Part,  Chapter

1001 13|                   Reverendás úr volt; de az a reverenda nem az ő hórihorgas
1002 13|              volt; de az a reverenda nem az ő hórihorgas termetére volt
1003 13|               csülökig ki voltak belőle: az ábrázatjával pedig beülhetett
1004 13|                 kérdezte volna tőle, hát az úr hogy került ide? Az a
1005 13|               hát az úr hogy került ide? Az a prédikáció is valami gyönyörű
1006 13|            valami gyönyörű keveréke volt az istenes mondásoknak s a
1007 13|                 a földet osztaná ki, hol az égre dobálta fel, nagyokat
1008 13|              dobálta fel, nagyokat ütött az öklével a mellére, hogy
1009 13|                  úgy recsegett. A textus az volt, hogy ki kell irtani
1010 13|             egész alázatosan beneventálá az uraságot, félbeszakítva
1011 13|  visszaszorította neki a kezét úgy, hogy az csak emelgette egyik lábát
1012 13|                  szélűt, meg mindenfélét az etnográfiai kiállításból.
1013 13|           kiállításból. A szónoklat vége az általános népriadalban veszett
1014 13|        népriadalban veszett el, amelyből az hangzott ki leginkább: „
1015 13|             nagyon hidegen viselte magát az ő szabadcsapatja iránt,
1016 13|             gyönyörű képet mutatott most az a várudvar! Mikor Illavay
1017 13|                ajtón dűlt ki a pipafüst, az udvarra nyíló emeleti ablakokból
1018 13|                 marcona pofájú alakok, s az egyik ablaktól a másikig
1019 13|              volna fehérneműnek nevezni. Az udvar közepén pedig volt
1020 13|                  vértengernek nevezhetné az ember, ha veres bor nem
1021 13|              ember: halottnak nevezhetné az ember, ha részeg nem volna:
1022 13|              ember, ha részeg nem volna: az úgy látszik, hogy ki akarta
1023 13|              belebukott a vállalatba.~Ez az udvar; hát még odabenn a
1024 13|             küldönce megmondta.~– Hiszen az néma.~Elszólta magát. Arra
1025 13|                 szeretném megismerni azt az urat, aki engem meg akar
1026 13|           vezessen oda hozzá.~– Csakhogy az nagyon nagy úr – szólt gúnyos
1027 13|                  hozva embervállon.~– Ez az az úr! – szólt meghajtva
1028 13|               hozva embervállon.~– Ez az az úr! – szólt meghajtva magát
1029 13|                 Illavay. – „Azok híresek az udvariasságukról”. S elébe
1030 13|                 gróffal is. Mert ezeknek az uraknak igen sürgetős útjok
1031 13|              odább menni, ami megint nem az én gondom.~Cousin úrnak
1032 13|               mindent elhiggyen, amit ez az ember beszél; még a legvalószínűtlenebbet
1033 13|                kiugró rondella nézett ki az udvarra. E rondellából egész
1034 13|        jelkiáltásait, s azután feljöttek az étterembe, s ugyanazok az
1035 13|                az étterembe, s ugyanazok az emberek nyájas mosolygásokkal
1036 13|                  tőle, hogy mint szolgál az egészsége.~Illavay az első
1037 13|            szolgál az egészsége.~Illavay az első ránézésre megtudott
1038 13|           rabolták volna ki. Azután ezek az ábrázatok. Ez a társalgási
1039 13|          bizonyos osztálya szokott lenni az embereknek. – A legvitézebb
1040 13|             mindnyájan megegyeztek, hogy az ebéd felhozataláig minél
1041 13|                 el, s nyugtalanul várták az ebédet, ami pedig különben
1042 13|           Illavay azt is tudta már, hogy az ő jelenléte az oka annak
1043 13|                 már, hogy az ő jelenléte az oka annak a kéjelmetlen
1044 13|            jelenté, hogy fel van tálalva az ebéd. Az inasok széttárták
1045 13|                 fel van tálalva az ebéd. Az inasok széttárták a szárnyajtókat;
1046 13|               grófnő, egészen feketében. Az a komorság, valami sérelemérzet,
1047 13|                egy szép fantom. Mögöttük az Orol Krivánszky.~Hanem amint
1048 13|                 szemeit. Véletlen volt-e az? Szimpatikus sejtelem? Vagy
1049 13|                 piros ajkak vonaglottak, az alabástrom arc mosolygott.
1050 13|                   A gróf sápadt volt, és az arca, mint egy epileptikusé,
1051 13|          pillanattól. Sejtette, hogy ezt az Illavayt a leánya idézte
1052 13|                 addig nem harapnak, amíg az ember cirógatja őket. Mi
1053 13|               hogy a nép fel van lázadva az urak ellen; csak a fegyveres
1054 13|                Berlichingeni Götztől itt az oldalán?~Az apa és leánya
1055 13|                  Götztől itt az oldalán?~Az apa és leánya az asztalfőn
1056 13|                oldalán?~Az apa és leánya az asztalfőn ültek egymás mellett;
1057 13|                mellett; a grófnő jobbján az Orol Krivánszky; eszerint
1058 13|          Pálmának tűrnie kellett azokat. Az egyenruha mindent jóvátesz.
1059 13|             olyan genre-ba csapongott át az ékesen szólása, amit közönségesen
1060 13|           sajátszerű vigyorgás lepte meg az ajkait, ami éppen visszataszító
1061 13|                ült annak minden vonásán; az több volt, mint bátorság:
1062 13|                több volt, mint bátorság: az megvetés volt. Sámsonnak
1063 13|                mellette ülő házigazdához az egész asztal fölött egy
1064 13|               fölött egy szót sem szólt, az meg azt jelezte, hogy bosszankodik
1065 13|           ezalatt oly mohón tömte magába az ételt, mint akik attól tartanak,
1066 13|                  félbeszakíthatja valami az ebédet.~A lárma pedig egyre
1067 13|                 egyre növekedett odakünn az udvaron; a gróf könyörgő
1068 13|                  méltó áhítozást. Kapott az alkalmon, hogy nagyszerű
1069 13|             odalenn a parasztok? – szólt az asztal végén ülő Cousin
1070 13|                  végén ülő Cousin úrhoz.~Az nem látta célszerűnek fennhangon
1071 13|                  a társasághoz a vezér. (Az ugyan most is csak olyan
1072 13|        tekintettel nézett Illavayra. Hát az engedi magát védelmeztetni?
1073 13|                 védelmeztetni? Elfogadja az oltalmat attól az embertől,
1074 13|              Elfogadja az oltalmat attól az embertől, akiről ő azt írta
1075 13|        protektori ábrázattal tért vissza az asztalhoz; mikor leült a
1076 13|                  Igazat.~– S mi volna ez az igaz?~– Az, hogy én vizsgálatot
1077 13|                 S mi volna ez az igaz?~– Az, hogy én vizsgálatot tenni
1078 13|              odavitték magukkal a kardot az ebédhez, katonatiszti szokás
1079 13|                vizsgálatot teszek. Annak az alapján a földesúr, mint
1080 13|              hadparancsnokhoz Pozsonyba; az előtt azután megjelenünk
1081 13|                  a két könyökét feltette az asztalra, s olyan formán
1082 13|                 vizsgálatot megejteni.~– Az mindjárt meglesz. A gróf
1083 13|             legyen tanúja annak, hogy ez az úr milyen hiábavalóságokért
1084 13|                  magát. Csupa tréfa lesz az. Hát mit? A vitézeim egy
1085 13|            Krivánszky számított rá, hogy az ilyen fajtájú panaszt nem
1086 13|                hozzákezdenek; hát a gróf az első esetnél kikergeti a
1087 13|                megálltak egymás sorjában az ajtó mögött.~Orol Krivánszky
1088 13|           tőletek a vitézeim? Megtérítem az árát.~– Ha csak kacsáról,
1089 13|                  volna a szó – válaszolt az egyik öreg.~– Nos, hát birkát,
1090 13|                 sötét éjjel elkövettek – az ő meghívott barátai: oly
1091 13|                  oly undok meggyalázásai az emberi jobb érzéseknek,
1092 13|               sérelmeket; nem vétett sem az ornata syntaxis, sem a prosodia
1093 13|               nem tudok diákul! – kiálta az fel hevesen.~– De a tisztelendő
1094 13|                 tisztelendő úr csak tud?~Az oldalán ülő reverendás igazán
1095 13|              fogunk.~A fegyverhordó urak az asztal körül szemre-főre
1096 13|                  semmi kedvük sem telnék az ügy ilyetén folyamatában.~
1097 13|                  szörnyűlködésével ütött az átfutott levélre.~– Itt
1098 13|                 nyújthatta a kezét annak az embernek, aki az egyenruha
1099 13|             kezét annak az embernek, aki az egyenruha oltalma alatt
1100 13|                 a Stella ragyogott. Hisz az is megengedett szokás, hogy
1101 13|              áhítatosan ajkaihoz emelje.~Az ilyen merészségért legfeljebb
1102 13|                Illavayra, s mutatta neki az elbocsátott kezét: hiányzott
1103 13|                 nevetett.~– Örök emlékül az ön bűbájos alakja közelében
1104 13|               Azt nem adom senkinek; nem az értékeért, de mert az anyám
1105 13|                nem az értékeért, de mert az anyám talizmánja.~– No,
1106 13|                arca elkezdett vonaglani, az álla reszketett: itt vége
1107 13|              volna, ő még fehérebb lett. Az egész arca átlátszóvá lett
1108 13|             rögtön leesett a két bajusza az ajka fölül.~Most már egészen „
1109 13|                megölnek bennünket!~Amint az álcázó bajusz leesett, s
1110 13|               ott állt a fölismert alak, az első pillanatban az a lefegyverző
1111 13|                alak, az első pillanatban az a lefegyverző rémület bénítá
1112 13|              mind a két öklét megragadta az embernek, s egy facsarintásra
1113 13|              facsarintásra kard és gyűrű az ő kezében volt: mire a lefegyverzett
1114 13|                 rondellába, s a másikkal az ablakon keresztül az udvarra
1115 13|            másikkal az ablakon keresztül az udvarra kilódult. A kardcsapás,
1116 13|                  Plethi, amint a vezérét az ablakon át menekülni látta,
1117 13|                magát egymás hegyén-hátán az ajtó felé, ott pedig legelőször
1118 13|              katonaságnál. Csak mindjárt az ablakon át dobálták le őket.
1119 13|                 a csatakiáltás, amelyből az ő oroszlánordítása hangzott
1120 14|                            A „Stella”~És az nem költői agyrém; az történelmi
1121 14|                 És az nem költői agyrém; az történelmi adat, hogy a
1122 14|                fénypont, mint aminő volt az, mikor Kapisztrán rongyos
1123 14|           kaszával, vasvillával verte ki az országból a minden szláv
1124 14|                kastélyba, úgy, hogy csak az ő híveik voltak a várban,
1125 14|                szolgabíró megjelenésére (az embernyúzóéra) a nép felzendül,
1126 14|               férfiai voltak, akik aztán az első jelszóra nekifordultak
1127 14|            tudtak futni. A rablóbandánál az a szokás, hogy ki-ki magát
1128 14|               egy riadás alatt, kirohant az egész horda a dobogóhídon,
1129 14|             megbajusztalanodott vezérrel az élén – nyomában a csépelő
1130 14|                 odakinn kezdődött azután az igazi harc. A lármakürt
1131 14|          Mennyire széppé tesz egy embert az a villogó kard a kezében!
1132 14|               Achilles-szobor! Nincs már az arcon egy rút vonás sem;
1133 14|                 arcon egy rút vonás sem; az mind lelket hirdet. – Mily
1134 14|     Parancsszavára a tömegek sorakoznak, az ellenfél puskaropogása közül
1135 14|                  No, most aztán hajrá!”. Az erdőkben elrejtett csapatok
1136 14|                 nem telik bele, s tiszta az egész tér, a szétvert gyülevészt
1137 14|              üldözi a paraszthad, messze az erdők közé.~Az az egy ember,
1138 14|        paraszthad, messze az erdők közé.~Az az egy ember, aki nem hadvezér,
1139 14|                 messze az erdők közé.~Az az egy ember, aki nem hadvezér,
1140 14|                 ellenállásra csoportosul az ellen, s szétriasztja azt,
1141 14|             olyan változást tegyen, mint az a kard a kézben.~Pálma elfeledte
1142 14|             szavait is kellett hallania.~Az öregek nemsokára jöttek
1143 14|                  öregek nemsokára jöttek az elvett zászlókkal. Volt
1144 14|                 Vége volt a hadjáratnak. Az egész hadjáratnak vége.
1145 14|             daliás alak feltartá kardját az égre. Ilyen arccal festik
1146 14|             arccal festik Hofer Andrást! Az öregek, kik körüle csoportosulnak,
1147 14|                 ugye? Pálma sóhajtása is az ő hálaimájuk közé vegyül. –
1148 14|        nyomorultak szét vannak verve. Ez az „ember” összetörte őket.~
1149 14|                   összetörte őket.~Ennek az „embernek” valamit kellene
1150 14|                vadászok segélyével, csak az uraság iránti tekintet tartóztatta.~
1151 14|              hogy milyen ok nélküli volt az egész nagy félelme. Hisz
1152 14|           semmivé törpült; most már csak az volna az aggodalma, hogy
1153 14|                   most már csak az volna az aggodalma, hogy hová lett
1154 14|                   Kinek a kezében maradt az a nagy dulakodás közben?
1155 14|                  Most a jobbágyai keltek az ön védelmére, azok szabadították
1156 14|             Pálma felé.~– Nézze, grófnő, az egész tusakodás alatt a
1157 14|             tündérekhez illő mosoly volt az, akik azért mosolyognak,
1158 14|                azért a gyűrűért, amit ön az órazsinórján visel.~Az volt
1159 14|                ön az órazsinórján visel.~Az volt a visszautasító menyasszony
1160 14|                mellén, mint ahogy viseli az ember a két tenyerén a két
1161 14|   kevélység-lerontó jelvényt.~– Ez pedig az én talizmánom – szólt mély,
1162 14|                   azért kérem „cserébe”.~Az a kifejezés, ami e szónál
1163 14|             valóban olyan volt, amelytől az a vastag lárva a lélek előtt,
1164 14|         fölségessé idomul át; oly valami az, ami még a néger fekete
1165 14|                arcát is világossá teszi: az elfojtott férfikeserv léleklobbanása.
1166 14|               most álmodik.~– Akkor álom az egész életem! Egész hajadon
1167 14|                 hisz ez csak álom! – Hát az is álom volt, hogy egyszer
1168 14|       pillanatban látja a férfit, amikor az egy hős szerepébe jutott;
1169 14|                Aztán mikor lemegy a nap, az aranyozás eltűnik: a szobor
1170 14|                  Illavay homlokára ütött az öklével, hogy így rajtakapták
1171 14|                  szólt Pálma keserűen. – Az igaz. A leány egy lehanyatló
1172 14|              magasan áll fölöttem, azért az én dolgom a kérés, hogy
1173 14|                 hogy ossza meg velem azt az édes kenyeret, amiről dajkám
1174 14|              haza a gyermekeinek. Oh, én az ilyen kenyéren elélek.~Illavay
1175 14|                nálamnál rútabb férfit?~– Az nem igaz! – kiálta Pálma
1176 14|              fejet, s egy csókot égetett az ajakára, egy valódi, édes
1177 14|                  jegygyűrűt, a fogadást, az esküt; de a csókot nem lehet
1178 14|               talánya, ami meghazudtolja az egyedüli tudományt, a mathesist.
1179 14|               tudományt, a mathesist. Mi az: „Egyet az egyből ha kiveszünk =
1180 14|                 mathesist. Mi az: „Egyet az egyből ha kiveszünk = lesz
1181 14|               most a gróf után sietni le az udvarra. Polycrates nem
1182 14|                   hogy a grófot leküldte az udvarra a parasztoknak üdvözlő
1183 14|                  szónoklatot tartani. Ha az most abban a könnyű öltözetben
1184 14|              marad a leánya. S ez megint az ő lelkét terheli.~Cseléd
1185 14|           terheli.~Cseléd nem volt sehol az egész palotában, az mind
1186 14|                sehol az egész palotában, az mind odalenn volt most bámulni;
1187 14|               kaftánját, s levinni utána az udvarra. A gróf nagyon meg
1188 14|                ez a szolgabíró. Amíg ott az udvaron háromszáz parasztnak
1189 14|          szorongatta, folyvást azon járt az esze, hogy most neki ettől
1190 14|               szeretnek pénzen szerezni. Az a szerencséje, hogy olyan
1191 14|       uradalmában elhatározták, hogy még az idei munkát elvégzik a volt
1192 14|                  furcsán emlékezett erre az adatra. Neki a gazdatisztjei
1193 14|             Illavay –, hívja be a házába az elöljárókat, s ültesse őket
1194 14|              elöljárókat, s ültesse őket az asztalhoz.~– Én is erre
1195 14|          legnagyobb nevezetességét bírja az uradalma területén: az utolsó
1196 14|             bírja az uradalma területén: az utolsó latin poétát. Ez
1197 14|                  barátságos lakomára fel az étterembe, s magam praesideáljak
1198 14|                ugye?~– Nem, nem gróf úr; az a jámbor embereket nagyon
1199 14|                nagyon feszélyezné. Ámbár az iménti vendégek után csupa
1200 14|                csupa rehabilitáció volna az ősi étteremre nézve, ha
1201 14|        tisztességes vendégek ülnék körül az asztalt; hanem ezek jobban
1202 14|             Nagyon helyes. Ön jól ismeri az embereket. Tehát ön meghívja
1203 14|              énnekem most még nincs időm az evésre gondolni.~– Hogyan?
1204 14|         kihozathatjuk a megyei főorvost (az sem bizonyos, hogy otthon
1205 14|          megérteni, hogy miért titulázza az atyja a szolgabírót doktor
1206 14|                  még fiatalabb voltam; s az apácák betegek és sebesültek
1207 14|                  annak már ő parancsolt. Az első csókkal megkoronázta
1208 14|         naivsággal odaadva Ferenc kezébe az öltöny egyik, hímezett szegélyét,
1209 14|                 hímezett szegélyét, maga az ollóval hosszú pólyákat
1210 14|       vérelállító kötéssel kell ellátni. Az egykori apácanövendék nem
1211 14|             pólyával, amit körülcsavart, az ő lelkét kötözte meg jobban,
1212 14|             lelkét kötözte meg jobban, s az ő szívének nagy sebén állította
1213 14|                 volt; – aminek egyik oka az lehetett, hogy egyetlen
1214 14|             várhatta őket vissza. Odaült az ebédhez, ő az asztalfőn,
1215 14|             vissza. Odaült az ebédhez, ő az asztalfőn, a túlsó végén
1216 14|                 asztalfőn, a túlsó végén az asztalnak mr. Cousin. De
1217 14|               Cousin megtartotta annyira az etikettet, hogy amíg az
1218 14|                  az etikettet, hogy amíg az uraságok meg nem érkeznek,
1219 14|               uraságok meg nem érkeznek, az ételhez ne nyúljon. Végre
1220 14|              kedélyben volt; megcsókolta az atyját:~– Nincs semmi nagyobb
1221 14|              szokott enni rendesen, mint az esti lepke. S szavuknak
1222 14|                  sietett Pálma elmondani az atyja előtt; dehogy engedte
1223 14|                Ferencet szóhoz jutni. Ha az indult neki valami eset
1224 14|                  szájából a szót, s hogy az ne beszélhessen, megkínálta
1225 14|                 beszélhessen, megkínálta az előtte levő tállal. – Hallatlan
1226 14|                 tállal. – Hallatlan eset az, hogy a Temetvényiek éttermében
1227 14|                leánya kínálja a vendéget az előtte levő tállal, amit
1228 14|                 előtte levő tállal, amit az inasnak kellene körülhordani!
1229 14|                 is meg kell érnünk, hogy az alsó traktusból, ahol a
1230 14|                bejelentés nélkül, átadni az egész volt jobbágyság üdvözlő
1231 14|                 szót.~A veszpilló leírta az egész hősi ütközetet, ami
1232 14|                 költeményével vetekedett az, különösen egy tekintetben,
1233 14|                  latin nyelven költőknek az a pregnáns jellemvonásuk,
1234 14|               legény keresztültöri magát az üdvözlő deputáción, s dehogy
1235 14|                megpillanták.~Dehogy volt az a Zsiborák! Ugyan ki lett
1236 14|               ivadék.~Soma úrfi volt biz az a hadifogoly; de minő felvonulási
1237 14|           mindjárt hozzá: széttaszigálta az őt fogva tartó parasztokat.~–
1238 14|              Megbolondultatok-e? Hisz ez az én öcsém! A földesuratok
1239 14|                  a szvornoszt vezérének?~Az csak nézett egy darabig,
1240 14|        meggyőződött róla, hogy csakugyan az urabátyja az, aki ott áll,
1241 14|              hogy csakugyan az urabátyja az, aki ott áll, s a kezeiről
1242 14|            fogoly maga is: ő is beszélt, az elfogói is beszéltek, s
1243 14|        tanúvallomásból utoljára kiderült az egész konfúzió.~Soma úrfi
1244 14|                jó, adasson más öltözetet az öcsémre – szólt Illavay.~–
1245 14|                   Tétessen egy terítéket az asztalra Opatovszky úrnak –
1246 14|                 jelmezben csak nem ülhet az asztalhoz! – dörmögé a nagybátya.~
1247 14|                     dörmögé a nagybátya.~Az igaz, hogy furcsa jelmez
1248 14|          Opatovszky marad. Csak üljön ön az asztalhoz. Örülünk, hogy
1249 14|            felszelt sonka ott mosolygott az asztalon; a palackból öntött
1250 14|                   hogy mosolyog-e nagyon az ő ágrólszakadt alakján az
1251 14|                az ő ágrólszakadt alakján az a fehér alabástromarc.~Mikor
1252 14|                  És Illavaynak megragadt az emlékében az a mondás:~„
1253 14|        Illavaynak megragadt az emlékében az a mondás:~„Egy Opatovszky
1254 14|           szoktak maliciózusok is lenni.~Az előre látható volt, hogy
1255 14|           dolgainak hírét nem hallották. Az egész országban volt még
1256 14|                  nagyenyedi kollégiumban az oláhok praelegálták a jus
1257 14|            titulo juridici cursus. – No, az is szép „jus” lehetett,
1258 14|               amit ott tanítottak. Mikor az összes törvénykönyv darabokra
1259 14|              volt már tépve. Hanem azért az öreg professzorok csak fölmentek
1260 14|                 cím.~Pozsony pedig abban az időben a császári csapatok
1261 14|              úrfit addig csúfolták, amíg az lett belőle, aminek csúfolták.
1262 14|               megint lettünk ám valamik! Az akadémia falát megkentük
1263 15|                   Valósággal nem is volt az titok, mert többen is tudták,
1264 15|              ismerősétől kérdezte volna, az megmondta volna neki, de
1265 15|          titoknak a folytán Pálma rögtön az utóbbi események után levelet
1266 15|         violaszínű volt a papír, amelyre az volt írva, jelvényül a szögletén
1267 15|                  elvesztett kincs, annak az értékét egy magas lélek
1268 15|             nőknek a csekélységekben van az erejük. Az ő tanulmányuk
1269 15|           csekélységekben van az erejük. Az ő tanulmányuk az, hogy milyen
1270 15|                 erejük. Az ő tanulmányuk az, hogy milyen a férfi, akit
1271 15|  összeegyeztethessük. Együtt lakik benne az erő a gyöngeséggel. Bátorsága
1272 15|                után meg ne bocsásson, de az iránt, akit szeret, engesztelhetetlen.
1273 15|                és nem panaszkodik, hanem az arca beszél róla, hogy szenved.
1274 15|                 kicsinyekben követelő. S az ilyen kicsinységekben van
1275 15|                mondá egyszer: ,Aki félt, az megszűnt becsülni először
1276 15|              figyelem jő eléje feleútra.~Az ilyen külsőségek bagatellnek
1277 15|                 mégis olyanok azok, mint az arab regékben a ,telli’:
1278 15|                  összességéből mégis azt az izenetet olvassa ki, akinek
1279 15|                  is kezdjük a viseleten. Az öltönyökben ,ő’ a kék színt
1280 15|                 árnyalatát; de leginkább az olyan ibolyakéket, aminő
1281 15|          viseleten. Még a rózsaszínt is: az a kacérság színe: a sötét
1282 15|                 és udvariatlan tud lenni az olyan nő iránt, aki féloldalt
1283 15|                 viseli a hajválasztékát.~Az ételeknél is szeszélyei
1284 15|              rákkal el lehet őt kergetni az asztaltól. Ellenben a ,kálvinista
1285 15|                 levélolvasó úgysem fogja az elefántcsont szekrénykébe
1286 15|             nősült férj adomájára, kinek az új nő sehogy sem tudta eltalálni
1287 15|                véletlenül megkozmásodott az étel, akkor aztán megnyerte
1288 15|                  gépeket szaporítanók el az országban, s igen sok főúr
1289 15|              koronát viselnek. Azért fél az olyan nőtől, akit erősnek,
1290 15|                 de egész valójával csügg az olyan nőn, aki rábízza a
1291 15|              faragott kariatidafőket ott az erkélyen megkérdezi: minő
1292 15|                kap, megelevenül, s mikor az ön kedélyhangulata összetalálkozik
1293 15|          kedélyhangulata összetalálkozik az övével, akkor megtörténik
1294 15|                övével, akkor megtörténik az, hogy a kőszobor repülni
1295 15|                  a hősi harc színhelyét, az udvart, a bástyafokot. S
1296 15|                  aki azt hallja, aki azt az arcot látja, emberen túli
1297 15|                fényt lát ragyogni rajta: az a magát eláruló költőnek
1298 15|                 a magát eláruló költőnek az arca (vagy tán csak az érzette,
1299 15|          költőnek az arca (vagy tán csak az érzette, az látta ezt így,
1300 15|                vagy tán csak az érzette, az látta ezt így, aki legelőször
1301 15|               legelőször hallotta?) S ha az elmondottért egy néma sóhaj,
1302 15|                 a ragyogó arcával, abban az istenektől ajándékozott
1303 15|               egy diáktársamtól tanultam az iskolában, s több költeményt
1304 15|                 nem fog mondani. Pedig ő az, maga: aki szégyenli a szárnyait.
1305 15|               prózai, gyakorlati ember – az egész világra nézve; költő
1306 15|           világra nézve; költő csak arra az egyre nézve, aki vele együtt
1307 15|                 kölcsönzött láng; de hát az már a láng természete, hogy
1308 15|       választottja előtt nyilvánuló; nem az egész világ számára égő;
1309 15|                Ez aztán egészen fölverte az értékét.~Pálma grófnő nem
1310 15|            számára.~Másodszor is megjött az ibolyaszínű válasz, a gyászoló
1311 15|              volna szabad ismernem. Neki az a különös szokása van, hogy
1312 15|              időre szobájába bezárkózik. Az a szó, hogy borotválkozik
1313 15|                 ha olyankor háborgatják. Az ember nevetséges figura
1314 15|             beszélni. Van egy torztükre, az elé áll, s aztán vitatkoznak
1315 15|                 egy neme a bolondságnak, az ő anyja is Opatovszky leány
1316 15|         Opatovszky leány volt, s azoknak az ereiben mindegyiknél van
1317 15|               mindegyiknél van egy csepp az őrült Stibor vajda véréből.
1318 15|               bolondság. De ez őnála nem az. Én is kihallgattam e magányos
1319 15|                leskelődő kíváncsiságból. Az az emberi szívben lakó két
1320 15|             leskelődő kíváncsiságból. Az az emberi szívben lakó két
1321 15|             szóval; majd meg a hiúság és az önbírálat: a vágy és a lemondás.
1322 15|                 észrevenni. Mert aki azt az önmagával tusakodó szellemet
1323 15|             küzdelme hevében megzavarja, az azt összetépi. Aki csak
1324 15|                  gyógyítani. Készen volt az egész terve: kilenc oldalról
1325 15|               kilenc oldalról megtámadni az ellenállót.~
1326 16|            járás-kelése volt amiatt, ami az ő rendelkezései folytán
1327 16|            csoport fegyveres embert, aki az ő zászlóit bitorolta, miért
1328 16|              kergetett valaki a világba; az ilyen vitézkedésért az embert
1329 16|                   az ilyen vitézkedésért az embert könnyen haditörvényszék
1330 16|                 már egyszer. Végre annak az ideje is elérkezett; egy
1331 16|           gargóvári dobogó hídon, akiben az erkélyablakon kihajló vártündér
1332 16|                ráismer a várt lovagjára.~Az idő a szigorú téli napok
1333 16|                szakállt eresztett. Annak az arcot körülfogó koszorúnak
1334 16|               arcot körülfogó koszorúnak az a jótékony hatása van, hogy
1335 16|                 reliefet.~De nem ez volt az, amiért Pálma oly kedvesen
1336 16|           átváltozott arcától. Szép volt az neki már mindenképpen. Hanem
1337 16|               már mindenképpen. Hanem ez az újon növelt szakáll azt
1338 16|             mondta meg neki, hogy Ferenc az ő utolsó szavát elhitte:
1339 16|             Pálma ragyogó arccal sietett az érkező elé. Tudott ez az
1340 16|                 az érkező elé. Tudott ez az arc ragyogni is, s akkor
1341 16|             tündére járt volna előtte, s az öltöztette volna fel. Úgy
1342 16|                meri elhinni, hogy mindez az övé!~Ilyenkor a gyermekkel
1343 16|          megfaggatják, megbúsítják, hogy az a szép vásárfia, az a karácsonyajándék
1344 16|                 hogy az a szép vásárfia, az a karácsonyajándék nem neki
1345 16|           csináltatta azokat meg, s most az én jegyesem nem tud hozzám
1346 16|                 van neki szíve, át tudja az úsztatni lóháton is a vízárt.~
1347 16|                 is a vízárt.~Akkor aztán az övé lett mind a két kéz
1348 16|             piros ajkak kacagása.~Bizony az övé volt itt már minden,
1349 16|                amivel a háznál fogadták; az ételekből, amikkel megvendégelték;
1350 16|               mind arról beszéltek, hogy az ő kedvtelése itt mindenkinek
1351 16|                 leendő tagjának tekinti. Az igaz, hogy sajátszerű módja
1352 16|            ipamuramtól, mint hogy ha azt az egész váltó-boszorkánytáncot
1353 16|                   tudta már, hogy annak, az üdvözlő kézszorítás után,
1354 16|             kézszorítás után, első dolga az atyjához sietni, mert az
1355 16|                 az atyjához sietni, mert az már várja valami meggyónni
1356 16|               leendő ipamuram szobájából az ilyen bizalmas közlemények
1357 16|               jobban közelítesz hozzám.”~Az idő egyszerre kitavaszodott.
1358 16|                  ideje nagy uradalmaknál az új költségvetésnek: tiszttartókat,
1359 16|              facsarni? mennyi maradt meg az igás marhából a tavaszi
1360 16|             tolvajt.) Tíz lopási esetben az a hibás, aki meg hagyta
1361 16|                 lopni. S igen jó törvény az a Yucatan-szigeten, hogy
1362 16|               négyes fogattal berobogott az udvarra. Hasztalan imádkoztak
1363 16|                  a szolgabírónak valahol az úton.~Csakhogy ezúttal nem
1364 16|           szerelmes. Miatta csinálhatták az összeadást és kivonást a
1365 16|                balzsamillatától. Odalenn az udvaron három fölnyergelt
1366 16|                 fölnyergelt paripa állt; az egyik hölgynyereggel.~Pálma
1367 16|                   hogy rossz időnk lesz. Az éjjel tízszer is fölkeltem
1368 16|             tízszer is fölkeltem kinézni az ablakon: tiszta-e az ég?
1369 16|             kinézni az ablakon: tiszta-e az ég? Tudja ön, hogy én még
1370 16|                  valaha meglátogathatni.~Az utóbbi szavaknál egy kis
1371 16|                 Mr. Cousin állta útjokat az ajtóban. Nagyon nyájasan
1372 16|                hogy éppen most fog hozzá az uradalom költségvetéséhez,
1373 16|             Pollux!~Hanem a két kutyának az ösztöne erős volt. Látták
1374 16|                  gazdájuk szeméből, hogy az mit akar tenni, ráugráltak
1375 16|               romokhoz.~Pálma e válaszra az édes csiklandás ideges nevetésével
1376 16|                őexcellenciája feladatát.~Az igaz, egy ilyen nap egy
1377 16|                megszorította a karját, s az állának egy rándulása mutatta,
1378 16|       bejelenteni a grófnak, hogy bizony az ő praesumptiv veje érdekesebbnek
1379 16|           történetével foglalkozni, mint az új romokéval.~Örült ennek,
1380 16|             romokéval.~Örült ennek, hej, az egész frekvencia! Egy esztendeig
1381 16|                 a vásár! Nem jön közéjük az, „qui habet centum oculos”,
1382 16|                 a maga Pálmájával.~Amint az erdőbe kiértek, Pálma előrevágtatott,
1383 16|              kell önnek letenni. Mi volt az oka annak, hogy ön ma, mikor
1384 16|                 lett volna a jelenlétére az uradalmi számvetéseknél,
1385 16|        számvetéseknél, nem ment segíteni az atyámnak, pedig éppen ön
1386 16|                jövedelmeinket csorbítja? Az így van, ugyebár? Amíg ön
1387 16|                 Azt mondja, hadd vigyék: az enyém.~– Van benne valami.~–
1388 16|              vallaná meg, hogy elragadta az ifjúi könnyelműség. Azt
1389 16|                  Tagadhatok-e el valamit az előtt, aki keresztüllát
1390 16|            valahogy újra megerősödhetik, az még elválaszthat bennünket
1391 16|          vallatott. Úgy látszik, ez volt az igazi.~Pálma diadalmasan
1392 16|                  volt ez a kacagás, hogy az erdőből a fekete rigók feleltek
1393 16|                  azt hitték, társuk dala az.~– Lássa ön, milyen hamar
1394 16|          Ferencnek mindazt, amit egyszer az anyjától hallott a hintóban
1395 16|                szegénységében.~– Így van az, barátom – végzé a leány. –
1396 16|                 van. A lefelé menő úrnak az utolsó félmillió forintja
1397 16|                még nem tudta ön, hogy ez az én szegénységem. Ezt a titkot
1398 16|                 a titkot mondta el nekem az anyám; most következik az
1399 16|                az anyám; most következik az a titok, amit én nem mondtam
1400 16|                   amit én nem mondtam el az anyámnak. Hallja meg ön
1401 16|                ön tőlem. Csak a vad erdő az, ahol ezt el lehet mondani.
1402 16|                el lehet mondani. Nem! Ez az utolsó kincse a család asszonyainak,
1403 16|                  leányra hagytak; nekem, az utolsó leánynak, nekem nem „
1404 16|        kedvezmény, amit a sorstól várok, az, hogy talán nem szakadnak
1405 16|                 talán nem szakadnak ezek az ingadozó falak atyámnak
1406 16|                 kidobják a rámából, mert az senkinek sem kell. Én nem
1407 16|                  odadobom nekik azt, ami az enyim, ami utolsó vagyonom: „
1408 16|                  több!” Azok a gyémántok az én becsületem.~Az a fehér
1409 16|              gyémántok az én becsületem.~Az a fehér láng úgy átragyogta
1410 16|                 szemébe mondani, amiktől az én arcom pirul el előbb.
1411 16|             egyszer, mikor ön ismét ezen az úton fog lovagolni, eszébe
1412 16|                  álomjárójává tett annak az egy milliónak, amivel szegény
1413 16|          hipnotizálta?~– Hiszen ez tény. Az úrbériség kárpótlása a magyar
1414 16|                  helyezve.~– De hol lesz az a magyar nemzet? Mely elhiszem,
1415 16|               Ferenc. – Úgy hiszem, mint az Istent az égben, hogy diadalmaskodni
1416 16|               Úgy hiszem, mint az Istent az égben, hogy diadalmaskodni
1417 16|              kerül a sor, én is odaállok az én tót kaszásaimnak az élére,
1418 16|          odaállok az én tót kaszásaimnak az élére, s aztán meglássuk,
1419 16|                 fel így, hogy kitörjenek az ajkakon. Így csak az beszél,
1420 16|          kitörjenek az ajkakon. Így csak az beszél, aki meg is teszi
1421 16|            milyen gyönyörrel nézett erre az apotheizált arcra! Neki
1422 16|                azzal, amit most mondott, az életét, a fejét tette le
1423 16|                  férfi úgy odaadta magát az ő hatalmába, ahogy egy rabszolgát
1424 16|             elmondaniok egymásnak többé. Az út az erdőből fölfelé kanyarodott
1425 16|       elmondaniok egymásnak többé. Az út az erdőből fölfelé kanyarodott
1426 16|             olyan keveset járták már azt az ösvényt, hadak útját hajdan!~
1427 16|            romnak is felséges egy tanya.~Az első tekintetre, amint egyszerre
1428 16|                     Legutóbb épült része az egész elővár. Ez a homlokzat,
1429 16|       denevérszárnyakban végződnek, arca az ellenséggúnyoló dacot fejezi
1430 16|             korában remekmű. Egyike volt az erkélyt tartó pockoknak.~–
1431 16|                 tömör épületet már önnek az őse építtette a XVI. században,
1432 16|         században, a királypárti Zabola. Az akkori olasz építészek keze
1433 16|                 minden szimmetriának, ez az, amit „parókastílnak” nevezünk.
1434 16|                vendégnek ajándékba adták az ezüsttányért, amiről evett.~–
1435 16|               aki érti a kövek beszédét, az el tudja mondani, meddig
1436 16|            csontvázat találták. Nő volt. Az odúban most vércsék vijjongnak.
1437 16|                udvart telenőtte a bozót. Az volt a lovagtornák színköre
1438 16|                  a deli úrhölgyek nézték az ordáliákat. A két előretörtető
1439 16|             túlnyomó számerővel, azokból az egymás mellett tátongó üregekből
1440 16|                 üregekből eresztették rá az ott tartott medvéket, amik
1441 16|                   róka legfeljebb. – Itt az őrtorony falánál, ami felülről
1442 16|        kaszabörtönt; most már betemették az omlatag kövek.~– Talán nem
1443 16|             szakadni a fal, ha meghallja az „én” lépteimet?~– Találunk
1444 16|             szimbóluma, Jánosé és Márké. Az évszám Ulászló király idejét
1445 16|               padmalyba bevésve.~– Talán az őseink eretnekek voltak? –
1446 16|                 Pálma.~– Ezek nem voltak az ön ükei. Giskra rablóhadai
1447 16|                voltak, akiket később épp az ön ősei pusztítottak ki
1448 16|                  ki innen.~– Akkor mégis az őseim lehettek: ön tudja,
1449 16|                 Nem hallja őket huhogni? Az unokájukat üdvözlik.~– Menjünk
1450 16|               maradt, hirtelen letérdelt az oltárkő kikopott lépcsőjére,
1451 16|                   egy kifárasztó kőkáosz az egész, sivár, leverő látvány
1452 16|                nőtt fű között bujálkodik az oroszlánfog aranyvirága;
1453 16|           oroszlánfog aranyvirága; hanem az egész kertből nincs már
1454 16|                egy levendulabokor.~Hanem az megemlítésre méltó. Legalább
1455 16|             kétszáz évesnek kell lennie. Az az egy bokor öles átmérőjűvé
1456 16|                  évesnek kell lennie. Az az egy bokor öles átmérőjűvé
1457 16|           hozzájuk semmi vérszopó állat. Az anyák ott ülnek a tojásaikon,
1458 16|                 énekelnek fölöttük.~– Ez az ön ősanyjának az utolsó
1459 16|          fölöttük.~– Ez az ön ősanyjának az utolsó virágbokra. Talán
1460 16|                 Pálma elmélázva állt meg az óriás virágbokor előtt,
1461 16|                  odaképzelte magát annak az ősanyának, aki saját kezeivel
1462 16|                folytatása volt.~– De hát az a tömérdek ember hol vette
1463 16|                 Iszonyú árba kerülhetett az.~– Valóban iszonyú ár volt:
1464 16|                  A nagy hadjáratban mely az Allah-hívők minden nemzetét
1465 16|                elfogójának, mesés díjat. Az még mesésebb árt kívánt
1466 16|                  felhúzták őt a mélyből, az Isten világát látni, a szabad
1467 16|           beszélni. Ilyenkor meglátja őt az erkély ablakából a várúr
1468 16|               megmenekült, visszakiáltva az utána bámulókra: Laila!~
1469 16|                   amit nem lát senki más az égen, csak egyedül az, aki
1470 16|                más az égen, csak egyedül az, aki azt magáénak választotta.~–
1471 16|                 fejét rázta.~– Nem! Nem! Az ominózus hely. Nem szeretem
1472 16|                  a párkánykőhöz, ahonnan az egész tájat belátni.~Kissé
1473 16|              hajdani fegyverdísz helyett az öles vadsóska dárdás levelei
1474 16|              Innen volt valaha a kijárás az erkélyre, mely az egész
1475 16|                kijárás az erkélyre, mely az egész homlokzaton végigfutott;
1476 16|                  megállhat rajta. Alatta az omladék tövéig hat ölnyi
1477 16|             amilyen közel szokta tartani az őrangyal a kezét a mélységbe
1478 16|                 patakok kígyóznak végig; az elszórt falvak piros födelű
1479 16|          völgyekben, a hámorok tűzvilága az erdők sötétjében, a fákkal
1480 16|             magas dombtetőn emelkedik ki az újabb kori Gargóvár, reneszánsz
1481 16|          háztetőn veres betűkkel kirakva az építtető neve. Fölötte az
1482 16|                az építtető neve. Fölötte az I. H. S. a kereszttel, alatta
1483 16|                  S. a kereszttel, alatta az évszám: 1723. A pragmatica
1484 16|                  pragmatica sanctio éve. Az őrtoronyból lomhán csügg
1485 16|                  színei. Fejedelmi lakás az.~És távol, az átlátszó köd
1486 16|            Fejedelmi lakás az.~És távol, az átlátszó köd leplében, két
1487 16|                   A nap úgy reátűz, hogy az ablakait meg lehetne számlálni
1488 16|                 szédül ön még? – suttogá az ott a háta mögött.~– Hisz
1489 16|                itt körülvesz, mind, mind az én birtokom, s aztán, hogy
1490 16|                  hogy meg kell érnem azt az időt, amikor semmi, de semmi
1491 16|                 de semmi nem lesz belőle az enyém…~– Valami talán mégis
1492 16|              enyém…~– Valami talán mégis az lesz.~Egy felvillanó mosoly
1493 16|               arcáról a búskomorságot.~– Az a völgyecske ott? Azzal
1494 16|               ott? Azzal a fehér házzal? Az az öné?~– Nem az.~– Hát
1495 16|                 Azzal a fehér házzal? Az az öné?~– Nem az.~– Hát kié?~–
1496 16|                 házzal? Az az öné?~– Nem az.~– Hát kié?~– A „mienk”.~
1497 16|            Ferencnek kellett elöl menni. Az egyik lábával biztos támpontot
1498 16|            leánynak mind a két térdét, s az ölébe vette egészen, így
1499 16|                leány átkarolta a nyakát.~Az út veszedelmese véget is
1500 16|            karján. Még nagy kövek voltak az útban!~A leány számlálta