Part
1 1 | Tizenkét esztendõs voltam, mikor apám eladott. Rabszolgának.
2 1 | a trák legény húsvétkor, mikor új saruban megy a templomba.~
3 1 | cudarkodtak velem, csak mikor magunkban voltunk, vagy
4 1 | kényszerítettek, hogy ugrálva járjak. Mikor a rózsabokrokhoz érkeztünk,
5 1 | tövises bokrok közé.~Vagy mikor tengerparti sétán kísértem
6 1 | úsztam, mint a vidra. Hanem mikor megfordultam, hogy kifelé
7 1 | tíz napja voltam már ott, mikor egy délben sietve megettem
8 1 | büntette meg õket. Azután, mikor ott feküdtem összeverten
9 1 | kent be fejemtõl sarkamig..~Mikor teljesen fölépültem, Priszkosz
10 1 | ott álltam a palotában, mikor a hun követek a levelet
11 1 | megkönnyebbülten lélegzett, mikor Vigilász a levél végére
12 2 | Már ugyan kitavaszodott, mikor az Iszter vizében megitathattuk
13 2 | mellett, és meghallottam, mikor az úr a nevemet ordította.
14 2 | építették. Ott találták, mikor bevándoroltak. Deél magyarázta,
15 2 | helyhez foglalja az embert. Mikor házban kell hálnom, úgy
16 2 | éltek?~Deél vállat vont.~- Mikor hogy. A lóhús jó étel, jobb
17 2 | hogy mi a szokás. Avagy mikor a ti követeitek a mi császárunknál
18 2 | szekerekre, és indultunk volna, mikor új követ üget hozzánk, s
19 2 | átfutó pillantás volt, mint mikor a tükörre vetett napfény
20 3 | barátaival szokott, csak mikor követeket fogadott, akkor
21 3 | az ajtaja elé! Koronásan!~Mikor a sátorba beléptünk, már
22 3 | valami nagy darázs dongása, mikor szobába téved s körüldong.
23 3 | Egy óra múltával, éppen mikor ebédeltünk, két követ üget
24 3 | Vállat vont.~- Még aznap, mikor megérkezett, szárítóra tették.~-
25 4 | lefeküdt.~Én is.~Másnap, mikor megvirradt, vissza kimentünk
26 4 | valami olyan érzés, mint mikor tavasszal a langyos szellõ
27 5 | Zéta - mondja az uram, mikor a virággal eléje léptem -,
28 5 | az lássa a borravalót.~Mikor már aztán az úton voltam,
29 5 | gondoltam. - Rá se nézek!~De mikor már az út közepén voltam,
30 5 | közeledik...~Lép, lépeget.~Mikor a beporozott útnak a sárosához
31 5 | ránéztem.~Õ is felnézett, mikor hozzám ért. A szeme...~A
32 5 | kábultan néztem utána. Csak mikor már eltûnt, akkor gondoltam
33 6 | javában alszik már a gazdám, mikor egyszer csak megszólal:~-
34 7 | léptetést mentem feléjük, és mikor hozzájuk értem, leszálltam
35 7 | odaért, mélyen meghajoltam.~Mikor odább mentek, fölemeltem
36 7 | átlátszó, fehér selyemfátyol.~Mikor fölnéztem, elfordította
37 8 | Jó rajzos vagyok én. Csak mikor õt rajzolnám, akkor nem
38 8 | elevenen, akárcsak magamat, mikor a tükörbe nézek.~Elhaladtak
39 8 | rajta maradt az ajkamon. Mikor megláttam õt, annak az álomnak
40 8 | változatlan volt, az enyém is. Mikor rám pillantott, bizonyára
41 8 | Szilvánusz nevû római uzsorásnál.~Mikor Atilla megtudta a sikkasztást,
42 8 | a fõvezérrel beszéljünk: mikor fogad?~Lóra ültünk hát hárman:
43 8 | Ezek - mondja a vezetõnk, mikor továbblovagolunk - most
44 8 | álltak a fõvezér körül, s mikor az elvégezte a mondanivalóját,
45 9 | már az ég közepén delelt, mikor a királyi palota tornyából
46 9 | erõkelõ nõk hétköznap is.~Mikor Atilla odaért a nõk sorához,
47 9 | másik asszony serleget.~Mikor Atilla hozzájuk érkezett,
48 9 | Hasonlított az a jelenet ahhoz, mikor a méhek rajzás után a kason
49 9 | neve.~Már jól elmúlt dél, mikor a fõvezér hozzánk küldötte
50 9 | beletörölje a hajamba az ujjait.~Mikor a homokóra az egy felé pergett,
51 10| amit eddig írtál.~Olvastam.~Mikor a hun királyné környezetét
52 11| virágos selyemkelme a takaró.~Mikor a nap fölkelt, már ott ácsorogtunk
53 11| nyájas tekintetû ember volt. Mikor elvált tõlünk, nekem is
54 11| szólani.~De úgyse soká. Mikor látta, hogy az õ dicséretének
55 11| fõvezér szívesen beleegyezett.~Mikor kilépett a sátorból, egy
56 11| aki megmaradt a lovon, de mikor a ló visszazökkent az elsõ
57 11| továbbrepült.~Nem tudom: a fõvezér mikor és hogyan ment el tõlünk.
58 12| könyvtárban meg otthon is.~Mikor a mi íróink könyvet másolnak,
59 12| félkörbe hajló hajnalkát, mint mikor a hajnalka fûszálra fut
60 12| veszel te pénzen leányt, mikor ingyen is eshetik elég.”~-
61 12| ismét megszólalt:~- Sólyom, mikor a lovadat, pénzedet odakínáltad
62 13| jól behajlott a délutánba, mikor az urak kijöttek az ebédrõl.~-
63 14| Csáthéknak a házára. Láttam, mikor Emõke bõ hattyútoll köpenyegben
64 14| maradvány az õsidõkbõl, mikor még vízben, földben rejtegették
65 14| kérdezte a királyné, mikor a mûvészi övre rábámultam.~-
66 14| körül.~A kezem remegett, mikor Emõke selymes haját megfogtam.
67 14| szolgaság, csak az fájt, mikor a testvéreimtõl kellett
68 14| hogy mi a szándéka. Csak mikor indulóban voltunk, akkor
69 14| fel villámló szemmel. - Mikor törjük már ki a kezükbõl
70 14| a kezükbõl a kormányt? Mikor jön az új rend a világra?
71 14| hajolt! Mint a fehér nárcisz, mikor a tavasz szellõje ingatja.
72 15| elvesztettem egy ezüstgombot. Mikor itt jártunk, akkor vesztettem
73 17| neve más nyelvekben Duna, mikor kiáltásokat hallok:~- Bizánciak!~
74 17| elfancsalítanom az arcomat, mikor a szolgákhoz mentem, s azt
75 17| zsebembõl - mondtam nekik -, mikor itattunk. Csak azt tudnám,
76 17| uramnak Csáthtal. Azután, mikor látta, hogy nem tudom, tûnõdve
77 18| mindig csodálkozás fog el, mikor azt a rengeteg édesvizet
78 18| volt, és az út pora égetõ.~Mikor visszatértünk, már az esti
79 20| utazott még senki Atillához.~Mikor a Tiszának ahhoz a kanyarulatához
80 21| 21~Dél volt, mikor megérkeztünk Atilla városába.
81 21| Motozzátok meg õket - mondotta, mikor már a kezünk hátra volt
82 22| sötétvörös keleti szõnyegek.~Mikor beléptünk, Atilla az oszlopok
83 22| fojtogatnák. De hát vallott:~- Mikor Edekon úr nálunk járt Oresztész
84 22| Átillához?”~„Szabad.”~„Éjjel is, mikor alszik?”~„Akármikor.”~„Hát
85 22| hogy az ötven font aranyat mikor és hogyan küldjék.”~Krizafiosz
86 22| tanácskozásukon. Csak este, mikor a hun követ urak Krizafiosznál
87 22| Maksziminosz és Priszkosz meg én. Mikor elõször beszéltünk veled,
88 22| hátramaradt szökevényekért. Mikor megjössz velük, gyanútlanul
89 22| Különös - nevetett Csáth, mikor Ruszti a levélnek a végére
90 22| Ismeritek-e ezt?” Aztán, mikor õk megdöbbennek, ezeket
91 23| padlásra is lóháton járnak.~Mikor a kapuhoz közeledett, elõléptem
92 24| egy pillantással láttam, mikor beléptem. Meghajoltam. Az
93 25| három évvel jártál ottan, mikor hatezer font aranyat vettetek
94 25| a beszédünkhöz tartozik. Mikor kijöttem tõled, uram, a
95 27| csak akkor vált gyûlöletté, mikor azt látták, hogy engem Csáth
96 27| mentem, elfordultak.~Egyszer, mikor ebédre ülök közéjük, Rába
97 27| evett. Annyira ismert, hogy mikor kiültem a küszöbre, egyenesen
98 28| könnyeztem is néha miatta, de mikor az idõ hidegre fordult,
99 28| Rám se nézett. Csak néha, mikor tanúk nélkül találkoztunk,
100 28| akkor pillantottam föl, mikor már ott állt, s a ruhája
101 28| tudatlan ember volt. Néha, mikor azt gondoltam, hogy ért,
102 28| kerültem, hogy ne lásson.~Mikor az elsõ hó leesett, dideregve
103 28| rabját selyemben!~Mégis, mikor hazaérkeztünk, Csáth fölhítt,
104 28| leestem hamar az egembõl! Mikor a ruhát fölpróbáltam, akkor
105 28| A nõcselédek kacagtak, mikor az öltözõbõl kimásztam.
106 28| holtodiglan viseled ezt, görög.~Mikor aztán a tél megszigorodott,
107 28| hidegben nem is igen fáztam, de mikor hó esett, jéggé fagyott
108 28| valójuknak.~Hát olyankor, mikor királyi látogató érkezett,
109 31| 31~Mikor felocsúdtam, látom, hogy
110 31| fejemet is valami agyaggal.~Mikor kiment, behallatszott a
111 31| nemigen beszéltem, azután se, mikor már összeszoktak velem.
112 31| elég volt, hogy tudják, mikor kívánok vizet, mikor ételt,
113 31| tudják, mikor kívánok vizet, mikor ételt, mikor csendességet.~
114 31| kívánok vizet, mikor ételt, mikor csendességet.~Azt is gondoltam,
115 31| elõször eszembe. Örültem, mikor megláttam, s mintha testvérem
116 31| rettenetesen meg volt ijedve, mikor hozták, de a szavamra azonnal
117 31| megismer. Beszélgettünk, mint mikor egészséges voltam.~Elkérdeztem:~-
118 31| leánnyá vált nárcisz. És mikor a te szavadat hallom, mintha
119 31| hogy részeg volt a gazdád, mikor apámnak ajándékozott: mikorra
120 32| akár hallgattam, akár nem.~Mikor aztán mennie kellett, megsimította
121 32| ellenség megszakadozik, mikor a futó hunoknak merészkedik
122 32| megzavart ellenségnek, és mikor már elértük õket, lándzsát
123 35| volt nekem. A zöld alma mikor pirosra változik, a komoly
124 35| változik, a komoly ember mikor mosolyog, mintha nem egy
125 35| õt - feleltem habozva -, mikor még Konstantinápolyban õrizték,
126 35| lakat alatt.~- Él még?~- Mikor én eljöttem, élt még. Csakhogy
127 35| komolyságban, éppoly kellemes volt, mikor a vidámságnak sugara fénylett
128 35| számba egynéhány falatot.~Mikor Csáth dicsért, éreztem,
129 36| danolva jöttek.~Nyomukban, mikor az elsõ hó leesett, jöttek
130 36| akkor elegyednek csatába, mikor már a hun lovasság az ellenséggel
131 36| népcsoport is. Isten tudja, mikor szakadtak el a nemzetüktõl,
132 36| Vélnéd, hogy szárnyuk van, mikor iramlanak.~Januárius végén
133 36| a vezérek szava szerint. Mikor már fölül voltunk a félmillión,
134 36| február elsõ napja volt, mikor a nap melegétõl megcsordultak
135 37| A szemem könnybe lábadt, mikor Emõkéhez fordultam. Szótlanul
136 37| nem láthatatlan az ember?~Mikor lementünk, a pirosra festett
137 38| találkoztunk elõbb, csak mikor már kitavaszodott - a Duna
138 38| megyünk, mint a hógörgeteg. Mikor már annyira megnövekedtünk,
139 38| néztem reád irigységgel, mikor ott láttalak az ajtaja elõtt.~-
140 38| csak arra vigyázz, hogy mikor csapatos ütközetben vágsz
141 38| nagy kópé vagy!~- Hát... mikor hol - felelte kitérõen.~-
142 39| földön.~A nõ bámulva nézett. Mikor meglátta, hogy a gepida
143 40| környezi Atillát, különösen mikor népek hódolatát várja.~Már
144 40| északnak, délnek, s mint mikor a hajtóvadászaton nagy karéjba
145 41| fel-alá. Meg-megállnak. Mikor visszatérnek, Atilla megjelöl
146 42| hát õ lovagolt a kapuhoz. Mikor a zsoltáréneklést abbahagyták,
147 42| S még inkább eldöbbenek, mikor hallom, hogy Atilla latinul
148 42| polgárokat: a király rendelte!~Mikor a város piacára értünk,
149 42| tilalmát valaki felejtse.~Mikor kiérünk a város keleti kapuján,
150 44| miért nem tartottak velük, mikor megszöktek Atillától. Az
151 45| hadcsoport hova helyezkedjen; mikor induljanak a lovasok, mikor
152 45| mikor induljanak a lovasok, mikor mozduljanak a gyalogok,
153 47| Nem beszélgettek. Csak mikor a sátorunkhoz értek, s a
154 49| déli árnyéka rövid még, mikor Kászon kürtös megjelenik
155 49| eddig, várva a térszakadást. Mikor már oly messzire voltak
156 49| hogy feljebb ágaskodhassak, mikor ütök. Csak idõm lenne rá!
157 49| nem küzd erejefogytáig, mikor én harcolok elöl?”~S elrohan
158 50| gépiesek, olyanok, mint mikor esünk, s a kezünk elõremozdul,
159 50| mind azt mondta: nem fájt.~Mikor felocsúdtam, sötétes volt
160 50| éppúgy viharzik a harc, mint mikor én abbahagytam, csakhogy
161 50| Megint kábulat fogott el. Mikor ismét föléreztem a hidegre,
162 50| vagyok - hagyta abba sírva. - Mikor elestem, a lovak megtiportak.
163 51| úgy el van nyílva, mint mikor a kagylót kettényitják.
164 51| az érezhetné, ahogy én, mikor az aszalókemencében szárítja
165 51| fölemelem.~- Ide! Ide!~De mikor jutnak el hozzám!~A lovasok
166 51| jött. Ígérte, hogy estére, mikor visszatér a táborba, értesíti
167 52| ébredezett az eszméletem.~Mikor leszállt az este, s elõtündököltek
168 52| lobot vetett bennem, mint mikor az elalvó tûz az utolsó
169 52| arcomba is fel-felcsapnak.~Mikor arra a helyre érünk, ahol
170 53| püspök bizonyára elámult, mikor hozzá vittek, s mondták,
171 53| sanctissime - hálálkodtam neki, mikor már megszólalhattam -, van-e
172 53| éppen hogy olvasni tudtak.~Mikor az erõm visszatért, úgy
173 53| fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt
174 53| asszonyok hordtak neki, mikor hallották, hogy már megint
175 53| tanáccsal, vigasztalással is.~Mikor a tél elsõ hava leesett,
176 53| szép tartalmúak.~Esténkint, mikor már az árvák lefeküdtek,
177 53| ne gondolkodjak. De este, mikor lefeküdtem, bizony akármilyen
178 54| találnak.~Hanem a pestis!...~Mikor már húsznál is többen haltak
179 54| a szegényeké lesz.~Hanem mikor a három paripát megnéztük,
180 54| megmozdult valami, mint mikor a sírkõ megmozdul alulról.~
181 54| sírkõ megmozdul alulról.~Mikor este a püspök elaludt, kimentem
182 55| 55~Sárguló õsz volt, mikor sok hányódás után elérkeztem
183 55| persze kérdezõsködtem is:~- Mikor indult el Átilla Itáliába?~-
184 55| cselekedet volt tõled, hogy mikor megjöttem, úgy ugrottál
185 55| föláldozta a te emlékedre. Mikor hallotta, hogy meghaltál,
186 56| széles gyolcsgallért adott. Mikor azt is fölkapcsoltam, általános
187 56| ruhát sok kócos királyfival.~Mikor a szolga elrántotta az ajtó
188 56| próbáltak fehér-kék új ruhát. Mikor én beléptem, szinte megrándultak
189 56| között vagyok - mert a nõk, mikor vidámak, mindig gyermekek,
190 56| kezdjem.~- Itt a város végén, mikor lóra ültetek. Aztán elmondod
191 56| asszonyom. Hajnal volt, mikor fölültünk a város szélén,
192 56| áll a sziklák között. S mikor a király odaér, fölemeli
193 56| elmondtam nekik a csatát. Mikor azt a jelenetet festettem,
194 56| volt kivel beszélgetnem. Mikor senki se nézett rám, Emõkét
195 56| Emõkét nyeltem a szememmel. Mikor rám nézett valaki, Igaron
196 57| koszorú valami nászünnepen. Mikor kidobták, fölvettem, és
197 57| megnõtt! - gondoltam. - Mikor elmentem, még gyermek volt,
198 57| olyan szívesen fogadtál, mikor hazatértem, de ami sok,
199 57| odavoltam. Mit szólt a gazdánk, mikor megjött?~Dzsidzsia a kötényébe
200 57| hogy akkor látott utoljára, mikor a harc megkezdõdött.~- És
201 58| Az alatt szoktam ülni, mikor a gazdámat vártam. Akkor
202 58| Átilláról. Szép lehetett, mikor megjelent a sereg elõtt
203 60| hunok nyelvén: zsoldos.~Mikor már minden föl van írva,
204 60| ha valaki akkor nevet, mikor haragszol, tanítsd becsületre
205 60| ezekéi, csakhogy korábbiak. Mikor még nem a hunok voltak a
206 60| mindig estennen hívattak, mikor már a hivatali munkámtól
207 60| váltam meg Emõkétõl. Mert mikor jó éjszakát mondtam, sorra
208 60| mindenkivel kezet szorítasz, mikor elmégy, csak nekem fordítasz
209 61| melegedett föl a társaság, mikor Atilla az elsõ tál étel
210 63| Atilla városában.~Aztán mikor elõhomályozott az est, a
211 63| leánynak a szépsége.~Mi volt õ, mikor elõször láttam: füstös,
212 63| is tíz embert számítok, mikor a zsákmányt megosztják.~
213 63| forgatott az ágyban. Reggel, mikor fölébredtem, a boldogság
214 64| Zéta, te vezeted õket. Mikor a koporsót levisszük a szekérrõl
215 64| gyászruhát, és megindultunk.~Mikor a kijárathoz érkeztünk,
216 64| Majd holnap visszaviszem.~Mikor kimentem a palotából, a
217 64| zászlókat mind elhozták, mint mikor háborúba mennek. De fekete
218 64| királynék lovát vitték.~Mikor odaértem, már a kürtök szóltak.
219 64| egyszerre zúgás hangzott, mint mikor sebes záporesõ suhog a távolból.
220 65| sújtanak fejbe.~Nem tudom, mikor szálltam le a lovamról.
|