47

Meggyújtottam egy fáklyát, s elindultam az uram elõtt. A sátrak körül mindenfelé alvó katonák hevertek. Csak az ebek ugatása hangzott az éjben.

A gazdám a fõvezérrel lépkedett utánam. Nem beszélgettek. Csak mikor a sátorunkhoz értek, s a fõvezér fölült a lovára, akkor kérdezte Csáth:

- Hát nem mi kezdjük?

- Már alig - felelte álmos-egykedvûen a fõvezér.

- A jelek nem világosak?

- Nem. Átilla bizonyosan végignézi reggel még egyszer az állásokat.

Elámultam a fõvezér szaván. Késõbb világosodtam rá, hogy Atilla szándékosan viselkedett úgy az idegen fejedelmek elõtt, mintha a jelek kedvezõk volnának.

- S ha õk kezdik? - kérdezte Csáth.

- Nem hiszem - rázott a fején a bátyja. - Aludj, amennyit csak lehet. Én még ebben az órában indulok.

- Délnek?

- Arra. Két kémünk vállalkozott, hogy felgyújtja a szénás szekereket, ha szél fúj. Közel állították egymáshoz. Isten ha segít, a hátukba kerülök. Vigyázz majd a pataknál, ahol nádas.

S a két testvér kezet fogott.

Csáth gondolkodva lépett be a sátorba. Megállt, mintha tûnõdne valamin, azután akkorát ásított, hogy az álla csontja is megroppant.

Beletûztem a fáklyát az oszlopvasba, és segíteni akartam neki a vetkezésben.

- Ma nem vetkezünk - hárított el Csáth. - Te is csak ruhástul heverj le. A kardodat se tedd le.

Belenyúlt a ládába, s két kis bõrtömlõt vett ki onnan, akkorákat, mint a kisgömböc szokott lenni.

- Vidd ki - mondotta -, és akaszd hátul a nyeregre. Takard be vizes ruhával. Egyiket a Villámra tedd, másikat a vezeték lóra. Megállj - szólt ismét a ládába hajolva -, neked is adok egyet. Harc közben nagy a szomjúság.

Kihúzta belõle a dugót, és megkóstolta.

- Veszekedett teremtette! Megecetesedett! Ízleld csak. Ecetes!

- Nem csoda - feleltem. - Tudod, uram, hogy pincét nem hoztunk magunkkal.

- Hát a királyé mért nem romlott meg?

- Hordókban hozták vizes bõrök alatt.

Ledõlt a kapcsokon függõ ágyba, s legottan elaludt.

A lovak ott álltak szerszámban a sátor mellett. Velük virrasztott Karacs lovász is. A nyergen akkor már ott lógott a rézzel borított somfa buzogány s a puzdra, amely tömve volt félöles nádnyíllal.

- Vess a lovak elé - mondottam -, reggelnek elõtte aligha lesz dolgunk.

Karacs ásított.

- Nem látod - felelte -, hogy rajtuk a zabos turba?

S õ is ledõlt a sátor oldalába.

Én a sátor ajtaja elé feküdtem, a bõrereszet alá. Az ágyam az oszlopokra volt csatolva. Alattam Ladó aludt meg két rabfiú. Még az Alpesek között osztották õket Csáthnak. A lábukon még lánc volt.