Part

 1 2 |         ki tudja, mire jó?~S én oly buzgón tanultam, mintha
 2 7 |        nézése méltóságos volt s oly bájos, hogy a lélek remegett
 3 9 |  menyecske. Az arcát nem látni, oly sûrûn befátyolozta. Csak
 4 9 |        rezgetik. Ember és állat oly egy az érzésben!~Késõbb,
 5 18|    kutyának. Olykor hörgött, de oly irtózatos orrhangon, hogy
 6 22|   Remegett, mint a nyárfalevél.~Oly kínos volt az a perc, hogy
 7 37|        vagy, de ebben az órában oly messze állsz tõlem..., és
 8 38|         lovam nyakát veregetve, oly unatkozón, mintha azt kérdeztem
 9 46|          mint a fecskemadár, és oly sûrûn szálljanak, mint a
10 49|  annyira látok, mint máskor, de oly messze van tõlünk az ellenség,
11 49|        a mi felsõ hadaink felé. Oly messze vannak tõlünk, hogy
12 49|         térszakadást. Mikor már oly messzire voltak az elõttünk
13 49|         S fokost ragad. Az alán oly sûrûn áll, mint az aratatlan
14 49|        tiszta hely. A kantár is oly véres, hogy csúszik a markomban.
15 50|        kérdezte kis idõ múlván, oly szomorú hangon, aminõt még
16 50|      nõnemû hun gyermekért, aki oly mûveletlen, hogy az ábécét
17 51|       pirosságát! Élek! A fejem oly nehéz, hogy alig bírom fölemelni.
18 59|     szétosztásában sok a dolog.~Oly nagy volt a kétségbeesésem,
19 60| Csigahéj faragványok voltak, és oly mûvészi munkák, hogy némelyiken
20 60|         fordítasz hátat.~És ezt oly búsan mondta, hogy elmosolyodtam:~-
21 63|      szó az emberbõl, de valami oly iszonyú hangon, mintha a
22 63|        senki se merte kérdezni. Oly elképzelhetetlen szörnyûség
23 64|        De hiába fürkésztem. Még oly közel voltak, hogy megismerhettem
24 65|         senki a torra. A csapás oly iszonyú volt, hogy mindenki
25 65|     mindenki lelkét, nem a tor.~Oly fáradt voltam, alig álltam