ANGYAL AZ ISKOLÁBAN

Egy fiúcskának valami belső baja volt. Ahogy ment az iskolába, megtántorodott és meghalt.

Az őrzőangyala felölelte a lelkét, és vitte fölfelé.

De a fiúcska sírva fakadt:

- Csak ma nem történt volna ez a halál! - mondotta. - Anyámnak holnap van a nevenapja. Örömnap minálunk. De ezentúl sír ő majd ezen a napon.

Éppen a Holdnál tartottak.

- Ülj hát ide le! - mondotta az angyal. - Visszatérek, és elrejtem a testedet. Két napig meg nem találja senki, meg nem tudja senki.

Hát visszaszállt. Elrejtette a holttestet, aztán felöltötte a fiúcska furcsa alakját, és elment az iskolába.

Ahogy benyit az ajtón, a tanár jól összeszidja:

- No, álomszuszék, ennyi ideig alszol! Hány órát aludtál az éjjel?

- Egyet se! - felelte ijedten az angyal.

Mert ha a fiú alakja volt is rajta, nem tudott hazudni.

- Óh, te gazember! - ripakodott rá a tanár. - Lássuk a leckét! Mit jelent ez a szó: animus?

- Ember - felelte az angyal, s hozzágondolta: itt a Földön is.

- Ostoba fickó - szólt a tanár. - Animus annyit jelent, hogy lélek.

S akkor fölemelte a pálcát:

- Milyen nemű?

- Semleges! - rebegte az angyal

A tanár erre jól ráhúzott a pálcával.

- Lássuk - mondotta tovább -, mi a különbség animus és anima között!

Az angyal csak szepegett.

- Ostoba szamár! Mars a helyedre!

Az angyal panaszosan szólott:

- Te kérdezed-e a különbségeket? Te, aki ostobának nevezel engem, és büntetsz? Holott ha különbségekről van szó, tudnod kellene, hogy az ostobaság nem bűn, hanem baj!

A tanár elképedt erre a vakmerőségre. Megragadta az angyalt, s bevitte nagy mérgesen a tanári szobába.

Mindazonáltal otthon nem tudtak meg ebből semmit. A névnapot megtartották, s az angyal másnap a Holdra szállott.

- Óh - mondotta a fiúcska -, még egy napot maradhattál volna!

- Nem lehetett - felelte az angyal -, nem lehetett.

S kedvetlen elgondolkodással tapogatta meg magát.