Part
1 1 | szép, s az alsó harmada mégis kõbõl épült.~Azt a napot
2 2 | mind forradásos arcú az. Mégis hát látszott, hogy fiatal,
3 2 | el én semmi különöset.~- Mégis...~- Csak éppen hogy...
4 2 | szokott mondani a lánynak. De mégis leginkább, hogy az szereti
5 2 | tudhatja Atilla!~Az én uram mégis válaszolt:~- A császár -
6 2 | nekem. S egyszerre csak mégis szép lánnyá vált. A manó
7 2 | aztán továbbsiklik - de én mégis megrezdültem tõle.~Az a
8 7 | sátor elbontásában. De aztán mégis szakadt néhány percem, hogy
9 8 | végtelenül sík hun földön mégis úgy üdvözöltük õket, mintha
10 8 | csak üres lyukablak, de mégis kõház! Az uram ugyancsak
11 9 | polyva. De az a királyfi mégis megmenti majd a nemzetet.
12 14| ráncot láttam.~- És apád mégis eladott?~- Eltemettük anyámat,
13 15| illatozott a levegõ, de mégis érzett, hogy tiszta és egészséges
14 15| porával telt meg.~Az urak mégis a sátor elé ültek, hogy
15 16| valamelyik cseléd?~De hátha mégis õ!~S hátratekingettem. Csak
16 23| a félig agyonvert!~Ahogy mégis széttekintek, látom a kutat
17 23| kenyere mindenütt keserû.~- Mégis: hogy bánnak itt a rabokkal?~-
18 24| olvastam meg a barmaimat, mégis meglátom, ha lovam vagy
19 24| tanultam könyves bölcsességet, mégis okos ember vagyok. A fiaim
20 28| Reszkettem egy pillantásáért, s mégis kerültem, hogy ne lásson.~
21 28| jártatja a rabját selyemben!~Mégis, mikor hazaérkeztünk, Csáth
22 31| is? Csak szõr, szõr... S mégis mintha nem is földi teremtés
23 31| galamb sem ismeri az ábécét, mégis kedves. Galambot ha fogunk,
24 31| is gondoltam, hogy talán mégis úrnak éreznek ezek engem,
25 33| amibõl megélt. Legtöbbet mégis, azt gondolom, az amulettek
26 34| abban a kérges emberben mégis jó lélek lakott, s hízelgett
27 35| kérdés szinte nyájas, de mégis remegek belé. Nem tudom
28 37| megszorítja a kezemet.~Csáth mégis nehezen búcsúzott.~- Az
29 38| földjét, népeit, királyait. De mégis az övé az a rengeteg terület:
30 38| csak pislogott, de aztán mégis nyilatkozott:~- Õ most nyugotnak
31 38| ne volna a világon. Attól mégis... tartok. Ha szembe mer
32 38| szemedbõl minden titkodat.~- Mégis hát: hol beszéltetek elõször?~-
33 40| lebocsátkozik az égrõl.~Mégis van egy burgundi népfaj,
34 42| mögöttünk.~Egy városnak mégis be van zárva a kapuja: Troának.
35 44| levágott fej.~Azon a napon mégis, hogy a tengernyi ellenséget
36 48| a hátán.~Éjféltájt aztán mégis elnyomott az álam. De meddig
37 49| karom elfárad belé. Egy mégis visszavágna, de hogy a lovam
38 50| elájultam.~Talán az tartott mégis eszméletben, hogy mozgó
39 51| lábam és kezem segítségével mégis fölhúzódzkodok valahogy.
40 51| ellenséget.~Fél óra múlván mégis látom, hogy elõözönlenek
41 52| szomjúságtól?~S akkor valami mégis történt velem.~Már régen
42 52| reggelt, az öröm érzése mégis olyan lobot vetett bennem,
43 53| mellemet, belém is bújt - s mégis itt vagyok.~De azt máig
44 53| tanultam egyházi tudományokat, mégis többet tudtam, mint õk.
45 53| más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt
46 54| benne két lakó.~De júniusban mégis csökkent valamelyest a halál
47 55| A királyi palota elõtt mégis látok néhány fegyveres lovast.
48 55| Ámbátor iszen köszönöm, mégis... nem értelek, Dzsidzsia.
49 55| érdeklõdöl a sorsom iránt, de az mégis illetlen cselekedet volt
50 56| Emõke elõtt.~Valamicskét mégis aggódtam: a képem megváltozott:
51 63| erre nem vállalkozom. Hát mégis mi a?~- Ha a király nekem
52 64| beugrottam volna, mert õ kívánta. Mégis furcsálltam, hogy a fáklyások
53 64| gondolatok kerengtek a fejemben.~Mégis hát miért öltözött az a
54 64| volna, mint engemet, s én mégis elhagyom az én hû népemet!~
55 64| mellettem: megvárom Emõkét. De mégis vissza kellett térnem a
56 65| lengett a te szárnyad, s mégis csak akkor, abban a pillanatban
|