1-500 | 501-832
Part
1 Eloszo| Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer
2 Eloszo| feleségem és õrzõangyalom, s nyitva elõtte fiókom és
3 1 | alig tízesztendõs voltam, s abban a korban nem színlel
4 1 | kötelet kötöttek a nyakamba, s hóhérosdit játszottak.~-
5 1 | állítottak a medencének, s átlöktek a vízbe.~Vagy kutyát
6 1 | kutyát kötöttek a hátamra, s verték. Az eb a nyakamat
7 1 | összekötötték a két lábamat, s kényszerítettek, hogy ugrálva
8 1 | sietve megettem az ebédemet, s elbújtam. A kertben bújtam
9 1 | Gyaluforgácsot tettek a lábam fejére, s meggyújtották. A három fiú
10 1 | Kiugrottam a bokrok alól, s nekik rontottam. Egyiket
11 1 | vissza magába a mérget, s miként int a fejével, hogy
12 1 | a lábam csupa fájdalom.~S leeresztettem a hátamról
13 1 | és kék-zöld az ütésektõl.~S ahogy õ szótlanul nézett,
14 1 | házba. Csak faház, de szép, s az alsó harmada mégis kõbõl
15 1 | napot soha el nem felejtem. S az én jó megmentõm Priszkosz
16 1 | porolás, mosogatás is. S én minden dolgot szívesen
17 1 | évrõl évre jobban kedvelt. S különösen azért, hogy a
18 1 | tanáccsal segítettek azok nekem, s a beszélgetéseikbõl is sokat
19 1 | melyik rendbe tartozom, s nem is kívántam elszakadni
20 1 | Én szoktam õt beretválni, s én szolgáltam be a reggelijét
21 1 | elmondta, mit álmodott, s bár egyikünk se hitt az
22 1 | Akkor már nem volt kövéres, s ha kedvetlenítette valami,
23 1 | járattál, asztalodhoz ültettél. S nem te tanítottál-e arra,
24 1 | barbárokhoz?~- A barbárokhoz?! - S a szívem eldöbbent: - Átillához?~-
25 1 | mindenütt suttogtak-buttogtak, s a szemükben hol aggodalom
26 1 | vagy legalábbis konzulok.~S ahogy a hun szólott, mintha
27 1 | válasz napokig készült, s az én jó uramnak ami fekete
28 1 | futott át az emlékezetemen, s kérdem az uramat:~- És kivel
29 2 | bontogatták a levelüket, s a rétek és legelők, mintha
30 2 | hitvány sátor a szolgáké, s egy meg Rusztikiosz kereskedőé,
31 2 | tizenkét szökevényét kísérte, s azokkal együtt verték az
32 2 | hunul mondta a kérdést, s az uraknak a kérdés ismétlésével
33 2 | szavakat kérdezett:~- Mi ez?~S a köpönyegére mutatott.~-
34 2 | hát látszott, hogy fiatal, s az egykorúak könnyebben
35 2 | Nem harapós-e a kutya? - s más efféléket.~Már aznap
36 2 | gazdám -, ki tudja, mire jó?~S én oly buzgón tanultam,
37 2 | megtudtam, hogy Deél a neve, s hogy egy Csáth nevû fõúrnak
38 2 | kobak bort juttattam neki, s azzal megoldottam a szíve
39 2 | vezetõk csatlakoztak elénk, s erdõkön, hegyeken kalauzoltak
40 2 | héten sík földre jutottunk, s azontúl mindig síkon jártunk.
41 2 | lépten-nyomon újat láttam, s a hunokkal való beszélgetés
42 2 | idején szanaszéjjel él a nép, s Atilla körül csak az urak
43 2 | Sok falun haladtunk át, s mindenütt ott láttuk a házak
44 2 | aligha válogatok benne.~S aggodalmas arccal szemlélõdött
45 2 | mellett, azon állapodtunk meg. S kis ideig némán szemléltük
46 2 | valamennyinek be volt horpasztva, s az arcuk, mintha kutya marta
47 2 | volna meg kisded korukban, s annak a forradása látszanék.~
48 2 | borzas bagoly volt különben - s õ is olyan kutyaharapta
49 2 | barbárfejjel küldte a kérdezõket, s hogy az uraink válasza után
50 2 | fejedelem: fel is út, le is út.~S otthagytak bennünket.~Maksziminosz
51 2 | mikor új követ üget hozzánk, s kiáltja már messzirõl:~-
52 2 | kard szurokkal volt festve, s a kardok fölött a nap aranyozott
53 2 | csüggõ fehér gyöngyfüzérekrõl s az ablakokon fehérlõ fátyolkárpitokról.~
54 2 | vagy kendõvel borítják le, s nincs rajtuk semmi díszítmény.
55 2 | kézlegyintéssel lehet kifejezni, s aki miatt meghal az a szegény
56 2 | mozdulata tetszett nekem. S egyszerre csak mégis szép
57 2 | leány. - Hát megengeded?~S ekkor rám is pillantott.~
58 2 | rám tévedt a tekintete, s talán, hogy idegen voltam,
59 3 | férfisátorból kilépett Csáth, s körülpillantott a sátor
60 3 | intett. Felfordult reá, s elügetett Atilla sátora
61 3 | hogy a gazdám bent marad, s aggódó szívvel tûnõdtem:
62 3 | Csáth. Leugrott a lováról, s besietett a sátorba.~A következõ
63 3 | Siessünk! - intett a gazdám.~S fölkepesztetett a lovára.
64 3 | haját a feje kopaszára.~S hogy elõjönnek, hévvel tanakodnak,
65 3 | Micsoda mély tekintetû szem! S máris van benne valami méltóságos.
66 3 | nálam van, a derekam szíján, s a papiros is a hónom alatt.~
67 3 | csillogó fegyveres õrség állt, s a bejáratnál néhány koronás
68 3 | barbár istennek lesz öltözve, s aranyrudakból rakott trónuson
69 3 | Maksziminosz fölegyenesedik, s kiveszi kebelébõl a császár
70 3 | ura, dicsõ fejedelem...~S a hangja remeg.~No, sohase
71 3 | dongása, mikor szobába téved s körüldong. Félelmes hang.~
72 3 | levelet Maksziminosztól, s a szeme Vigilászra villant.~-
73 3 | szökevényeket mind ki nem adjátok?~S a hangja olyan volt, mint
74 3 | fogjanak fegyvert énellenem!~S fölkelt. Ellépkedett a sátornak
75 3 | volna szó, hogy negyedórára, s meg kell fordulnia Konstantinápolyból.~
76 3 | fölkerekedett a hun tábor, s megindultunk mi is a táborral
77 3 | Atilla a székhelyére indult, s útközben, amint mondották,
78 4 | sátorfákat, nagy szél kerekedik, s utána megdördül az ég is.
79 4 | sátorunkat beforgatja a tóba. S villám villámra lobban és
80 4 | többieket is húzkodják az ebek, s azok is rikoltoznak.~Egy
81 4 | égő nádcsóvát tartanak ki, s hun szóval kérdezik:~- Kik
82 4 | házak között sátorok álltak, s a házakba csak akkor, a
83 4 | szívesen a nádat a tûzre, s közben kérdezgetett, hogy
84 4 | Atillának a bátyja volt, s nemrégiben halt meg. A fehér
85 4 | meg száraz medvebõröket, s egy csobolyó bort meg egy
86 4 | javában fogdosták a lovakat, s húzgálták kifelé a sátrainkat
87 4 | posztókézben két fekete kard, s a kardok fölött a nap aranyképe.~
88 4 | Hát ül az agg úr a bõrön, s két kisgyermekkel játszik.~
89 4 | teknõsbéka pajzsa van a hátán s fakard az oldalán. A kisebbik
90 4 | dárdája a földbe van tûzve, s õ jobb könyéken támaszkodik
91 4 | fekvõ beteg inge ujján, s valami kellemes borzongást
92 4 | ablakra.~Emõke áll ott.~S egy perc múlván ki is lebben.
93 4 | a száját fehér kendõvel s nagyokat csókolt a gyermek
94 5 | szép páfrányt és fűszálat, s magam mulattából már a kosárban
95 5 | szolgatársaim bámultak, s különösen Nigró. De hát
96 5 | hónom alá vettem a kosarat.~S megfordulok a sátornak.~
97 5 | mint az erdõn sétáló õz, s fölemeli a fejét.~Láttam,
98 5 | gonoszságot követtem volna el, s büntetõbíró elõtt állanék.~
99 5 | nyilallt a szeme sugara. S a lelkem egyszerre fénnyel
100 5 | vagyok. És az én nevem Zéta.~S nagy büszkén elléptem.~ ~
101 6 | már az ebédnél feküdtek, s a borjúpecsenye illata betöltötte
102 6 | utálatosabb minden más mocsoknál, s én magam is megvetettem
103 6 | vidáman beszélgettek tovább. S én is leültem a sátor elé
104 6 | szerencsétlen vagyok.~- Ki bántott?~S hogy erre nem feleltem,
105 6 | én bolondokat beszélek.~S valóban, némi hallgatás
106 6 | kavarodnak a lelkedben.~S elhallgatott, elaludt.~Én
107 7 | az uram mellett maradok, s nem törõdök többé a leánnyal,
108 7 | velük a vézna kis rableány s a két gyermek. Mellettük
109 7 | az út mellett a lovamról. S álltam tisztelettel.~- Mi
110 7 | vesztettünk el. Nem láttátok-e?~S hogy a Csáthék fogata is
111 7 | mentek, fölemeltem a fejemet, s a leányra néztem. Férfiasan
112 7 | elfordította rólam a tekintetét, s léptetve lovagolt tovább.
113 7 | Mindenikük vállán óriás íj, s mindenik kezében könnyû
114 7 | aztán utánuk haladtam, s néztem az út tavaszi göröngyein
115 7 | lovát. Nagyokat futtat vele, s néha kerengél. Hol elõresiet,
116 7 | hogy a leány nekem játszik!~S megálltam a füzes szélén.~
117 7 | hogy megint köszönjek neki.~S amint így állok égõ szemmel
118 7 | amint így állok égõ szemmel s talán halvány orcával, hozzám
119 7 | Az enyém, kisasszony.~S hogy a lova ne nyugtalankodjék,
120 7 | A nézése méltóságos volt s oly bájos, hogy a lélek
121 7 | köntösét boldog áhítattal.~S hogy eközben a kezére tévedt
122 7 | tekintettel. - Szemtelen kutya!~S a lovaglóvesszejével rácsapott
123 7 | megszédültem a szépségétõl, s meg óhajtottam csókolni
124 7 | leány -, te jó fiú vagy, s nem tehetsz arról, hogy
125 7 | mágnások nem mágnásaim. S ha azt mondja is, hogy megbánta,
126 7 | õt.~A vízhez ballagtam, s lemostam a vért az arcomról.~
127 8 | odasorakoztatták a lovukat az út mellé, s meghajlással üdvözölték
128 8 | patyolatot feljebb tekerte, s három kócsagtollat is tûzött
129 8 | selyemköpönyeg lengedez, s a köpönyegén a termetének
130 8 | ismétlõdött a találkozásunk, s én megcsókoltam a kezét.
131 8 | megcsókoltam a lelkedet is.~S annak az álomcsóknak az
132 8 | feje Romulusz, horpadt arcú s kiálló orrú barna úr. Mellette
133 8 | Megállítottuk hát a szekereket, s csak árnyékvetõre vontunk
134 8 | uram, Rusztikiosz meg én, s mentünk a vezetõ után.~Akkor
135 8 | ott dolgoznak. Az öregek s betegek szintén a sátor
136 8 | politizálnak, csereberélnek s vadásznak, versenyt futtatnak,
137 8 | vastag csergébõl készültek, s a tetejükön vagy az ajtó
138 8 | már nyüzsög a rabszolga, s a pompa szemet kápráztató.~
139 8 | Szarvas -, csakhogy látlak!~S kezet nyújtanak, beszélgetnek.~-
140 8 | szállítanak a szekerek. S hogy a széles fõútra érkeztünk,
141 8 | harminc ház az összesen, s húsz közüle úri.~Aztán a
142 8 | meg, hogy a kõház fürdõ, s hogy azt egy Szirmiumba
143 8 | egyéb, csak egy vén hársfa, s alatta egy nagy négyszögletû,
144 8 | álltak a fõvezér körül, s mikor az elvégezte a mondanivalóját,
145 8 | valamivel kisebb termetû, s az arca barátságosabb.~Meglátott
146 8 | barátságosabb.~Meglátott bennünket, s hozzánk lovagolt. Intett,
147 8 | megveregette a paripája pofáját, s belebegett a házba.~ ~
148 9 | eltisztultak a fõútról, s a helyüket fehér ruhába
149 9 | lovak kicsinyek voltak, s minden lovat apród vezetett.~
150 9 | kezdve nevelik a zenére, s azért nem lapítják be az
151 9 | káprázat!~- Áldás! - közeledik s nõttön-nõ az öröm hangviharja.~
152 9 | fátyolát õ is hátravetette, s beletûzte a végét aranyos
153 9 | hogy meghasadt a menny, s az angyalok millióinak kara
154 9 | hun vezérek asszonynépei s az öregmamák. Egy csúnya,
155 9 | azok is eléje indultak, s az út közepén csoportosultak
156 9 | tálat tartott a kezében, s egy másik asszony serleget.~
157 9 | volt tornyosabb a többinél, s valami különös, nagy gyémántos
158 9 | Aztán Atilla továbbhaladt, s utána húzódott a hosszú
159 9 | zászlókkal díszített palotába, s hogyan ujjong és éljenez
160 9 | ujjong és éljenez a nép, s azután hogyan marad ott
161 9 | ezüsttálban. Hozd be az ajtón, s állj meg vele ott, ahol
162 9 | leraktam babérlevelekre, s középre néhány kis virágot
163 10 | meg -, mennyire haladtál?~S kivett a zsebébõl egy öklömnyi
164 10 | Az új asszonyt felöleli, s így viszi be, mint valami
165 11 | ládika volt a kincsek tokja, s fölötte néhány rõt rózsaszínû,
166 11 | üdvözölsz? Hogyan kerülsz ide? S miért váltál hunná?~Mert
167 11 | jutunk rajta vénségünkre.~S elmondta, hogy olajkereskedõ
168 11 | váltságdíjat sózhatnak rájuk. S ha a rokonság nem jelentkezik,
169 11 | a rablókkal bajoskodtok. S ha rablók se bolygatnak,
170 11 | igazságot pénzért szolgáltatják, s a végtelenig nyúló perekben
171 11 | eközben egy rab kinyitotta, s azt mondta, hogy a fõvezér
172 11 | elõ is vezették a lovát, s a vezér kilépett a házból.
173 11 | itt van; üdvözletét küldi, s ebben a cédrusfa ládában
174 11 | hogyan gyõzködött Keleten. S hogy az örömbe egy kis szomorúság
175 11 | holtodiglan barátod maradna, s az aranyalmafájáról hullna
176 11 | kívül csepûemberek állnak, s õk is célba lõnek.~Kik voltak,
177 11 | hogyan fordul le a lovasa, s hogyan hurcolja aztán kengyelbe
178 11 | két hátulsóról felrúgott, s a lovas a fején átrepülve
179 11 | ló, csak egyet fordult, s ledõlt egy zuhanással a
180 11 | fülemben:~- Köszönöm, Zéta!~S gondolkodtam, hogy miért
181 11 | amelyen nem volt kesztyû, s a legformásabb nõi kéz volt
182 12 | egymást érintõ tulipánokból, s közbe-közbe beillesztett
183 12 | megtetszett volna az a kalitka, s azt mondta volna:~- Csináld
184 12 | járnak, télen állatbõrben, s olyankor faggyas bõrszagot
185 12 | aztán bejelentett bennünket, s néhány perc múlván be is
186 12 | ült alacsony kereveten, s fiatal hölgyek körülötte.
187 12 | alakban volt a fejére tekerve, s diónyi aranygomb végû tûvel
188 12 | volt eresztve angyalosan. S én ismét láttam azt a bûbájos
189 12 | Emõke csodálkozva néz rám, s életemben elõször éreztem,
190 12 | hajnalka fûszálra fut fel, s a fûszál meghajlik a terhe
191 12 | a vállára támaszkodott, s elõrehajolva nézte a rajzomat.~
192 12 | az életemet a halálnak.~S énrám azt mondják: okos
193 12 | száll reá és reggel napfény, s akkor a virág ismét megéled.~
194 12 | gazdádat, hogy bocsásson el.~S megint belemarkolt a kosárba.~-
195 12 | cseresznyével boldogít! S épp Emõke elõtt!...~Odaadtam
196 12 | ott az ember az udvaron, s olyan nagy csendességben
197 12 | családokra van tagolva, s ha valami baj van, akkor
198 13 | meghalt, Isten nyugosztalja.~S keresztet vetett magára,
199 13 | akik az elõtte való napon, s még többen is vagy hárommal.~
200 13 | ismét bámulták a rajzaimat, s dicsérgették. De a dicséretükre
201 13 | az anyját csókolta meg. S mindjárt mellém állt: nagy
202 13 | selyemben mind a kettõ, s õszek is már mind a ketten.
203 13 | hangolgatták a lantjukat, s idõnkint az ajtónálló felé
204 13 | bolond Cerkón se nevetett?~S erre mind a hárman kacagtak.~
205 13 | azonban a lelki embert látta. S én meg a két beszélgetõnek
206 14 | kitisztul.~A kereveten ült, s egy közönséges mázatlan
207 14 | rajzomról. Emõkét néztem, s ha Emõke mögöttem járt,
208 14 | egyszer oldalt ült felém, s akkor láttam, hogy az orra
209 14 | elefántcsont karperecet, s egyszer csak hozzám fordult:~-
210 14 | bársonnyal, ki aranylánccal. S tán nem is derékon, hanem
211 14 | kellett járnom elõttük, s õk meg nevettek. Még tapsoltak
212 14 | rajzolnom a hajviseleteket. S hogy az nemigen sikerült,
213 14 | tükör!~Akkor aztán kijött, s mi elámulva néztünk reá.
214 14 | mint a fehér nárcisznak, s hogy ki szokott állani a
215 14 | és alá járt a szobában, s megállott elõttem:~- Hát
216 14 | fülbevaló, kisasszonyom, s egy pálmalevél legyezõ a
217 14 | de a tekintete bús volt s maga elé mélázó, mintha
218 14 | szokatlanul bús dal volt az, s a szavak összetartozását
219 14 | elnedvesült szemmel dúdolta, s a feje lecsüggedt. A királyné
220 14 | egyszer csak aztán tudtam is.~S magamban csodálkoztam ismét,
221 14 | Édesanyám betegen feküdt, s apám nem közölte vele, hogy
222 14 | Várd meg, míg meggyógyulok, s adj el engem!” - és hogy
223 14 | ott ült a térdeit felhúzva s átkapcsolva, elrúgta magától
224 14 | valami bolondot is mondtam, s megszidnak majd érte? Vagy
225 14 | fontoskodón, korholón, s én nem is a szavait vigyáztam,
226 14 | ahogy madárkát simogatunk, s fél térdre ereszkedtem,
227 14 | Neked nincs tökéletes eszed.~S elkomolyodott. Visszalebbent
228 15 | már föl voltam öltözve, s vártam Emõkét. A nap kisütött,
229 15 | csülökig táncolt a sárban, s én nem láttam mást, csak
230 15 | volt, hanem Ádám úrnál, s az urak kissé betüzelten
231 15 | elõkelõ hun ebédelt velük, s azok hol a királynéra, hol
232 15 | A kapuban szokott állni, s három ezüstcsillag volt
233 15 | izenték, hogy nem méltók reá, s hogy elég nekik a hálás
234 15 | megtudakolom apámnak az állapotát, s ha még mindig ott szegénykedik,
235 15 | földet és házat veszek neki, s olyan ünnepet csapunk, hogy
236 15 | galambot, fel a felhõk közé, s elvigyem a hazámba.~De micsoda
237 15 | mindenütt van rab bõven, s egy közöttük a tûzre vigyáz
238 15 | hátul kertecske is volt, s az épület emeletén szépen
239 15 | kertben virágok vöröslöttek, s egy zöld aranybogár búgva
240 16 | cseléd?~De hátha mégis õ!~S hátratekingettem. Csak legalább
241 16 | aranynyilakat lõ az égre, s nappallá változik a világ.~
242 16 | házzá nagyított kalitkát s kirepülõ fehér madárkáját.
243 17 | Szabad-Görög is rabszolga volt, s nyomorultabb rabszolga nálamnál.
244 17 | énelõttem íze az ételnek s álma az ágynak, mióta hazaútra
245 17 | elfelejtette azt a beszélgetést? S hátha el se fogad? Hiszen
246 17 | hogy szökevény vagyok, s visszakísértet a gazdámhoz!~
247 17 | vérüket. Vagy engem öltek, s õk itták az én véremet.
248 17 | Vigilászék jöttek. Eszlásszal s valami harminc szökevénnyel.
249 17 | de én Zétának neveztem, s erre a névre szokott. Fogadd
250 17 | ára, amelyen eddig jártam, s amely nélkül nem mehetek
251 17 | íróasztalnak a fiókjába, s a fiók kulcsát a gazdám
252 17 | mikor a szolgákhoz mentem, s azt mondtam nekik, hogy
253 17 | holnapután utolérlek benneteket.~S elügettem.~Amint túl voltam
254 17 | kísérte.~Elõre kerültem, s úgy járt a fejem hátra,
255 18 | nap már lehajlóban volt, s Vigilász azt kérdezte Eszlásztól,
256 18 | szökevényeket szoktak kivégezni, s a holttesteket ott hagyják
257 18 | hamarosan.~Eszlász mindig evett, s mindig ivott, és sokat pörölt.
258 18 | ott áll a két keresztfa, s rajta fehérlik két meztelen
259 18 | látni, mert lefelé hajlott, s elõrehullt hosszú õsz haja
260 18 | megenyhült, meglátott bennünket, s megismert a ruhánkról, hogy
261 18 | esti párában rengett a nap, s a messze terjedõ parti füzestõl
262 18 | megpöngette egy kövön az aranyat, s eltûnt.~Kis ideig még hallottuk
263 19 | elhagyjuk ezt a partot, s beljebb bánom már meg, amit
264 19 | rózsaszínûvé vált az éjszaka, s rémek helyett galambok búgtak
265 20 | csak egy csorda fehérlett, s még távolabb ménesek. Mindenfelé
266 20 | nagy röget tapostam rá, s elegyengettem a helyet,
267 20 | ahol ezeket a sorokat írom, s azzal a pénzzel építettem
268 21 | Eszlász megállított bennünket, s lovast küldött elõre, hogy
269 21 | rendelkezett Eszlász.~S hogy leszálltak, ránk mutatott:~-
270 21 | vagyunk a barbárok, hanem ti.~S intett a testõröknek, hogy
271 21 | hogy Eszlász lóra ült, s neki is intett, hogy hasonlóképpen
272 21 | fölfordult õ is a lovára, s megindult Eszlász mellett.~
273 21 | hozták a vaspántos ládát s a tõlünk elkobzott kétfontnyi
274 22 | Valami öt testõr is állt ott, s köztük egy álmos fiatal
275 22 | aranyakat találtuk nála.~S bokros bajuszú arca diadalmasan
276 22 | akkor letették a ládát, s föl is nyitották. Az arany
277 22 | mi is érthetünk belõle.~S letette a levelet az aranyhalomra.~
278 22 | Apám! - sikoltott a fiú.~S térdre esett az apja elé.~-
279 22 | felséges életed díja...~S az arca olyan volt, mint
280 22 | Kerted alatt a tenger.”~S amíg így beszélt Vigilász,
281 22 | embere vagyok az uramnak, s én is a testõrségnek parancsolok,
282 22 | is.”~Edekon mosolygott.~S hogy akkor Atilla ránézett,
283 22 | palota a tiéd, ha akarod. S még kincsed is lesz annyi,
284 22 | Edekon úr kezet nyújtott, s mind a hárman megesküdtünk,
285 22 | hogy adjátok a palotát s a hozzá illõ kincseket.
286 22 | egy bikaszemû barna fõúr.~S a kardját már félig kirántotta.
287 22 | minden berendezés a tied. S hogy pénzed is legyen bõven,
288 22 | elmegyek én haza üres kézzel, s jöjjön velem ez a tolmács. -
289 22 | követtársaiddal együtt. S alkalomszakadtán elmondom,
290 22 | képû. Hát õ lesz a követ, s Vigilász csupán tolmács.
291 22 | titkolózó magaviseletét s Atilla haragját, amikor
292 22 | idegen földre bujdosik, s hun köztük alig akad. Azért
293 22 | nyisson okot a visszatérésre s utána az egyedül való eljövetelre.~
294 22 | olvassuk - hagyta rá Atilla. S a ravóra tekintett.~A ravó
295 22 | Fölbontotta a levelet, s egyenesen hun nyelven olvasta.~
296 22 | halála fordul meg abban s percben az Atilla fejében.~
297 22 | A fia még ott térdelt, s a veszedelem érzetében az
298 22 | ne! Ártatlan õ szegény!~S a könnyei végigcsordultak
299 22 | nemes apától származott, s Átilla is. Átilla meg is
300 23 | tudsz? - bübögött az öreg.~S végigszemlélt, mint valami
301 23 | grammatikát, retorikát...~S néztem rá: kell-e még több?~
302 23 | Valóban fáradt voltam, s bizonyára sápadt is.~Az
303 23 | gondoltam, nem eszek belõle. S a szakácsasszonyra is néztem:
304 23 | Nagy faépület volt az, s láthatóképpen sok ló és
305 24 | Ott volt Dzsidzsia is, s egy horgas orrú vénlány
306 24 | szólított meg Csáth.~- A pénzem.~S elõreléptem: odanyújtottam
307 24 | várak? hol milyen ipar dívik s más efféle.~- Ez már jó
308 24 | a többinél.~Meghajoltam, s úgy hátráltam ki, mintha
309 25 | intett, hogy üljek fel. S megindult. Én utána.~Végigporoszkáltunk
310 25 | aztán hátrakiált:~- Zéta!~S lépésre lassította a paripáját.
311 26 | királyné palotájából ismertem.~S nézett rám kimeredt szemmel,
312 26 | ismételte haragosan.~S olyan közel hajolt hozzám,
313 27 | még görbébben nézett reám, s bizony nem volt érdemes
314 27 | olvassák e bús soraimat, s talán csodálkoznak azon,
315 27 | megissza a pocsolyavizet is. S hogy a bibliai tékozló fiú
316 27 | kellett volna a tréfájukat, s akkor minden nyiluk lehull
317 27 | szó is.~Hallgattam hát, s félrevonultam. Kiültem a
318 27 | utolsó szolga volt a háznál, s akire nem tudtam haragudni.
319 27 | egyszer valamelyik kutya, s akkor Csáth minden kutyáját
320 27 | rálépett valaki a lábára, s úgy maradt a nyomorult.
321 27 | kivetnek valamit a konyhából, s õt is odahajtja az éhség
322 27 | hogy tõlem csak jót várhat.~S míg a többi cselédtársam
323 28 | Nehezen törõdtem belé, s könnyeztem is néha miatta,
324 28 | de nem mondott semmit. S nekem tovább kellett mennem,
325 28 | föl, mikor már ott állt, s a ruhája illata megérintett.~
326 28 | éppúgy kedveskedett nekik, s a nõk jobban értik a csirkenyelvet.
327 28 | kérnivalójuk volt, rám bízták, s én ügyesen bele tudtam szõni
328 28 | alkalmas csatlósnak tekint, s hogy minden tudomány érdekli.
329 28 | megmostam magam a ruháimat, s megvarrtam, ha elszakadt.
330 28 | Reszkettem egy pillantásáért, s mégis kerültem, hogy ne
331 28 | mellett. A kezem kék volt, s az orrom vörös. Érezhette,
332 28 | azokat Csáth lemetélte, s nekem apró szíjakat adott.
333 28 | volna leszórni az állatbõrt, s elbujdosni a világba. De
334 28 | királyok, akik sátorban laknak, s fél mázsa aranyat zörgetnek
335 28 | vacsora volt a palotában, s reggel felé az uramat többnyire
336 28 | hogy Emõke férjhez megyen, s hogy Aladár királyfi veszi
337 29 | hasábfákkal tüzeltek ott télen, s délutánonként jó volt ott
338 29 | ott ülni a meleg kövön, s bámulni a tüzet.~A téli
339 29 | ott. A nõk mostak aznap, s a padláson terítgettek.
340 29 | idõ napalkonyat felé járt, s künn dara esett.~A konyhába
341 29 | talállak.~Leült mellém, s a kezét a parázs fölé nyújtotta:~-
342 29 | letelepedett, valamivel közelebb, s úgy ült, hogy szembefordult
343 29 | de a lába szára meztelen, s vörös a hidegtõl.~- A gyermekek
344 30 | vittek egy kis ládában, s körülbelül negyedóráig idõztek
345 30 | hogy levél van az asztalán, s még a pecsét sincs feltörve.~
346 30 | Fölszakította a levelet, s odaadta Konstantinosznak:~-
347 30 | Végigpillantott a levélen, s olvasta a görög szavakat
348 30 | gyermekkorától fogva neveltem s tanítottam. Az volt vele
349 30 | mert az elméje kitûnõ, s becsületessége páratlan.~
350 30 | eszét. Elszökött tõlem, s most valahol Átilla országában
351 30 | pedig valaki elfogta volna, s rabságban sínylõdne, izend
352 30 | sínylõdne, izend meg: kinél van, s hogy mennyiért válthatom
353 30 | bosszankodott Csáth, s vonogatta bozontos szemöldökét.
354 30 | hogy barbárral beszélek, s nem mûvelt emberrel.~Csáthban
355 31 | Mostak.~Hogy mekkora a sebem, s mi történt velem, nem tudtam,
356 31 | állhat.~Orrhangon fufnyázott, s valami fitymálást éreztem
357 31 | hírét se hallották Platónak s még kevésbé Vergiliusnak.
358 31 | pillanatban széppé válik az az arc s a nõi teremtés. S azontúl,
359 31 | az arc s a nõi teremtés. S azontúl, ha hallgat is,
360 31 | olyan szokatlan szép vonalú, s hogy a szeme olyan tiszta
361 31 | szemöldök is? Csak szõr, szõr... S mégis mintha nem is földi
362 31 | úrnak éreznek ezek engem, s kénytelenül is hódolnak
363 31 | mérhetetlen nagy hegy volna. S mintha akkora tüzes folyó
364 31 | amelyek jönnek szélesen, s fölemelnek meg alábocsátnak,
365 31 | fölemelnek meg alábocsátnak, s megint fölemelnek.~Meddig
366 31 | vizet. Ahogy megfordult, s látta, hogy rajta a szemem,
367 31 | Örültem, mikor megláttam, s mintha testvérem volna,
368 31 | lecsillapult. Mellém ült s nézett - fél arccal, jobb
369 31 | ahogy a tyúkféle szokott -, s boldogan káricált. Látszott
370 31 | hogy Emõke ül mellettem, s az õ keze az a kellemes.~
371 31 | május volna körülöttem, s te egy szál nárcisz volnál
372 31 | víz marad, én iszom meg. S az a víz nekem édes, mint
373 32 | kezemet:~- Viszontlátásra.~S néhány percre rá megint
374 32 | vagyok, te meg úr vagy, s hogy nem illõ ez a kívánságom,
375 32 | alól.~Bágyadtan hallgattam, s el is aludtam a további
376 32 | csatába kísérte az urát, s vitézkedett. És hogy most
377 32 | beállok hozzád rabnak, s mihelyt háború lesz, melletted
378 32 | volt. Le kellett jegyeznem, s otthon is tanultam.~Bizony
379 32 | kanyarodj! Melyik a megállj! - s más efféle. Legjobban persze
380 32 | sûrû csapatban indultunk, s tova-tovább kiszélesedett
381 32 | kellett lõnünk a nyilakat, s a kürtszóra hirtelen megfordulnunk
382 33 | sátoron, hogy itt pap lakik. S valamennyinek a bejárata
383 33 | idejében kezdte a papkodást, s bölcs ember volt. Fontos
384 33 | szakálla melle közepéig ért, s vékony, hosszú bajusza bal
385 33 | kerek gyöpös tér körül.~S minden sátornak megvolt
386 33 | fölkavarintott az ég felé, s meg is szûnt persze - ha
387 33 | Hangja erõs, mint a kürtszó, s éneke velõkig ható, bûvölõ
388 33 | az ellenség fegyvereit, s ólommá változtatja az acélt
389 33 | metszette ki az állat nyelvét, s tartotta kanálban, amíg
390 33 | vágta le az állat fejét, s tûzte póznára, hogy a rossz
391 33 | fogta föl az állat vérét, s öntötte az oltár alá az
392 33 | betegségére olvasott rá, s adott orvosságot. Volt neki
393 33 | fõpappal. Elõttük asztalka, s azon tökkulacs meg két ezüstpohár.~
394 33 | ötlépésnyire, tiszteletesen, s vártam, hogy megszólítsanak.~-
395 33 | rám, noha nagy pap volt, s gazdag is - vagy tizenöt
396 33 | sátorból padot hoztak ki, s ráfektették a kis szenvedõt.
397 33 | Tiszába minden fegyverünket. S ha ma beleszórjuk, holnap
398 33 | állatok.~Behunyta a szemét, s mosolyogva hümmentett az
399 33 | föltette a bûvös süveget, s áhítatosan gajdolt rá egy
400 34 | nagytermében egy asztalra, s rajta kirajzolva minden
401 34 | palota. A tenger vize zöldre s hajókkal betarkázva. A királyi
402 34 | emberben mégis jó lélek lakott, s hízelgett neki a bizalmam.
403 34 | aki idegenbõl származott, s rabszolgákból emelkedett
404 34 | éppen befaltam a vacsorámat, s aludtam, mint az ólom.~Emõkét
405 35 | elmondhatta a véleményét, s a különbséget meghányták-vetették.~
406 35 | szava mindig sokat nyomott, s végül Atillának a szava
407 35 | Többnyire lovat patkolt, s nyilakat kovácsolt.~Akkor
408 35 | jelvény: kézben egy-két kard s a nap. Én is azokkal a nyilakkal
409 35 | Kamocsa, egy kerek fejû s vastag nyakú hun beszél.
410 35 | Állva beszél, Atilla felé. S pajkosan hunyorog. Az arcok
411 35 | mivoltodban üdvözöljelek. S nem lehet az, hogy egyúttal
412 35 | Elõször láttam mosolyogni, s különös volt nekem. A zöld
413 35 | Atilla fölemeli az ujját, s minden elcsöndesül.~- Fiú -
414 35 | pohárnok befogta a száját, s kínlódva tekergett Aladár
415 35 | aki lefordult a székérõl, s a földön kínlódva rángatta
416 35 | Cerkó mesterségébe estem, s ezt rab létemre sem éreztem
417 35 | hogy talán szól valamit. S magamban röstelkedtem, hogy
418 35 | keresztény, Átilla meg pogány, s még rá Átilláról az a hír,
419 35 | menyasszonyt kiadják?” Kiadják!...~S újra megröhögte.~Az asszony
420 36 | õt hozzám elbocsássátok, s vele az apai örökséget is
421 36 | arcuk fehérségét bámulják, s hosszan leomló sárga hajukról
422 36 | összebarátkozott Aladárral, s azontúl mindig együtt jártak.~
423 36 | de idõvel megsokasodtak, s végigözönlöttek Európán.
424 36 | elfoglalták Karthágót, s most Afrika partja a hazájuk.
425 36 | felelte Csáth szerint Atilla, s vállat vont. - Az én lovaimnak
426 36 | Ezernyi íjgyártó, szíjgyártó! S mindenütt zeng a kovácsüllõ.~
427 36 | megfordulást a vágtató lovon, s a nyílnak ellövését.~Azt
428 36 | megfordulnak, és hasra fekszenek, s így visszafelé messze ellövik
429 36 | megjelentek a neurok is, s jöttek napokig. Csupa farkasbõrbe
430 36 | Parittyával lõnek íj helyett, s persze éles követ. Sípolva,
431 36 | kaszával voltak fegyverkezve, s a hátukon emberbõrbõl készült
432 36 | svábok. A vállukon rézlemez, s azon a szöges csatacsép,
433 36 | meztelen két dombja a mellének, s remegett a szekér rázásától.
434 36 | fogadták a rendelkezést, s mentek a haddal tovább.~
435 36 | durva vászonra varrják, s olyanok, mintha emberré
436 36 | melyik népbõl mennyi jött, s fölrovatta a számukat.~A
437 36 | lócsiszárokat, koldusokat s a gyülevész szemétnépséget,
438 36 | kilovagolt a palotájából, s a vezérek és fõurak kíséretében
439 36 | búzakéve, aztán elvékonyodott, s olyanná vált, mint a hunok
440 37 | nagy elefántcsont kürtöt, s messze búgó hangon fújta
441 37 | hangon fújta az indulót. S arra mintha ezernyi kürt
442 37 | a kürt- és a zenezajgás.~S mindenfelé nyüzsgött a hadba
443 37 | kondérok, szilkék, serpenyõk s ötezer nyíl csupáncsak az
444 37 | lándzsát és íjat adott s egy disznóbõrbõl varrt harci
445 37 | csókoltam az asszonynak s az öreg Barakonynak.~A szemem
446 37 | Lehajoltam és megcsókoltam. S éreztem, hogy megszorítja
447 37 | visszatérek - rebegtem halkan -, s olyan méltóságba jutok,
448 37 | vissza...~- Meghalok érted, s nincs tovább.~- Lehet -
449 37 | mondta elgondolkodva, s hozzám lépett. - Megcsókolhatod
450 37 | hogy az arcához hajoljak, s megérintsem az ajkammal.
451 37 | ezer kard csattant elõ, s a fegyveres százezrek a
452 38 | minden népe és királya, s hozza kardját és vérét:
453 38 | beszélgetett velem mindig, s én meg az út unalmait szívesen
454 38 | került, római rabságba, s ott tanulta meg az írást.~
455 38 | de intett, hogy maradjak. S megvárt bennünket, hozzánk
456 38 | akik csak élnek a világon, s utánuk meg azok jönnének,
457 38 | Ruszti komolyan hallgatta. S az a fanyar mosolygás játszotta
458 38 | hát szekerekre rakatja, s elhozatja a Tisza mellé.~-
459 38 | egyvégtében, mint a Tisza s a Duna körül.~Hargita intett
460 38 | Miatta megyek én a hadba, s legalább tíz embert jegyeztetek
461 38 | meg szétszóródik a had, s ki-ki megválasztja a maga
462 38 | Összeszedelõzködök addig, s a nyugalom színe alá szoríthatom
463 38 | üvegkereskedõ jött hozzánk, s tolmács kellett. Átilla
464 38 | Alkonyat után volt az idõ, s én Aladár úrfival kísértem
465 38 | Emõke sohasem járt egyedül, s a napnyugta mindig otthon
466 39 | király, a kazár király - s még egynéhány ilyen távolról
467 39 | cselédség rajzotta körül, s azok között lõdörgött néha
468 39 | vértócsában a lába elõtt. S ott fehérlett mellette a
469 39 | emberi farkas az utcákon s a házakban. Mindenki cipel
470 39 | állott meg. Megrándult, s elbocsátotta a nõt. Térdre
471 39 | áll ki, körültekintett, s arccal a halottak közé borult.~
472 40 | Elhozták neki a koronát, s jelentették, hogy bátyja
473 40 | hasonló morgás keletkezett, s ez a mennydörgés tartott
474 40 | a hegyeken és völgyeken, s összesûrûsödik a Rajna elõtt.
475 40 | elszélednek északnak, délnek, s mint mikor a hajtóvadászaton
476 40 | mérföldnyi szélességben.~S elõttük vonul, jóval nagy-elõttük
477 40 | melyek elhagyják a városokat, s menekülnek elõlünk. Keresik
478 40 | kõházakban lakók elvonulnak, s mennek-mennek, míg csak
479 40 | piroslik a hun lovak patája, s nyolcvanezer lélek száll
480 41 | pihenõt parancsol a seregnek, s bejárja a vezérekkel a síkot.
481 41 | sátorát, a testõrség sátorát, s hogy melyik nép merre telepedjen.~
482 41 | Nagy karajt lovagolnak, s annak a vonalába állítják
483 41 | mégiscsak Aéciuszhoz pártolt.~S indultunk Orleánnak.~Már
484 41 | idõ ez - mondotta Atilla.~S fölállította Orleán körül
485 41 | kövek repülnek át a falakon, s dörögve hullanak bent alá.~
486 41 | Kürtrikkantásra egyszerre eresztik el, s a hosszú, vastag fatörzsek
487 41 | parittyák köve sivít közénk, s rézzel hegyezett nyilak
488 41 | erdõt vitet a falak köré, s tûznek tengerébe fojtja
489 41 | csapja vissza Atilla, s a levelet a követ lába elé
490 41 | vár kapui megnyílottak, s a püspök küldöttei bársonyvánkoson
491 41 | de a hadnak élelem kell.~S háromezer üres szekeret
492 41 | visszavonulót fúvat a városban, s alánokat küld fedezetül
493 41 | felé a nagy porfellegeket s bennük a római légiók elõcsillogó
494 41 | szíjukat, bilincseiket, s ki mit foghat!~De künn a
495 41 | veckelõdnek a véres hullámokban. S ezernyi kürt rikoltoz:~-
496 42 | város elõkelõ polgárait, s könyörög Atillának vagy
497 42 | Szénát, szalmát, zabot is - s a kellõ biztosítékot, hogy
498 42 | Kitûzik a vörös zászlót, s védik a várost - ameddig
499 42 | minden aranyukat, ezüstjüket. S az égre néznek:~- Könyörülj
500 42 | örökkévalóság országából - s boldog visszatérés.)~Troánál
1-500 | 501-832 |