|
Igen = az Ja
Így fordítják a
szótárírók. Helytelenül.
A magyar igen:
sehr, allzu, sehr, valde, direkte.
A magyarnak
nincs is egyetlenes szava a ja-ra. De van ezer.
Minden
határozószó. A kérdés sarkszava is.
Ebből
érthető, micsoda pesti az a magyar, aki a ja szót mindig ezzel fordítja:
igen.
De hát hogy
fordítja akkor vissza a nemigent?
Germános az
igen-nek kapcsolódó alkalmazása is, mikor valamely mondat után a következő
mondatot így kezdjük: Igen...
„Isten jósága
végtelen. Igen, az ő jósága...”
„Das Leben ist
nicht cigentlich da, um genossen, sondern um überstanden, abgethan werden. Ja,
es ist ein Trost im Alter, dass man die Arbeit des Lebens hinter sich hat.”
(Schopenhauer.)
Különösen
papoktól hallottam az igennek ezt a kötőszóképű alkalmazását
prédikációkban. A
magyar ember azt mondja a ja-nak ezen fajtája helyett: Nincs különben. Valóságal úgy. Bizony. Valóban. Igaz. De.
Csakis. Íme.
Íme, ebben a
csekélységben is mennyivel gazdagabb a magyar a németnél:
S milyen különös,
hogy el lehet a magyar az igen = (ja, oui, si, yes) nélkül. A magyar igen nem
egy az oui-val, ja-val, yes-sel. Csak éppen a tudósok, hírlapírok és egyéb
nyelvrontók tették azzá. A nép ma sem él vele. A magyar nép éppen
999-féleképpen tudja váltogatni az igenlést. Mérhetetlen nyelvi gazdagságában
mindig a kérdésnek megfelelően válaszol még az igenlésben is.
A magyarul nem
tudók kedvéért vetem ide, hogy a magyar a kérdőmondat sarokszavával vagy
határozószóval szokott felelni, mikor igenel. Maga az igen is vélhetőleg
rövidült határozó: igenyesen.
|