|
Az uram
mindennap jegyezgeti, hogy miket látott, miket hallott. Könyv lesz abból.
Beteszik majd a császári könyvtárba.
Persze a jegyzetek
mindig az én kezem írása. Dirib-darab papirosokra jegyzek fel mindent, ami
velünk történik.
Az uram néha
diktál, néha nem. Otthon majd összeolvassuk valamennyit, és letisztázom szép
fehér pergamenre.
Azon a napon
annyi volt a jegyeznivaló, hogy én meg se vártam, míg az uram hazatér,
belefogtam az írásba.
Hát az uram
csakugyan késõn érkezett haza. Kellemesen lepte meg, hogy a sátor elõtt az
íródeszka mellett talál.
- Derék fiú vagy
- dicsért meg -, mennyire haladtál?
S kivett a
zsebébõl egy öklömnyi mákos süteményt.
Még
gyermekkoromban kényeztetett el azzal, hogy néha süteményt hozott. Én mindig is
örültem a süteménynek. De akkor - életemben elõször - kedvetlenített a
figyelme. Hiszen nem vagyok már gyermek!
- Addig haladtam
- feleltem, a süteményért kezet csókolva -, hogy Átilla bevonul a kitárt kapun
a palotájába, és a küszöb elõtt megáll. Az új asszonyt felöleli, s így viszi
be, mint valami gyermeket.
- Olvasd el, amit
eddig írtál.
Olvastam.
Mikor a hun
királyné környezetét írom le, azt a részt szinte szavalva olvasom:
- Olyan volt az,
mint egy nagy fehér galambraj. A hun nõk angyalok. És van köztük egy, aki olyan
szép, hogy a föld is gyönyörûségtõl remeg, ahol õ jár rajta.
- Micsoda
szamárság ez?! - böffent rám Priszkosz.
Csak hebegtem.
- Töröld! No lám!
Aztán látva, hogy
nekem még a fülem is vörös, rám néz különös nézéssel.
- Vigyázz, fiam -
mondja nyugodtabban egy percnyi csöndesség után -, abban a korban vagy,
amelyikben az emberi test a virágzása korát éli. Ilyenkor sok lepke kereng
körül: vigyázz a lábadra, nehogy elveszítsd a fejedet.
Aztán
Maksziminosszal beszélgetett tovább.
Nem tudom, mit
beszélgettek, nem is érdekelt. A lélegzetem ellassúdott. Mellemen feküdt a
gazdám szava: „Ebben a korban... a testi virágzás... vigyázz a lábadra!” Igaz a
szava. Emõke lelkét én nem ismerem, csak egy nõi test az, amely kifordított az
okosságomból. Ó, de ha az a nõ a legcsodálatosabb teremtése az Istennek! Ha azt
a nõt én úgy szeretném belehelni, mint a virágillatot!
|