1-500 | 501-1000 | 1001-1285
Part
1001 51 | a lovas. - Még meglehet, hogy a római a hátunkba kerül.~
1002 51 | az értékeket.~Hallottam, hogy csupán lónyeregbõl szedtek
1003 51 | máglyákat raktak belõle a mezõn, hogy elégessék rajta azokat a
1004 51 | olyan sebesülteket láttam, hogy behunytam a szememet.~Azok
1005 51 | arra már nem kaptam embert, hogy Csáthnak a sátorába is elszállítsanak.~
1006 51 | ellen harcolva. S rettegve, hogy egyszer csak fölkerekedik
1007 51 | domine!~Hozzám jött. Ígérte, hogy estére, mikor visszatér
1008 52 | elhordták a táborba.~Láttam, hogy engem elkerülnek. A csoma
1009 52 | velem.~Már régen éreztem, hogy valami különös nyomás bántja
1010 52 | elfoglalt a lábam sebe, hogy nem gondoltam vele. Hát
1011 52 | gépiesen odanyúlok. Vélem, hogy valami nagy ütéstõl támadt
1012 52 | ott a derekam táján vagy hogy valami kõ. Ha már meghalok,
1013 52 | Egyszerre eszembe jutott, hogy akkor, abban a nagy zavarban
1014 52 | kötöztem. Mert arra gondoltam, hogy a ló kidõlhet alattam, s
1015 52 | bizonyosabbnak, mint az, hogy nem érem meg a reggelt,
1016 52 | alvásom? - nem tudom; lehet, hogy egy nap, lehet, hogy két
1017 52 | lehet, hogy egy nap, lehet, hogy két nap is. Az arcomat záporesõ
1018 52 | arcomat.~Eközben látom, hogy a világosság nappali. Érzem,
1019 52 | világosság nappali. Érzem, hogy az esõ átveri a ruhámat.
1020 52 | csendesen. Ijedten észleltem, hogy a patak megáradt, s annak
1021 52 | ínnal-kínnal hátrább a lófejre, hogy a derekamat rátámaszthatom.
1022 52 | szerencsétlenség sokféle módot küld, hogy meghaljak!~A halottak pedig
1023 52 | fából való. Arra gondoltam, hogy az a híd elvihetne engem
1024 52 | tábort gondoltam, látom, hogy a térség üres. Sehol egy
1025 52 | feketéllõ tûzhelyek vallják, hogy ott volt Atilla tábora.
1026 52 | Akkor eszmélkedtem rá, hogy görögül beszélek, holott
1027 52 | látták a csatának, most, hogy egy élõ került eléjük a
1028 53 | pestisbõl. Néha azt gondolom, hogy az a megecetesedett erõs
1029 53 | Néha meg azt gondolom, hogy a sebláz leforrázta bennem
1030 53 | hozzá vittek, s mondták, hogy szolgájának vallottam magamat.
1031 53 | gondolj.~De látszott az arcán, hogy bámul a latinságomon.~-
1032 53 | egy pohárral, s éreztem, hogy elértem az életemnek azt
1033 53 | Kinek-kinek megvolt ott a dolga.~Hogy ím, fölépültem, az öreg
1034 53 | A papjai meg csak éppen hogy olvasni tudtak.~Mikor az
1035 53 | én gyakorta ismételtem, hogy nem kívánok más lenni a
1036 53 | nemigen hitték, de aztán, hogy fölkelhettem, és az apró
1037 53 | szerettek. Azt se bánták már, hogy az öreg fiaként bánik velem:
1038 53 | annyi meg is volt bennem, hogy nem bántottam soha senkit,
1039 53 | figyelmet tanúsítottam iránta, hogy meg kellett szeretnie. De
1040 53 | beszélünk, mindjárt érezzük, hogy õkegyelme csak emberi testben
1041 53 | megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élõ angyal.~
1042 53 | fehérnemûje is csak úgy volt, hogy az asszonyok hordtak neki,
1043 53 | hordtak neki, mikor hallották, hogy már megint nincsen mit mosniuk.
1044 53 | latin nyelv tanítóinak, hogy ebbõl a bibliai fejezetbõl
1045 53 | sütöttünk-fõztünk erõsen. Volt úgy, hogy a novíciusok is el voltak
1046 53 | csak károgást.~Beszélték, hogy kezdetben a püspök el akart
1047 53 | azért dolgoztam szívesen, hogy ne gondolkodjak. De este,
1048 53 | Mi történik most otthon? Hogy éppen én nem mehettem haza!
1049 53 | rohant meg a hazatérés vágya, hogy kész lettem volna hajadonfõvel
1050 53 | püspök sokszor faggatott, hogy mért búsulok? Mi bajom nála?
1051 53 | csóválta reá:~- Különös, hogy ilyen tanult, okos ember,
1052 53 | nem tettem volna tányérra, hogy odanyújtsam neki névnapi
1053 53 | a mi szeretetünk. Hanem, hogy mindig imádkoztunk, azt
1054 53 | szomorúság is csak olyan hólyag, hogy ha nagyon feszül, elpukkad:
1055 54 | húsvét napján pappá szentelt, hogy legyen, aki segítsen neki
1056 54 | munkájában.~Belenyugodtam, hogy pap leszek. Minek is térnék
1057 54 | Tanúm is ki lehetne rá, hogy hogyan viselkedtem? Csáth
1058 54 | kapok, se méltóságot olyat, hogy Emõkét megkérhetném. Ott
1059 54 | Még azt is remélhetem, hogy még fiatalon rám illesztik
1060 54 | és cselédeket fogadott, hogy a házzal ne legyen dolgunk,
1061 54 | naponkint. Volt olyan ház, hogy az egész család kipusztult
1062 54 | belõle. Volt olyan utca, hogy nem maradt benne két lakó.~
1063 54 | püspök örömmel újságolta, hogy a polgár reám hagyta minden
1064 54 | pénzt odaadtam a püspöknek, hogy tegye el a szegények ládájába.
1065 55 | Kis idõ múltával látom, hogy jön a dereglye. Zömök hun
1066 55 | én ügyem. Kötelességed, hogy átvigy.~- De az apád ragyogóját:
1067 55 | addig van a! Nem tudod-e, hogy beléd ereszthetem a nyilamat?~-
1068 55 | gondolatban. Hajadon-e még? Hogy néz rám, ha eléje lépek?~
1069 55 | Te vagy, Zéta?~- Persze hogy én vagyok.~Az ember beüvölt
1070 55 | cuppog:~- Zéta! Zéta!~Nézem, hogy ki az? Hát Dzsidzsia. Alig
1071 55 | Egyszerre hatan is kérdezik, hogy honnan, és hogy igazán nem
1072 55 | kérdezik, hogy honnan, és hogy igazán nem haltam-e meg.~
1073 55 | s én engedelmet kérek, hogy megcsókolhassam a kezüket.~
1074 55 | annyira veri a rossz sejtelem, hogy csak habogva felelgetek
1075 55 | be-beteg a ki-kisasszony?~- Már hogy volna beteg? Vadászatra
1076 55 | Az uram azzal jött haza, hogy csoma ragadt rád, meghaltál.~
1077 55 | nem azzal felelt volna, hogy a kisasszony vadászni van,
1078 55 | vadászni van, hanem azzal, hogy: „Nem kisasszony az már,
1079 55 | Nem gondolod-e, asszonyom, hogy jó lenne, ha talán utána
1080 55 | Nem, Zéta. Azt mondja, hogy mindjárt a harc elején elvesztél
1081 55 | cselédek mind egybegyûltek, hogy a szavamat hallgassák.~Rába
1082 55 | bosszúságomat még fokozta, hogy a leány ünnepi ruhába öltözötten
1083 55 | Dzsidzsia. Hiszen jó, jó, hogy érdeklõdöl a sorsom iránt,
1084 55 | illetlen cselekedet volt tõled, hogy mikor megjöttem, úgy ugrottál
1085 55 | emlékedre. Mikor hallotta, hogy meghaltál, agyoncsapta,
1086 55 | agyoncsapta, s elégettük, hogy a másvilágon is a te tyúkod
1087 56 | rabtársak szinte versenyeztek, hogy melyikük dolgozzon többet
1088 56 | vélemény volt a házban, hogy csakis valami bujdosó királyfinak
1089 56 | cselédek azt mondták ugyan, hogy szakállasan formásabb vagyok,
1090 56 | mint azelõtt. Csak épp hogy rápillanthattam. De azzal
1091 56 | pillantással is láttam, hogy semmit se változott. Egy
1092 56 | összecsapva -, te vagy-e Zéta? Hogy megijesztesz bennünket!~-
1093 56 | Mindent! Az a hír jött, hogy meghaltál. Megkönnyeztelek.~-
1094 56 | Beszélj sokat. Mindent, hogy hol jártál, hol éltél. Mért
1095 56 | mertem ránézni. De éreztem, hogy kedves bámulatuk vagyok.~
1096 56 | tekintete megzavar. De akkor, hogy ismét láthattam Emõkét,
1097 56 | láthattam Emõkét, s éreztem, hogy a szeme rajtam pihen, alig
1098 56 | párnaszékre. A süvegemet letettem. Hogy minden szem mosolyogva nézett
1099 56 | az elfogultságom. Láttam, hogy gyermekek között vagyok -
1100 56 | elbeszélést, attól tartok, hogy hosszadalmas leszek és unalmas.
1101 56 | szemû.~Késõbb tudtam meg, hogy a tréfás nõ Écska királyné,
1102 56 | voltunk. Egyikünk se tudta, hogy visszatér-e valaha ebbe
1103 56 | ebbe a városba vagy pedig, hogy a lelkek országába indul
1104 56 | feleltem meghajolva -, lehet, hogy én könnyeztem, s azért láttam
1105 56 | hallgatóságom elsápad. Látom, hogy Emõke is.~- Azután más ilyen
1106 56 | kürtödet megfúvod. De tudd meg, hogy ahogyan Isten kibocsátott
1107 56 | csatatéren.~- Az lett a vége, hogy az õsz utolján hazajött
1108 56 | királyleányt is hozott túszul, hogy a napnyugaton lakó nemzetek
1109 56 | nézett reám. Látszott rajta, hogy az elbeszélésem magával
1110 56 | pillanat alkalmas arra, hogy a magam hõstetteirõl is
1111 56 | és a szolga jelentette, hogy követ érkezett, a királytól.~
1112 56 | megkönnyebbülten lélegzett: - No lám, hogy megijedtünk.~A követ, Igar
1113 56 | lábához borult: könyörgött, hogy kímélje meg a várost.~-
1114 56 | A termete megnyúlt. Ah, hogy megváltozott az az asszony!
1115 56 | királyné volt. Akkor értettem, hogy Atilla nála acélozza a lelkét.~
1116 56 | azt híresztelte otthon, hogy a katalauni mezõn õ gyõzött.~-
1117 56 | tavaly, nagyasszonyom. Vélem, hogy a király azért is nem ment
1118 56 | Écskával egy belsõ szobába, hogy elolvastassa a levelet.~
1119 56 | Elmondhatod nekem?~- Csak annyi, hogy egészséges, és hogy az úrfiaknak
1120 56 | annyi, hogy egészséges, és hogy az úrfiaknak éretlen gyümölcsöt
1121 57 | Megkértem az öreg mindenest, hogy ne osszon rám dolgot még
1122 57 | el sem aludtam, hallom, hogy a fakilincs halkan megkattan.
1123 57 | Milyen nagy ez a leány, hogy megnõtt! - gondoltam. -
1124 57 | kisasszonynak nevezik. Talán, hogy Emõkének a viselt ruháiban
1125 57 | mintha attól tartana, hogy kikergetem.~Egy foszlott
1126 57 | rebegett -, csak azt, hogy mit vétettem neked. Miért
1127 57 | leány. Furcsádon-furcsa, hogy kérdõre vonsz engem, mint
1128 57 | mivel bántottalak meg? Hogy magamat igazoljam, és hogy
1129 57 | Hogy magamat igazoljam, és hogy máskor azt a hibát el ne
1130 57 | Örülök - mondottam -, hogy ilyen értelmes vagy. Így
1131 57 | volt és jólesett nekem, hogy olyan szívesen fogadtál,
1132 57 | arcára tapasztotta. Láttam, hogy sír.~- Nem volt szándékom,
1133 57 | sír.~- Nem volt szándékom, hogy fájdalmat okozzak neked,
1134 57 | könnyeit.~- Azt mondta, hogy akkor látott utoljára, mikor
1135 57 | Nem. Csak azt mondta, hogy a sebesültek között láttak
1136 57 | mondott rólam?~- Azt mondta, hogy: „Kár érte, többet ért a
1137 57 | Mit mondott?~- Azt mondta, hogy bolondság az ilyen rabot
1138 57 | Ugyancsak szidta az urát, hogy elvesztett.~- És a kisasszony
1139 57 | Igaz, egyszer azt mondta, hogy aszongya: „Talán jobb neki
1140 57 | következett. Elfelejtettem, hogy Dzsidzsia ott van. A szavai
1141 58 | volt, mint a kutya.~Tudtam, hogy elmondja majd az anyjának:
1142 58 | beszéltem a királynénál és hogy fölhívatnak vacsora után.
1143 58 | vajon nem azért hívat-e föl, hogy õ maga is szólhasson velem?~
1144 58 | Akkor este is odaültem, hogy ha hívatnak, ne késsek.~
1145 58 | láttátok Zétát? Mondjátok neki, hogy jöjjön föl.~Az asztalnál
1146 58 | szomorúan gondoltam arra, hogy lám a királynénál leültettek
1147 58 | harmadik szobából kihangzott, hogy az egyik gyermek, a Dédes,
1148 59 | kürtök rivallása hírelte, hogy közeledik Atilla is. A síposok
1149 59 | még az úton odaengedték, hogy szolgálja. A két gyermek
1150 59 | A szolgák közül csak én, hogy a család mögött járjak.
1151 59 | katalán ruhámat, csak éppen hogy a süveget kellett otthon
1152 59 | Bezzeg elbámult Csáth, hogy engem meglátott. Alig is
1153 59 | Alig is hitt szemének.~- Hogy mersz elejbém kerülni -
1154 59 | a hozzád való hûségemet, hogy holtan is visszatérek a
1155 59 | Volt annyi emberség benne, hogy kezet nyújtott.~A várost
1156 59 | Fiam - mondotta -, tudom, hogy harcoltál a katatauni síkon,
1157 59 | álltam ott. Mit ér nekem, hogy fölment a szolgaságtól,
1158 59 | csüggedten -, engedd megvallanom, hogy nehéz megválnom innen...~-
1159 59 | nagy volt a kétségbeesésem, hogy csak álltam ott, mintha
1160 60 | fejet vágtak - most azonban, hogy csata nem volt, csak egy
1161 60 | sorsát. Volt is alkalma rá, hogy a mûvészetét megmutassa.
1162 60 | Egy hunt lefestett. De hogy a lova fejét is odafestette,
1163 60 | és oly mûvészi munkák, hogy némelyiken esztendeig is
1164 60 | gyönyörû testen csak éppen hogy az erek nem látszanak! Hiszen
1165 60 | az én kincstáramba. Te... hogy is hívnak?~- Zéta, uram.~-
1166 60 | nem értékelheted.~- Persze hogy úgy van - felelt az öreg -,
1167 60 | öreg -, de azért neb tûröb, hogy rajtab vihogjatok!~Egy esõs
1168 60 | Otthon volt. Meglátott, hogy oda megyek. Fölhívatott.~
1169 60 | Azért szólítottak föl, hogy írjak levelet a patríciusné
1170 60 | Megszólítottam a rabnõt: kérdeztem, hogy mit írjak?~- Száz font aranyat
1171 60 | ezért nem lehetett tudni, hogy szép volt‑e valamikor. Dzsidzsia
1172 60 | vigasztaltam -. hálálkodj Istennek, hogy ilyen házba kerültél. Másutt
1173 60 | dajkálnod. Mert tudd meg, hogy minél több váltságot várnak
1174 60 | nincs olyan ebtermészetem, hogy akárkit is gazdámnak érezzek.
1175 60 | volna el.~Ebbõl megértettem, hogy a história tanulságai nem
1176 60 | Emõke halkan, álmatagon:~- Hogy vagy odaát?~- Kérdezheted-e,
1177 60 | tekintettel. - Csak éppen hogy élek. De csak addig élek
1178 60 | Szerettem volna mondani, hogy ezen az esõs napon mosolyoghatna
1179 60 | nem szóltam. Megszoktam, hogy Atillát istenítik. Ma király,
1180 60 | íratott egyszer. Volt úgy, hogy kifelejtett valamit a levélbõl,
1181 60 | Néhány hét múlván azt látom, hogy nemcsak a rabok közt vagyok
1182 60 | viselkedtek. Mindenki azt jósolta, hogy Atilla felszabadít és vagyont
1183 60 | hozzám képest tökkolop, s hogy páválkodik a hun mágnások
1184 60 | Megcsókolhatod.~A patríciusné látva, hogy milyen öröm nekem az a kéznyújtás,
1185 60 | kellett elégednem azzal, hogy látom, és hallhatom a szava
1186 60 | kábult voltam olyankor, hogy már a lépcsõn nem is szóltam
1187 60 | És ezt oly búsan mondta, hogy elmosolyodtam:~- Bocsáss
1188 61 | nõk úgy voltak beosztva, hogy a férjükkel szemben üljenek.
1189 61 | Hallottam Oresztésztõl, hogy azelõtt, Rof király idejében
1190 61 | azzal szoktatta le õket, hogy közbevágott:~- Elég! Másnak
1191 61 | szintén úgy cselekedtek, hogy akik legközelebb álltak
1192 61 | ringatódznak.~Láttam Emõkén, hogy boldog. A szeme szinte mámorosan
1193 61 | szép volt. Látszott rajtuk, hogy nemcsak a testük táncol,
1194 61 | léptek andalgón, láttam, hogy Ildikó nagy, kék szeme boldogan
1195 62 | híre futott a palotában, hogy Atilla követeket indított
1196 62 | köztük. Senki se tudta, hogy hova.~Én nem sokat gondoltam
1197 62 | partján teleltek a népükkel, hogy mihelyt enged a tél keménysége,
1198 62 | lassan és sokáig írtam, hogy idõ szakadjon, amikor Emõkével
1199 62 | Dicsekedni óhajtottam, hogy nincs olyan nap, amelyen
1200 62 | egy-két aranyat ne keresnék, s hogy a társaim nagyszép minden
1201 62 | Jókedvem volt. Tréfáltam, hogy Emõkét földerítsem. A halványságát
1202 62 | halványságát arra tudtam, hogy nem aludt eleget. Dicsértem
1203 62 | volt. Le kellett festenem, hogy mennyit szenved, és hogy
1204 62 | hogy mennyit szenved, és hogy ha a váltságdíjat hamar
1205 62 | de magam is tapasztalom, hogy szûkül a ruhám.~Végre a
1206 62 | térdel, s utoljára néz fel, hogy a következõ pillanatban
1207 62 | lehajtsa a fejét, s várja, hogy a hóhér pallosa rásújtson.
1208 62 | válaszolni. Én is csak vártam, hogy kimagyarázza: mi lelte.~
1209 62 | íróházban, és megkérdezte, hogy mekkora volna a váltságom?~-
1210 62 | festettél a feleségemrõl, hogy még idegenek is könnyeztek
1211 63 | napra jött az értesítés, hogy megindultak, s hogy az Al-Duna
1212 63 | értesítés, hogy megindultak, s hogy az Al-Duna mellett várják
1213 63 | senki sem kételkedett többé, hogy az övé a világ egészen.~
1214 63 | világ egészen.~Hallottuk, hogy Marciánusz is szûköl. Ha
1215 63 | arról is beszélgettünk, hogy Atilla Konstantinápolyba
1216 63 | Már csak az volt hátra, hogy meglegyen a nászünnep. Atilla
1217 63 | örökös királyom!~A nép aztán, hogy Atilla visszavonult, csoportokra
1218 63 | Uzura megpillant. Int, hogy csatlakozzak hozzájuk. Szívesen.~
1219 63 | derekú. Azzal ügyeskedett, hogy a fáklyákat szüntelen kígyóztatta
1220 63 | szabadulhattak hazulról. Akkor, hogy a ház teljesen rájuk volt
1221 63 | eszemben van. Arról szólt, hogy az itáliai síkságon Atilla
1222 63 | Továbbsétálunk.~Egyszer azt érzem, hogy Dzsidzsia karja remeg.~-
1223 63 | bámultam reá. - Tudod-e, hogy az imént csodálkozva néztelek?~
1224 63 | Nono, sose hallottam még, hogy valakit azért sajnáltak
1225 63 | karomban pihent, láttam, hogy a keze is formás.~Hallgattunk.~
1226 63 | elém a találós kérdéseit, hogy mit várhatok Atillától?~
1227 63 | Atillától?~Csak egy a bizonyos, hogy felszabadít. Minden násza
1228 63 | felszabadítja Atilla az úri rabjait, hogy emlékezetükben tartsák azt
1229 63 | tõle. Tán arra is szólít, hogy mielõtt indulnánk, házasodjak
1230 63 | Várták a házi kürt szavát, hogy beléphessenek a terembe.~
1231 63 | vörös szemmel. Kérdezte, hogy a király fölébredt-e már?
1232 63 | Csak nem gondolod tán, hogy máma indulunk?~- Atillától
1233 63 | annyira meg van zavarodva, hogy nem látja.~- Mi baj? - képedeznek
1234 63 | jaj nekünk! - kiáltja, hogy szinte megfagyunk a szavától.~
1235 63 | gondolkodás megállt az emberekben. Hogy ki az, aki meghalt? - senki
1236 63 | elképzelhetetlen szörnyûség volt, hogy nem hittünk a fülünknek.~
1237 63 | toronylépcsõhöz szorultam. Fölmentem, hogy levegõhöz jussak.~A palota
1238 63 | zivatar elõtt. Valami késztet, hogy lóra üljek és kimenjek a
1239 63 | Mindenki azt beszélte, hogy megölték Atillát, s hogy
1240 63 | hogy megölték Atillát, s hogy megint a görög udvar a bûnös.
1241 63 | kijöttek, s azt mondták, hogy seb nincs a királyon, hanem
1242 63 | Istennek is!~Kászon megmozdul, hogy fölemeli, de akkor hozzák
1243 63 | Atilla aranyos dárdáját, hogy kitûzzék a palota ormára.~
1244 63 | oszlophoz olyan erõvel, hogy ezer darabra törik széjjel.~ ~
1245 64 | oldalait fölkapcsolták, hogy a nép láthassa.~A fõpapok
1246 64 | elköltözött hun szellemeket, hogy miképpen temessék el Atillát.~-
1247 64 | éjten át azon tanácskoztak, hogy hova temessék el Atillát?
1248 64 | vándornemzet a hun, s lehet, hogy valamelyik király fölkerekedik,
1249 64 | elrajzanak. Vagy lehet, hogy a sok szövetséges nép közül
1250 64 | aranyat. Vagy az is lehet, hogy századok múlván megint egy
1251 64 | szélesítsétek meg a medret, hogy az legyen a nagyobbik. Azután
1252 64 | ásva a sír, olyan mélyen, hogy azt ember ott többé meg
1253 64 | még egyszer fölemelték, hogy mindenki lássa utoljára.
1254 64 | Mit akarsz?~- Jer.~Véltem, hogy Emõke izent valamit. Mentem
1255 64 | álmom volt. Azt álmodtam, hogy Átilla lóháton száll a felhõk
1256 64 | elsõ gondolatom az volt, hogy felrúgom, meggázolom, vagy
1257 64 | Ostoba leány! Mit tudja ez, hogy mit cselekedett?~- Nyugodj
1258 64 | hozott egy komor testõr, hogy akinek a neve azon van,
1259 64 | Kéréssel jöttem. Tudom, hogy mindent megteszel, amire
1260 64 | mozdulata volt. Megpillantotta, hogy a karján fekete csipkék
1261 64 | rá. Ha azt kívánta volna, hogy ugorjak a kútba, beugrottam
1262 64 | kívánta. Mégis furcsálltam, hogy a fáklyások közé áll. Nem
1263 64 | fellázadt: azt cselekszi, hogy így fejezi ki a gyászát
1264 64 | gyászát a király iránt.~Az, hogy engem föl is akaszthatnak
1265 64 | tõrrel hasogatták az arcukat, hogy véres könnyel sirathassák
1266 64 | múltával folytathatta:~- Hogy bírod elhagyni a hadat,
1267 64 | nem volt e földi világon! Hogy bírod elhagyni aranysátorodat,
1268 64 | sugárzó dicsõségedet! Ó, hogy kiesett a kezedbõl az Isten
1269 64 | kezedbõl az Isten kardja! Ó, hogy árván hagytad ezt a nemzetet!~
1270 64 | olyan õrjöngés fogta el, hogy a vér patakzott az arcukból.
1271 64 | fürkésztem. Még oly közel voltak, hogy megismerhettem volna az
1272 64 | Azért is temetik este, hogy a sír helye megtalálhatatlan
1273 64 | annyira megsûrûsödött a nép, hogy lehetetlen volt áthatolnom
1274 64 | Azután meg arra gondoltam, hogy nem megyek tovább: minek
1275 64 | Ha már elkéstem attól, hogy a testõrök közelében menjek,
1276 64 | égnek minden csillaga is, hogy elkísérje Atillát a sírjába.~
1277 64 | hagyták, csak annyit értettem, hogy Atilla lovát leszúrták a
1278 65 | rőzsetűz a kút mellett, hogy a teret megvilágítsa.~A
1279 65 | volt az a teríték.~Véltem, hogy Atilla tiszteletére még
1280 65 | csapás oly iszonyú volt, hogy mindenki elkábult belé.
1281 65 | üresség. Ki elég nagy arra, hogy Atilla kardját fölvegye?
1282 65 | mered, én is rábámulok, hogy mi lelte?~- Hát te? - böffen
1283 65 | szolgákat énekli. Hát nem tudod, hogy lenyilazták minden kedves
1284 65 | ki lökött meg? Volt úgy, hogy leültem, és Emõkét jajgattam,
1285 65 | Akkor eszmélkedek csak, hogy a távolból régóta hallatszó
1-500 | 501-1000 | 1001-1285 |