | valóban, némi hallgatás után az uram megszólalt:~- Azt hittem,
300 6 | magamhoz váltottalak. De ebben az órában nem ösmerek rád,
301 7 | zavaros fejjel kötöztem össze az ágynemûnket, és segítettem
302 7 | jönnek! Talán ugyanazon az úton jönnek, amelyiken mi!~
303 7 | úton jönnek, amelyiken mi!~Az elsõ percben ujjongtam.
304 7 | megint okosságra igazítottam az eszemet:~Hát megõrültem-e,
305 7 | mellett maga a hóhér õrködik?~Az úton mégiscsak el-elmaradoztam.
306 7 | Valahányszor azt határoztam, hogy az uram mellett maradok, s
307 7 | éjszakájában is õ lehessen az álmom!~Jönnek-e már?~Megint
308 7 | Jönnek-e már?~Megint elmaradtam az uramtól, és visszafelé lovagoltam.
309 7 | kanyarogtak. Végre megpillantottam az úton poroszkáló hun szolgákat
310 7 | kantárkövein, mint kovácsüllõn az izzó vas.~Azután egy bársonyos
311 7 | vonja. Benne ül Csáthné és az agg hun. Szemben velük a
312 7 | hozzájuk értem, leszálltam az út mellett a lovamról. S
313 7 | álltam tisztelettel.~- Mi az, hé - kiáltott az egyik
314 7 | Mi az, hé - kiáltott az egyik hun -, tán elvesztettél
315 7 | turbán alakú patyolat. Az arcán átlátszó, fehér selyemfátyol.~
316 7 | lovagolt tovább. De még az a paripa is, mintha tudta
317 7 | utánuk haladtam, s néztem az út tavaszi göröngyein a
318 7 | Tisza vize csillant elõ. Az út szinte elveszett a kövér
319 7 | aztán látom, hogy kiugrat az útból, és a mezõn játszatja
320 7 | A te neved-e Zéta?~- Az enyém, kisasszony.~S hogy
321 7 | Te hintettél-e tegnap az utamra virágot?~- Az út
322 7 | tegnap az utamra virágot?~- Az út sáros volt - mentegetõztem -,
323 7 | vagyok rabszolga. És én az uramat csak szeretetbõl
324 7 | hogy a köntösöd szegélyét az ajkamhoz érinthessem.~Nem
325 7 | lovaglóvesszejével rácsapott az arcomra.~Visszatántorodtam.
326 7 | arcomra.~Visszatántorodtam. Az ütés tûzként égetett. Éreztem,
327 7 | elporoszkált, én meg leültem az út szélére.~Csak bámultam
328 7 | cselekedtem én? Olyan nagy bûn-e az, ha megcsókolunk egy kezet?
329 7 | találkoztunk volna többé az életben. El is felejtettük
330 7 | ocsúdtam föl. Azt véltem, az én lovam nyargalász. De
331 7 | lovam nyargalász. De nem az volt. Az én lovam nyugodtan
332 7 | nyargalász. De nem az volt. Az én lovam nyugodtan legelészett
333 7 | nem tehetsz arról, hogy az eszed kevés. A te hazádban
334 7 | Itt ez a fátyol, kösd be az arcodat.~Lerepesztett a
335 7 | ennyire engem? Semmi közöm az õ rangjával. Nekem a hun
336 7 | megbánta, amit tett, a seb az arcomon marad: megvetem
337 7 | ballagtam, s lemostam a vért az arcomról.~Lódobogás közeledett
338 8 | lovunknak a kidõlése miatt.~Az urak odasorakoztatták a
339 8 | odasorakoztatták a lovukat az út mellé, s meghajlással
340 8 | vonala általjátszik. A fején az a fehér gyolcsturbán. Piros
341 8 | vagyok jó rajzos. Sem õ nem az, sem a lova nem az!... Pedig
342 8 | õ nem az, sem a lova nem az!... Pedig úgy látom õt,
343 8 | Elhaladtak mellettünk. Az üdvözlést viszonozták, Emõke
344 8 | megcsókoltam a lelkedet is.~S annak az álomcsóknak az édessége
345 8 | S annak az álomcsóknak az édessége rajta maradt az
346 8 | az édessége rajta maradt az ajkamon. Mikor megláttam
347 8 | Mikor megláttam õt, annak az álomnak a gyönyörûsége újult
348 8 | meg bennem. Milyen különös az emberi arc! Az õ arca is
349 8 | Milyen különös az emberi arc! Az õ arca is változatlan volt,
350 8 | arca is változatlan volt, az enyém is. Mikor rám pillantott,
351 8 | bizonyára azt gondolta, hogy az én arcom gyûlöletet takar.
352 8 | gyûlöletet takar. De mit takart az õ arca?~Aztán nem értük
353 8 | távolban egy búzatáblán túl, az úton. Már messzirõl megláttuk,
354 8 | volnának.~- Salvus sis! Salve!~Az urak összeölelkeztek. A
355 8 | latinra fordult a beszéd.~Az idegen követek feje Romulusz,
356 8 | kormányzója, õsz, kopasz méltóság.~Az õ járatuk éppoly keserves
357 8 | de Atillának csak azok az edények kellettek, amelyek
358 8 | sikkadtak el. A sikkasztó az õ íródeákja volt. Az hogyan,
359 8 | sikkasztó az õ íródeákja volt. Az hogyan, hogyan nem: elcsalta
360 8 | elcsalta a szirmiumi püspöktõl az aranyedényeket, elzálogosí
361 8 | megtudta a sikkasztást, az íródeákját azonnal karóba
362 8 | vagy Szilvánuszt, vagy az aranyedényeket!~Hát erre
363 8 | jóhiszemûleg adott pénzt az edényekre: az edények meg
364 8 | adott pénzt az edényekre: az edények meg templomi edények,
365 8 | felelte, tisztelettel ejtve az Átilla szót a vezetõnk -,
366 8 | hírelte, hogy megjött, de az elénk lovagló hunok is mondották.~
367 8 | vinni bennünket a városba. Az urak azonban jobbnak vélték,
368 8 | vontunk fel egy sátoroldalt.~Az elsõ tennivaló az, hogy
369 8 | sátoroldalt.~Az elsõ tennivaló az, hogy a fõvezérrel beszéljünk:
370 8 | Lóra ültünk hát hárman: az uram, Rusztikiosz meg én,
371 8 | Jókora térség elöl-hátul. Az elõtérségen az asszonyok
372 8 | elöl-hátul. Az elõtérségen az asszonyok sütnek-fõznek,
373 8 | szárítják a ruhát; elöl az edénytartó cölöp is, amelynek
374 8 | és rabok ott dolgoznak. Az öregek s betegek szintén
375 8 | földön hevernek. A férfiak az utcán csoportoznak, mint
376 8 | leginkább isznak.~Aztán az is érdekes, hogy a sátorok
377 8 | készültek, s a tetejükön vagy az ajtó fölött szimbólumot
378 8 | sátormíves keresztbe tett rudat, az ács szekercét, a szaggitárius
379 8 | kápráztató.~Nem csoda: ezek az emberek végigrabolták a
380 8 | fejû és a felkötött karú.~Az egyik odakiált a vezetõmnek:~-
381 8 | kellett maradnia, hogy ha az urunk a rómaiakra indul,
382 8 | vele? Nem olyan kicsiny ám az, mint a kazár nemzetség!~
383 8 | vont.~- Ha kicsi, ha nagy. Az Isten kardja minálunk van.
384 8 | kardja”?~- Nem tudjátok? Az égbõl vetettek alá egyszer
385 8 | mi bizonyítja azt, hogy az csakugyan Istennek a kardja?~-
386 8 | Mi bizonyítja, hogy nem az?~- De hátha nem az?~- A
387 8 | hogy nem az?~- De hátha nem az?~- A táltosok jobban tudják.
388 8 | táltosok jobban tudják. Az a kard olyan szép, aminõt
389 8 | éginek bizonyítja.~- Ki az a Káma?~- A mi fõpapunk.
390 8 | a Káma?~- A mi fõpapunk. Az ám a szent ember! Szentebb
391 8 | mindenfelé lombokkal díszítik, az utat meg erõsen locsolják.
392 8 | fákat leásták-állították az út mellé. És a levegõ illatos
393 8 | És a levegõ illatos volt az ázott föld szagától és a
394 8 | pödört.~- Szittya különben az öregapád. Azok a szittyák
395 8 | is. Mind a kettõ remeke az ácsmûvészetnek és a faragómûvészetnek.
396 8 | és a faragómûvészetnek. Az Atilláé valamivel díszesebb,
397 8 | dísztelen házak is. Azok az istállók. Külön a király
398 8 | többié.~Valami harminc ház az összesen, s húsz közüle
399 8 | csupa apró, kerek ablak, az is mind magasan, és persze
400 8 | lyukablak, de mégis kõház! Az uram ugyancsak elbámult
401 8 | láttunk követ akkorát se, mint az öklöm.~A késõbbi napokban
402 8 | Késõbb tudtam meg, hogy oltár az.~A tér másik sarkán gémeskút
403 8 | ottan.~A fõvezért éppen az udvarán találtuk. Lóháton
404 8 | ifjúnak magyarázott valamit.~Az ifjak pompás díszesen voltak
405 8 | kék vagy sárga mellény, de az is elöl csupa aranygomb.
406 8 | lengenek.~Látszott, hogy õk is az ünnepre öltözködtek. Körben
407 8 | a fõvezér körül, s mikor az elvégezte a mondanivalóját,
408 8 | vágtatással robogtak ki az udvarból.~A fõvezér köpcös,
409 8 | valamivel kisebb termetû, s az arca barátságosabb.~Meglátott
410 8 | Rusztikiosz helyett.~De az én szemem a belsõ udvaron
411 8 | belsõ udvaron ragadt meg. Az egyik széles faház elõtt
412 8 | serénykednek. A barna rableányka az emeletre kiált:~- Csobajcsi!
413 9 | bözsgött, mint a rajzó méhkas. Az utakat mindenfelé locsolták
414 9 | férfiak és nõk rendezgették az ünneplõjüket. A fehér lovak
415 9 | A fõvezér egy szolgája az emeletre vezetett bennünket,
416 9 | térségre - már hát én csak az urak háta mögül.~A nyüzsgés
417 9 | foglalták el.~A nap már az ég közepén delelt, mikor
418 9 | tizennégy-tizenöt éves lehetett. Az az egy égszínkék selyemruhába
419 9 | tizennégy-tizenöt éves lehetett. Az az egy égszínkék selyemruhába
420 9 | a távolból. Hasonlított az kezdetben a tenger morajlásához,
421 9 | volna, és dobogna, zúgna az örömtõl.~Akkor már a királyi
422 9 | fiúcska, fehér selyemben, mint az asszonyok. Csak a süvege
423 9 | áldás a szó a hunoknál, csak az idegenek vivátoztak náluk.~
424 9 | tüntetik ki annyira azt az egy királyfit. Hát azért,
425 9 | Mint szélben a polyva. De az a királyfi mégis megmenti
426 9 | réda. Csakhamar eltûnik ez az álomképcsoport.~De íme,
427 9 | muzsikusok százan is vannak. Az egyik dobosuk szerecsen.
428 9 | s azért nem lapítják be az orrukat.~A hun zene különös
429 9 | lépni. Annyiszor hallottam az ünnepi utcai melódiájukat,
430 9 | nehéz lekótáznom. Hát ez az:~ ~A zenészek mellett az
431 9 | az:~ ~A zenészek mellett az öt-tíz éves rabgyerkõcök
432 9 | nép mind a fõútra tolong. Az elsõ sorban a hun leányok
433 9 | fátyolok alól elõcsillog az aranylánc, aranyfüggõ, arany
434 9 | nõi süveg. Azokon is annyi az arany, hogy káprázat!~-
435 9 | közeledik s nõttön-nõ az öröm hangviharja.~Atilla
436 9 | királyfiak. Utánuk vonul be az asszonyhad. Rika királyné
437 9 | királyné aranyozott rédájában az új menyecske. Az arcát nem
438 9 | rédájában az új menyecske. Az arcát nem látni, oly sûrûn
439 9 | rajozzák körül. Most már nincs az arcukon fátyol. Emõkét ismét
440 9 | alkalommal fehérbe öltöznek. Az erõkelõ nõk hétköznap is.~
441 9 | hogy meghasadt a menny, s az angyalok millióinak kara
442 9 | hun vezérek asszonynépei s az öregmamák. Egy csúnya, kövér
443 9 | azok is eléje indultak, s az út közepén csoportosultak
444 9 | Valami jelentõsége volt annak az egy falat ételnek és egy
445 9 | vele, hogy a hazatérõnek az itthon való étel és ital
446 9 | arca márványos, vértelen. Az éneklõ leánycsoport eközben
447 9 | a hun népet, a lószagot, az ünnepet, a napot, a földet.
448 9 | visszavonultak a palotába, és az erkélyrõl gyönyörködtek
449 9 | A nõk ott zengték tovább az éneküket. Hasonlított az
450 9 | az éneküket. Hasonlított az a jelenet ahhoz, mikor a
451 9 | Ember és állat oly egy az érzésben!~Késõbb, hogy a
452 9 | hozzánk küldötte Csáthot, hogy az uraink üljenek az asztalhoz.
453 9 | hogy az uraink üljenek az asztalhoz. Õ maga aligha
454 9 | maga aligha lehet velünk az ebéden, mert jelentést kell
455 9 | lesz-e?~A szívem elszorult. Az uramra néztem, hogy maga
456 9 | mondhassam neki: „Uram, most az egyszer ments fel!” Nem
457 9 | mintha megértette volna az aggodalmamat, magához intett:~-
458 9 | legszebbik ezüsttálban. Hozd be az ajtón, s állj meg vele ott,
459 9 | illatkenõcs! Bekentem a hajamat az uram finom nárduszával,
460 9 | szokták. Inkább szidjon meg az uram a kenõcsért, mintsem
461 9 | hogy beletörölje a hajamba az ujjait.~Mikor a homokóra
462 9 | ujjait.~Mikor a homokóra az egy felé pergett, fölfogtam
463 9 | fölfogtam a kis tálat, és vittem az emeletre.~Az ebédlõ ajtaja
464 9 | és vittem az emeletre.~Az ebédlõ ajtaja nyitva volt.
465 9 | Ültek ott valami húszan. Az asztalfõn a fõvezér neje,
466 9 | jobbról Maksziminosz, balról az én uram, aztán nõk és férfiak
467 9 | Egy minutumig csak álltam az ajtó mellett: vártam, hogy
468 9 | ajtó mellett: vártam, hogy az uram meglásson. Közben Emõkére
469 10 | 10~Az uram mindennap jegyezgeti,
470 10 | Persze a jegyzetek mindig az én kezem írása. Dirib-darab
471 10 | mindent, ami velünk történik.~Az uram néha diktál, néha nem.
472 10 | hogy én meg se vártam, míg az uram hazatér, belefogtam
473 10 | uram hazatér, belefogtam az írásba.~Hát az uram csakugyan
474 10 | belefogtam az írásba.~Hát az uram csakugyan késõn érkezett
475 10 | meg, hogy a sátor elõtt az íródeszka mellett talál.~-
476 10 | és a küszöb elõtt megáll. Az új asszonyt felöleli, s
477 10 | szavalva olvasom:~- Olyan volt az, mint egy nagy fehér galambraj.
478 10 | korban vagy, amelyikben az emberi test a virágzása
479 10 | ismerem, csak egy nõi test az, amely kifordított az okosságomból.
480 10 | test az, amely kifordított az okosságomból. Ó, de ha az
481 10 | az okosságomból. Ó, de ha az a nõ a legcsodálatosabb
482 10 | legcsodálatosabb teremtése az Istennek! Ha azt a nõt én
483 11 | Nagy Sándor vadászata. Ha az öt serleget egyszerre forgatták,
484 11 | fölkelt, már ott ácsorogtunk az urammal, Rusztikiosszal
485 11 | jobb is, ha nem jön elõ az a leány!~Amint ott várakozunk,
486 11 | Haja három csimbókban. Az oldalán türkizzel kirakott
487 11 | türkizzel kirakott görbe kard. Az is a gazdag hunok fegyvere.~
488 11 | úr volt; csörgött rajta az arany.~Megállt és mosolygott:~-
489 11 | Hát én hun vagyok - feleli az ember, a bajusza két ágát
490 11 | két ágát megtapintva. - De az is igaz, hogy görögül születtem.
491 11 | Bizony, atyámfia, görbe az útja némelyik életnek. Sose
492 11 | meg. Miért? Sokféle okból. Az egyik az, hogy gazdag embernek
493 11 | Sokféle okból. Az egyik az, hogy gazdag embernek bizonyára
494 11 | rokonság nem jelentkezik, az úrból vált szolga tartása
495 11 | Akkor is, nálunk nem rongy az ember élete, mint a rómaiaknál.
496 11 | rablók: a végrehajtók meg az állami tisztviselõk. A római
497 11 | gazdagnak mindent szabad. Az igazságot pénzért szolgáltatják,
498 11 | végtelenig nyúló perekben az ügyvéd meg a bíró kizsarolja
499 11 | te szavad igaz. De azért az is igaz, hogy ahol a fejedelem
500 11 | nem is mentünk föl, csak az udvaron vártuk meg.~Már
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2174 |