1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2174
Part
1501 45 | ördögnek, ha én elõbb jutok az Isten színe elé, elmondom
1502 45 | hála érzése csillogott.~Az urak nem értették õt, legföljebb
1503 45 | el olykor valamit annak az embernek a lelkébõl, az
1504 45 | az embernek a lelkébõl, az arca mozdulatlan volt, mint
1505 45 | volt, mint a kõszobroké.~Az öreg folytatta:~- A világ
1506 45 | Tolmácsold a vendégeimnek, amit az öreg mond.~A püspök hallgatott,
1507 45 | míg a tolmács elmondta az addigi szavait, aztán átszellemült
1508 45 | átszellemült arccal folytatta:~- Az óvilág népe eljött ellened,
1509 45 | fegyveredet, hogy összemérd az övékével. Sok vér folyik
1510 45 | történelem tanulsága, hogy az emberi faj könnyben és vérben
1511 45 | Mennyi kár, mennyi siralom az omladékokon! De ha a vihar
1512 45 | gyökere háromszorosan hajt, s az emberi lélek munkára buzdulva
1513 45 | melyet Isten bocsátott az emberi fajra! Híred zúgó
1514 45 | Mert semmi sem történhetik az õ akarata ellen. De mert
1515 45 | hogy a vihar után lásd az újraéledést, s ahogy az
1516 45 | az újraéledést, s ahogy az Isten a te kezeddel verte
1517 45 | a kezét nyújtotta neki. Az öreg meg akarta csókolni
1518 45 | hunok.~- Vivát! - kiáltották az idegenek.~- Hohh! - kiáltották
1519 45 | ültében felelt:~- Hiszem, hogy az emberi élet nem ezen a földön
1520 45 | a poharát, jeléül, hogy az õ egészségére köszönti,
1521 46 | lekötötte a figyelmemet az asztalnál folyó beszélgetés,
1522 46 | vacsora után néztem szét: mi az a különös duhogás, forgolódás
1523 46 | meg.~Tehát istentisztelet. Az urak arra várnak.~A máglya
1524 46 | hun szóval: tárogató.~Az urak Atilla körül alacsony
1525 46 | valami magasra emelt tálból az ürü hátára. Az ürü megrezzen.~
1526 46 | emelt tálból az ürü hátára. Az ürü megrezzen.~Zobogány
1527 46 | fölé.~A zene elhallgat.~Az öreg Iddár felhág a nyírfába
1528 46 | föl íjatokat! Ûzzétek el az idegen szellemeket! földbe!
1529 46 | mormogják mindnyájan.~Az áldozókõ alá veti a nyelvet,
1530 46 | arcával olyan volt, mintha az éj szelleme volna.~A táltos
1531 46 | kapja, hanem valamennyi az ellenség testében álljon
1532 46 | Adj erõt a mi lovainknak!~Az utolsó mondatot ismételte
1533 46 | gyertek elõ! Gyertek, mint az alvó lehelete! Gyertek,
1534 46 | foszladozó felhõ! Gyertek, mint az éjben lengõ árnyék! Gyertek
1535 46 | akasztja. A nyíl fölé odatûzi az égõ viaszgyertyát.~Atilla
1536 46 | Atilla sátortermébe vonulnak. Az igricek a sarokban ülnek.
1537 46 | serceg. A tábor körös-körül az alvás és a lovak legelésének
1538 46 | ujjal veri a dobos. A sípos az ajkához illeszti a tárogatót,
1539 46 | Zobogány táltos áll. A fejét az égnek fordítja, karjait
1540 46 | haja is röpköd, már szinte az egész teste zihál. Íme,
1541 46 | szeme fehére villog reánk. Az arca szederjes-vörös, azután
1542 46 | körültérdelik. A zene elhallgat. Az ember görcsökben rángatózva
1543 46 | sötétjébõl néz maga elé.~Az embert fölfogják ketten,
1544 46 | elõtt, mert olyan volt, mint az õrült.~A zene ismét megszólal.~
1545 46 | a szellemeket, míg a pap az Isten nevét kiáltozva iparkodik
1546 46 | a jóslatokat kifejteni.~Az alán pap jóslata szebben
1547 46 | szebben hangzik:~- Látom az ellenséget hétfejû sárkánynak.
1548 46 | vizsgálta a repedezéseket.~Az arca hol elborult, hol kiderült.
1549 46 | S Atillához fordult:~- Az ellenség vezére elesik.~
1550 46 | har... col... nak...~Az urak fölugrottak. Mindenki
1551 46 | lerajzolta, hun betûkkel adták az olvasott mondatot.~Minden
1552 46 | Minden arc felderült. Csak az öreg püspök ült a helyén
1553 46 | akarata, hogy ez a kard az oldalamra kerüljön, azt
1554 46 | vágjon!~Bólintással üdvözölte az urakat, és fölment az emeletre.~ ~
1555 46 | üdvözölte az urakat, és fölment az emeletre.~ ~
1556 47 | egy fáklyát, s elindultam az uram elõtt. A sátrak körül
1557 47 | alvó katonák hevertek. Csak az ebek ugatása hangzott az
1558 47 | az ebek ugatása hangzott az éjben.~A gazdám a fõvezérrel
1559 47 | végignézi reggel még egyszer az állásokat.~Elámultam a fõvezér
1560 47 | szándékosan viselkedett úgy az idegen fejedelmek elõtt,
1561 47 | csak lehet. Én még ebben az órában indulok.~- Délnek?~-
1562 47 | azután akkorát ásított, hogy az álla csontja is megroppant.~
1563 47 | megroppant.~Beletûztem a fáklyát az oszlopvasba, és segíteni
1564 47 | feküdtem, a bõrereszet alá. Az ágyam az oszlopokra volt
1565 47 | bõrereszet alá. Az ágyam az oszlopokra volt csatolva.
1566 47 | aludt meg két rabfiú. Még az Alpesek között osztották
1567 48 | szekerét. Milyen más volna ez az éjszakám, ha Emõkével nem
1568 48 | éj ölén, s nem hallgatnám az alvó pokol közepén, hogyan
1569 48 | hogyan ropogtatja a zabot az az állat, amely talán már
1570 48 | hogyan ropogtatja a zabot az az állat, amely talán már reggel
1571 48 | Éjféltájt aztán mégis elnyomott az álam. De meddig alhattam?
1572 48 | éjfél után háromkor pirkad az ég. Arra ébredtem, hogy
1573 48 | sátor fogas oszlopára, s az ellenséget szemléltem. Hát
1574 48 | pokrócot csatolva maga alá. Az öregek is alacsony kápájú
1575 48 | fiatalságnak viszket a marka. Az idõsebbek is jónak vélték
1576 48 | tréfálkoztak vele, hogy nyerített-e az oroszlán, vagy röfögött.
1577 48 | oroszlán, vagy röfögött. Az arab esküdözött, hogy tulajdon
1578 48 | késével szedte ki a zsírt az oroszlánból Afrikában.~Végre
1579 48 | fölött öles nyársakon forgott az az erõ, amely majd délután
1580 48 | öles nyársakon forgott az az erõ, amely majd délután
1581 49 | lován a hevedert, íján az ideget. A szarmaták és rokszolánok
1582 49 | gomolyodik fel egyszerre az áldozati tûz füstje. Az
1583 49 | az áldozati tûz füstje. Az idegen népek papsága is
1584 49 | kanyarítanak - mondta egy lovász.~Az õrök visszahúzódtak a mezõrõl.
1585 49 | láthatatlan dögkutya nyalt volna az arcomra. Egyetlen gondolat
1586 49 | arcomra. Egyetlen gondolat áll az agyamban, áll szinte befagyottan,
1587 49 | áll szinte befagyottan, s az a gondolat: a halálodba
1588 49 | kacagányt is akasztottam, hogy az urakhoz jobban hasonlítsak.
1589 49 | Hátamon is puzdra. Kezemben az íjam.~A kürtszó másodszor
1590 49 | tekerül a karra, hogy védje az izmokat. Csak a mell van
1591 49 | valamennyinek két kard csörög az oldalán.~Atilla zászlójának
1592 49 | aminõt Xerxes óta nem látott az öreg ég napja.~A sereg éljenzése
1593 49 | meg-megújuló mennydörgés.~Az oltárnál most szúrják le
1594 49 | oltárnál most szúrják le az áldozatokat.~Atilla megáll
1595 49 | áldozatokat.~Atilla megáll annál az oltárnál, amelyiknél a vak
1596 49 | cselekszik a szarmaták és gelonok az embervérrel.~A papok aztán
1597 49 | aztán csendesen folytatják az áldozást az oltároknál mindaddig,
1598 49 | csendesen folytatják az áldozást az oltároknál mindaddig, míg
1599 49 | vissza:~- Megmutatjuk!~De az én torkomból rekedten jön
1600 49 | szónoklat ez is: Nézzétek, itt az Isten kardja!~A távoli moraj,
1601 49 | megértették Atilla mozdulatát, s az õ lelke áttüzel mindenki
1602 49 | a mezõ túlsó oldalán át az ellenséges had fölsorakozását
1603 49 | folytatjuk. Nincs cudarabb az éjjeli harcnál.~- Antul
1604 49 | nem izzadunk.~Szemléljük az ellenséges had elõrajzását.
1605 49 | de oly messze van tõlünk az ellenség, hogy csak mozgó
1606 49 | sávok. De azért tudjuk, hogy az ezüstösen csillogó sáv a
1607 49 | burgundi; a mozgó nádas az alán; a búzavetésként hullámzó
1608 49 | kengyelben fölállva nézegelõdik az ellenség felé: látszik,
1609 49 | a vihar elsõ szele sodor az utakon.~De lám, megindult
1610 49 | had is balra tõlünk. Mint az áradó Tisza, ömlik csillogón
1611 49 | megszólal a síposok zenéje. Az indulás bõsz üvöltése nyom
1612 49 | vagyok-e. A szeme máris véres. Az arca úgy fénylik az izzadságtól,
1613 49 | véres. Az arca úgy fénylik az izzadságtól, mintha belakkozták
1614 49 | üres tér marad mögöttük. Az üres teret csakhamar kitölti
1615 49 | kesztyûbõl ahogy kinyúlnak az ujjak - alig gyõzik fékezni
1616 49 | ujjak - alig gyõzik fékezni az ilyen lovakat. Utánuk, amint
1617 49 | Mink következünk.~Mint az elpattanásig feszített íj,
1618 49 | már oly messzire voltak az elõttünk elmentek, hogy
1619 49 | rikolt egyet, és megrázza az íját:~- Hajrá, Isten uram!~
1620 49 | vagy hogy a föld alattunk, az fut visszafelé? A lólábak
1621 49 | bõrpajzzsal. Neki a harcban csak az urára kell vigyáznia. A
1622 49 | magáé mellett, hogy ha netán az úrét ellõnék, ledöfnék,
1623 49 | Azazhogy visz a ló. Mert bizony az elsõ percekben megint megzsibbadtam.
1624 49 | percekben megint megzsibbadtam. Az a pokoli hujjogás, a lovaknak
1625 49 | ijedt prüsszögése, dobogása, az a felkavargó por... apokaliptikus
1626 49 | volna a mellekbõl.~De csak az elsõ percek nyomása volt
1627 49 | nem érzett erõ van bennem. Az az ordítás körülöttem, a
1628 49 | érzett erõ van bennem. Az az ordítás körülöttem, a harag
1629 49 | harag erejének ordítása, az erõsít meg.~A lovasok elszéledve
1630 49 | rohannak tovább, mint ahogy az öntözõkannából hulló víz
1631 49 | úgyhogy elõreragadhattam az íjamat.~A lovam kantárát
1632 49 | csapom. Rántom-feszítem én is az íjam húrját. De még nem
1633 49 | elõttem: nyilak felhõje az, a mi nyilaink felhõje.~
1634 49 | Lándzsát elõ! Hiszen ezek az alánok! Tipord, lovam, tipord,
1635 49 | dönteni. Puff, kutya, ne! Az én combomra is zuhan valami.
1636 49 | rántja vissza a lovát, s az arcához kap. Mellettünk
1637 49 | Hátsó lábaik közt csorog az izzadság fehér tajtékja.
1638 49 | Fokost!~S fokost ragad. Az alán oly sûrûn áll, mint
1639 49 | alán oly sûrûn áll, mint az aratatlan búza. Csak a lovat
1640 49 | Lefordul. A lova nekitorlódott az enyémnek. Azt is fõbe ütöm.
1641 49 | Megfordulni nem lehet. Az idegen lovasság nyom bennünket
1642 49 | többi után.~- Áldjon meg az Isten, okos állat!~Egy mellettünk
1643 49 | parancsolta! Derékon törjük az ellenséges hadat.~Ki az
1644 49 | az ellenséges hadat.~Ki az ördög tudja ebben a forgatagban,
1645 49 | kardja villámvillogását. Az ellenség csupa lovas alán
1646 49 | megint a pokolforgatagban.~Az elsõ, aki nekem jut, egy
1647 49 | lovak egymásba torlódnak. Az alán lándzsások nem bírták
1648 49 | hunok iszonyú nyomását, de az erõs frank százezernyi tömött
1649 49 | csattogása. Egy-egy ló lerogyik, az ember is vele, fölöttük
1650 49 | néhány perc múlván ott, ahol az az egy ló elesett, a lovak
1651 49 | perc múlván ott, ahol az az egy ló elesett, a lovak
1652 49 | nyelû harci csákányukat. Az egyiket elõttem csapja mellbe
1653 49 | koponyája recsegve szakad be, s az ember leomlik.~- Ki látta?~
1654 49 | nagyszájú zoltán ordítva áll az összetorlódott lovak hátán,
1655 49 | a szája ordítana, hanem az egész teste. Emberré változott
1656 49 | rántva térül el a harcból. Az egyiknek, látom, csak lóg
1657 49 | kengyelbe akadt lábánál fogva.~Az én kengyelem még mindig
1658 49 | mindig hosszú. De marja az arcomat a verejték. Elõrántom
1659 49 | Amint a kendõt leveszem az arcomról, látom, hogy csupa
1660 49 | hogy csupa vér.~- Huj, az apátok gyilkos keservit!...~
1661 49 | mögöttem.~Megfordulok. Badaló az, városvégi hun, aki lándzsavetésre
1662 49 | lándzsavetésre tanítja otthon az ifjakat. Neki is véres az
1663 49 | az ifjakat. Neki is véres az arca s melle. Meg nem ismerném,
1664 49 | ha a verejtéke nem mosná az arcát. De mintha új lelket
1665 49 | dicséretével!~A következõ percben az armorik sereg zúdul reánk.
1666 49 | röpülnek egy futamatnyira.~Az armorikok és frankok nagy
1667 49 | nem olyan nyomott, mint az elõbb. Cselfutás csupán.~
1668 49 | száguldás közben hátrakaptunk az íjért, s felvonjuk. Az új
1669 49 | hátrakaptunk az íjért, s felvonjuk. Az új kürtjelre megfordulunk,
1670 49 | hánykódik a sok tajtékzó lófej. Az elhulltak nyomán új meg
1671 49 | élõ robban velünk szembe. Az élõ paripa átugrálja a holtat.
1672 49 | átugrálja a holtat. A mezõt az élõ ördögök sokasága lepi
1673 49 | fekete sisakot hoz a fején, az elõttem nekihuzakodó Badalót
1674 49 | megnézzem, miért ömlik úgy a vér az arcomról. De mögöttem is
1675 49 | tajték, csak úgy röpköd róluk az arcunkba.~Hátulról támadjuk
1676 49 | lóra szököm, de látom, hogy az is sebesült. A gazdátlanul
1677 49 | Kerítsd!~Meddig tartott az emberirtás, nem tudom: talán
1678 49 | fogyton-fogynak, mígnem az utolsó is lehull, s a hunok
1679 49 | lobog a távolban, talán az ellenséges tábor közepén.~
1680 49 | visznek.~De nekem már fogyton az erõm. Vérzek is. A jobb
1681 49 | vödör vizet. Nem lehet.~Az ellenség szekereihez értünk.
1682 50 | vagy a kénytelenség, vagy az enyimhez hasonló elmebeli
1683 50 | mindennap is elkábulunk az elalvásunk elõtt.~Aki harcol,
1684 50 | magától. De a legcsodálatosabb az, hogy a nagy ütések, nagy
1685 50 | Nem voltak távol, csak az én fülem volt elzsibbadva.~
1686 50 | zûrzavaros, dühös ordítását, az acélok csattogását, lovak
1687 50 | mérföldekre nyúló küzdõ hadnak õ az agya, õ igazgatja a tagokat:
1688 50 | távolban. S ha a hun kürt az ellenséges kürtjel közelében
1689 50 | gyászlepellel födte volna be az ég.~Szomjazom.~A csatatéren
1690 50 | föltápászkodtam félig-meddig. Az egyik holttestet eltoltam
1691 50 | egyszer elájultam.~Talán az tartott mégis eszméletben,
1692 50 | emberek jártak a mezõn.~Az élet reménye visszaszállt
1693 50 | Azt keresik.~- Átilla?~- Az nem.~- De én azt gondolom.~-
1694 50 | aki oly mûveletlen, hogy az ábécét sem ismeri; olyan
1695 50 | fiatalember lépked. Fekete haja az arcába lóg. Olykor eltakarja
1696 50 | hányódott bennem, amennyire az öldöklõ szomjúságban gondolkozhattam.
1697 50 | gyõztünk, csak megkerestet tán az uram...~- Öcsöd! - kiáltottam
1698 50 | beszéltem vele többet. Ez az ember már halott. Csak a
1699 50 | lábam irányában.~A hang csak az, amelyik az elõbb, tehát
1700 50 | A hang csak az, amelyik az elõbb, tehát a szomjas római
1701 50 | olyan a sötétség.~- De az én szememet kilõtték nyíllal.
1702 50 | kereszteltek vagyunk, a fõ az, hogy vonj ki innen.~- Nem
1703 50 | te lábad?~- Nem.~- Ez?~- Az sem.~- Akkor nem tudom,
1704 50 | összeszedve kapaszkodtam az egyik lónak a nyergébe,
1705 50 | fájdalmamat.~- No - unszolt az ember. - Mozogsz-e már?
1706 50 | tyúkom jutott egy percre az eszembe, a sánta kis fekete
1707 50 | tartva húzódtam följebb, föl az élettelen lóra.~Akkor láttam
1708 50 | élettelen lóra.~Akkor láttam az éji sötétségben, hogy két
1709 50 | hun tábor felé. Ott csak az õrtüzek égtek, apró vörös
1710 50 | lehet? Talán éjfél van. Az égen sûrû fekete felhõk
1711 50 | harcos hívja haldoklásában az édesanyját.~A római táborból
1712 50 | A római táborból egyre az az egyhangú csörömpölés
1713 50 | római táborból egyre az az egyhangú csörömpölés hallatszik,
1714 51 | De a szemem szinte issza az ég gyönyörû pirosságát!
1715 51 | Kettõ arccal van fölfelé. Az egyik bozontos szakállú
1716 51 | hajló fejjel aludna. Hun az is, és dárda van átütve
1717 51 | Vállban csapta le valaki. Az ujján aranygyûrû. És véres
1718 51 | Kivan a meztelen mellem, és az is véres.~Megpróbálok fölhuzakodni.
1719 51 | Amint a reggeli párának az utolsó fátyola is elszáll,
1720 51 | vizet adna, odaadnám érte az életem felét.~Tán negyedóra
1721 51 | vizsgálják napkelet felé.~Az egyik mellettem vágtat el.
1722 51 | már: a rómaiak elvonultak az éjjel.~Hála a hunok istenének!
1723 51 | gyümölcs érezni tudna, csak az érezhetné, ahogy én, mikor
1724 51 | érezhetné, ahogy én, mikor az aszalókemencében szárítja
1725 51 | lovas kiált neki:~- Ki volt az a király, akit az éjjel
1726 51 | Ki volt az a király, akit az éjjel temettek?~- Teodorik -
1727 51 | kezem már százszor elfáradt az integetésben, s az örökkévalóság
1728 51 | elfáradt az integetésben, s az örökkévalóság órája is lejárt,
1729 51 | papok, szarmata asszonyok és az ugorok mostak, kötöztek
1730 51 | többi a harctéren szedte az értékeket.~Hallottam, hogy
1731 51 | pogány papok! Áldja meg az Isten különösen Szodorót
1732 51 | különösen Szodorót közöttük, az kötötte be a lábamat egy
1733 51 | ezernyi ezer sebesült vár az ápolásra: arra már nem kaptam
1734 51 | elszállítsanak.~Hiába kiáltottam hol az ugoroknak, hol az asszonyoknak,
1735 51 | kiáltottam hol az ugoroknak, hol az asszonyoknak, Bialra, Bucsára
1736 51 | míg ránk is kerül a sor.~Az egészségesek persze vagy
1737 51 | zsákmányoltak. Mi meg ott feküdtünk az égetõ napon, a legyek ellen
1738 51 | bennünket, a - hollóknak.~Az öreg Lupusz püspök is ott
1739 51 | sebetek dicsõségetek. Még az úton meggyógyultok, és egészségesen
1740 51 | lábatörötten. Rám kiáltott:~- Tyû, az apád sarkantyúját, csoma
1741 52 | még mindig kapaszkodtam az élet gyökerébe.~- Feleim -
1742 52 | beviszlek is? Csoma van benned, az ebattát!~- Legalább emberek
1743 52 | társaságom, szálldosó hollók az eléneklõim.~A mezõkön kigyulladtak
1744 52 | búgó kürtök szava kísérte az éneket. A hunok hite szerint
1745 52 | erdõ kellett volna.~Aztán az ének is elmúlt. Nem maradt
1746 52 | elkábultam, idõnkint ébredezett az eszméletem.~Mikor leszállt
1747 52 | eszméletem.~Mikor leszállt az este, s elõtündököltek az
1748 52 | az este, s elõtündököltek az égen a nyári csillagok,
1749 52 | már meghalok, hát legalább az utolsó perceimben az se
1750 52 | legalább az utolsó perceimben az se nyomjon, ha kõ.~Hát lám,
1751 52 | zavarban a nyereg helyett hátra az övembe kötöztem. Mert arra
1752 52 | látszott bizonyosabbnak, mint az, hogy nem érem meg a reggelt,
1753 52 | nem érem meg a reggelt, az öröm érzése mégis olyan
1754 52 | vetett bennem, mint mikor az elalvó tûz az utolsó lángjában
1755 52 | mint mikor az elalvó tûz az utolsó lángjában még egyszer
1756 52 | ivással. És ittam és ittam. Az a savanyú, méregerõs bor,
1757 52 | spongyában a víz. Mind megittam az utolsó cseppig.~S nyomban
1758 52 | elaludtam.~Meddig tartott az alvásom? - nem tudom; lehet,
1759 52 | lehet, hogy két nap is. Az arcomat záporesõ verte.
1760 52 | feküdtem, és a kezemmel védtem az arcomat.~Eközben látom,
1761 52 | világosság nappali. Érzem, hogy az esõ átveri a ruhámat. Mintha
1762 52 | nem is esne, hanem öntenék az égbõl a vizet.~Fél óra múlván
1763 52 | vize terjedez. Már látom az áradatot. De sárga, iszapos
1764 52 | Egyik hanyatt, másik háttal az égnek, a harmadik oldalt.
1765 52 | Egyik-másik megáll és forog. Az újonnan érkezõk hozzáütõdnek,
1766 52 | a vállára van billentve. Az magában kereng nagy komolyan,
1767 52 | kereng nagy komolyan, aztán az is továbblejt, mintha táncolna.~
1768 52 | való. Arra gondoltam, hogy az a híd elvihetne engem a
1769 52 | hullámok a nyakamat mossák, az arcomba is fel-felcsapnak.~
1770 52 | húzgálták ki a halottakat, az úszó fasisakokat, dárdákat,
1771 53 | 53~Bolond az, aki kétségbeesik. Íme,
1772 53 | alakban tört a halál. Hol az üstökömet ragadta meg, hol
1773 53 | Néha azt gondolom, hogy az a megecetesedett erõs vörös
1774 53 | maradtam élve. Tûnõdjenek rajta az orvosok.~Lupusz püspök bizonyára
1775 53 | A falakon szentek képei. Az ággyal szemben öblös kandalló,
1776 53 | megszólalhattam -, van-e az emberi nyelvekben olyan
1777 53 | Isten küldött - felelte az öreg -, a többivel ne gondolj.~
1778 53 | ne gondolj.~De látszott az arcán, hogy bámul a latinságomon.~-
1779 53 | vagy a bajon, áldassék érte az Úr neve.~- Amen - feleltem
1780 53 | könnybe lábadt szemmel.~Az a sült csirke, amelyet hosszú
1781 53 | A pecsenye illata nem is az orromba ment, hanem a lelkembe,
1782 53 | hanem a lelkembe, s a hús, az már a számban erõmmé változott!~
1783 53 | s éreztem, hogy elértem az életemnek azt az óráját,
1784 53 | elértem az életemnek azt az óráját, amelynél boldogabb
1785 53 | boldogabb órám soha nem leszen.~Az öreg püspöknek valami húsz
1786 53 | tanuló papok. Együtt laktak az öreggel. A templomi ájtatosság
1787 53 | dolga.~Hogy ím, fölépültem, az öreg nem gyõzött betelni
1788 53 | hogy olvasni tudtak.~Mikor az erõm visszatért, úgy ültem
1789 53 | többet tudtam, mint õk. Az öreg maga volt csak tudós
1790 53 | volt csak tudós teológus. Az õ jelenvoltában nem is igen
1791 53 | fölszentellek, és te leszel az utódom.~A papok olykor görbe
1792 53 | hogy fölkelhettem, és az apró házi munkákban is buzgólkodtam,
1793 53 | rabszolgaság nagy tanítómester az alázatosságban! Lassanként
1794 53 | Azt se bánták már, hogy az öreg fiaként bánik velem:
1795 53 | ezt a fiút - mondogatta az öreg a népnek is -, meglássátok,
1796 53 | nekem. Megvetettem azokat az embereket, akiknek minden
1797 53 | pletykák, babonák. Csupán az öreg püspököt szerettem
1798 53 | szerettem igaz fiúi szeretettel.~Az igazán szent ember volt.~
1799 53 | akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat,
1800 53 | véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember,
1801 53 | akik vele, mellette élnek.~Az én püspököm is ilyen kopott
1802 53 | csámpás. De szent embernek jó az ilyen is: a szeretete megjavítja
1803 53 | még a festett emberen is.) Az ágya gyékényes nyoszolya
1804 53 | fehérnemûje is csak úgy volt, hogy az asszonyok hordtak neki,
1805 53 | viselt. Nem is ismerte. Az ing a hunok találmánya.~
1806 53 | ing a hunok találmánya.~Az épületben sok szoba volt,
1807 53 | koldusok hálogattak benne.~Az öreg a koldusoknak adta
1808 53 | a tél elsõ hava leesett, az öreg összegyûjtötte a városi
1809 53 | terram. (Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet.)
1810 53 | Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet.) Ez volt
1811 53 | eget és a földet.) Ez volt az elsõ lecke. Ajánlom a latin
1812 53 | tartalmúak.~Esténkint, mikor már az árvák lefeküdtek, összegyûltünk
1813 53 | lefeküdtek, összegyûltünk az öreg szobájába, a nagy kandalló
1814 53 | Néha vendége is érkezett az öregnek: hol a városból,
1815 53 | is el voltak foglalva, s az öreg tisztogatta a répát,
1816 53 | Aztán, ha vendégünk is volt, az öreg püspök történeteket
1817 53 | történeteket mondott el az angolországi élményeibõl,
1818 53 | volt, mikorra fölkelhettem az ágyból, s az erõm lassan
1819 53 | fölkelhettem az ágyból, s az erõm lassan tért vissza.
1820 53 | a fejüket rázva.~Áldott az Isten, aki a farkast, hiénát,
1821 53 | Egyszer aztán elmondtam neki az Emõkével való történetemet.~
1822 53 | nyugodtan hortyogott, de már az életemet nem tettem volna
1823 53 | Elhiszem - sóhajtottam -, de az a leány nem Emõke volt,
1824 53 | fogzáson - vigasztalt -, az a leány a télen már bizonyára
1825 53 | földre és sírva átkoztam azt az órát, amelyben a halál kieresztett
1826 53 | kieresztett a markából.~Az öreg megijedt. Szenteltvízzel
1827 53 | halántékomat. A fejemet az ölébe vette és simogatta,
1828 53 | a bánatod! és mily nagy az éretlenséged! Lásd, én feleséges
1829 54 | neveznek, csöndes, nyugalmas az életem. Még azt is remélhetem,
1830 54 | naponként, nem adtuk rájuk többé az utolsó kenetet. Csak hárman
1831 54 | meg, kiment a hegyekbe, az odavonult lakosság közé.
1832 54 | naponkint. Volt olyan ház, hogy az egész család kipusztult
1833 54 | akkor csak ketten éltünk az öreg pappal, a jó zsoltárost
1834 54 | Reám?~- Tereád. Áldassék az Úr neve: mennyi jót cselekedhetel
1835 54 | csomát más tájra nem viszi az ördög - azután majd elkótyavetyéljük,
1836 54 | majd elkótyavetyéljük, s az a pénz is a szegényeké lesz.~
1837 54 | bírójához és megzörgettem az ablakát:~- Kelj föl uram,
1838 54 | ijedten:~- Mi történt?~- Még az éjjel Párizsba kell mennem.
1839 54 | A bíró nem csodálkozott az öltözetemen: a vidék tele
1840 55 | parthoz sem érnek, felvonja az öreg az íját:~- Ki vagy,
1841 55 | érnek, felvonja az öreg az íját:~- Ki vagy, és mit
1842 55 | Miért jöttél haza?~- Az az én ügyem. Kötelességed,
1843 55 | Miért jöttél haza?~- Az az én ügyem. Kötelességed,
1844 55 | Kötelességed, hogy átvigy.~- De az apád ragyogóját: nem addig
1845 55 | a tavalyi csatából.~Erre az álla leesett.~- Hát nem
1846 55 | Erre meg nekem esett le az állam.~A hun hozzám evezett.
1847 55 | királyi asszonyok õrsége az: béna harcosok, öreg közhunok,
1848 55 | Persze hogy én vagyok.~Az ember beüvölt a házba:~-
1849 55 | Zéta! Zéta!~Nézem, hogy ki az? Hát Dzsidzsia. Alig ismerek
1850 55 | Tolnak és ragadnak aztán föl az asszonyhoz és az öregúrhoz,
1851 55 | aztán föl az asszonyhoz és az öregúrhoz, Barakonyhoz.~
1852 55 | csak habogva felelgetek az asszonyomnak meg az öregúrnak.~
1853 55 | felelgetek az asszonyomnak meg az öregúrnak.~Végre nagy elfogultan
1854 55 | A ki-kisasszony is?~- Az is, Zéta.~- És nem be-beteg
1855 55 | mert megsiratott téged. Az uram azzal jött haza, hogy
1856 55 | azzal, hogy: „Nem kisasszony az már, hékás!”~- Hát a nemzetes
1857 55 | Dehogy halt. Nem szokott az meghalni - felelte nevetve
1858 55 | meghalni - felelte nevetve az asszony.~- És sokáig odamarad-e?
1859 55 | odaérnél, jönnek haza.~- És az én vitézségemrõl szólt-e
1860 55 | én vitézségemrõl szólt-e az uram valamit?~- Nem, Zéta.
1861 55 | kértem.~A konyhában azon az estén nagy ünnep volt. A
1862 55 | pecsenyét sütött és bort rakott az asztalra. A maga karosszékébe
1863 55 | Dzsidzsiát mellém ültették. No, az nem tetszett. A bosszúságomat
1864 55 | érdeklõdöl a sorsom iránt, de az mégis illetlen cselekedet
1865 55 | a nyakamba, mintha tudj’ az Isten... Az ilyesmit kerüld
1866 55 | mintha tudj’ az Isten... Az ilyesmit kerüld a jövõben,
1867 55 | Dzsidzsia hátradõlt a széken. Az arca elszíntelenült.~Én
1868 55 | mintha meg se láttam volna. Az asztalra csaptam:~- A tyúkom,
1869 56 | bársony porát kikefélték. Az aranygombokat ragyogóra
1870 56 | tisztítottan hozták a ruhámat.~Az asszonyom is kitett magáért:
1871 56 | ruhát mindig szerettem. Ez az egy nõi vonás kiirthatatlan
1872 56 | karimájú süveg a kezemben, kard az oldalamon, aranysarkantyú
1873 56 | Mikor a szolga elrántotta az ajtó kárpitját, úgy is léptem
1874 56 | rápillanthattam. De azzal az egy pillantással is láttam,
1875 56 | méltózzál megismerni ebben az ijesztõ ruhámban is.~- Jer
1876 56 | beszélj nekem sokat! Mindent! Az a hír jött, hogy meghaltál.
1877 56 | szoktam elfogódni. Ritka ember az, akinek a tekintete megzavar.
1878 56 | mosolyogva nézett rám, elmúlt az elfogultságom. Láttam, hogy
1879 56 | ha rám bízod teljesen az elbeszélést, attól tartok,
1880 56 | ültetek. Aztán elmondod az utazást, a csatát és minden
1881 56 | bús volt. Könnyet láttam az õ szemében is.~- Csalódtál -
1882 56 | való, gondolkodó nézéssel. Az õ arca is olyan, mint Atilláé:
1883 56 | történt velünk semmi különös az úton. Mentünk a Duna völgyében,
1884 56 | mindenütt a Duna mentén. Az elsõ említésre méltó valami,
1885 56 | maradtam a csatatéren.~- Az lett a vége, hogy az õsz
1886 56 | Az lett a vége, hogy az õsz utolján hazajött egészségesen,
1887 56 | Emõkét bámultam, akinek az arcát addig változatlannak
1888 56 | reám. Látszott rajta, hogy az elbeszélésem magával ragadja
1889 56 | megnyúlt. Ah, hogy megváltozott az az asszony! Igazán királyné
1890 56 | Ah, hogy megváltozott az az asszony! Igazán királyné
1891 56 | Amint Akvileját letörtük, az egész Itália mind a lábunkhoz
1892 56 | királyné -, milyen ember az a pápa?~- Vén, sovány ember -
1893 56 | hogy egészséges, és hogy az úrfiaknak éretlen gyümölcsöt
1894 56 | Ildikó nyakát átölelte. Az arcát az arcához szorította.~-
1895 56 | nyakát átölelte. Az arcát az arcához szorította.~- Ugye
1896 56 | A szeme megrebbent, de az arca egykedvû maradt.~-
1897 57 | Fáradt voltam már. Megkértem az öreg mindenest, hogy ne
1898 57 | Jó hûvös szobácska volt az. A falát egy hervadt koszorú
1899 57 | ékesítette. Emõkéé volt az a koszorú valami nászünnepen.
1900 57 | szemben a nyoszolyámmal.~Az volt az egyetlen dísze a
1901 57 | nyoszolyámmal.~Az volt az egyetlen dísze a szobának.
1902 57 | fakilincs halkan megkattan. Az ajtó megnyílik, és Dzsidzsia
1903 57 | és megállt elõttem, mint az iskolásleány a tanítója
1904 57 | hajadon. Nyúlánk és kebles. Az arca is megtelt. A cselédek
1905 57 | mondotta aggodalmasan.~S állt az ajtó mellett, ujját az arcára
1906 57 | állt az ajtó mellett, ujját az arcára téve - mintha attól
1907 57 | kövessem.~A leánynak ez az okos beszéde meglepett.~-
1908 57 | legalább könnyen tisztázhatjuk az ügyünket. Szép volt és jólesett
1909 57 | hazatértem, de ami sok, az sok. Mit szólnál arra, ha
1910 57 | éreztelek.~- Köszönöm. De látod, az emberek nem tudják, mit
1911 57 | nem jó, se nekem.~A kezét az arcára tapasztotta. Láttam,
1912 57 | és igen ügyes fiú volt: az új pajzsomra vele írattam
1913 57 | pajzsomra vele írattam volna rá az aranycifrát.”~- Hát az asszony,
1914 57 | rá az aranycifrát.”~- Hát az asszony, az is sajnált?~-
1915 57 | aranycifrát.”~- Hát az asszony, az is sajnált?~- Az is igen.~-
1916 57 | asszony, az is sajnált?~- Az is igen.~- Hogyan? Mit mondott?~-
1917 57 | Azt mondta, hogy bolondság az ilyen rabot elvinni a házból.
1918 57 | meghajolni, köszönni, beszélni. Az ilyen rab ékessége a háznak,
1919 57 | selyemkárpit. Ugyancsak szidta az urát, hogy elvesztett.~-
1920 57 | ásítva. (Milyen jól sikerült az az ásítás!) - Mit szólt?~-
1921 57 | Milyen jól sikerült az az ásítás!) - Mit szólt?~-
1922 58 | Kezes kis kedves állat volt az. Ott legelészett mindig
1923 58 | Tudtam, hogy elmondja majd az anyjának: miket beszéltem
1924 58 | maga is szólhasson velem?~Az ajtó elõtt két sûrû lombú
1925 58 | kerülhetett oda: talán éppen az én hazámból hozta Csáth
1926 58 | hozta Csáth a feleségének. ) Az alatt szoktam ülni, mikor
1927 58 | vacsorának, kiszólt Dzsidzsia az emeleti ablakon:~- Zéta!
1928 58 | Mondjátok neki, hogy jöjjön föl.~Az asztalnál ültek.~A két gyermek
1929 58 | akit én még nem ismertem. Az öregapó képe már olyan volt,
1930 58 | bortól.~- Zéta - dorgált az asszony -, te csak a királynénál
1931 58 | csatát magát beszélném el, az is eltartana egy hétig.
1932 58 | eltartana egy hétig. És ha csak az én uramnak a cselekedeteit
1933 58 | lenne egy est.~- Hát láttad az uramat a harcban?~- De láttam
1934 58 | Gondoltam, Csáthéknál Csáth az érdekes. Az asszony valóban
1935 58 | Csáthéknál Csáth az érdekes. Az asszony valóban áttüzesedve
1936 58 | nyitva maradt a szája. Csak az öreg Barakony pislogott
1937 58 | mint ez a kölyök itt errõl az egyrõl. Már mindenki hõs.
1938 58 | gyermekek szeme már ragadt az álmosságtól. Az öreg is
1939 58 | már ragadt az álmosságtól. Az öreg is laposakat pislantott.
1940 58 | laposakat pislantott. Csak az asszony nem akart betelni
1941 58 | kissé a szóval - mondotta az asszony -, a gyermekeket
1942 58 | szobából kihangzott, hogy az egyik gyermek, a Dédes,
1943 58 | meg a tündérkirályfiról.~Az öreg elszenderült. Magunk
1944 58 | sisakban..., beh szép lehetett az az ember! Szép, mint valami
1945 58 | beh szép lehetett az az ember! Szép, mint valami
1946 58 | beszélném.~Emõke felkönyökölt az asztaira, és szinte itta
1947 58 | és szinte itta szavaimat. Az arcát a mécsfény rózsaszínûre
1948 59 | király kézintéssel üdvözölte az asszonyokat. Csupán a gyermekeit
1949 59 | diadalmasan vitték elõre az apjuk íját, lándzsáját,
1950 59 | és mint vizsgálják néhol az udvarra állított rabot -
1951 59 | akinek valami okból még az úton odaengedték, hogy szolgálja.
1952 59 | család mögött járjak. S arra az alkalomra föl kellett öltenem
1953 59 | nyújtott.~A várost azon az estén zajos jövés-menés,
1954 59 | muzsika szó töltötte be. Az utcákon mindenütt fáklya
1955 59 | kupából. Kezet szorított az öregekkel, s a nép viharos
1956 59 | Csáth este hívatott.~- Itt az óra - gondoltam dobogó szívvel -,
1957 59 | múlván meg is vizsgáljuk az érdemeidet, de mostan Atillának
1958 60 | téren s a király udvarán. Az írószoba elõtt nagy halmokba
1959 60 | nagy halmokba volt hányva az a zsákmány, amit lovon,
1960 60 | tárgyat, s utána jegyeznünk az értékét. Már ugyanis ami
1961 60 | értékesnek látszott, mint például az egyiptomi eredetû edények,
1962 60 | csapatvezetõknek tíz-tíz rész az osztalék. A zoltánoknak
1963 60 | A zoltánoknak öt rész. Az özvegyeknek is öt rész.
1964 60 | nem volt, csak egy rész az osztály. Akik az ostromban
1965 60 | egy rész az osztály. Akik az ostromban jeleskedtek, azok
1966 60 | fölírtuk és megszámoztuk, mint az értéktárgyakat. Az úri rabokat
1967 60 | mint az értéktárgyakat. Az úri rabokat persze még a
1968 60 | volt köztük, nápolyi avzon. Az szegény vidáman viselte
1969 60 | tengöri férög teröbtésit az apátoknak, engöb nevettök-é,
1970 60 | fogja, bizony közénk vág az öreg.~És ebben a dulakodásban
1971 60 | gyönyörû testen csak éppen hogy az erek nem látszanak! Hiszen
1972 60 | aztán nyugodtan -. vigyétek az én kincstáramba. Te... hogy
1973 60 | segíts a becsüs uraknak az ilyen értékek megítélésében.
1974 60 | holló ögye beg - dörmögte az öreg -, iszen közéjök vágtab
1975 60 | haneb lefogták a karobat!~Az öreget aztán én békítettem
1976 60 | Persze hogy úgy van - felelt az öreg -, de azért neb tûröb,
1977 60 | rabot ajándékozott Csáthnak. Az asszony egy milánói patríciusnak
1978 60 | királyi íróházba. Ott ültem az ajtó mellett addig Csáthéknál,
1979 60 | honnan fizethetne ennyit az uram, hiszen feldúlták mindenünket!
1980 60 | s tolmácsolta a házban az asszony szavát. Nem volt
1981 60 | csillaguk, aztán megint fordul az idõ kereke, s a hunok kezébõl
1982 60 | el a kincseket.~- De csak az én gyöngyeimet hagyták volna
1983 60 | hagyták volna meg - sírta az asszony -, vagyhogy ástam
1984 60 | Emõke is ott ült, és nézte az írásomat.~Eközben csend
1985 60 | Bizonnyal sokáig élsz.~Ránéztem. Az arca mélázó volt. Isten
1986 60 | Beszélt? Mit beszéltetek?~S az arca megélénkült. A szeme
1987 60 | szeme várakozással tapadt az arcomra. Az a bûbájos szeme,
1988 60 | várakozással tapadt az arcomra. Az a bûbájos szeme, az a csupa
1989 60 | arcomra. Az a bûbájos szeme, az a csupa titok és csupa zene
1990 60 | Nem látod-e a szemében azt az erõt, amelyhez hasonló más
1991 60 | volna mondani, hogy ezen az esõs napon mosolyoghatna
1992 60 | jött-ment a követség. Hol az elfogott elõkelõk váltságát
1993 60 | nemcsak a rabok közt vagyok az elsõ, hanem a szabad ravók
1994 60 | között is megkülönböztetnek.~Az boldog idõszak volt az életemben.
1995 60 | Az boldog idõszak volt az életemben. A rabok már köszöntek
1996 60 | köszöntek nekem is, mint az uraknak, a szabados ravók,
1997 60 | hogy milyen öröm nekem az a kéznyújtás, egyszer nagylelkûen
1998 60 | Mindig ott ült a szobában az anyja is vagy Dzsidzsia
1999 60 | a lépcsõn, és õ zárta be az ajtót.~Mindig boldog szívvel
2000 61 | télen engem is beszólítottak az elsõ vacsorára. Na, nem
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2174 |