NESZE!

A sorompónál egy sárga bricska várt. Vadászkalapos úr ült benne, az ispán úr. A vonat még el se haladt, már futott a bakterfiú, de maga a bakter is, hogy az ispán úr ne várakozzon.

- Ez a gyerek is eljöhetne holnap - szólt le a bricskáról az ispán -, acatolunk. Az erdő alatt.

- Igenis, kéremalássan.

- Korona a napszám.

- Igenis, kéremalássan!

És a bricska átgördült a síneken.

---------------

Zöld tenger a vetés. Piros és sárga virágok mozognak, hajladoznak benne. A piros virágok piros kendős lányok. A sárga virágok szalmakalapos fiúk.

Az ötvenholdas vetésben sok az acat. Vasnyelű botokkal irtják. Egy kisbéres haladozik elöl.

- Ne maradozzatok, hé!

Körös-körül üres a világ. Az akácfasorban a vizes lajt magányoskodik. A mellette álló két-három fa vászontarisznyákkal és kis kendőcsomolékokkal van teleaggatva. Az acatolók ebédje van abban.

Tíz óra tájt megjelenik a fasorban a sárga bricska is. Csak lépést halad. Az ispán úr az újságot olvassa.

Az acatolóknál kitekint az újságból, és rájok kiált:

- Széjjelebb, széjjelebb!

Mert az acatolók, különösen a lányok, bizony csacsognak is munka közben. A fiúk sorából át-átszól egyik-másik, hatan is felelnek rá egyszerre vissza. S nevetgélve böködik tovább az acatot.

A kisbéres visszhangként ismétli az ispán úr haragos szavát:

- Széjjelebb! Széjjelebb!

A sok szalmakalap során egy kék sapka is látható szélről. Az egyetlen mezei kismunkás, aki sapkás és nadrágos. Azért maradoz szélről, mert idegen ő köztük. Csak az ősszel költöztek oda a bakterházba. Kedvetlenül bökdösi az acatot.

Az acat azonban rendetlen összevisszaságban burjánzik a vetésben. Néhol ötven lépésnyire sincs, máshol minden lépésre is. Az acatolók hol összesűrűdnek, hol elszélednek.

A bakterfiú szeme gyakorta ráfordul egy tizenkétéves-forma leánykára. Az is szélső a lányok sorában. Kék a szeme, szépen kék. Az arcát még nem barnította el a nap.

Órákig haladnak és bökdösnek a vetésben, hol eltávolodva egymástól, hol megint közeledve. Ahányszor a leány közel ér, a fiú rátekint.

Egy sárga pillangó lebeg a vetésen át. Mind a ketten feléje fordítják az arcukat. A pillangó közeledik. A fiú érdeklődéssel nézi.

- Csapd el! - szólal meg a leány.

A fiú kapja a sapkáját, de a pillangó megfordul és elvitorláz.

- Visszajön az még - vélekedik a fiú.

És egymásra mosolyognak.

Bökdösik tovább az acatot.

Az erdőben kakukk szólal meg.

- Hány évig élek? - kiáltja a leány.

A kérdésre a fiú is abbahagyja az acatolást, és várakozón fordul az erdőnek.

A kakukk hármat szól.

- Csak? - mondja a fejét rázva a leány.

S elkomolyodik.

- Igaz is a’ - vigasztalta a fiú -, tanultam én, hogy nem igaz. A tanítónk mondta. Miskolcon. Babona.

Pacsirta szólalt meg a magasságban. Mind a ketten felnéztek és mosolyogtak.

Délben is majdnem abban a rendben ültek az útszél gyepén a lajtnál az akácsorban, mint ahogy acatoltak; szélről a kalaposok közt a bakterfiú, és a kendősök közt a leány.

Fiúk és lányok is kenyeret vettek elő a tarisznyából; kenyeret és bicskát. Némelyik lány almát is.

A bakterfiú koszlott vadásztáskát akasztott le a fáról. A táska bőrből való, de a szíja csak madzag. Cipócska volt benne. A fiú keresztet jegyzett a bicskaheggyel, ahogy megszegte.

A leány nézte:

- Te is pápista vagy? - kérdezte mosolyogva.

- Az - felelte komolyan a fiú -, de apám kálvinista. És anyám is kálvinista.

- Kálvinista? Hát akkor hogy lehetsz?

- Nem tudom... Anyám pápista volt.

- Kitért.

- Nem tért ki. Meghalt. Ez már a második anyám.

A leány elkomolyodott.

- Akkor mostohád.

- Az.

- Nekem is mostoha az anyám.

- Rossz?

A leány biccentett, és a szeme elnedvesült.

A fiú elkomolyodottan falogatta a kenyerét.

- Az enyém nem rossz - szólalt ismét -, abba is beleegyezett, hogy pap legyek. Sok pénzbe kerül.

- Pap leszel? - csodálkozott a leány.

A fiú komolyan és büszke arccal szelt ismét a kenyérből.

- Pap leszek, mert jó tanuló vagyok. Ősszel már gimnáziumba megyek. Vasutasok fiainak az intézetében fogok lakni.

A leánynak a torkán akadt a falat.

- Sz’ akkor püspök is lehet belőled!

- Lehet - bólintott méltósággal a fiú.

A leány tiszteletteljesen bámult. És a fiú elintett egy legyet a keze fejéről, és nyugodtan nyeldeste tovább a falatot.

- A mi földünk ott van a vasút mellett - csacsogott tovább a lány:

- Melyik?

- Ott a sorompónál.

- Tudom azt. Mert én meg a tehenet legeltettem ott.

- Láttalak. Sípoltál.

- Csak fűzfasíppal. De van nekem vas is, vagyis hogy ólom. De azt nem koptatom. Majd ha iskolába járok. Bárány van veletek. Odamentem volna, hogy megnézhessem azt a bárányt, de...

- Hát miért nem jöttél?

A fiú vállat vont.

- Én is láttalak téged. Ültettetek valamit.

- Napraforgót a föld szélébe. Mindennap kimegyek én; néha anyám is. Gyomlálunk.

A leány belekotorászott a kendőjébe. Egy fél sarkantyú került a markába onnan. A sarkantyú a napfényre megcsillant.

- Hol vetted? - kérdezte a fiú.

- Az úton találtam. Csak fél.

- Valaki elvesztette. Add nekem.

- Hogyne.

- Te lány vagy, minek az neked?

- Hazaviszem az öcsémnek. Játszani jó. A zsidó is ad érte. Ha pénzt nem, cukrot. Te úgyis pap leszel.

- Lehet.

- Előbb öspörös.

- Az öspörös is nagy úr.

- Nagy. A szomszéd faluban is van. Piros öves. Sovány. Egyszer nálunk is prédikált.

- De a püspök az nagyobb.

A leánynak elnyílik a szeme.

- Akkor mindenki kezet csókol neked.

- Lehet.

- Palotában lakol.

- Hát...

- És ha bérmálásra jössz, harangoznak eléd...

- Bizony.

- És hintóban jársz, négylovas hintóban.

- Csakis.

- Felvehetnél engem egyszer abba a hintóba!

A gyerek gondolkodva nézett maga elé. A fejét rázta:

- Bajos.

- Mikor nem látnak. Csak egy kicsit! Csak addig, mint ide a lejt.

A gyerek pillog.

- Ha nekem adod azt a sarkantyút.

A leány megélénkült.

- Óh, hogyisne. Elfelejtenéd akkorára.

- Nem felejtem én.

- Nem, nem. Az öcsikémnek adom én ezt. No lám, hogy elbolondítanál. A világ minden kincséért se!

A lányok sorában kacagtak valamin.

A leány odatekintett.

A fiú komoly arccal eddegélte a cipó második felét. S a lajtra nézett. Szomjas méhek döngtek ott, és egy pillangó is leszállt a nagy fadugó mellé.

Az ebédlők egyenként keltek fel és ittak. Rozsdás bádogmeszely függött láncon a lajtos talyigán. Abból ittak. Csak a bakterfiú ivott a sapkája horpaszából.

Az ispán akkor tért vissza megint. A kocsisa meglassította ott a lovak járását.

- Te, baktergyerek! - szólt le az ispán az ülésről. - Láttalak, hogy mindig elmaradoztál. Az ilyen naplopó maradjon otthon! Ebadta taknyosa!

S a kocsi továbbgurult.

A fiú elvörösödve ült vissza a helyére. Mindenki ránézett. S néhány percnyi csendesség ült a társaságon.

A csendességbe a kakukk kiáltott bele.

- Hány évig élek? - rikkantotta az egyik lány.

A kakukk csak egyet szólt, s ezen nevetésre fakadtak.

Csak a bakterfiú maradt komoly és vörös. Szinte kínlódó arccal szeldeste a kenyér utolsó negyedét.

A lány ránéz. Nézi merev rábámulással. Lassú mozdulattal belekotor a kendőjébe. Kivonja óvatosan a sarkantyút.

- Nesze, tedd el! - dugja hirtelen a fiú zsebébe.

És ugrik is mindjárt a többiek közé. Vállára kapja az acatoló botot. Indulnak mindnyájan a munkába.