Gárdonyi műveinek kiadásáról

Gárdonyi Gézának (1863-1922) nem sok szerencséje volt kiadóival. Életében meglehetősen silány kiállításban jelentek meg írásai és hosszadalmas pereskedésbe keveredett műveinek teljhatalmú jogtulajdonosával, a Singer és Wolfner céggel. Halála után már nem tiltakozhatott az életmű csorbítása vagy „retusálása”, azaz ideológiai szempontú átrostálása ellen.

Noha fia, Gárdonyi József gondozta a Dante Kiadó negyven kötetes sorozatát, bizony csak kritikával emlékezhetünk a reprezentatív vállalkozásról. Igazában nem is azok a szerkesztői félszegségek és dilettáns tévedések a bosszantók, hogy pl. eltér a külső és belső címlap felirata, hogy regényként tüntet fel novelláskötetet, hogy szerencsétlenül párosít színdarabot és novella­gyűjteményt, hogy önkényesen változtat az édesapja szerkesztette novellacikluson, hogy teljes köteteket hagy ki a sorozatból („Figurák” és „Tárcák”), s fittyet hány az időrendiségnek. Sokkal kellemetlenebb, hogy az alapvető filológiai pontosságot felrúgva, bizonytalan szöveg­módosításokkal, húzásokkal, jelzőcserékkel, a főszövegből való önkényes kiemeléssel, sőt - amint azt Z. Szalai Sándor és Tóth Gyula bizonyítják - beleírással zülleszti hiteltelenné a posztumusz köteteket. Így a Gárdonyi életmű előbb említett két gondozójával egyetérthetünk abban, hogy kizárólag a Gárdonyi életében, kötetben vagy periodikában megjelent közlést fogadhatjuk el hitelesnek.

Ha azonban így van, némi értetlenséggel forgatjuk a Szépirodalmi Könyvkiadó 1962 és 1966 között megjelentetett, s máig legteljesebbnek hirdetett sorozatát. Az ugyanis még menthető, hogy a Z. Szalai Sándor-Tóth Gyula szerzőpár a korai karcolatok, humoreszkek, szatirikus tárcák zsengének ítélhető tömegéből több tucatnyit nem válogatott be a „Szegény ember jó órája” és a „Tükörképeim” c. kötetekbe, így például kimaradt az „Egy csodálatos történet,” a „Felhő a szobában”, „Egy jóbarátom emléke”, a „Hogyan kell verset csinálni”, a „Vallatás”, „A fiam gazember”, a „Mikor a Szentföldet jártam”, „A régi istenek felfödözése”, a „Szív­lobba­nás”, a „Tévedni orvosi dolog”. Az azonban meglepő és nehezen magyarázható, hogy olyan írások is hiányoznak, mint „Az ételek királya”, „A Tóth Antal szamara”, „Az utolsó boszor­kány”, „A láncvirág”, a „Tengeren járók csillaga”, „A falábú ember”, a „Doktor Gizella”, „A vízen járó lélek”, „A múlt velünk él”, az „Ali rózsáskertje”. Ezek az írások Gárdonyi életében valamelyik kötetben megjelentek, így hitelességükhöz nem férhet kétség.

Mindebből következik, hogy könyvünkbe egyrészt azokat az írásokat gyűjtöttük össze, melyek Gárdonyi életében már napvilágot láttak kötetbe rendezve, s mégis kimaradtak a Szépirodalmi Könyvkiadó sorozatából. Másrészt azokat, melyeknek sikerült felkutatnunk a korabeli lapokban megjelentetett hiteles szövegét.

Kötetünk hiányt pótló ciklusa az a hat írás, mely Gárdonyi életében csak hírlapokban, kalendá­riumokban látott napvilágot: a „Karabély és naptárbélyeg”, a „Magyar sors”, a „Török igazság”, a „Mese a lángról”, „A szózat meg a himnusz”, az „Egy ember”. Igaz, hogy nem ezek az életmű legértékesebb darabjai, de feltétlenül helyük van egy teljesebb Gárdonyi-kiadásban. Érdekességként beválogattuk a szocialista irodalomtörténet által sokat bírált „Karácsony-est 1919-ben” c. írás hiteles szövegét is.

Vázolt filológiai elveimet az „Ünnep” című lap 1935. évi évfolyamában megjelent írások tekintetében vétkesen megszegtem. Bevallom, ez a néhány írás - bár posztumusz jelent meg, s így semmi bizonyíték sincs arra, hogy Gárdonyi által hitelesített szövegek (a szerzőség maga vitathatatlan) - filológiai érzékem, stílusismeretem azt súgja, hogy elfeledett Gárdonyi-kéziratokból előbányászott, hiteles írásokról van szó.

Ha az irodalomtörténész nézőpontjából közelítjük meg a kiadások történetét, rögtön magyarázatot kapunk néhány tényre. Egyértelmű, hogy „A falábú ember” szocializmus-ellenessége miatt nem jelenhetett meg; „A kövirózsa”, a „Mária eljegyzése”, az „Andorás körösztje”, írónk vallási meggyőződése, az „Amiket az útleíró elhallgat” a „szomszéd népeket sértő” (egyébként igaz) kitételek miatt. Képtelenek vagyunk megérteni, hogy mi hibát talált a válogató az „Ő az” c. szellemes karcolatban, melyben Gárdonyi lesújtó kritikát mond a spiritiszta szemfényvesztésről. S az is meglehetősen homályos, hogy miért nem jelenhettek meg Gárdonyi zsidósággal kapcsolatos írásai, a „Doktor Gizella”, az „Ali rózsáskertje”. Az előbbi gyönyörű és örök érvényű zsidó Júlia-keresztény Rómeó történet, melyben éles kritikát mond mindenfajta ortodoxiáról. A második viszont a társadalom perifériáján élők Gorkijra emlékeztető megdicsőítése, hiszen a szedett-vedett csavargók csapata a durva kiközösítéstől eljut a vétlen - egyébként nem is zsidó, hanem török származású - gyilkos befogadásáig.

Befejezésül még egy érdekességre szeretném felhívni olvasóim figyelmét. Gárdonyi jónéhány írása valós élettényeken alapszik. „Gyermekkori emlékeim” c. megemlékezése „Első meny­asszo­nyom” fejezetében lényegében ugyanúgy írja meg az első idilli gyermekszerelem történetét, mint a kötetünkben először szereplő „Vilma” című korai írásban. „A múlt velünk él”-ben pedig mintha a fiatal tanító, Ziegler Géza jelenne meg a sovány Zeller alakjában.

---------------

[Gárdonyi Géza azon kevés magyar írók egyike, aki az idegen tulajdonneveket következetesen fonetikusan, azaz kiejtés szerinti átírásban közölte. Szellemisége iránti tiszteletből írásmódján nem változtattunk.

Érd, 1995. március 3.]

Urbán V. László