|
Egy nyári napon
híre szállt, hogy Theodóziusz meghalt. Asszony ül utána a trónra: Pulheria.
Atilla nem várta
meg Pulheriának a követeit: pocakos Eszlásznak megint lóra kellett ülnie, hogy
lelovagoljon a Márvány-tenger mellé. Kiválogatták ezúttal a legmorcosabb képû
embereket: Hardót, Keszit, bikafejû Mácsát, de még a csatlós szolgák közül is
azokat vitték el, akiknek a pofája láttára még a lovak is meghõkölnek a görög
földön.
Atilla izenete
csak ennyi volt:
Ha ez a követség nem hozza el Krizafiosz fejét,
magam megyek érte!
Krizafiosz is
furcsákat álmodhatott abban az idõben.
Addig mindig csak
aranyat küldtek a Krizafiosz feje helyett. A hunok mindenütt azt beszélgették,
hogy indulunk Konstantinápolyba. Nagy csoportokban beszélgették.
A fõurak déltõl
éjfélig ott lebzseltek Atilla körül. Konstantinápoly óriási térképe ki volt
terítve a palota nagytermében egy asztalra, s rajta kirajzolva minden palota. A
tenger vize zöldre s hajókkal betarkázva. A királyi palotán arany koronakép.
Edekon, Csáth,
Berki, Oresztész - ezek magyarázták, hogy melyik épület micsoda.
Én csak két
esztendõ múlván láttam azt a képet, de bámultam a tökéletességén.
A város környékén
mindenfelé a fiatalság zajongott: reggeltõl estig gyakorolták a nyilazást,
futtatást, testi viadalmat.
Csáth fölmentett
minden dologtól, hogy én is künn lehessek a mezõn a tanulók között.
Mi célja volt
velem Csáthnak, hogy ezt megengedte? - ma sem tudom. Lehet, hogy abban a kérges
emberben mégis jó lélek lakott, s hízelgett neki a bizalmam. Atilla körül tíz
elõkelõ ember is forgott olyan, aki idegenbõl származott, s rabszolgákból
emelkedett föl. Lehet, hogy Csáth is le akart kötelezni magának egy úri embert.
Talán arra gondolt, hogy ha úrrá válok, neki vagy a gyermekeinek sok mindent a
javára mozdíthatok majd a jövendõben.
Mindennap késõn
este tértem haza. Emõke már akkor a hálóházban volt, én magam meg nagy fáradtan
csak éppen befaltam a vacsorámat, s aludtam, mint az ólom.
Emõkét nem láttam
hetekig.
Végre visszatért
a küldöttség. A hírét már három nappal elõbb tudtuk, hogy mit végeztek. De hát
azért érdekes volt a megérkezésük. Kürtök riogtak a palota tornyán, és az
elõszáguldó lovasok diadalmasan üvöltötték:
- Itt a fej!
Hozzák az orgyilkos fejét!
Hozták is. A
város végén már kivették a mézbõl. Megmosták, és dárdahegyen hozták Atilla elé.
|