Part

  1 Eloszo|               Priszkosz szeret engem, de bölcs ember nem vagyok.
  2 Eloszo|            fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek
  3 Eloszo|               csak az arca ismerhetõ, de az arca nem õ. Õ az arca
  4 1     |            hibás vagyok valamennyire. De gondoltam, hívjanak bárkit,
  5 1     |               kezében. Az is megvert, de úgy, hogy a vér minden csapásán
  6 1     |     szenvedéseim kitörését, megunják, de én akkor alig tízesztendõs
  7 1     |            Tudtam is, játszottunk is. De aztán, ha megunták, megint
  8 1     |             tûzzel égették a lábamat!~De a rabszolga elhurcolt.~Akkor
  9 1     |          szegésû, mint a szenátoroké, de azért olyanféle.~Gondoltam:
 10 1     |               velem, mint a kutyával, de még rosszabbul. Tüzet raktak
 11 1     |    kétemeletes kis házba. Csak faház, de szép, s az alsó harmada
 12 1     |           vittem utána a hónom alatt. De milyen büszkén vittem!~A
 13 1     |               tudom, hogy hogyan van, de a szavak úgy beleragadnak
 14 1     |         rabsága után szabadsága akad. De van olyan rabszolga is,
 15 1     |                Mit álmodtál az éjjel?~De erre se felelt. Néha rám
 16 1     |          Mintha mellbe vágtak volna - de angyal kezével.~Csak néztem,
 17 1     |               meg az ajka mozgásáról, de csak mosolygott és pislogott,
 18 1     |             ahová okos ember kellett, de hogyan küldheti a vadak
 19 1     |         tigrissel csókolództak volna. De a sok aranylánc úgy ragyogott,
 20 1     |           csendes õrültek háza volna. De a császári palota még inkább.
 21 1     |       lehetett volna ebben gyanítani, de törõdtek is õk a szófejtéssel!
 22 1     |          vadak közt hasznunkra válik. De hát igazán eljössz velem?~-
 23 2     |              tanítgatta is az urakat, de én, szegény Senki Pál, nem
 24 2     |               anyja emlõjébõl szopta?~De nekem volt rá kedvem.~Engedelmet
 25 2     |         feleltem kérõn, barátságosan.~De jó volt, hogy görögül is
 26 2     |            Nem szívesen nyilatkozott. De ebéd után egy kobak bort
 27 2     |              No, nagy bolondság volt! De mi az a szerelmes vesszõ?~-
 28 2     |            szokott mondani a lánynak. De mégis leginkább, hogy az
 29 2     |           Szereti az fû az csillagot, de a csillag messze fenn ragyog.
 30 2     |           ragyog. Jaj, a csillagos ég de magos! Szegény födi fûszál
 31 2     |               persze nem mondtam meg, de azt is elfelejtettem neki
 32 2     |         libuska lehet az a szépség.~- De hát nézd, Deél barátom:
 33 2     |               vagyok, mint te voltál. De ha az én gazdámnak lánya
 34 2     |          látok majd és sok vadembert. De bizony csalódtam: béke idején
 35 2     |             étel, jobb a marhahúsnál. De én már aligha válogatok
 36 2     |             és innom adtál. Köszönöm. De még egy szívességre kérnélek,
 37 2     |       játszanak, mint a mi lánykáink, de õk is mezítláb járnak, mint
 38 2     |          azokat nem foghatta fegyver. De nem is kapkodja ám a hun
 39 2     |                 Megbocsátottak, igaz. De ebbõl nem következik, hogy
 40 2     |              pávaszemmel. No, furcsa! De még a ládáknál is jobban
 41 2     |         surján leány, aki egészséges. De nem szép. Nincs benne vér.
 42 2     |               vagy ékszer, nem tudom, de bizonyosan az õ holmija
 43 2     |               miért kezdett tetszeni, de tetszett. Minden szép leányon
 44 2     |          megáll, aztán továbbsiklik - de én mégis megrezdültem tõle.~
 45 3     |            tûnõdtem: hátha elfogják?!~De egy litániányi idõ se telt
 46 3     |        szekerek már indulóban voltak, de ez a szó egyszerre mindent
 47 3     |              Ezt ajánlotta Priszkosz.~De Vigilász ellene volt.~-
 48 3     |               csak késõbb tudtam meg. De igazi királyok voltak. Atilla
 49 3     |         vonaglott a szám a nevetésre.~De hát minden másképp történt,
 50 3     |            gondoltam, hogy Atilla az. De az volt. Körülötte ott álltak
 51 3     |                hogy megszólítja õket. De nem szólt. Õk meg annyit
 52 3     |          kettek. Atilla választ várt, de Vigilász csak sunyított
 53 3     |          harapósnak még nem láttam.~- De az irgalmát - hörögte sápadtan
 54 3     |             szökevényekre magyarázza.~De látszott az arcán, hogy
 55 3     |          elfogyott a szín az arcából.~De ezt a színváltozást, ezt
 56 3     |      csakugyan megállapodott a sereg, de mi nem láthattuk a menyegzõt,
 57 4     |         tízéves gyerek is átszőhette, de a lónyomokról látszott a
 58 4     |   világéletemben sok földet bejártam, de ilyen emberséges népre még
 59 4     |           sáros az éjjeli zivatartól, de azért gyerünk.~A faluban
 60 4     |              épület Budánénak a háza. De az is csak fából való, szétszedhetõ.
 61 4     |              a Csáth család jelvénye!~De mi állt énbelém, hogy így
 62 4     |             szíján abrakos tarisznya. De egyszer csak arra eszûdök,
 63 5     |          bámultak, s különösen Nigró. De hát rendjén valónak érezték,
 64 5     |             is bosszankodtam magamon. De már késõ volt. Megfogadtam,
 65 5     |             gondoltam. - Rá se nézek!~De mikor már az út közepén
 66 5     |             szemmel, boldog-szomorún.~De a szeme rajtam csak addig
 67 5     |          leszúrhat ezért a tettemért.~De nem bántott senki. A lovasok
 68 5     |         tovább.~Csak a vén õr nézett, de az is egykedvûen. Vélte
 69 5     |                Úr se vagyok, az igaz, de szolga se vagyok. És az
 70 6     |              nem beszélt ugyan velem, de köszönetét küldi.~Vártam,
 71 6     |         nyelvem kiszakad gyökerestül, de egyik se történt. Az urak
 72 6     |              érdemlem, hogy rám nézz, de ha elgondolom, hogy már
 73 6     |           téged magamhoz váltottalak. De ebben az órában nem ösmerek
 74 7     |      segítettem a sátor elbontásában. De aztán mégis szakadt néhány
 75 7     |          palotája elõtt haladtunk el. De persze én nem a királyné
 76 7     |             csak nem találkozom vele. De látnom kell õt, ha el is
 77 7     |                Férfiasan ült a lovon, de a szaknyája olyan hosszú
 78 7     |             léptetve lovagolt tovább. De még az a paripa is, mintha
 79 7     |               Halálig is, ha kívánod. De ezt nem lehet. Hanem ha
 80 7     |               az én lovam nyargalász. De nem az volt. Az én lovam
 81 8     |               arcom gyûlöletet takar. De mit takart az õ arca?~Aztán
 82 8     |             követei voltak. Idegenek. De azon a végtelenül sík hun
 83 8     |               is neki, amennyit akar, de Atillának csak azok az edények
 84 8     |         Tornyok is emelkednek rajtuk, de olyan karcsúk, és olyan
 85 8     |           között házak is fehérlenek, de csak afféle nádtetõs sárházak,
 86 8     |            Azt hírelte, hogy megjött, de az elénk lovagló hunok is
 87 8     |             No meg hát esznek-isznak, de leginkább isznak.~Aztán
 88 8     |               patkolókovács lópatkót. De nemigen patkoltatják ezek
 89 8     |              Átillának?~- Nem mondta. De azért tudjuk. Nincs-e a
 90 8     |            Átilla azt csatolja fel.~- De mi bizonyítja azt, hogy
 91 8     |            bizonyítja, hogy nem az?~- De hátha nem az?~- A táltosok
 92 8     |           persze csak üres lyukablak, de mégis kõház! Az uram ugyancsak
 93 8     |           négyszögletû, vörhenyes kõ, de akkora, hogy egy darabban
 94 8     |               kék vagy sárga mellény, de az is elöl csupa aranygomb.
 95 8     |            volna Rusztikiosz helyett.~De az én szemem a belsõ udvaron
 96 9     |      kezdetben a tenger morajlásához, de aztán, hogy nõttön-nõtt,
 97 9     |              széle körös-körül virág, de még a kerekek küllõi is.~
 98 9     |                Mint szélben a polyva. De az a királyfi mégis megmenti
 99 9     |              jóslatot nemigen hitték, de azért a kis királyfi kedves
100 9     |         eltûnik ez az álomképcsoport.~De íme, elõföllegzik a királyi
101 9     |           röpköd. Hun nyelven: kurul. De turulnak is mondják.~Következik
102 9     |               különös a római fülnek, de jól lehet rá lépni. Annyiszor
103 9     |              üdvözletet intett nekik.~De akkor is szimpla szürke
104 9     |             ház elõtt álló hársfától, de hogy õ mosolygott, nekem
105 10    |             is örültem a süteménynek. De akkor - életemben elõször -
106 10    |       kifordított az okosságomból. Ó, de ha az a nõ a legcsodálatosabb
107 11    |               a fõvezér kapuja elõtt. De a kapu még zárva volt.~Este
108 11    |         kárpit takarja. A nap odasüt. De jobb is, ha nem jön elõ
109 11    |          meglátszott, hogy rabszolga.~De ez hun úr volt; csörgött
110 11    |               két ágát megtapintva. - De az is igaz, hogy görögül
111 11    |        olajkereskedõ volt Isztriában. De a hunok oda is betörtek,
112 11    |              Legyen a te szavad igaz. De azért az is igaz, hogy ahol
113 11    | lesõkutya-szemû, mosolygó arcú ember, de igen értelmes arc.~- Hol?
114 11    |             ünnepi tógát fölrántania.~De bizony nem ránthatta föl
115 11    |           beszédet indított a torkán, de a fõvezér rögtön lenyomta
116 11    |            csak ülve engedte szólani.~De úgyse soká. Mikor látta,
117 11    |             az örökös békét szeretné, de így apró követségek ide-oda
118 11    |             fejét ingatta:~- Bajos.~- De uram - fújta tovább a tüzet
119 11    |              római kegy verõfényében. De hiszen többet használhatok
120 11    |               szoba, megfértek benne.~De a mi uraink nem fogadták
121 11    |              emelintésével üdvözölte. De milyen bájos mozdulattal.~
122 11    |                aki megmaradt a lovon, de mikor a ló visszazökkent
123 11    |                Emõke lova ágaskodott, de a leány rajta maradt, mint
124 11    |             levágja magát a földre... De a zablarángatásra csak letop
125 11    |         amellyel engem arcon csapott.~De én akkor nem gondoltam arra.
126 12    |              sátorában laktunk tehát, de Csáthék palotájának a közelében.~
127 12    |            két zöldre festett oszlop, de az is csupa levél és virág.
128 12    |              ragyogó fegyveres ember. De egy csoportba sok kedvetlen
129 12    |             ménta- és szegfû-keverék. De lehet, hogy más volt. A
130 12    |              az ajándékot szemlélték. De nem is az ajándékot, csak
131 12    |               tudta rajzolni a leány, de már a szirmokat egyenként
132 12    |            leveleit kénszínû sárgára. De elsõ a rajz: ki rajzolja
133 12    |               illetlen megszólalásra. De a nõk nem botránkoztak meg
134 12    |         kézzel pontoztam ki két kört.~De a reszketésem csakhamar
135 12    |          Felségednek ajándékozhatnám, de õ kicsi korától fogva mellettem
136 12    |      körülcsicseregtek dicséretekkel.~De a dicséretek között én csak
137 12    |              arcán, a szeméhez közel. De mennyire illet neki!~Az
138 12    |           amelyik hervadtnak látszik, de harmat száll reá és reggel
139 12    |            cseresznyét egy gyereknek.~De annyi volt ott az ember
140 12    |             meg a kíváncsiak állanak. De mind hajadonfõvel, csupán
141 12    |                  Látást láttam, uram, de a halált, azt nem láttam
142 12    |              vitéz megtartja a lovát, de tisztességbõl visszaadja
143 13    |       Csáthéknak, és itt szült engem. De tavaly meghalt, Isten nyugosztalja.~
144 13    |            rajzaimat, s dicsérgették. De a dicséretükre nem repesett
145 13    |              az egy lányra gondoljak. De nem volt szebb, csak Emõke
146 13    |             is.~- Elevent?~- Elevent, de csak egyfejût.~- Egyfejût?
147 13    |    Megkerülgettem Csáthéknak a házát, de a hun leány sehol se mutatkozott.~
148 13    |        lediktálja az ebéd lefolyását, de Maksziminosz minduntalan
149 13    |              aki alig állt a lábán. - De nem baj: nekem tetszik a
150 13    |           hitvány lóperben ítéljen.~- De megveti az aranyat!~- Próbáld
151 13    |                A tudós csak mosolyog. De micsoda kategóriába sorozzam
152 13    |                mondta Maksziminosz -, de én majd megfulladtam nevettemben.~-
153 14    |         medvéknek a városában volnék.~De azért a királyi palota körül
154 14    |        Rajzolni jöttél? Borult az ég. De azért csak maradj, hátha
155 14    |               efféléket - feleltem -, de nem ilyen szépeket.~- Ennél
156 14    |          nekem - mondta a királyné -, de mintha világosodna: próbáld
157 14    |            orra. Emõkéé is hosszúkás, de finom vonalú. Akkor gondoltam
158 14    |          kisorrúak többnyire vidámak. De mi köze az orrnak a lélekkel?~
159 14    |            ruhájuk is formátlan most, de valamikor olyan szépen öltözködtek,
160 14    |          acéltükörben megnézze magát.~De sokáig idõzött ott. A királyné
161 14    |            karokat és lábakat lássak, de Emõkét látva szédültem.
162 14    |         szomorkásan mosolygó ajakkal, de a tekintete bús volt s maga
163 14    |               kezdetben nem értettem. De a hun dalok olyanok, mint
164 14    |           Szegény Rózsa - mondotta -, de hát nem találhatott volna-e
165 14    |               az egyszer nyíló virág. De sohase láttam én olyan mosolygó
166 14    |             Szeretetbõl - feleltem.~- De hát, otthagytad-e érte apádat,
167 14    |              a szemem könnybe lábadt. De azért folytattam:~- Édesanyám
168 14    |        szorítva, azonképpen halt meg. De még holtan is úgy szorított,
169 14    |                Nem értettem az ügyet.~De vajon elmenjek-e, vagy megvárjam,
170 14    |               parancsol többé semmit.~De talán valami bolondot is
171 14    |         mondta aztán -, szegény Zéta! De nyugodj meg: Átilla összetöri
172 14    |            vagy, és a lelked gyöngéd. De most már menj. Nem rajzolunk
173 15    |         szagával illatozott a levegõ, de mégis érzett, hogy tiszta
174 15    |       mellembe sose szúrtak még kést, de akkor úgy éreztem, mintha
175 15    |               fene hun ételek... Jók, de hun gyomor való hozzájuk.~
176 15    |              az a különös hun szokás, de kissé meg is ártott.~Priszkosz
177 15    |         befogott a napló diktálásába, de csak annyit tudott mondani,
178 15    |           negyed órára a királynéhoz. De nem eresztett.~- Nem lenne
179 15    |             urainkkal megismerkedtek.~De az uraink csak három paripát
180 15    |           közé, s elvigyem a hazámba.~De micsoda földön mászó, nyomorult
181 15    |                 felelte félvállról.~- De a házbeliek itthon vannak?~-
182 15    |              szépen faragott veranda. De nem láttam ott senkit. Lent
183 16    |     borították. Egy se lebbent félre.~De a rózsa itt volt a szívemen.~
184 16    |               vagy valamelyik cseléd?~De hátha mégis õ!~S hátratekingettem.
185 16    |               inthetnék a süvegemmel.~De a sátorok már eltakarják
186 17    |           ügyetlenebb, tanulatlanabb. De elment a csatába, és harcolt.
187 17    |               mióta hazaútra keltünk. De hogyan forduljak vissza?
188 17    |             hogy szabad ember vagyok.~De hátha már elfelejtette azt
189 17    |             folyt, az is irtóztatott. De az a gyönyörködtetõ kép,
190 17    |       kalligrafiában. A neve Theofil, de én Zétának neveztem, s erre
191 17    |             Nem mondhatom meg, miért, de igen kérlek: ne vádolj engem
192 17    |      betegágyban töltötte; hebegõ is, de becsületes, komoly legényke.~
193 18    |         kürtjét, és hunosan megfújta.~De negyedóra is belételt, míg
194 18    |               Nemhiába mívelt nép az, de értik is a módját! Igaz-e,
195 18    |             rengeteg édesvizet látom. De akkor valami nehéz érzéssel
196 18    |               rendelkezett Eszlász -, de hamarosan.~Eszlász mindig
197 18    |               ivott, és sokat pörölt. De máskülönben csupa jóság
198 18    |            vízbe hánytuk a cudarokat, de mondok: mi e nekik? Erõsebb
199 18    |                lássák, hova jutnak.~- De hát ezek?~- Ezek a kutyák
200 18    |             hogy ne tartogassuk õket, de élve se bocsássuk el a cudarokat.
201 18    |    fölfeszített már mozdulatlan volt, de a másik emelgette még a
202 18    |            izenete az otthonvalóinak.~De nem olyan állapotban volt
203 18    |             kutyának. Olykor hörgött, de oly irtózatos orrhangon,
204 18    |              szoptatta a csecsemõjét. De a barbár érzéstelen. Olyan,
205 18    |               alatt is tócsába gyûlt. De õ nem a sebeket jajgatta,
206 18    |            visszamentem a sátorokhoz, de szüntelenül úgy éreztem,
207 19    |                hát korán lefeküdtünk.~De nem bírtam aludni. Ma még
208 19    |           valami okon visszatérhetek. De mi történik velem, ha elhagyjuk
209 19    |        homlokomat kiverte a verejték.~De ha arra a leányra gondoltam,
210 19    |           mellemen. Hervadt volt már, de az illata még érzett.~-
211 20    |            fátyoldarabot megtaláljam. De nem találtam meg. Vagy a
212 21    |        búcsúzkodtam is a társaságtól, de Eszlász rám bõdült:~- Egy
213 21    |               rossz fát tett a tûzre.~De nékem Eszlász nem is felelt.~-
214 21    |              mint a csecsemõkoporsók. De az a láda olyan nehéz volt,
215 21    |            birodalom szereti a békét, de ebbõl nem következik, hogy
216 21    |              mint elefántnak a majom. De nemhogy eltaposta volna,
217 21    |               kardodat nem veszem el. De kényszerítelek, hogy velünk
218 21    |     induljanak.~A tiszt habozva állt. De aztán, hogy Eszlász lóra
219 22    |             rajta, mint a közhunokon, de bõ és finom gyolcsból való.
220 22    |              Ennél is volt hat arany, de ez a lepecsételt levél is.
221 22    |                A levél Csáthnak szól, de gondoltam: mi is érthetünk
222 22    |               Igazat! - csattant reá.~De még az oszlopok is reszkettek
223 22    |           fiamat ne...~- Hát beszélj. De amint az elsõ hazug szót
224 22    |         forgatta, mintha fojtogatnák. De hát vallott:~- Mikor Edekon
225 22    |              helyen lakó nép vagytok, de értitek is a házépítésnek
226 22    |         palota álomképnek is értékes. De már hogy juthatnék én ilyenhez?”~
227 22    |              jöjjön el ebédre õhozzá, de egyedül, teljesen egyedül.
228 22    |                elõbb. Hát ebédeltünk, de csak hárman. Ebéd után azt
229 22    |               most nem is álmodhatsz. De mielõtt szólnék, esküdj
230 22    |               hogy a szó titok marad. De uram király, én nem tehettem
231 22    |             csillagok állnak az égen, de némelyik lehull. Átilla
232 22    |               a hozzá illõ kincseket. De mit mond erre a császár?”~„
233 22    |               persze a császárét nem. De azon túl akármelyiket. Akár
234 22    |                bólintott Edekon úr -, de nekem már a gyilkosság elõtt
235 22    |            amilyet Átillánál viselsz. De a császár nem véli eléggé
236 22    |              Vigilász csupán tolmács. De Maksziminosz nincs beavatva
237 22    |              ezt meg õk parancsolták. De ötven font helyett száz
238 22    |              szõtt hálóban fogta meg.~De én következem.~Ég és föld
239 22    |               és azzal rabszolgájává. De nem becsületes az a rabszolga,
240 23    |           megvárom Csáthot a kapuban.~De olyan voltam én, mint a
241 23    |              zöld moha úszkált benne, de azért megittam.~Egy óránál
242 23    |            ajándékba. Ki nem váltják, de nem is lehet ezután. Mire
243 23    |          marha szokott telelni benne. De abban az órában csupán két
244 23    |              Majd éjjel - feleltem. - De nem hálhatnék-e én itt az
245 23    |               szedi a verébtojást is. De azért inkább szógálok itten,
246 23    |              született szarmata volt, de már nem értette az õsei
247 23    |            Megint én szólaltam meg:~- De ennünk csak adnak tán elégségesen?~-
248 23    |               Mög is hízik, aki akar. De nem sok bürge fordul ki
249 23    |                Nem erõltetik beléd.~- De az a sajt lósajt, ugye?~-
250 24    |              szolgák is háltak ottan, de nem háborgatott csak egynéhány
251 24    |               kellett volna felelnem, de mit illedelmeskedjek én
252 24    |           fiúcska eszesnek látszik.~- De hát mi az isten fekete csudájára
253 24    |            bólintott elgondolkodva -, de ez se való gyereknek. Ez
254 25    |         vettetek a császáron.~- Igaz. De hazugság ott minden szó,
255 25    |          nénje kormányoz voltaképpen, de az meg egynehány tanácsosnak
256 26    |          magad akartad?~- Én magam.~- De hát miért? Szabad voltál
257 27    |           Szolgája vagyok az uramnak, de nektek is szolgátok leszek,
258 27    |             hogy mit tud, csuda volt, de köszönni mégse tudott.~Erre
259 27    |            megint vidámkodtak rajtam.~De a durva tréfálkozás csak
260 27    |        idegent, amíg meg nem szokják.~De a szakácsasszony feje fölött
261 27    |             megköszönnöm, amit adott.~De azért megköszöntem.~- Beszélhettek,
262 27    |               nem segítettem magamon. De haj, nem volt az soha a
263 27    |         minden nyiluk lehull elõttem. De a lelkem úgy meg volt akkor
264 27    |      nyomorult. Persze nem ölték meg, de tán különben se került volna
265 27    |         sikolt szegény a fájdalomtól.~De hát azért csak megvan. Mindig
266 28    |       medvebõr, szarvasbõr, borjúbõr, de mind szõrösen. A könnyû
267 28    |            könnyeztem is néha miatta, de mikor az idõ hidegre fordult,
268 28    |          hozzám, félvállról, hidegen, de mégiscsak szólott.~Egyszer
269 28    |              és miért boldogtalannak. De õ ehelyett csak vállat vont:~-
270 28    |              hogy talán mond valamit, de nem mondott semmit. S nekem
271 28    |           beszédembe a kívánságaikat. De a magam ügyeiben ostoba
272 28    |             neki mind hihetõk voltak.~De ez tartotta bennem az életet,
273 28    |             mosdottam és fésülködtem. De még mindig a római ruha
274 28    |             közelebb vagyok Emõkéhez. De máskülönben is tetszett
275 28    |            nekem apró szíjakat adott. De azért szép köntös volt.
276 28    |             csak egy kis kopás hátul, de azt a köntös eltakarta.~-
277 28    |         morgotta. - Süveget is adnék, de akkor úrnak néznek, hát
278 28    |               kendõvel, mint a többi.~De a ruháért szívem szavával
279 28    |               Az asszony is nevetett. De csak Emõke ne nevetett volna!~
280 28    |      Erõlködtem, hogy én is nevessek, de a szememet elöntötte a könny.
281 28    |               s elbujdosni a világba. De a határszéli keresztre még
282 28    |            mindig égdegél a sátorban, de csak fõzésre-sütésre való
283 28    |              ruhát által bírná járni.~De télen a nõk is más ruhában
284 28    |          hidegben nem is igen fáztam, de mikor hó esett, jéggé fagyott
285 28    |      zörgetnek magukon. Mûveletlenek, de méltó­ságosak. A puhaságot
286 28    |             Aladár királyfi veszi el. De nem lett belõle semmi. A
287 29    |           éves vagyok?~Nem gondoltam. De nem is érdekelt.~A leány
288 29    |             száraz képû és kedvetlen. De ha engem látott, mindig
289 29    |              heti kabátja volt rajta, de a lába szára meztelen, s
290 30    |            Ösztövér kis barna legény, de eszes, mint a kígyó, és
291 30    |              becsületessége páratlan.~De annak a szerencsétlen fiúnak
292 30    |            emelhettem föl védelmemre. De a rettenetes csapástól a
293 31    |            gondolták, hogy meghaltam.~De amint megmozdult a szemem,
294 31    |              a másik az óriástermetû, de gyermekhangú Ladán.~Én azokkal
295 31    |            elõ a teremtés mûhelyébõl. De hát láttam már én szép formákat
296 31    |               tiszta tükrû, álmodozó. De hát mi a szemöldök is? Csak
297 31    |                hogy meg ne csókoljuk.~De azért a többire úgy néztem,
298 31    |          mekkora a zúzódás a fejemen, de nagy lehetett, mert fölemelni
299 31    |            volt ijedve, mikor hozták, de a szavamra azonnal lecsillapult.
300 31    |            Kedvetlenül bámult reám.~- De hát, te õrült! Nem tudod
301 31    |              Nem tudod azt, hogy...~- De tudom.~- Ha egy óvatlan
302 31    |             is...~- Nem jogosítottál, de meg sem tilthatod. Rab vagyok:
303 31    |         feszíthettek, amikor akartok. De azt meg nem tilthatja nekem
304 31    |               nem lehetsz enyém soha. De csak azt mondd meg, azt
305 32    |           tudom, mi bajom, Dzsidzsia, de igen szomjazok. Tégy a vizembe
306 32    |               telt el, hogy feküdtem!~De alig is vártam, hogy kimehessek.~
307 32    |             nem illõ ez a kívánságom, de emberek vagyunk.~- Jó, jó -
308 32    |              is az õ poharából iszik. De nem is fog rajta semmi ártalom.~-
309 32    |           szeme zöld, mint a macskáé. De ritkán villantja elõ sötét
310 32    |              Elmondta, hogy rab volt, de csatába kísérte az urát,
311 32    |         megint gyanakvón pislogott:~- De hiszen Priszkosz fölszabadított
312 32    |            járt a szobában.~- Bolond, de derék - mondta a fejét rázva -,
313 32    |            adlak vissza Priszkosznak. De ezt egyenesen is megmondhattad
314 32    |          különben se lakhatik nálunk. De mivel mégsem vett rab vagy,
315 32    |             hátán való megfordulásig. De különösen a kürtjeleket
316 32    |            hát könnyû volt ismerniük, de énnekem minden új volt.
317 32    |              többnyire lovon jártunk. De nyergeletlen lovon azok
318 33    |             hogy belelát a jövendõbe. De nem szabad mindent megmondania,
319 33    |          tüzes követ a markába veszi, de hát az nem nagy mesterség.
320 33    |               a hálámat.~- No, derék! De hát ne állj ott az esõben.
321 33    |             hogy nem vagyok rá méltó, de le kellett ülnöm.~Zobogány
322 33    |         aludtam miatta egynéhányszor. De lehetetlen embernek úgy
323 33    |           próbálkoznak a hunokkal is. De nem sokra jutnak. Mihelyt
324 33    |             azok keresztelkednek meg. De jönnek más térítõk is: keletrõl
325 33    |               népre ezen a világon.~- De gondoljuk el - feleltem -,
326 33    |        embereknek a nagy csoportja.~- De az emberi faj ma még a gyerekkorát
327 33    |     gyengébbnek. Viaskodás az élet.~- De mink nem vagyunk állatok.~
328 33    |              nem vagyunk állatok. Hm. De hátha az állatok is emberek?~-
329 33    |            életnek a természetébõl?~- De mire volna ez jó, uram,
330 33    |               más-más ütközõk között. De egyre világosabb az értelmünk,
331 33    |         szívünk, nemesebb a kezünk.~- De én nem emlékszem arra, hogy
332 33    |                nem egy prédikációdat, de vajon errõl is papolsz-e?~
333 34    |              Keszit, bikafejû Mácsát, de még a csatlós szolgák közül
334 34    |            múlván láttam azt a képet, de bámultam a tökéletességén.~
335 34    |            tudtuk, hogy mit végeztek. De hát azért érdekes volt a
336 35    |             uram is int, hogy várjak, de Kamocsa éppen végzi a beszédét.
337 35    |             nem egy és ugyanaz volna. De csak a szeme mosolygott,
338 35    |        kezével int, hogy jól szóltam. De õ is röhög. Aladár királyfinak
339 35    |         Istenem, mi ez? mit feleljek? De felelnem kell azonnal.~-
340 35    |              próbálja a nevetés okát, de hasztalan: ötven ember beszél
341 35    |               A kérdés szinte nyájas, de mégis remegek belé. Nem
342 35    |     megbocsáss: nem az én véleményem, de mert parancsolod, hogy igazat
343 35    |              ki ne zökögjön a száján. De még a király mögött álló
344 35    |            nem mert hangosan nevetni. De a többi, az szabadon eresztette
345 35    |           velem vacsorázol. Rab vagy, de velem vacsorázol!~Ez olyan
346 35    |               adják Krizafiosz fejét, de kiadták a gyávák! Átillát
347 35    |             fölveti a kérdést, hogy: „De uram király, mi lesz, ha
348 36    |        Testhez simuló bõrruha rajtuk, de a karjuk meztelen. Fekete
349 36    |         Fekete szemû, jóképû emberek, de oszlopos-nagy lábúak.~Vandálok
350 36    |           Kárpát erdeiben fészkeltek, de idõvel megsokasodtak, s
351 36    |           messze ellövik a nyilaikat. De lehetett hanyatt fekve is.~
352 36    |               szemû ember. Öregecske, de tûzrõlpattant. A népe azonban
353 36    |               Az asszonynép is velük. De csak a fiatalja. Az is mind
354 36    |              Szép barna nép különben, de alacsony homlokú. A nyilaikat
355 36    |             Nem irgalmaznak senkinek, de maguk se könyörögnek kegyelmet
356 36    |          díszszekéren, ki csak rúdon, de mindnyájan tiszteletes bizalommal.
357 36    |          emberré vált halak volnának. De szépfajta nép: barna és
358 36    |               egy fehér gubás csapat, de az mind hun és hun. Mintha
359 36    |             lóval robogtak a táborba. De micsoda lovak! Vélnéd, hogy
360 36    |           mennyi nép gyûlt ott össze, de ha ahhoz, amit megolvastunk,
361 37    |               a kazlak körül deresek, de az ég tiszta.~- Jó jel -
362 37    |               ugyan nem jót álmodtam, de hát... bolondság minden
363 37    |            semmit, Zéta. Jó fiú vagy, de ebben az órában oly messze
364 37    |         örökkön messze állsz tõlem... De ha nem térsz vissza...,
365 37    |              megérintsem az ajkammal. De nekem megmozdult a karom
366 37    |            meg is legyintettem volna; de akkor csak elnyeltem a bosszúságomat.~
367 38    |       forrásánál, vad, erdõs vidéken. De még mindig Atilla birodalmában
368 38    |           földjét, népeit, királyait. De mégis az övé az a rengeteg
369 38    |            nem kisebbítésedre mondom. De hát te ezt nem értheted.
370 38    |           nagynak?~- Átillát? Hogyne. De a legendák aureolája csak
371 38    |               Darabig csak pislogott, de aztán mégis nyilatkozott:~-
372 38    |    Hátranézett. Megcsaptam a lovamat, de intett, hogy maradjak. S
373 38    |            kiket a sereghez csatolja. De legfõképpen, hogy a vízigótokat
374 38    |             akik már régen meghaltak, de erre az alkalomra föltámadnának,
375 38    |             Baj, ha nem idejekorán.~- De idejekorán. Mielõtt indultunk
376 38    |            ellen. A levelet én írtam, de különben se titok. A vízigótok
377 38    |             volnának igazság szerint, de nem akartak adót fizetni:
378 38    |        megyünk. Így tudják Rómában.~- De hát akkor miért áll elõ
379 38    |          haragosan nézett mindenkire, de nem haragudott soha senkire,
380 38    |             Bele, a disznó kancsalba!~De nem döftem bele. Sõt mosolyogva
381 38    |             jobb.~Mindezt tudtam már, de csak hadd fecsegjen. Összeszedelõzködök
382 38    |              a hangján, hogy hazudik, de az ilyen ügyekben a hazugság
383 38    |           színnel firtattam tovább:~- De hát hol találkoztatok? Érdekes!
384 38    |               Szeretitek egymást? Hm. De hát ilyen könnyen?~- Hogyne.
385 38    |             találkoztatok?~- Sokszor. De mindig csak hazatéret.~Dombra
386 38    |             mindig otthon találta õt, de ha csak századrésze is igaz
387 39    |             Késõbb már oda se néztem.~De akkor, abban az órában megint
388 39    |               vittem belõle Csegének.~De mért éppen Csegének?~Azt
389 40    |         kellett szállania a seregnek, de hol annyi híd, tutaj és
390 40    |          hadsereget meg nem találják.~De hol az a római hadsereg?~
391 41    |            mezõn át egy széles medrû, de nem mély patak kígyózik
392 41    |        Orleánnál csatlakozik hozzánk, de ki tudná, miért, késõbb
393 41    |             válaszfelhõ igen csekély. De hát a falak!...~Fölállítjuk
394 41    |            kívánom - mondta Atilla -, de a hadnak élelem kell.~S
395 41    |             intézték el a kérdéseket.~De íme, déltájban futó gepidák
396 41    |             kürtök:~- Vissza! Vissza!~De a háztetõkön is megmozdult
397 41    |        bilincseiket, s ki mit foghat!~De künn a város körül is nagy
398 41    |           harcol, aki már rádühödött, de a had dereka oda sem ügyel.
399 42    |           napot. A várost megkímélem, de rendeld meg a papoknak,
400 42    |       forróságot okoltam, hogy azért. De haltak borús napokon is.
401 42    |            két aranyat békeidõben is. De hány aranyat ér háborúban!
402 42    |           bágyadtan felelte:~- Nem.~- De hát miért nem izensz?~-
403 42    |             kérdõ és csodálkozó volt.~De nem szólt többé semmit,
404 43    |            arra fordította a sátorát. De lám, Aéciusz nem oda vezette
405 43    |              csapatja vágtatott arra. De a római hadból is: egy sebesen
406 43    |         mindig imádkoztak, nem tudom, de mind elkomorodott. Fekete
407 43    |        történik?~- Az csak koholás.~- De ha bebizonyosodik?~- A fejemet
408 43    |           amit közlök.~- Itt a kezem. De ha nem teljesedik?~- Raboddá
409 43    |                hogy dögvész tizedeli, de még mindig leírhatatlan
410 44    |               vannak, a frankok is.~- De mi a macskát akar a római
411 44    |     ellenséggel megbékülhet a hadban, de testvér a testvérrel nem.
412 44    |            napon megkezdjük a harcot, de nem: csak helyezkedtek egymás
413 45    |      bátraknak arca, ha reájuk nézel. De mondjanak bár világ farkasának,
414 45    |         királya meg Oresztész meg én, de a hangja ünnepi volt, és
415 45    |        övékével. Sok vér folyik majd. De a történelem tanulsága,
416 45    |               siralom az omladékokon! De ha a vihar elzúgott, éltetõ
417 45    |       történhetik az õ akarata ellen. De mert jó ember vagy, tisztellek
418 45    |             itt, s nem tudjuk, miért. De van, aki tudja. Engem a
419 46    |         mozgolódás van a sátor elõtt. De annyira lekötötte a figyelmemet
420 46    |        gyémánttal kirakott csillagok. De a többi táltos süvege is
421 48    |              mégis elnyomott az álam. De meddig alhattam? Nyáron
422 48    |          látod, hogy a nap szembesüt?~De hát miért nem támad a római?
423 49    |            ahova szem már nem láthat, de ahol még a mi népünk sokadozik.~
424 49    |            még a mi népünk sokadozik.~De csörögnek a fegyverek. Kiáltások
425 49    |       meztelen. Némelyiknek a bal is, de ezüstkígyó vagy rézkígyó
426 49    |               erõsen födve meg a fej. De ércsisakot keveset látni:
427 49    |       csigatekervényes arany karvédõ. De micsoda izmos, barna két
428 49    |       ordítják vissza:~- Megmutatjuk!~De az én torkomból rekedten
429 49    |          lándzsák fölemelését látjuk.~De a harcvonal olyan hosszú,
430 49    |              a kardját villantja föl.~De elég szónoklat ez is: Nézzétek,
431 49    |               nap a tenger hullámain.~De látni a mezõ túlsó oldalán
432 49    |               múlván szembesüt nekik. De mit tegyenek: hallják a
433 49    |           annyira látok, mint máskor, de oly messze van tõlünk az
434 49    |               mindenféle színû sávok. De azért tudjuk, hogy az ezüstösen
435 49    |           elsõ szele sodor az utakon.~De lám, megindult a római had
436 49    |               láng volna a mellekbõl.~De csak az elsõ percek nyomása
437 49    | Rántom-feszítem én is az íjam húrját. De még nem lövünk.~A mezõ gyepe
438 49    |               Bõsz emberek hujjogása.~De amonnan is száll már a nyilak
439 49    |               a lovamat ne érje nyíl!~De vágtatunk tovább.~A rohanásban
440 49    |        tajtékzó szájjal hánykolódnak, de a lovam már halottakon ugrat.
441 49    |            ismét hozzájuk férhessünk. De a portengerben a piros tollas
442 49    |               A portól nem látok már. De hallom a visszahívó kürtölést.
443 49    |            nyom bennünket visszafelé.~De mögöttem tágul a tér. A
444 49    |           egyre köpköd és káromkodik. De mások is véresek. Forgatják
445 49    |            por legmagasabbra kavarog. De látni azért a kardok villogását,
446 49    |           futnak! üvöltés váltja fel.~De íme, a lovak egymásba torlódnak.
447 49    |               hunok iszonyú nyomását, de az erõs frank százezernyi
448 49    |          kengyelem még mindig hosszú. De marja az arcomat a verejték.
449 49    |             is nézem, hogy hová ütök. De más hunok is segítenek:
450 49    |         verejtéke nem mosná az arcát. De mintha új lelket teremtett
451 49    |             rajban hurrognak utánunk.~De a mi futásunk már nem olyan
452 49    |             lovastul.~- Csákányt elõ!~De rengeteg sokan vannak. Tenger
453 49    |         tartogatja a második sújtást. De mily kiszámíthatatlan a
454 49    |          ömlik úgy a vér az arcomról. De mögöttem is viharzik a harc:
455 49    |          verek le közülük, nem tudom, de a karom elfárad belé. Egy
456 49    |                Egy mégis visszavágna, de hogy a lovam fölkapja a
457 49    |              egy burgund lóra szököm, de látom, hogy az is sebesült.
458 49    |            közepén.~Arrafelé visznek.~De nekem már fogyton az erõm.
459 49    |          ember egymáson, összevissza. De akkor, mondom: nem voltam
460 50    |           valami, behunyódik magától. De a legcsodálatosabb az, hogy
461 50    |         Fölöttem holttestek hevertek. De a fejem a lovak feje között
462 50    |          lehetnek? Sok ütést éreztem, de talán felfogta a disznóbõr
463 50    |              s a tábori ebek ugatása. De mindez csöndesség volt ahhoz
464 50    |             lóról.~Ki akartam mászni. De nyilalló fájdalmat éreztem
465 50    |               Erre!~Kiáltani akartam, de csak rekedt hangok törtek
466 50    |                lándzsát döfnek belém.~De mellettem is, a balsó ló
467 50    |        keresik.~- Átilla?~- Az nem.~- De én azt gondolom.~- Azt nem
468 50    |               gondolat elbágyasztott.~De miért is fekszek én itt
469 50    |      nemzetért, tudományért - valami. De szenvedni egy macskáért,
470 50    |            Hát nem bizonyos?~- Nem.~- De hát csak összeszedik tán
471 50    |              Aquam! - hangzott ismét, de már a lábam irányában.~A
472 50    |              lát, olyan a sötétség.~- De az én szememet kilõtték
473 50    |                És van vized?~- Nincs, de keresek.~- Hol keresnél?
474 50    |            karomat, és húzni próbált. De nem nagy erõvel.~- Gyenge
475 50    |      Juliuszom, kedves egyetlen fiam! De minek is házasodik a katona!~-
476 50    |           tomporára hasalhattam. Jaj, de micsoda kín nyilallt a térdembe!~-
477 50    |              harc megint folytatódik.~De bágyadt voltam, s forróság
478 50    |       nehezített. Nem tudtam, hogyan, de a tyúkom jutott egy percre
479 50    |           sincs.~S föl akartam kelni, de megint belegyökemlett a
480 51    |            vagy ájulásból? Nem tudom. De a szemem szinte issza az
481 51    |          Csakugyan a fejemen van még. De a kezem is mintha ólomból
482 51    |         fölhuzakodni. A bal lábam jó, de a jobb láb... Erõs fájdalom
483 51    |             kezemet kell kinyújtanom. De még így is csavarnom kell
484 51    |              tábort, azazhogy nézném, de nem látom semerre.~- Ááá...~
485 51    |           kürtölést és zúgást hallok. De a kürtölés csak útra hívó,
486 51    |        Integetek nekik:~- Erre! Erre!~De csak összevissza száguldoznak.
487 51    |    aszalókemencében szárítja a hõség.~De hát miért nem mozdulnak
488 51    |             és fölemelem.~- Ide! Ide!~De mikor jutnak el hozzám!~
489 51    |        egynéhány száz szekérre valót. De felét se vitték el: máglyákat
490 51    |              volt a lábamra ránéznem, de vétkeznék a panaszommal,
491 51    |        halottról szakított vászonnal.~De ezernyi ezer sebesült vár
492 51    |            táborba, értesíti Csáthot. De nem tért vissza. Ott hált
493 51    |             boldogan tekintettek reá.~De a gazdám nem volt a kíséretében.
494 52    |            lábamnál fogva húzott már, de én még mindig kapaszkodtam
495 52    |      csatatéren is kellemetlenkedett, de akkor annyira elfoglalt
496 52    |                Már látom az áradatot. De sárga, iszapos ár helyett
497 52    |            csak a köntöse látszik ki. De mennek tízével, húszával,
498 52    |          kerengenek, némán, komolyan. De amilyen gyorsan összegyûlt
499 53    |            bújt - s mégis itt vagyok.~De azt máig se tudom, hogyan
500 53    |        szolgájának vallottam magamat. De szent ember volt: nem dobatott