Part
1 Eloszo| Mindenki azt mondja:~- Én is.~És némelyek hozzáteszik:~-
2 Eloszo| ember. A szíve arany.~Hát én volnék az a Zéta. S bizony
3 1 | Soha nem láttam többé az én jó édesapámat.~Az úr, aki
4 1 | akkoraformák voltak, mint én. Kettõ idõsebb valamivel,
5 1 | örömmel szemléltek végig. Én is megvidultam - hiszen
6 1 | nevelõt hívta. Már akkor én is éreztem, hogy hibás vagyok
7 1 | kitörését, megunják, de én akkor alig tízesztendõs
8 1 | szépen, ne kínozzatok engem. Én sok játékot tudok.~Tudtam
9 1 | megunták, megint csak az én jajgatásom volt a legérdekesebb
10 1 | Nesze!” Ó, uram, meghalok én itt ebben a házban, érzem,
11 1 | soha el nem felejtem. S az én jó megmentõm Priszkosz rétor
12 1 | asszony elöregedett, az én dolgom is megszaporodott.
13 1 | tisztogatnom, a saruit festenem. Én jártam a piacra, a boltba.
14 1 | jártam a piacra, a boltba. Az én dolgom volt a lámpás megtöltése,
15 1 | porolás, mosogatás is. S én minden dolgot szívesen teljesítettem.~
16 1 | le van kötve az urához. Én nem tudtam, hogy melyik
17 1 | császári levéltárban is én lettem lassanként az eleven
18 1 | hogy a gazdám nem szól. Én szoktam õt beretválni, s
19 1 | szoktam õt beretválni, s én szolgáltam be a reggelijét
20 1 | valamiben? Soha nem mulasztottam én el semmit a dolgaimban.~
21 1 | A nevét nem mondta, és én nem is kérdeztem. A pénzt
22 1 | A pénzt különben mindig én tartottam számon.~- Add
23 1 | sétált föl és alá a szobában. Én az ajtó mellett álltam,
24 1 | birodalomnak a határán.~Én is ott álltam a palotában,
25 1 | válasz napokig készült, s az én jó uramnak ami fekete volt
26 1 | hogy miket ír, mert hiszen én tisztáztam neki. Ha a betûk
27 1 | inkább elhagyhat, hogysem én elhagyhatnálak!~ ~
28 2 | tanítgatta is az urakat, de én, szegény Senki Pál, nem
29 2 | ki tudja, mire jó?~S én oly buzgón tanultam, mintha
30 2 | lehetne boldogulnom. Ó, én vak szamár! Micsoda hévvel
31 2 | szemén.~- Nem kõvettem el én semmi különöset.~- Mégis...~-
32 2 | tentával, hanem késheggyel. Hát én is metszettem egy csipkerózsavesszõt,
33 2 | megmondani, az ebattát, hogy az én nevemet ne rója rá a vesszõre.
34 2 | mondom aztán elgondolkodva -, én is csak olyan szolga vagyok,
35 2 | mint te voltál. De ha az én gazdámnak lánya volna, akármilyen
36 2 | akármilyen szép leánya, én az eszemet el nem veszteném.~
37 2 | jobb a marhahúsnál. De én már aligha válogatok benne.~
38 2 | Hiszen tudhatja Atilla!~Az én uram mégis válaszolt:~-
39 2 | védekezett udvariasan az én uram -, hogy mi a szokás.
40 2 | elkékült haragjában. Az én uram is elképedten nézett
41 2 | Átilla ösmer engem. Ha én vele szemben lehettem volna,
42 2 | álomnak ereszkedtünk.~Az én uram mind éjten át hánykolódott.
43 2 | Theodóziusznak a követei.~Az én uram nem szól többet. Én
44 2 | én uram nem szól többet. Én elalszom. Reggel látom,
45 2 | gazdám lóra ült. A lovat én vezettem kantárszáron. Rusztikiosz
46 2 | Csáthnak a sátorához mentünk.~Én künn maradtam a lóval; õk
47 2 | bejelentkeztek.~Mi dolga volt az én uramnak Csáthtal? Csak késõbb
48 2 | idõztek Csáth sátorában, én kívülrõl bámultam a terebélyes,
49 2 | melegítené a rá nézõt. Láttam én Konstantinápolyban olyan
50 2 | elõttem.~- Anyám - mondotta -, én lovon mennék.~Olyan édes
51 2 | aztán továbbsiklik - de én mégis megrezdültem tõle.~
52 2 | mennykõ.~A leány nézett.~Én sarkamig elzsibbadtam.~ ~
53 3 | sátor előtt álló szolgáin. Én mély meghajlással köszöntem
54 3 | mintsem hogy eggyel lejjebb.~Én aztán nem hallottam, hogyan
55 3 | mindig nyájasan fogadott. Én ilyen harapósnak még nem
56 3 | százados -, ez mégsem járja! Én katonaember vagyok: énrám
57 3 | ezt az idegenkedést csak én láttam meg rajta.~Egy óra
58 4 | milyennek képzeli a pokol útját. Én, ha festő volnék, aznaptól
59 4 | rémülten hõkölt meg tõle. Én azonban már sejtettem, hogy
60 4 | uram csak feküdni kívánt, én meg a ruhámat szárítottam.
61 4 | nincs köztük különbség.~Az én hunom is fehér hun volt.~
62 4 | medvebõrbe, és lefeküdt.~Én is.~Másnap, mikor megvirradt,
63 5 | délután a királynénak.~Hát én, egy óra nem telt belé,
64 5 | rebegtem alázatosan -, én szedtem a virágot, kegyes
65 5 | engedelmével kérem: hadd vigyem el én.~Nem tudom, hogy miért nem
66 5 | feleltem méltóságosan -, hogy én szolga nem vagyok. Úr se
67 5 | szolga se vagyok. És az én nevem Zéta.~S nagy büszkén
68 6 | fogadta-e a virágot?~Az én nyelvemen soha nem született
69 6 | minden más mocsoknál, s én magam is megvetettem minden
70 6 | vidáman beszélgettek tovább. S én is leültem a sátor elé zavartan
71 6 | mióta Hunniában járunk. Én csak azóta, hogy azt a leányt
72 6 | uram - feleltem végre -, én igen szerencsétlen vagyok.~-
73 6 | éltetõ napfényem nekem, és én meg sem érdemlem, hogy rám
74 6 | föl, csak szegény ördög az én nevem...~Abbahagytam. Éreztem,
75 6 | csodálkozik a szavaimon, és hogy én bolondokat beszélek.~S valóban,
76 6 | S elhallgatott, elaludt.~Én meg azon gondolkoztam: miket
77 7 | haladtunk el. De persze én nem a királyné palotáját
78 7 | Nem szolgáltam reá. És én nem is vagyok rabszolga.
79 7 | is vagyok rabszolga. És én az uramat csak szeretetbõl
80 7 | nyugodtan, szigorúan.~- Adósod én nem lehetek. Állj meg anyámnál
81 7 | bókoltam -, a te szavadat én mindenben parancsként követem.
82 7 | tûnõdött, hogy mit feleljen?~Én meg odahajoltam a lábához,
83 7 | nyakamon.~A leány elporoszkált, én meg leültem az út szélére.~
84 7 | Hát mi rosszat cselekedtem én? Olyan nagy bûn-e az, ha
85 7 | volt? Õ ment volna jobbra, én balra. Talán nem is találkoztunk
86 7 | ocsúdtam föl. Azt véltem, az én lovam nyargalász. De nem
87 7 | nyargalász. De nem az volt. Az én lovam nyugodtan legelészett
88 7 | vissza.~Megállt elõttem.~Én nem néztem föl.~A harag
89 7 | Jupiter leánya volna is, én meg csak egy tinó, nem volt
90 7 | szín. Sötéten nézett rám, én meg büszkén néztem vissza.~
91 8 | meghajlással üdvözölték Csáthékat. Én nem a szolgák közé álltam,
92 8 | tûzött bele.~Mért nem vagyok én festõ, hogy azt a lovon
93 8 | papiroson is. Jó rajzos vagyok én. Csak mikor õt rajzolnám,
94 8 | ismétlõdött a találkozásunk, s én megcsókoltam a kezét. Valami
95 8 | bizonyára azt gondolta, hogy az én arcom gyûlöletet takar.
96 8 | az uram, Rusztikiosz meg én, s mentünk a vezetõ után.~
97 8 | szavát megértettem. Akár én tolmácsolhattam volna Rusztikiosz
98 8 | Rusztikiosz helyett.~De az én szemem a belsõ udvaron ragadt
99 9 | elnyúló térségre - már hát én csak az urak háta mögül.~
100 9 | kivett egy falat ételt. Én bizony nem láttam jól, hogy
101 9 | szállta meg a szívemet: én is mosolyogtam.~Abban a
102 9 | családja.~- És ott leszek én is - mondotta Csáth.~Vajon
103 9 | Maksziminosz, balról az én uram, aztán nõk és férfiak
104 10 | Persze a jegyzetek mindig az én kezem írása. Dirib-darab
105 10 | volt a jegyeznivaló, hogy én meg se vártam, míg az uram
106 10 | hogy néha süteményt hozott. Én mindig is örültem a süteménynek.
107 10 | Igaz a szava. Emõke lelkét én nem ismerem, csak egy nõi
108 10 | az Istennek! Ha azt a nõt én úgy szeretném belehelni,
109 11 | viaszkolod a bajuszodat...~- Hát én hun vagyok - feleli az ember,
110 11 | magadat, jó ember: úgyis tudom én, ki vagyok, mi vagyok.~Aztán,
111 11 | Nem lehet. Mert lásd, ha én odamennék is, csak Átillának
112 11 | hiszen többet használhatok én nektek, ha itthon vagyok.
113 11 | engem arcon csapott.~De én akkor nem gondoltam arra.
114 12 | fehér kendõbe burkoltan én vittem óvatosan. A többi
115 12 | Közöttük Emõke is.~Hogy az én gazdám miket beszélt, azon
116 12 | foglalhattam írásba.~Az én szemem Emõkén állott. Õ
117 12 | volt eresztve angyalosan. S én ismét láttam azt a bûbájos
118 12 | próbálta.~Emõke odahajolt. Én is kíváncsian lestem a vonalait.
119 12 | hogy Emõke néz, és hogy én neki a tudomásomból mutathatok
120 12 | távozott Rusztikiosszal. Én ott maradtam térdemen a
121 12 | rajzok azokhoz képest, amiket én tudok!~- Megengedi Felséged,
122 12 | De a dicséretek között én csak az Emõke egy halk szavát
123 12 | jogát. Micsoda szamár volt! Én azért az egy szem lencséért
124 12 | sütött a lelke a szemébõl, és én alig bírtam válaszolni:~-
125 12 | leánynak adott egy marokkal.~Én akkor végeztem el a rajzot.~-
126 12 | anyai volt! Milyen jóságos! Én azonban abban a percben
127 12 | Hallod-e, semmi jót se nézek én ki ebbõl a rableányból:
128 12 | egyet törült a bajuszán.~- Én, uram, szûcs vagyok, az
129 13 | volt Atillánál. Az uram is. Én ismét a királynéhoz mentem.~
130 13 | Azért - sóhajtott -, mert én avzon vagyok. Édesanyám
131 13 | Édesanyám avzon nõ volt, és az én nevem Dzsidzsa. Vagy ahogy
132 13 | kisleány folytatta:~- És az én édesanyám rabja volt Csáthéknak,
133 13 | csóválta a fejét a gazdám is -, én az embert a nevetésérõl
134 13 | sátorába, hogy aludjon.~- No, én nem tudom, melyik kategóriába
135 13 | mondta Maksziminosz -, de én majd megfulladtam nevettemben.~-
136 13 | a lelki embert látta. S én meg a két beszélgetõnek
137 14 | Mosdottam, öltöztem, kenekedtem. Én is lovon mentem át, hogy
138 14 | mosolygás volt minden nevetése. Én, amikor csak lehetett, fölnéztem
139 14 | ágyterítõt. Hadd lássam én azt a görög viseletet.~Behoztak
140 14 | körüljátszották karcsú derekát.~Én megszoktam Konstantinápolyban,
141 14 | ruháiba öltözött. Leült, és az én egyik rajzomnak a kivarrásába
142 14 | essõ. ~Elmosta a nyomát az én kedvesemnek: ~ifjú legények
143 14 | virág. De sohase láttam én olyan mosolygó halottat.~
144 14 | mintha álomból ocsúdnék -, az én szüleim szegény tengerparti
145 14 | ilyen ügyes rabszolgákat?~- Én már nem vagyok rabszolga,
146 14 | rabszolga, felséges asszonyom. Én az uramat önként szolgálom.~-
147 14 | zsebébe is beletömhet. Az én apámnak egy kis földje és
148 14 | körülötte. A legöregebb én vagyok. Mit cselekedhetett
149 14 | gabonáját aratja, õ a népet. Én akkor még gyenge gyermeki
150 14 | hogy a nyakukra tapodjon?!~Én csak eldermedtem az ijedtségtõl.~
151 14 | ékszereket, és elvitték.~Én csak álltam ottan, mint
152 14 | fontoskodón, korholón, s én nem is a szavait vigyáztam,
153 14 | Holtomig bánom azt a...~- Én is bánom, hogy megbántottalak.
154 15 | másnap nem fogadott.~Pedig én már föl voltam öltözve,
155 15 | szeplõs leánnyal tért vissza. Én a sátor elõtt álltam, és
156 15 | csülökig táncolt a sárban, s én nem láttam mást, csak egy
157 15 | Atillának a házai között.~Az én mellembe sose szúrtak még
158 15 | szolgákkal beszélgettek. Én nem beszéltem senkivel:
159 15 | volna már hazaindulni. Csak én nem.~Egy napon végre a fõvezér
160 15 | ajándékért szemtelenkedel.~Erre én nem is gondoltam.~Délután
161 15 | szívükben magukkal visznek.~Én aztán elhúzódtam a sátorszekér
162 15 | aludjon. Hát arra bámultak. Én meg addig fölkeltem, és
163 16 | raktuk.~Az urak lóra ültek. Én is.~A szemem szinte odaszakadt
164 17 | forognának némely kerekek.~Az én kerekeim, lám, azon forogtak,
165 17 | engem öltek, s õk itták az én véremet. Nekem egyáltalán
166 17 | húzott embert láttunk - én csak messzirõl -, Priszkosz
167 17 | tölgyfa hûvösén ebédeltünk. Én egy szomszédos fa árnyékán
168 17 | császár is irigyelhet. Hát én meg egy rabszolgát adok
169 17 | kalligrafiában. A neve Theofil, de én Zétának neveztem, s erre
170 17 | könnyes szemmel gondolok én mindenkor a te jóságos jó
171 17 | kegyes nekem ajándékozni. Én ezt egy híján kivettem a
172 17 | az úton szolgájának, noha én már rabszolga nem vagyok.~
173 17 | faggatott, hogy mi dolga az én uramnak Csáthtal. Azután,
174 18 | annyi idõs lehetett, mint én. A másik már meghalt. Az
175 18 | nyöszörögte. - Szúrjatok át!~Én nem bírtam tovább hallgatni,
176 19 | 19~Én a szabadban háltam, a katonák
177 20 | engedett költenünk.~- Ahol én vagyok - mondotta -, ott
178 20 | mondotta -, ott mindenki az én vendégem!~No, igazi úr!~
179 20 | hun nem dolgozik.~Kerestem én azt a fátyolt jövet is.
180 20 | tudja, mi történik velem? Én ezt a helyet mindig megtalálom.
181 20 | meg a tenger partján az én boldog kis hajlékomat.~ ~
182 21 | érkezésünket Atillának megjelentse.~Én ott már búcsúzkodtam is
183 21 | bántalom ellen! - kiáltotta. - Én a császár követe vagyok!
184 21 | cselekszem.~- Uram - kiáltottam én is méltatlankodva -, nem
185 21 | méltatlankodva -, nem tudod-e, hogy én nem tartozom Vigilász úrhoz?~
186 21 | barátságosan felelt neki.~- Én meg arra szólítlak - ígymond -,
187 22 | Micsoda pokolba keveredtem én bele?!~- Apám! - sikoltott
188 22 | lámpaházat. Mindent. A tolmács én voltam.~Atilla Edekonra
189 22 | értelek - felelte Edekon úr. - Én akármilyen buzgó csiga volnék
190 22 | mint valami beszélõ halott. Én csak vártam, hogy micsoda
191 22 | értékes. De már hogy juthatnék én ilyenhez?”~Krizafiosz mosolygott,
192 22 | Edekon úr meg is jelent. Én kísértem föl a társalgószobába.
193 22 | hivatalok - felelte Edekon úr -, én csupán belsõ embere vagyok
194 22 | embere vagyok az uramnak, s én is a testõrségnek parancsolok,
195 22 | Krizafiosz Edekon úrnak:~„Hát én hitemet és becsületemet
196 22 | titok marad. De uram király, én nem tehettem másképpen.
197 22 | nem tehettem másképpen. Én szolga vagyok. Negyven szolidus
198 22 | tolmácsolni kell, amit mondanak. Én csak eszköz vagyok, nem
199 22 | eszköz vagyok, nem is ember. Én nem cselekedtem ellened
200 22 | belõle. Atilla komor volt. Én ólomhegyet éreztem a mellemen.~
201 22 | szólt rá Krizafiosz -, én csak azt mondtam, hogy a
202 22 | Az ajánlat világos: az én dolgom az, hogy megöljem
203 22 | egyenesen Krizafiosz. - Az én nyelvemmel a császár beszél.”~
204 22 | mondotta Edekon úr - elmegyek én haza üres kézzel, s jöjjön
205 22 | ez a tolmács. - Mármint én. - Én aztán ettõl megizenem,
206 22 | tolmács. - Mármint én. - Én aztán ettõl megizenem, hogy
207 22 | lesz jó, ahogyan gondolod. Én most fölmegyek a császárhoz,
208 22 | kérdeztek, hogy mi a véleményem. Én csak eb voltam, uram: hol
209 22 | megadja a jutalmat, ahogy én mondtam. Sõt azonfölül nagy
210 22 | Maksziminosz és Priszkosz meg én. Mikor elõször beszéltünk
211 22 | szõtt hálóban fogta meg.~De én következem.~Ég és föld elsötétült
212 22 | és latin rabszolgákat. Az én sorsomra ezzel fekete pecsét
213 22 | mondotta nyugodtan - az én vérem díja. Még ma osszátok
214 22 | szavakat csapod a szeme közé az én nevemben: „Theodóziusz nemes
215 23 | összeborult a fiával. Sírtak.~Én nem tudtam, merre mozduljak.
216 23 | Uram - szólottam neki -, az én aranyaimat... Most már tudhatod,
217 23 | Most már tudhatod, hogy az én aranyaim nem a bûnös pénzébõl
218 23 | kapuban.~De olyan voltam én, mint a félig agyonvert!~
219 23 | rázta.~- Mi a fenét kezdjek én teveled?~Egy öreg rab állt
220 23 | helyet megláttam. Ez lesz az én tanyám? Én otthon Konstantin
221 23 | megláttam. Ez lesz az én tanyám? Én otthon Konstantin városában
222 23 | feleltem. - De nem hálhatnék-e én itt az éjjel is? Mert sohase
223 23 | éjjel is? Mert sohase bántam én lóval. Istállóban se háltam
224 23 | amit elmondhattam. Azután én kérdeztem:~- Milyen a világ
225 23 | Kis ideig hallgattunk. Én a földet bámultam, õ a sajtján
226 23 | szolgálatra rendelték.~Megint én szólaltam meg:~- De ennünk
227 24 | ennek a görögnek.~- Bánom is én - felelte Csáth vígan -,
228 24 | de mit illedelmeskedjek én az ilyen barbárnak, aki
229 24 | legény! Hát nem látod, hogy én gazdag ember vagyok? Annyi
230 24 | akarok. Hát minek tudjak én írni vagy a fiam?~Hogy ezt
231 24 | uram.~- Hát az mire való? Én sose olvastam meg a barmaimat,
232 24 | Vigye el õket a görög ördög! Én nem tanultam könyves bölcsességet,
233 25 | üljek fel. S megindult. Én utána.~Végigporoszkáltunk
234 25 | magukra, mint az ünnepi ruhát. Én a hétköznapi pofájokról
235 25 | hogy nem köszönök. Hát én ezért bocsánatot kérek tõled,
236 26 | szemmel, mint a dühös macska.~Én csak lehedeztem. Nem tudtam,
237 26 | Akartad? Te magad akartad?~- Én magam.~- De hát miért? Szabad
238 26 | ajándékozott neki. Mért vagy rab?~- Én magam vetettem magamat rabbá.
239 26 | És kisietett a szobából.~Én is kitámolyogtam. A világ
240 27 | senkinek eszébe nem jut az én kiváltásom, megvetõen néztek
241 27 | amit akartok - mondottam -, én nem az ételt köszönöm meg,
242 27 | foglalkozik velem akaratlanul is. Én ezt megköszönöm neki, ha
243 27 | evett a disznókkal, azon én nem csodálkozom.~A mai eszemmel
244 27 | odabent beszélgetve evett, én azzal a tyúkkal társalogtam.~-
245 28 | jártak tovább is hajadonfõtt.~Én még mindig csatlósa voltam
246 28 | Kisasszonyom - sóhajtottam -, én vagyok a föld legszerencsésebb
247 28 | feleltem -, nem bánok én semmit.~- Tudod-e - mondotta
248 28 | Többet nem beszéltünk.~Pedig én, amikor csak lehetett, mindig
249 28 | lehetne aranyra váltania.~Én hát kedves kutyája lettem.
250 28 | kérnivalójuk volt, rám bízták, s én ügyesen bele tudtam szõni
251 28 | mindig torzas-borzas volt.~Én idõnként megmostam magam
252 28 | farizeusképpel -, nem érdemlem én ezt, talán hitványabb ruha
253 28 | és magasabb testû, mint én. Bõ volt minden. Úgy álltam
254 28 | volna!~Erõlködtem, hogy én is nevessek, de a szememet
255 28 | szavamba -, azt véled-e, hogy én minden esztendõben más és
256 28 | nyest- és menyétprémek.~Az én hajam megnõtt, vállig ért
257 29 | nemzetbeli szabad szolgák meg én és Csokona, az öreg kulcsár.
258 29 | veled beszélni. Mert az én anyám is római alattvaló
259 29 | és gondolnád-e azt, hogy én már tizennégy éves vagyok?~
260 29 | fejedelemmé választották. Én meg utána két évre. Nézd
261 30 | Csáth aludt még akkor. Én a kapu eresze alatt guggoltam.
262 30 | negyedóráig idõztek Csáthnál.~Én csak fõttem a kapu alatt,
263 30 | alázatos írásommal, mert az én kedves szolgám, Zéta, elhagyott
264 30 | e napig vissza nem tért.~Én ezt a fiút gyermekkorától
265 30 | vázát visznek neked. Az én csekély ajándékom ez.~Fogadd
266 30 | nem Priszkosz írta, nem: én írtam.~Csáth rám meredt:~-
267 30 | rám meredt:~- Te írtad?~- Én.~- Hát az a levél hamis
268 30 | a széket a feje fölött.~Én csak a karomat emelhettem
269 31 | de gyermekhangú Ladán.~Én azokkal nemigen beszéltem,
270 31 | mûhelyébõl. De hát láttam már én szép formákat sokszor; sõt
271 31 | kénytelenül is hódolnak az én mûveltségemnek.~Nem: szenvedõ
272 31 | mint a Duna! Vagy mintha én hányódnék forró nagy hullámokon,
273 31 | világos.~Amint azonban az én nyitott szememet látja,
274 31 | apám.~- Azt is tudom.~- És én nem jogosítottalak téged
275 31 | kérlek, hogy menj el, ha én kérlek?~- Mért kérnél arra?
276 31 | Mért kérnél arra? Terhedre én soha nem leszek. Ha csak
277 31 | Ha a ruhád a szegen függ, én titkon megsimítom. Ha a
278 31 | a poharadban víz marad, én iszom meg. S az a víz nekem
279 31 | Elkomolyodott. A fejét rázta.~Én azonban tovább könyörögtem:~-
280 31 | boldogítana.~A fejét rázta:~- Nem én adtam.~Dzsidzsia belépett.
281 32 | Havat? Hol szerezzek én havat?~- Hát nincs odaki?~-
282 32 | éreztem, mintha hó volnék én is, és a nap fölszívna;
283 32 | és a nap fölszívna; és én egyre kisebb és kisebb vagyok,
284 32 | örök világmindenségbe.~Az én táltosom utoljára látogatott
285 32 | kezembe kerül, a tiéd lesz.,~- Én meg - mondotta - neked adom
286 32 | csak hívass engem. Akire én ráimádkozok, bizonyosan
287 32 | ablakán:~- Te vagy-e, görög?~- Én vagyok, uram.~- Gyere föl.~
288 32 | haragod irántam: nem vagyok én annyira kormos, mint amilyennek
289 32 | mint amilyennek látszom. Én, hogy a gazdámmal itt jártam,
290 32 | feleltem -, tartsd magadnál. Én venni nem akarok semmit,
291 33 | Köszönöm, kis pajtás.~- Rabnak én nem vagyok pajtása.~A legemeltebb
292 33 | szellem ne árthasson neki.~Én persze csak nevettem azt
293 33 | fufnyázott rám vígan a táltos.~- Én volnék, uram - bókoltam -,
294 33 | állatot, hol a másikat?~- Nem én, uram.~- Nem ismersz-e embereket,
295 33 | Tudja az, aki elindított. Én csak azt gondolom, hogy
296 33 | nemesebb a kezünk.~- De én nem emlékszem arra, hogy
297 34 | hogy melyik épület micsoda.~Én csak két esztendõ múlván
298 34 | fölmentett minden dologtól, hogy én is künn lehessek a mezõn
299 34 | akkor a hálóházban volt, én magam meg nagy fáradtan
300 35 | kézben egy-két kard s a nap. Én is azokkal a nyilakkal lõttem.
301 35 | szerint visszaosztották.~Az én nyilaim fenyõfából készültek.
302 35 | a palotába! Átilla elé.~Én csak megdöbbenek.~- Siess,
303 35 | alatt.~- Él még?~- Mikor én eljöttem, élt még. Csakhogy
304 35 | hunyorgón mosolyog.~Csak én állok komolyan az egész
305 35 | hogy csak beszéljek bátran.~Én hát vakmerõ nyíltsággal
306 35 | uram, megbocsáss: nem az én véleményem, de mert parancsolod,
307 35 | eresztette a kacagását. Én olyan nevetést, olyan rihogást-röhögést,
308 35 | keze fejét a levegõben.~Én csak Atillát néztem. Az
309 35 | elmondta a feleségének, hogy én milyen bátran viselkedtem
310 35 | Valami úri fajzat ez a görög.~Én az asztal végén csendes-megvontan
311 36 | Atilla, s vállat vont. - Az én lovaimnak kaszál ezen a
312 37 | alatt a szolgák hálnak majd: én, Karacs, Nagyfülû-Szabolcs,
313 37 | mondta õ is -, jó jel. Én ugyan nem jót álmodtam,
314 37 | bolondság minden álom.~Én is odamentem: kezet csókoltam
315 37 | minek fordultál vissza...~Én ott álltam a szoba közepén
316 37 | némán állotta a csókomat.~Én nem tudtam neki egyebet
317 38 | parton Csáth fõvezér.~Az én uram Atilla kíséretében
318 38 | beszélgetett velem mindig, s én meg az út unalmait szívesen
319 38 | Csege olyan korú ember, mint én, szintén fehér hun származású,
320 38 | burgundokat, meg tudom is én, kiket a sereghez csatolja.
321 38 | a néppé vált tengerrel?! Én azt mondanám, uram, hogy
322 38 | vízigótok ellen. A levelet én írtam, de különben se titok.
323 38 | tulajdonosa. Miatta megyek én a hadba, s legalább tíz
324 38 | Alkonyat után volt az idõ, s én Aladár úrfival kísértem
325 38 | beszélhetek veled, Csege. Én már régen értelek téged.
326 38 | Nem tehetek róla, ha én jobban tetszem - felelte
327 38 | szinte gyönyörködve nézte. Én mögötte álltam, sötéten,
328 39 | lovászok, egyéb belsõ rabok. Az én uramnak is két lovásza,
329 39 | álldogált a szolgája is. Én Csáth mögött álltam, és
330 39 | Az étel is készen volt.~Én még mindig azt a fejetlen
331 39 | rokszolánok - szólalt meg Csáth -, én magam láttam.~- A gelonok -
332 40 | nekem a földi istenek! Az én hátamat nem látja Átilla
333 41 | Nem levelezni jöttem én ide, hanem hódítani! Ha
334 43 | két had között... Mikorra én erre gondoltam, már a mi
335 43 | Szentháromságot gúnyolná.~Én is megbosszankodtam.~- Az
336 43 | sátorunk oldalában.~- És ha én bebizonyítom neked - mondta
337 44 | római sereg letáborozását.~Én csak a mi sátorunkról nézelõdtem
338 44 | meg magadnak a tanácsodat, én is megtartom magamnak a
339 44 | érdekesek háborús idõben.~Én csak azt tudtam, hogy a
340 44 | vagyunk az ellenségnek, én ordítok leghunabbul:~- Huj!
341 44 | Huj! huj! a kutyafáját!~S én dolgozok majd legserényebben.
342 45 | farkasának, vérivó ördögnek, ha én elõbb jutok az Isten színe
343 45 | királya meg Oresztész meg én, de a hangja ünnepi volt,
344 45 | Kardot adott a kezembe, hát én azt nem is ejtem el. Ki
345 47 | Aludj, amennyit csak lehet. Én még ebben az órában indulok.~-
346 47 | ledõlt a sátor oldalába.~Én a sátor ajtaja elé feküdtem,
347 49 | kiabálva beszél.~Talán csak én egymagam vagyok sápadt,
348 49 | vissza:~- Megmutatjuk!~De az én torkomból rekedten jön ki
349 49 | csapom. Rántom-feszítem én is az íjam húrját. De még
350 49 | a mi nyilaink felhõje.~Én is megszorítom a térdemmel
351 49 | rikoltásokra változik. Én még csak a mieink lovát
352 49 | valakire. Ütök jobbra-balra én is, ahol fejet látok. Irtóztató
353 49 | dönteni. Puff, kutya, ne! Az én combomra is zuhan valami.
354 49 | Ötöt vágtam! - kiáltom én is.~- Láttam - feleli Ladó -,
355 49 | küzd erejefogytáig, mikor én harcolok elöl?”~S elrohan
356 49 | halma marad.~Egy percre én is ilyen pokoli bonyodalomba
357 49 | akadt lábánál fogva.~Az én kengyelem még mindig hosszú.
358 49 | van még a fején a süveg. Én egyre hátrább és hátrább
359 49 | pallosával. A lovam dõl, rogyik. Én egy burgund lóra szököm,
360 50 | viharzik a harc, mint mikor én abbahagytam, csakhogy távolabb.
361 50 | Nem voltak távol, csak az én fülem volt elzsibbadva.~
362 50 | Átilla?~- Az nem.~- De én azt gondolom.~- Azt nem
363 50 | elbágyasztott.~De miért is fekszek én itt vérben, döglovak és
364 50 | szeretõn...~Minek tanultam én filozófiát, logikát és mindenféle -
365 50 | olyan a sötétség.~- De az én szememet kilõtték nyíllal.
366 50 | te is sebesült vagy, én is. És mind a ketten szomjazunk.~-
367 50 | vér csurog a szemembõl, és én itt meghalok. - És sírva
368 50 | Akkor éreztem, hogy amit én nagy sebnek tapogatok, nem
369 51 | csak az érezhetné, ahogy én, mikor az aszalókemencében
370 52 | lábamnál fogva húzott már, de én még mindig kapaszkodtam
371 52 | kerengõ hollók károgása.~És én ott feküdtem a holtak között
372 52 | elõttem alig tízlépésnyire, s én itt gebedezek a szomjúságtól?~
373 52 | görcsösen.~A következõ percben én is ott lebegek a hûs hullámokban,
374 52 | Reverendissime domine! Én Lupusz püspöknek a rabja
375 53 | szemmel néztek reám. De én gyakorta ismételtem, hogy
376 53 | megnyugodtak. Ó, tudok én alázatos lenni: a rabszolgaság
377 53 | bánik velem: árnyéka vagyok. Én járok vele a halottakhoz
378 53 | járok vele a halottakhoz is. Én ülök mellette a menyegzõkön
379 53 | vele, mellette élnek.~Az én püspököm is ilyen kopott
380 53 | valamennyien tanítottunk. Én a legidõsebbeket, s különösen
381 53 | a nyársat. Vacsora után én a szentek legendáit olvastam
382 53 | a többi anekdotázott.~És én abban a boldog jómódban
383 53 | teremtette.~De hogyan induljak én ilyen világban útnak!~Bús
384 53 | most otthon? Hogy éppen én nem mehettem haza! Néha
385 53 | oktalan szoknyának. Hiszen én is voltam fiatal, én is
386 53 | Hiszen én is voltam fiatal, én is cselekedtem bolondságokat:
387 53 | nagy az éretlenséged! Lásd, én feleséges ember voltam,
388 53 | lenne a jó Istennek, ha én pap lennék, te meg apáca.”
389 53 | történt. Elváltunk egymástól: én püspök vagyok, õ apáca.
390 54 | kért: nem jönnek. Hát majd én hozok. Holnap délutánra
391 55 | Miért jöttél haza?~- Az az én ügyem. Kötelességed, hogy
392 55 | szökevény vagy!~- Szökevény? Én? Látom, nem értjük egymást.
393 55 | Látom, nem értjük egymást. Én a katalaunok földjérõl jövök,
394 55 | vagy, Zéta?~- Persze hogy én vagyok.~Az ember beüvölt
395 55 | is örömmel fut hozzám, s én engedelmet kérek, hogy megcsókolhassam
396 55 | kérdeztem szórakozottan - Én azt gondoltam: õ halt meg.~-
397 55 | odaérnél, jönnek haza.~- És az én vitézségemrõl szólt-e az
398 55 | tett elém bögrében.~Hát én aztán elmondtam nekik mindenféle
399 55 | Az arca elszíntelenült.~Én azonban mintha meg se láttam
400 56 | csakugyan hívatott a királyné.~Én már akkorra el is készültem.
401 56 | fehér-kék új ruhát. Mikor én beléptem, szinte megrándultak
402 56 | megrándultak a meglepetéstõl.~De én már akkor mélyen meghajoltam,
403 56 | süveget, és ne ünnepieskedjél.~Én hát leültem közéjük egy
404 56 | meghajolva -, lehet, hogy én könnyeztem, s azért láttam
405 56 | és hát mi lett a vége?~- Én még ma sem tudom, felséges
406 56 | tudom, felséges asszonyom. Én ott maradtam a csatatéren.~-
407 56 | Ildikót, és megcsókolta.~Én aztán elmondtam nekik a
408 56 | minden nõ szeme ragyogott. De én csak Emõkét bámultam, akinek
409 57 | Miért gyûlölsz engem?~- Én?~- Nem megszégyenítettél-e
410 57 | Te nem vagy Átilla. És én mindig... testvéremnek...
411 57 | érzelmekrõl. Te is rab vagy, én is rab vagyok. A sorsunk
412 58 | kerülhetett oda: talán éppen az én hazámból hozta Csáth a feleségének. )
413 58 | kisasszonyforma leány is, akit én még nem ismertem. Az öregapó
414 58 | egy hétig. És ha csak az én uramnak a cselekedeteit
415 58 | mellette vagy mögötte harcoltam én.~S míg Csáthnak a tetteit
416 58 | No - fakadt ki egyszer -, én negyvenöt csatában forogtam,
417 59 | szolgálja. A két gyermek mellé én is ki voltam rendelve.~Mi
418 59 | elé. A szolgák közül csak én, hogy a család mögött járjak.
419 59 | nehéz megválnom innen...~- Én is sajnállak - felelte -,
420 60 | benne.~Szomorú is voltam én végtelenül.~A király udvarán,
421 60 | reszketve hallgatnak.~Végre én szólalok meg latinul:~-
422 60 | nyugodtan -. vigyétek az én kincstáramba. Te... hogy
423 60 | karobat!~Az öreget aztán én békítettem meg:~- Lásd Turzó
424 60 | van: a férjem, annak is én parancsolok.~És gyalázta,
425 60 | kincseket.~- De csak az én gyöngyeimet hagyták volna
426 60 | élek. De csak addig élek én, kisasszonyom, ameddig leány
427 60 | mintha õk volnának a rabok, s én a szabad, úgy viselkedtek.
428 61 | Köszöntöm a családomat. Az én családom a hun nemzet. Isten
429 61 | vidám társalgás zsongott.~Az én szemem persze egyre Emõkén
430 62 | Senki se tudta, hogy hova.~Én nem sokat gondoltam velök:
431 62 | rövidebben válaszolt:~„Vasra én acéllal felelek.”~Azonban
432 62 | patríciusasszony izent át, és én fáradtan is szívesen siettem
433 62 | Konstantinápolyban pláne én leszek a vezetõ. Atilla
434 62 | bámult maga elé:~- Az élet.~Én csak képedeztem.~A szeme
435 62 | nyilatkozatokra nem lehet válaszolni. Én is csak vártam, hogy kimagyarázza:
436 63 | tartalma.~Az ebéden persze én nem voltam bent. Künn a
437 63 | Elõre! Vissza! Hõk-hõk!~Én már ismertem ezeket a tréfákat,
438 63 | piroslott minden arcon.~Én, aki nyugodt szemmel tudok
439 63 | nem a barbár vezér õ az én szememnek, hanem a szerencsém
440 63 | oszladozva vigadott tovább. Én Csáthék elé mentem, ahol
441 63 | vásznuk - mondták megvetõen.~Én azonban sokáig nem tudtam
442 63 | hadjárat után. Akkor már én is tíz embert számítok,
443 63 | az asszony sikoltott, és én berohantam. Átilla... ott
444 63 | borulva zokog:~- Ó, jó uram! Én jó királyom!~- Végünk! -
445 64 | hozzám és kedves, és egyszer én egy rózsát dobtam le neked
446 64 | megcsókoltad. Azt gondoltam: az én szívem az a rózsa...~A vér
447 64 | Nyugodj meg - feleltem -, én is álmodtam valamit. Az
448 64 | is álmodtam valamit. Az én álmom jobb a tiednél és
449 64 | szekérrõl a Tisza fenekére, az én kürtöm szavára valamennyien
450 64 | Menjetek ki!~A rabok kimennek. Én csak ámuldozok. Mintha egy
451 64 | Megállt. Nézett.~- Te vagy?~- Én vagyok. Parancsolj.~- Vesd
452 64 | mit szenvedtél... Tudom, én tudom mi az a...~És vértelen
453 64 | ne szólj semmit.~Hát én nem is szóltam semmit, de
454 64 | kilibbent, mint az árnyék.~Én ott maradtam. Amit tettem,
455 64 | papnak a hun istenhez.~És én még mindig a szobában ültem.
456 64 | szerettek volna, mint engemet, s én mégis elhagyom az én hû
457 64 | s én mégis elhagyom az én hû népemet!~A visszafojtott
458 64 | temetési menet elõrehaladt, s én már csak a nép közé jutottam.
459 64 | megindult némán visszafelé.~Én még vártam. Gondoltam, hadd
460 65 | s ahogy így rám mered, én is rábámulok, hogy mi lelte?~-
461 65 | szenvedõ, a nekem rendelt? És én mégsem láttalak. Az én szemem
462 65 | És én mégsem láttalak. Az én szemem arra tapadt szüntelenül,
|