Part
1 1 | lefeküdtem a gyepre. Akkor aztán csalánnal verték a lábam
2 1 | Tudtam is, játszottunk is. De aztán, ha megunták, megint csak
3 1 | Tüzet raktak a lábamra, aztán azon nevettek. Senki se
4 1 | tréfából Zétának* nevezett. Aztán, hogy ezt az asszony is
5 1 | elõttem két sort Homéroszból. Aztán négy sort, aztán hat sort.
6 1 | Homéroszból. Aztán négy sort, aztán hat sort. Elmondtam neki
7 1 | barázdált homlokára.~Egyszer aztán megáll, és rám néz:~- Zéta
8 1 | sétálgatott a szobában. Aztán megint megállt.~- Ott van
9 1 | Jó, jó, kedves fiam. - Aztán elmosolyodott. - Hát eljössz-e
10 1 | szívem igaz érzésével -, aztán talán nem is olyan fekete
11 1 | asszonynak. A szobát bezárjuk. Aztán nézd: itt van tíz arany.
12 2 | fõvezérének a testvéröccse.~- Hát aztán mi rosszat követtél el -
13 2 | vesszõre. Ebbõl csapott ki aztán a veszedelem.~- Az anyja
14 2 | Furcsa név. Hallod - mondom aztán elgondolkodva -, én is csak
15 2 | és néhány szót váltottak. Aztán nagy csörgéssel visszaügettek
16 2 | hívtátok az öt hun követet, aztán ebéd közben, hogy Theodóziuszról
17 2 | falon, egy percre megáll, aztán továbbsiklik - de én mégis
18 3 | hogy eggyel lejjebb.~Én aztán nem hallottam, hogyan tanakodnak
19 3 | Ebben a nehéz csendben aztán Edekon szólt reá:~- Hát
20 5 | a borravalót.~Mikor már aztán az úton voltam, magam is
21 5 | míg megint pillantott.~Aztán föllépkedett a lépcsõkön.~
22 7 | a sátor elbontásában. De aztán mégis szakadt néhány percem,
23 7 | megfrissülhettem a vizében.~Aztán hát: lóra!~A királyné palotája
24 7 | elsõ percben ujjongtam. Aztán megint okosságra igazítottam
25 7 | göngyölegekben a szõnyegeket.~Aztán vagy huszonöt lovas következett.
26 7 | Darabig még visszafelé mentem, aztán utánuk haladtam, s néztem
27 7 | mint valami liliom.~Egyszer aztán látom, hogy kiugrat az útból,
28 8 | De mit takart az õ arca?~Aztán nem értük õket többé utol.~
29 8 | ha lehet.~A két követség aztán vidám beszélgetésben érkezett
30 8 | esznek-isznak, de leginkább isznak.~Aztán az is érdekes, hogy a sátorok
31 8 | kosfej vagy egy patkó. Arról aztán megérthetõ, hogy ott tanyáznak
32 8 | Megkínálta a kulacsából. Aztán továbblovagolt, és nagyokat
33 8 | összesen, s húsz közüle úri.~Aztán a faházak között egy magányosan
34 8 | a ló mellé. Arra lépett. Aztán megveregette a paripája
35 9 | tenger morajlásához, de aztán, hogy nõttön-nõtt, nem tudom
36 9 | mindenkit, még a lovakat is!~Aztán Atilla továbbhaladt, s utána
37 9 | Maksziminosz, balról az én uram, aztán nõk és férfiak vegyesen.
38 10| hebegtem.~- Töröld! No lám!~Aztán látva, hogy nekem még a
39 10| nehogy elveszítsd a fejedet.~Aztán Maksziminosszal beszélgetett
40 11| micsoda életrevaló gyerekek! Aztán hát a fõvezérrel egy asztalnál
41 11| én, ki vagyok, mi vagyok.~Aztán, mintha csak családtag volna,
42 11| pecsételnie a két birodalomnak. Ez aztán nemcsak a két nemzetnek
43 11| fordul, másfelé fordítom.~Aztán, mintha megunta volna a
44 11| lovasa, s hogyan hurcolja aztán kengyelbe akadt lábánál
45 11| volt. Bámulva nézett rám.~Aztán rácsapott a lovára, és továbbrepült.~
46 12| is csupa levél és virág. Aztán mintha valakinek megtetszett
47 12| selymet és a majombõrt. Aztán öltözzél ünnepibe. Hints
48 12| két térdére hajoltan. Az aztán bejelentett bennünket, s
49 12| Gondolkodón nézett reám, aztán elmosolyodott:~- Hát rajzold
50 12| egy-két kérdést vet elõ, aztán kimondja az igazságot. Ez
51 13| összecsucsorította.~Egyszer aztán egy nagy nevetésben láttam,
52 13| megcsókolta.~- Eredj: vár a lovad. Aztán az ebédnél nem szabad ám
53 14| beszélgetésükbõl megértettem aztán, hogy a királyné az új asszonynak
54 14| rozsdát fog a tükör!~Akkor aztán kijött, s mi elámulva néztünk
55 14| csókolt a nagyasszonynak, aztán visszatért a belsõ házba:
56 14| az ajkain öltene formát.~Aztán fél könyökkel a hímzõkeretre
57 14| olyan mosolygó halottat.~Aztán rám fordult a beszéd.~-
58 14| próbálgattam, egyszer csak aztán tudtam is.~S magamban csodálkoztam
59 14| aggodalmaskodott Emõke.~Aztán a szoba kárpitja lehullt.~
60 14| Sokat szenvedtél - mondta aztán -, szegény Zéta! De nyugodj
61 15| császárnéra vonatkozó megjegyzést, aztán azt mondta, hogy írjak az
62 15| szívükben magukkal visznek.~Én aztán elhúzódtam a sátorszekér
63 15| Darabig ott hallgatóztam, aztán megint visszatértem a küszöb
64 17| taszítottam el magamtól.~Aztán arra gondoltam, hogy leheveredek
65 17| keltett a császári udvarban.~Aztán elváltunk: õ haladoz tovább
66 18| Ilyet nem mindennap látni. Aztán nem is egyet, hanem kettõt. -
67 18| éji csöndben a jajgatást. Aztán egyszerre elcsöndesedett.
68 20| Késõbb világosodtunk rá aztán, hogy ennél drágábban nem
69 21| A tiszt habozva állt. De aztán, hogy Eszlász lóra ült,
70 22| font. A fiánál ugyanennyi.~Aztán rám mutatott:~- Ezt a rabszolgát
71 22| lovat kell venni, hol ökröt. Aztán hát az élelem... Néhány
72 22| kincseken bámuldozott.~„Ezek aztán gyönyörû házak - mondotta. -
73 22| Krizafiosz mosolygott, aztán azt mondta nekem görögül,
74 22| Edekon úr elgondolkodott, aztán így szólt: „Ez nem csekély
75 22| hogy sok az arany nálam, aztán megérkezésünkkor Átilla
76 22| tolmács. - Mármint én. - Én aztán ettõl megizenem, hogy az
77 22| végére jutott.~Végigszemlélt. Aztán Atillához fordult:~- Kell
78 22| Vigilásznak a fiára mutatott.~Aztán Eszlászhoz beszélve folytatta:~-
79 22| szólsz: „Ismeritek-e ezt?” Aztán, mikor õk megdöbbennek,
80 23| Megpillogta a szavaimat, aztán intett, hogy az erszényemet
81 23| óránál is tovább vártam aztán a kapuban, míg végre kiérkezett
82 23| mondta barátságosan.~Odabent aztán, hogy leszállt a lováról,
83 23| fordult: - Adjatok neki ennie. Aztán hadd pihenjen, mert messze
84 23| kenyérbõl ettem egy falatot, aztán vizet ittam, sokat.~A cselédek
85 24| nélkül, ahogyan lehetett. Aztán a kapuba álltam. Gondoltam:
86 25| emelgette a süvegéhez.~Egyszer aztán hátrakiált:~- Zéta!~S lépésre
87 25| A beszélgetés szünetében aztán a magam ügyérõl is szóltam
88 26| összevonva nézett a rózsára.~Aztán megint az arcomra fagyott
89 27| adott, megköszöntem.~Akkor aztán reá is repültek a nyilak.~-
90 27| ha simogatják.~Az a tyúk aztán annyira szeretett engem,
91 28| lovakat a szelektõl.~Akkor aztán már a sátorokra is több
92 28| Megkérdezte, hogyan gondolom, aztán megtaníttatta velem másvalamelyik
93 28| medve. Szíjjal kötöttem aztán át a derekamat.~A nõcselédek
94 28| viseled ezt, görög.~Mikor aztán a tél megszigorodott, akkor
95 29| palotában van. Táncolnak ma.~Aztán nem tudom, még miket beszélt.
96 29| veregette a ruhájáról a hamut. Aztán szomorúan tekintett reám.
97 31| világból ideszármázott. Aztán ha nem is jártas a tudományokban,
98 31| álom!~Habozva nézett reám, aztán Dzsidzsiához fordult.~-
99 31| Gondolkozva nézett reám, aztán behunyta egy percre a szemét.~-
100 31| messze jártál.~Hallgatódzott, aztán susogva szólott:~- Bort
101 31| hogy meggyógyulj. Akkor aztán: ígérd meg nekem, hogy hazamégy.
102 32| hallgattam, akár nem.~Mikor aztán mennie kellett, megsimította
103 32| is megnézte még egyszer, aztán megsimította az arcomat.~-
104 32| további magyarázatain.~Késõbb aztán járkálni is próbáltam. Persze
105 32| ugratások, fordulások, amiket aztán a hunok mezején kellett
106 32| a fõ tudománya. A többi aztán: kard, csákány, fokos, árkány
107 33| Zobogány -, a rabokat kísérik. Aztán próbálkoznak a hunokkal
108 33| keresztények irtják ki. Akkor aztán igazán nincs se jó, se rossz
109 33| élünk a következõ vedlésig. Aztán megint egy fokkal elõbbre.~-
110 33| egy fokkal elõbbre.~- És aztán, ha emberek is voltunk?~-
111 35| mi a szokás. Meghajoltam, aztán meg letérdeltem. Gondoltam:
112 35| Halk moraj és mozgolódás. Aztán ismét csend. A fáklyák sercegnek.~-
113 35| nem részesült.~A vacsorán aztán elmondta a feleségének,
114 35| rápillentettem: mosolygott.~Csáth aztán szórul szóra elmondta, egy
115 36| farkasokká tudnak átváltozni.~Aztán jött a vad bellotonok nagy
116 36| végtelen hosszú sorokban. Aztán megint lovasok, megint gyalogosok,
117 36| tartott az elvonulásuk.~Aztán a legközelebb lakó jász
118 36| had!~A hunok gyülekezése aztán eltartott januárius végéig.
119 36| volt, mint egy búzakéve, aztán elvékonyodott, s olyanná
120 37| alakokra lyuggatott. Volt aztán ott mindenféle fegyver,
121 37| visszatérsz is - felelte aztán -, ígérni nem ígérhetek
122 37| kezet csókolt az úrnak. Aztán nekem meg hirtelen a nyakamba
123 38| Darabig csak pislogott, de aztán mégis nyilatkozott:~- Õ
124 38| után?~- Konstantinápoly.~- Aztán mind a világ!~- Nem. Országot
125 38| Hiszen az gyerek még. Meg aztán olyan rongy kis pesztráért
126 38| elõtt, visszatért. Akkor aztán a paloták homályában...~-
127 38| palotában hamar úrrá lehetsz. És aztán akkor...”~Köhögtem, hogy
128 39| Iddár fõpap is és Zobogány. Aztán egy selyemernyõs, bíborral
129 39| még nem voltak szabadosok. Aztán a szakácsok, lovászok, egyéb
130 39| álltam, és szolgáltam ki. Õ aztán hagyogatott nekem a maga
131 39| elbocsátotta a nõt. Térdre rogyott, aztán elnyúlt a földön.~A nõ bámulva
132 40| történt.~A ravók mondták aztán, hogy hadjáratokon mindig
133 40| hogy egyesüljenek vele. Aztán a száli frankok, parti frankok,
134 41| egyezett meg Aéciusszal.~Aztán megint:~- Aéciusz már az
135 42| némelyik. Leült, és vért hányt. Aztán egyszer csak halott jobbra,
136 42| két toll kell reá, akkor aztán a hunok tudják, hogy a sisak
137 43| az ellenség.~A magyarázat aztán az elsõ római lovasok megjelenésével
138 44| sodrott bajszú Fiszkja, aztán jöttek a többiek is: Gilta,
139 45| Köszvény bántotta a jóembert. Aztán ott ácsorogtak a sátor elõtt
140 45| elmondta az addigi szavait, aztán átszellemült arccal folytatta:~-
141 46| szõnyegen Ellák és Aladár. Aztán sorban a fal mellett a különféle
142 46| susognak:~- Aéciusz...~Jöttek aztán a gót papok. A tenyerüket
143 48| engem a hátán.~Éjféltájt aztán mégis elnyomott az álam.
144 49| had minden osztálya felé. Aztán nyírfa seprût márt vérbe,
145 49| az embervérrel.~A papok aztán csendesen folytatják az
146 49| folyóvízként vált helyet. Aztán a vezércsoport szétoszlik.
147 49| percek nyomása volt ez. Aztán egyszer csak valami soha
148 50| meg-megismétlõdõ távoli mennydörgés.~Aztán minden elcsendesült,~Csak
149 51| kerülgetve vitte tovább.~Aztán sokáig nem közelített felénk
150 52| elégetni - erdõ kellett volna.~Aztán az ének is elmúlt. Nem maradt
151 52| hozzáütõdnek, és vele forognak. Aztán egy nagy társaság jön egyszerre,
152 52| magában kereng nagy komolyan, aztán az is továbblejt, mintha
153 52| püspöknek a rabja vagyok.~Aztán nem tudom, ami történt velem.~ ~
154 53| számban erõmmé változott!~Aztán bort ittam rá egy pohárral,
155 53| Eleinte nemigen hitték, de aztán, hogy fölkelhettem, és
156 53| szép bariton bõgedézéssel. Aztán, ha vendégünk is volt, az
157 53| ruha kell, szóljak.~Egyszer aztán elmondtam neki az Emõkével
158 53| szótlanul hallgatta. A végén aztán a fejét csóválta reá:~-
159 55| be csak bejöhetsz, de ha aztán vissza is szándékozol...~
160 55| meg.~Tolnak és ragadnak aztán föl az asszonyhoz és az
161 55| tett elém bögrében.~Hát én aztán elmondtam nekik mindenféle
162 56| végén, mikor lóra ültetek. Aztán elmondod az utazást, a csatát
163 56| Dúltak elõször Pannóniában, aztán mindenütt a Duna mentén.
164 56| Ildikót, és megcsókolta.~Én aztán elmondtam nekik a csatát.
165 59| gyermekeit csókolta meg.~Ott aztán persze elbomlott a rend.
166 59| elejbém kerülni - kiáltotta aztán tréfás haraggal -, hiszen
167 60| becsüsök.~- Mi fene ez?~Aztán Turzó fõbecsüs diktálja:~-
168 60| a kameákat - szólal meg aztán nyugodtan -. vigyétek az
169 60| lefogták a karobat!~Az öreget aztán én békítettem meg:~- Lásd
170 60| hunoknak áll fenn a csillaguk, aztán megint fordul az idõ kereke,
171 60| a tornácon történteket.~Aztán azt mondtam a végén:~- Mióta
172 60| mondta õ is hunul.~Azon aztán könnyezésig nevettünk.~Azonban
173 60| akkor ocsúdtam föl.~Egyszer aztán megszólított:~- Zéta, te
174 61| andalító dalt játszott.~Atilla aztán intett a zenészeknek.~Mindig
175 63| mindenütt Atilla városában.~Aztán mikor elõhomályozott az
176 63| örökös királyom!~A nép aztán, hogy Atilla visszavonult,
177 63| csend ül a város fölé.~Látom aztán, hogyan sietnek elõ mindenfelõl.
178 63| tartja. Sápadt mint a fal.~Aztán a többi asszony jön és a
179 63| járt itt kívülünk senki.~Aztán a papok jöttek és az orvosok.
180 64| mindenki lássa utoljára. Aztán a nép jajgatása között helyezték
181 64| nép fel-felzúgó sírása. Aztán egy-egy kiáltása a papnak
182 64| közt száguld ez éjjelen!~Aztán az öreg Iddár állt a koporsó
183 64| gyászénekeket, a tompa dobpergést. Aztán kis idõre csend következett:
184 64| Aludj, Átilla! Jó éjszakát!~Aztán egyszerre zúgás hangzott,
185 64| gyermeke sír.~- Tenyejet...~Aztán egyszer csak vége ritkul
186 65| kérdésen.~Valamit hebegett aztán nagy pislogva, mintha mentegetõzne,
187 65| leültem, és Emõkét jajgattam, aztán megint tovább-bódorogtam.
|