Part

501 53    |                a többivel ne gondolj.~De látszott az arcán, hogy
502 53    |            mosolygott jóságosan. - No de ne beszélgessünk. Túl vagy
503 53    |          bocsátkoztam teologizálásba. De neki nagy gyönyörûsége telt
504 53    |            görbe szemmel néztek reám. De én gyakorta ismételtem,
505 53    |               Eleinte nemigen hitték, de aztán, hogy fölkel­hettem,
506 53    |           hogy meg kellett szeretnie. De ez csak játék volt nekem.
507 53    |             és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük,
508 53    |              könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük,
509 53    |        kancsal, és Szent Pál csámpás. De szent embernek jó az ilyen
510 53    |             épületben sok szoba volt, de õ csak egyben lakott. A
511 53    |          vissza. A térdem begyógyult, de még nem hajolt. Elbocsátottak
512 53    |             volna, ha nagyon kívánom, de hát hogyan üljek lóra rossz
513 53    |          hollót és szelet teremtette.~De hogyan induljak én ilyen
514 53    |       szívesen, hogy ne gondolkodjak. De este, mikor lefeküdtem,
515 53    |          tündér nyugodtan hortyogott, de már az életemet nem tettem
516 53    |             Elhiszem - sóhajtottam -, de az a leány nem Emõke volt,
517 53    |               püspök vagyok, õ apáca. De azért szeretettel gondolunk
518 54    |          varjak õt is csata mezején - de se vagyont nem kapok, se
519 54    |             házzal ne legyen dolgunk, de még úgyse gyõztük.~Májusban
520 54    |            nem maradt benne két lakó.~De júniusban mégis csökkent
521 55    |           benne elöl, fehér szakállú.~De még a parthoz sem érnek,
522 55    |          Kötelességed, hogy átvigy.~- De az apád ragyogóját: nem
523 55    |               Átviszlek - mondotta -, de magad lásd a végét.~- Mért?~-
524 55    |               Mert be csak bejöhetsz, de ha aztán vissza is szándékozol...~
525 55    |            vele. Tovább mentem volna, de a lovam fáradt volt. Meg
526 55    |           beszéltem nekik a csatáról. De persze kérdezõsködtem is:~-
527 55    |            rabok bámulva néznek reám, de olyan hidegen, mintha idegen
528 55    |              ismerek rá, úgy megnõtt.~De a többi is szívesen ölel
529 55    |            érdeklõdöl a sorsom iránt, de az mégis illetlen cselekedet
530 56    |           magamnak kellett is mosnom, de volt mindig fehér ruhám,
531 56    |          egyebet nem, szagos füveket. De soha olyan rangosan nem
532 56    |         szakállasan formásabb vagyok, de mit mond Emõke? A bajuszomat
533 56    |     csombókoltam hunosan: rab vagyok. De ez nem aggasztott: szépen
534 56    |             épp hogy rápillanthattam. De azzal az egy pillantással
535 56    |         megrándultak a meglepetéstõl.~De én már akkor mélyen meghajoltam,
536 56    |          könyékre támaszkodva nézett. De bámult a többi is.~A fehér
537 56    |              mert nem mertem ránézni. De éreztem, hogy kedves bámulatuk
538 56    |          akinek a tekintete megzavar. De akkor, hogy ismét láthattam
539 56    |             ahol a kürtödet megfúvod. De tudd meg, hogy ahogyan Isten
540 56    |            minden nõ szeme ragyogott. De én csak Emõkét bámultam,
541 56    |            hõstetteirõl is beszéljek, de a kárpit megnyílt, és a
542 56    |               nála acélozza a lelkét.~De ez csak egy pillanat volt:
543 56    |         gyõzött.~- Ezt már hallottam. De hol van?~- Nem tudjuk. A
544 56    |              is nem ment be Rómába.~- De neki nincs baja?~- Nincs,
545 56    |       fátyolosan.~A szeme megrebbent, de az arca egykedvû maradt.~-
546 57    |           fogadtál, mikor hazatértem, de ami sok, az sok. Mit szólnál
547 57    |                éreztelek.~- Köszönöm. De látod, az emberek nem tudják,
548 57    |               között láttak utoljára, de te nem sebes voltál, hanem
549 57    |                  Hát õ nem sajnált?~- De.~- Sajnált?~- Sajnált.~-
550 57    |                 Sajnált?~- Sajnált.~- De hát hogyan? Mit mondott?~-
551 58    |             fölhívatnak vacsora után. De vajon nem azért hívat-e
552 58    |         Mindig örömmel, ha szólítasz. De hiszen ha csak a csatát
553 58    |         láttad az uramat a harcban?~- De láttam ám, asszonyom. A
554 58    |             volt õ, emberi alakban.~- De hiszen õ nem látott téged,
555 58    |          negyvenöt csatában forogtam, de a negyvenöt csatáról nem
556 58    |       mindenképpen vissza akar térni, de ágyba biztatják:~- Majd
557 59    |             vizsgáljuk az érdemeidet, de mostan Atillának kellesz:
558 59    |           szívesebben fizettem volna, de hiába: a ravók közül elvitt
559 60    |       megmutassa. Egy hunt lefestett. De hogy a lova fejét is odafestette,
560 60    |               ezek a hitvány rabok... De föl köllene kötni egyet
561 60    |               van - felelt az öreg -, de azért neb tûröb, hogy rajtab
562 60    |               kérnek értem - sírta -, de honnan fizethetne ennyit
563 60    |            csak ruhát varrattak vele, de azért persze mégiscsak csöpögött
564 60    |             ragadja el a kincseket.~- De csak az én gyöngyeimet hagyták
565 60    |                 Csak éppen hogy élek. De csak addig élek én, kisasszonyom,
566 60    |            mosolyoghatna valamelyest, de nem szóltam. Megszoktam,
567 61    |             szólt a vacsora folyamán, de minduntalan félbeszakadt,
568 61    |      köszöntõket eresztettek a hunok, de Atilla azzal szoktatta le
569 62    |               hogyan van - felelte -, de magam is tapasztalom, hogy
570 62    |          vonogatta.~Nem vallathattam. De lógó fejjel ballagtam haza,
571 63    |              római városokból hozták. De csak a férfiszobrokat. A
572 63    |               is sokszor megnevették. De a nép elõször röhögte. Az
573 63    |            kígyóztatta a teste körül. De tán az ünnep örömére több
574 63    |            Valami domb kellett volna, de nincs.~„Hát legyen - mondta
575 63    |               éppen jó lenne énnekem.~De ez csak átszálló gondolat
576 63    |           szép ünnepem!~Késõn keltem. De a ravótársaim se siettek.
577 63    |          gubacsszag uralkodott benne, de a falakat templomi képek
578 63    |             is szerencséjüknek érzik. De hát azontúl?~Hátha nem kapok
579 63    |              amit a király nem adhat, de amihez a király adománya
580 63    |        Szeretem a találós kérdéseket, de erre nem vállalkozom. Hát
581 63    |              áll elõtte a csoportban, de Edekon annyira meg van zavarodva,
582 63    |         szakadt ki a szó az emberbõl, de valami oly iszonyú hangon,
583 63    |               Atilla hálószobája van. De ez olyan gépiesen, némán
584 63    |      rejtekezik. A szavakat nem érti, de a vad hangra összerázkódott.
585 63    |               van.~Megragadja azt is, de elbocsátja megint, lerogyik
586 63    |             esik, ki az ágyra borult, de mind jajgatott, mind sírt
587 63    |             megmozdul, hogy fölemeli, de akkor hozzák a gyászposztóval
588 64    |              Ezt az egyet tedd meg!~- De miért? Az okát mondd.~-
589 64    |             Utadban többé nem leszek. De ne menj el a temetésre.~
590 64    |             tudom, mit csinálok vele. De míg a meglepõdés elnehezített,
591 64    |         sarkáig érõ, kinek félszárig. De bõ. Csupán a két karnak
592 64    |          útnak indítanak, öltözz föl, de maradj vissza kissé. Várd
593 64    |               Elkísértem a kijáratig, de csak utána mentem - szólani
594 64    |            Dzsidzsia beszélt neki is? De milyen kísértetiesen fehér
595 64    |                s a karomon tartottam, de elijesztett a szemének ónos
596 64    |                  Add rám - susogta.~- De kérlek...~- Szeretsz engem?~-
597 64    |      Üdvösségem lett volna az a perc. De akkor... Hideg volt a szája,
598 64    |             én nem is szóltam semmit, de valami fázós fásultsággal
599 64    |              ezt az egy szót: atyám. ~De ahányszor baj ér, nézz föl
600 64    |         híresek, nevesek, hatalmasak, de olyan király egy se volt,
601 64    |                  És lesznek királyok, de olyan király nem lesz többé,
602 64    |           fejükön rajta volt a sisak, de gyászfátyollal volt bevonva.
603 64    |           mint mikor háborúba mennek. De fekete fátyol, fekete pántlika
604 64    |               baj érje a tolongásban. De hiába fürkésztem. Még oly
605 64    |      megismerhettem volna az arcokat, de abban a fekete zsákban mindenki
606 64    |               nap a kazalnyi fáklyát. De egyet se találtam, egy csutakot
607 64    |         látszott se hold, se csillag, de a földön volt csillag töméntelen.
608 64    |           mellettem: megvárom Emõkét. De mégis vissza kellett térnem
609 64    |              felelt egy másik hang.~- De úgy hagyták.~Nem értettem,
610 64    |            fölszáll a csillagok közé.~De most már itt kellene lenniük
611 64    |           Órák óta jön már a sokaság, de hol késnek a gyászi zsákba
612 64    |               koszorúkat a koporsóra. De akkor is itt kellene már
613 64    |              búvik ki a felhõk közül, de csak vékony sarló, alig
614 65    |           hallott énekek voltak azok, de azon az éjen más érzéssel
615 65    |            talán zavargástól tartott.~De nem is gondolt talán senki
616 65    |             Szenderegtem valamelyest, de a folyosón jártak-keltek,
617 65    |        pislogva, mintha mentegetõzne, de más fõurak érkeztek oda:
618 65    |              minden kedves szolgáját? De hát te...~- Akik a gyászi